Szerb Antal

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szerb Antal
Szerb Antal.jpg
Született
1901. május 1.
Budapest
Elhunyt
1945. január 27. (43 évesen)
Balf
Állampolgársága magyar
Nemzetisége magyar
Szülei Szerb Károly
Herzfeld Elza
Foglalkozása író
egyetemi tanár
Iskolái Piarista Gimnázium (Budapest)
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Halál oka gyilkosság
Sírhely Fiumei úti Nemzeti Sírkert

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Szerb Antal témájú médiaállományokat.
Budapest, II. Torockó utca 9. – Szerb Antal egykori lakóháza

Szerb Antal (Budapest, 1901. május 1.Balf, 1945. január 27.) magyar író, irodalomtörténész, nemzetközileg népszerű regények szerzője.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Budapesten született asszimilált zsidó családba, a Deák Ferenc utca 15. szám alatt. Szülei 1900. augusztus 19-én Budapesten kötöttek házasságot.[1] Édesapjával együtt 1907. december 20-án a római katolikus vallásra tértek át (keresztapja Prohászka Ottokár volt), és attól kezdve ebben a szellemben nevelték. Apja 1911 őszén a budapesti piarista gimnáziumba íratta be, ahol Sík Sándor tanította magyarra, és támogatta irodalmi ambícióit. Itt írta élete első verseit, novelláit, sőt felsős gimnazista korában esszé- és drámakísérletei is születtek. Utolsó gimnáziumi évében, 1918/1919-ben az iskolai önképzőkör elnöke volt. Főként Sík Sándor hatására lett 1914-től nyolc éven át az iskola frissen alakult cserkészcsapatának tevékeny tagja, sőt őrsvezetője.

A Magyarországi Tanácsköztársaság miatt csak 1919 őszén tette le az érettségi vizsgát, jeles eredménnyel, majd egy évet Grazban töltött, ahol klasszika-filológiát tanult. Ezután, 1920 szeptemberében iratkozott be a pesti egyetem bölcsészkarára, magyar–német szakra. Közben tanult meg angolul és franciául, és utolsó szigorlata, valamint a Kölcseyről írt értekezésének benyújtása után 1924. július 24-én doktorrá avatták. Egyetemi évei alatt kötött ismeretséget az önmagukat „Barabásoknak” nevező baráti kör tagjaival, amelyhez hozzá hasonló, fiatal, zsidó származású, katolikus irodalmárok tartoztak (Sárközi György, Juhász Vilmos, Faludi János, Szedő László (később Szeverin néven kármelita szerzetes), Szedő Mihály (később Dénes néven ferences szerzetes).

Húszéves sem volt, amikor a Nyugat 1921. februári száma egyszerre hat versét jelentette meg, majd kritikákat is írt a lapnak. Nemsokára a Napkelet című folyóirat is közölte írásait, majd az akkoriban szerveződő Minerva című tudományos, szellemtörténeti, arisztokratikus és reprezentatív jellegű folyóirat írógárdájához csatlakozott. A szerkesztőség 1926-ban teljes egészében közölte Kölcseyről írt doktori disszertációját.

1925. december 19-én Budapesten feleségül vette a nála öt évvel fiatalabb Lakner Amália Irént, Dr. Lakner Bertalan és Szaborszky Gizella lányát,[2] akitől 1928-ban elvált.[3]

Az 1930-as években főként az angolszász irodalommal és regényelmélettel foglalkozott. Nagy összefoglaló műve, A világirodalom története megírásához Babits Mihály művére (Az európai irodalom története) is támaszkodott. A világirodalmat ő is folyamatnak tekintette, amelyben a nemzetek fölötti jelentőségű írók és művek évszázadokon és országhatárokon átemelkedve megtermékenyítik egymást. Gondolatmenete stílusok és korszakok egységeire épül. Versei a lázas útkeresés, a szándékos meghökkentés programjából születtek. Pályakezdő éveinek novellái a történelmi múltba és a mesék időtlen világába vezetnek.

1932. június 15-én Budapesten az Erzsébetvárosban másodszor is feleségül vette Lakner Amália Irént,[4] akitől 1933-ban újra elvált.[5] Következő házasságát Bálint Klárával (Bálint Aladár, a Nyugat című folyóirat képzőművészeti kritikusa és Roth Edit lánya, Bálint Endre festőművész nővére) kötötte 1938. július 28-án Budapesten, a Terézvárosban.[6]

A balfi nemzeti emlékhely a tömegsír felett, ahol Szerb Antal is nyugodott

Az 1930-as évek írói termésének nagy részében eltűnnek a látványos történelmi ihletések, helyükre a csodák, a misztikus borongás lép, és egy kedvesen ironikus lírai önarckép bukkan fel. A Pendragon legenda, első hosszabb prózai műve a detektívregény, a kísértethistória és az esszéregény ötvözete. Az Utas és holdvilág alapmotívuma az elfojtott legbelső sejtelmekhez vezető utazásélmény. 1935-ben Baumgarten-díjat kapott.

1941-től alkotói tere egyre szűkült: rádióelőadásai elmaradtak, magyar irodalomtörténetét betiltották, a Nyugat megszűnt. 1943-ban, majd 1944. június 5-én behívták munkaszolgálatra: először Fertőrákosra, majd Balfra került. 1945. január 27-én a balfi tábor őrei agyonverték.

Szerb Antal szexuális irányultsága – különösen naplójának[7] megjelenése után – irodalomtörténeti viták tárgyává vált. Kétségtelen, hogy a naplóban Szerb számos utalást tesz homoerotikus vágyaira, kapcsolataira, amely egyesek szerint nyilvánvaló bizonyítékai az író homoszexuális beállítottságának.[8][9] Mások[10] azonban kétségbe vonják ezen életrajzi adatok jelentőségét, és azt fiatalkori útkeresésnek tartják.

Munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyar irodalomtörténet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyar irodalomtörténet című művét a marosvécsi Helikon által 1930 júniusában meghirdetett magyar irodalomtörténeti pályázatra írta. A pályázat kiírása szerint a bevezetőt, az egész irodalomtörténet részletes vázlatát, valamint az Eötvösről és Adyról szóló fejezetet kellett beküldeniük a pályázóknak, akik között ott volt az egyelőre „Invitis nubibus” jelige alá rejtőző Szerb Antal is. A Helikon által felkért bírálóbizottság (Makkai Sándor, Molter Károly és az elnök: Babits Mihály) a Helikon íróinak 7. marosvécsi összejövetelén, 1932. augusztus 5-én előterjesztett jelentésében egyetértőleg ezt a jeligés pályázatot érdemesítette díjazásra, s Szerb Antalnak ítélte a 30 000 lejes díjat, amelyhez a könyv megjelenésekor a 100 000 lejes pályatételen felül a Kuncz Aladár hagyatékából származó 30 000 lejes jutalom is hozzájárult.

Babits elemzésében így foglalta össze a pályamunka érdemeit: „…az »Invitis nubibus« jeligéjű mű kivált a múlt irodalmára vonatkozólag hoz új szempontokat, s irodalmunk jelenségeinek új csoportosításával kísérletezik, mindig gondolatébresztően, még ahol nem is teljesen győz meg. Ez a mű inkább intuitív, mint tudós hajlamú szerzőre vall, akinek mindazonáltal tudományos képzettsége és esztétikai műveltsége is kellő szinten áll. De e műveltségét a szerző egyáltalán nem fitogtatja: azt inkább csak sorai mögül érezzük. Előadása rokonszenvesen egyszerű s a nagyobb közönség számára is élvezhető; sok lendület és közvetlenség van benne.”

A Magyar irodalomtörténet két kötetben, Makkai Sándor előszavával, az Erdélyi Szépmíves Céh 86–87. kiadványaként, VII. sorozatának 20–22. könyveként 1934-ben jelent meg. S nem csak a maga idején vívta ki a kritika osztatlan elismerését, hanem azóta is a magyar irodalomtörténetírás legkiemelkedőbb teljesítményei egyikeként tartható számon. Ma is érvényes Poszler György három és fél évtizeddel ezelőtti összegező értékítélete: „Szerb szintézise… egyrészt csúcspontját és végső kiteljesedését jelenti annak a fejlődési vonalnak, amely Riedl Frigyes hagyományaiból kiindulva, Ignotus és Babits ihletése nyomán, Schöpflin és Benedek szintéziskísérleteiben a Nyugat törekvéseinek irodalomtörténeti igazolását adja, másrészt pedig Szekfű történetszemlélete mellett jelentős szerepet játszik a népies ellenkoncepció megszületésének kiprovokálásában. Ugyanakkor Horváth, Benedek, Farkas és Féja mellett azok közé tartozik, akik teljes szintézist adnak… Szellemtörténeti beállítottsága csak Thienemann-nal rokonítható, de a Minerva németes beállítottságú fő teoretikusától elválasztja törekvéseinek és szellemének latinitása… Sajátos színfolt a korabeli irodalomtörténetírásban a konzervatív tudományos hagyományokkal tudatosan szembeszegülő lázadó attitűdje is. A tudományos megalapozottságra való törekvésnek, a szubjektív lírai fűtöttségnek és az egész művet beragyogó humánumnak a megejtő egysége pedig szintézisét művészi ihletettségű esszéista remekléssé … teszi” (Poszler György: Szerb Antal. 240–241).

Erdélyben írt róla Makkai László (Erdélyi Helikon, 1934. 744–748), Molter Károly (Pásztortűz, 1934. 367), Fejtő Ferenc (Korunk, 1934/12), Gáldi László (Vasárnap, 1934. 362–364), Vita Zsigmond (Erdélyi Fiatalok, 1934. 137–139), Reischel Arthur (Erdélyi Tudósító, 1934. 286–289), Kéki Béla (uo. 1935. 107–110).

Műveinek listája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Az angol irodalom kis tükre (1929)
  • Magyar irodalomtörténet (1934)
  • Rózsakereszt (1934); A Pendragon legenda (későbbi kiadások)
  • Budapesti kalauz marslakók számára (1935)
  • A harmadik torony (Nyugat 1936/10. - Önálló kötetben: Magvető, 2007)
  • Hétköznapok és csodák (1936)
  • Utas és holdvilág (1937)
  • A királyné nyaklánca (1943)
  • A világirodalom története (1941)
  • Gondolatok a könyvtárban (1946)
  • Madelon, az eb (1947)
  • A varázsló eltöri pálcáját (1961)
  • Szerelem a palackban (1963)
  • Ex (1965)
  • VII. Olivér (1966)

Műfordításainak listája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Budapest XVI. kerületében hatosztályos gimnáziumot neveztek el róla.
  • A balfi tömegsírt exhumálták. Sírja ma a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben található.
  • Utca viseli nevét Budapest II. kerületében, egykori lakhelyén, ahol egy emléktáblát is elhelyeztek tiszteletére.
  • Romániában a második világháború után, a fasizmus áldozatává lett Szerb Antalt idézték a kortársak: Zolnai Béla és Méliusz József az Utunkban (1947/1, ill. 1947/5). Majd a marxista kritika elutasító minősítései nyomán az elhallgatás évtizedei következnek, s csak az 1960-as évek második felében fedezik fel a szépírót: Kovács Győző A királyné nyakláncáról (Igaz Szó, 1966. 360–362), Ficzay Dénes és Bálint Tibor A varázsló eltöri pálcáját c. kötetéről (Utunk, 1969/40, ill. 48), Jánosházy György A világirodalom történetéről (Igaz Szó, 1968. II. 584) írt. 1970-ben, az Igaz Szó januári számában Szemlér Ferenc idézte emlékét, Kovács György a Magyar irodalomtörténet körül 1943-ban kirobbant vitákat, támadásokat elevenítette fel, amikor széles körű jobboldali sajtókampány, majd egy parlamenti interpelláció nyomán a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium elrendelte a könyv kivonását az iskolai könyvtárakból. Ugyanebben a számban Marosi Ildikó a Helikon magyar irodalomtörténeti pályázatára vonatkozó kiadatlan dokumentumokat tett közzé. Az évtized végén került a hazai olvasók kezébe újrakiadásban A Pendragon-legenda (Bukarest, 1979. Lektúra), majd Marosi Ildikó gondozásában A Helikon és az Erdélyi Szépmíves Céh levelesládája kétkötetes dokumentum-kiadásban jelentek meg újra a pályázattal kapcsolatos dokumentumok, valamint Szerb Antal Kovács Lászlóval, Molter Károllyal, Makkai Sándorral és Kovács Györggyel váltott, addig kiadatlan levelei. A Szerb Antal – Molter-levele­zés a marosvásárhelyi író levelezésének az 1990-es években indult kiadása harmadik kötetében látott napvilágot teljes egészében, szintén Marosi Ildikó gondozásában.

Származása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szerb Antal családfája[11][12]
Szerb Antal
(Budapest, 1901. máj. 1.–
Balf, 1945. jan. 27.)
író, irodalomtörténész
Apja:
Szerb Károly
(Budapest, 1869. aug. 1.–
Gödöllő, 1960. november 16.)
kereskedő, biztosítóintézeti vezértitkár
Apai nagyapja:
Stern Antal (? – 1933. dec. 24. előtt)
Apai nagyapai dédapja:
n. a.
Apai nagyapai dédanyja:
n. a.
Apai nagyanyja:
Hirsch Berta (1846 körül – Budapest, 1933. dec. 24.)[13]
Apai nagyanyai dédapja:
Hirsch Sámuel
Apai nagyanyai dédanyja:
Boskovitz Jozefa
Anyja:
Herzfeld Elza
(Baja, 1881. márc. 6.–
?)
Anyai nagyapja:
Herzfeld Nándor
Anyai nagyapai dédapja:
Herzfeld Henrik
(Baja, 1824 – ?)
Anyai nagyapai dédanyja:
Beck Nanette
(Bácsalmás, 1829 – ?)
Anyai nagyanyja:
Schwarz Jenny
Anyai nagyanyai dédapja:
Schwarz Ábrahám
(Sarkad, 1823 – ?)
Anyai nagyanyai dédanyja:
Grosz Sára
(Sarkad, 1827 – ?)

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Bp. VI. ker. állami házassági akv. 300/1900.
  2. A házasságkötés bejegyezve a Bp. V. ker. állami házassági anyakönyv 661/1925. folyószáma alatt.
  3. Budapesti kir. tszék. 38924/1928. sz. ítélet.
  4. A házasságkötés bejegyezve a Budapest VII. ker. állami házassági anyakönyv 818/1932. folyószáma alatt.
  5. Budapesti királyi törvényszék 1P.43573/933/3. sz ítélete.
  6. A házasságkötés bejegyezve Budapest VI. ker. polgári akv. 1161/1938. folyószám alatt.
  7. Szerb Antal: Naplójegyzetek (1914–1943). Budapest, 2001, Magvető. ISBN 963-142-219-4
  8. Nagy Csaba: Holdfivérek. Szerb Antal Ulpius Tamása. In: Száz rejtély a magyar irodalombólBudapest, 1996, Gesta Könyvkiadó Bt., 163. o. ISBN 9638229284
  9. Fekete J. József: Szerb Antal naplóiról. In: Új Forrás 2002/1. szám
  10. Kálmán C. György: Naplók, senkinek és mindenkinek. In: Élet és Irodalom, 2001/29. szám
  11. Szerb Antal géppel kitöltött, aláírt két helyütt nem zsidó származását igazoló "Személyi lap"-ja
  12. Szerb Károly. Életrajzi index. Petőfi Irodalmi Múzeum. Hozzáférés ideje: 2016. január 24.
  13. Halálesete bejegyezve Budapest V. ker. polgári akv. 367/1933. folyószám alatt.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Wikiforrás
A magyar Wikiforrásban további forrásszövegek találhatóak
Szerb Antal témában.
  • Budapesti kalauz marslakók számára – Magyar Elektronikus Könyvtár
  • Utas és holdvilág – Magyar Elektronikus Könyvtár
  • Szerb Antal a PORT.hu-n (magyarul)
  • Szerb Antal művei műfordításokban – Bábel Web Antológia
  • Szerzői adatlapja a Molyon
  • Balogh Tamás: Mélyenszántó Gondolati és Hûséges Megemlékezés. Johan Huizinga és Szerb Antal. In: Holmi 20000/4
  • Az Erdélyi Helikon 100 000 lejes pályázata magyar irodalomtörténet megírására. Erdélyi Helikon 1930. 627.
  • Babits Mihály levele, Makkai Sándor és Molter Károly jelentése a beérkezett pályaművekről. Erdélyi Helikon 1932. 442–457, 584–585.
  • Makkai Sándor: Előszó. In: Sz. A: Magyar irodalomtörténet. Kv. 1934. I. 5–6.
  • Méliusz József: Szerb Antal. Utunk, 1947/5.
  • Bálint Tibor: A varázsló eltöri pálcáját. Utunk 1969/48.
  • Ficzay Dénes: A Pendragon-legenda. Utunk, 1970/10.
  • Kovács György: Tíz év múlva. Igaz Szó, 1970/1.
  • Kunszery Gyula: A Magyar irodalomtörténet ebek harmincadján. Irodalomtörténet 1970. 145–158.
  • Marosi Ildikó: Egy pályázat dokumentumaiból. Igaz Szó, 1970/1.
  • Szemlér Ferenc: Szerb Antal emlékezete. Igaz Szó 1970/1.
  • Poszler György: Szerb Antal. Budapest, 1973.
  • A Helikon és az Erdélyi Szépmíves Céh levelesládája. 1924–1944. I–II. Sajtó alá rendezte Marosi Ildikó. Bukarest, 1979.
  • Molter Károly Levelezése. III. 1933–1938. Sajtó alá rendezte Marosi Ildikó. Kolozsvár–Budapest, 2006.
  • Az Erdélyi Szépmíves Céh írói = Erdélyi Szépmíves Céh Emlékkönyv 1924-1944, 1990-1995. Összeáll. Tar Károly. Kolozsvár, Erdélyi Szépmíves Céh, 1995.
  • Humorlexikon. Szerk. Kaposy Miklós. Bp., Tarsoly Kiadó, 2001.
  • Magyar irodalmi lexikon. Főszerk. Benedek Marcell. Bp., Akadémiai Kiadó, 1963-1965.
  • Magyar Nagylexikon. Főszerk. Élesztős László (1-5. k.), Berényi Gábor (6. k.), Bárány Lászlóné (8-). Bp., Akadémiai Kiadó, 1993-.
  • Magyar Színművészeti Lexikon. Szerk. Erődi Jenő és Kürthy Emil összegyűjtött anyagának felhasználásával... Schöpflin Aladár. [Bp.], Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézete, [1929].
  • Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-.
  • Szegedi egyetemi almanach 1921-1970. Szerk. Lisztes László, Zallár Andor. Szeged, Hungária ny., 1971.
  • Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub.
  • Új magyar irodalmi lexikon. Főszerk. Péter László. Bp., Akadémiai Kiadó, 1994.

Képek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]