Utunk

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Utunk a romániai magyarság irodalmi, művészeti és kritikai hetilapja. Székhely: Kolozsvár. 1946-tól az 1989-es fordulatig jelent meg.

Története[szerkesztés]

A II. világháború után a Romániai Magyar Írók Szövetsége adta közre, 1949-ben a közreadó szövetség megszűnt, ettől kezdve a Romániai Írók Szövetségének magyar lapjaként jelent meg. A lap első szerkesztője Gaál Gábor, később Sőni Pál és Földes László, 1958-tól Létay Lajos. Marosi Péter vezette a hetilap irodalomkritikai rovatát.

Az Utunk c. hetilap Erdély egész magyar irodalmi, művelődési, színházművészeti és képzőművészeti életének jeles alkotásairól és eseményeiről beszámolt vagy közreadta azokat. Az 1950-es évek első felében az egész kelet-európai kulturális életet hatalmába kerítő sematizmus jellemezte, a polgári írókat, a demokratikus hagyományokat mellőznie kellett az Utunknak is.

Az 1950-es évek végén és az 1960-as évek elején változott a helyzet, Földes László már toleráns szerkesztést valósíthatott meg, az addig kiszorított írók műveit megjelentette, sőt cikksorozatot indítottak a két világháború közti romániai magyar irodalomról.

Az Erdélyben oly kedvelt műfaj, a riport az Utunk hasábjain is megjelent segítve a szülőföld jobb megismerését. Az 1970-es években a fiatal induló költők, írók kaptak nagyobb teret, a Forrás-nemzedékek írói. Új neoavantgárd stílusban jelentkeztek és próbálták védelmezni a magyar kultúrát a bukaresti diktatúra elnyomó törekvései ellen.

1968 és 1989 közt 22 Utunk évkönyvet adtak közre gondos válogatásban. Papírhiánnyal, pénzhiánnyal folyamatosan küszködniök kellett, kivált a diktatúra legkeményebb évtizedében (1980-as évek).

Az 1989-es fordulat után az Utunk helyét a Helikon töltötte be.

Utunk jeles publicistáiból[szerkesztés]

Keresztút[szerkesztés]

Keresztút – az Utunk rejtvényfüzete. Első számát 1977 decemberében adták ki; kezdetben nagyobb időközönként, 1980-tól évente háromszor, 1983 januárjától rendszeresen havonta jelent meg 16 oldalon. Irodalmi jellegű keresztrejtvényeket, táblarejtvényeket, képrejtvényeket közölt. Főmunkatársai Lőrinczy Edit és Rámay Tibor voltak.[1][2][3]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Romániai magyar irodalmi lexikon: Szépirodalom, közírás, tudományos irodalom, művelődés II. (G–Ke). Főszerk. Balogh Edgár. Bukarest: Kriterion. 1991. ISBN 9732602120  
  2. Létay Lajos írja a Keresztútról. Utunk, 1982/20.
  3. Sütő István: Mire tanít a Keresztút? Igaz Szó, 1983/9.

Források[szerkesztés]

  • Új magyar irodalmi lexikon III. (P–Zs). Főszerk. Péter László. Budapest: Akadémiai. 1994. 2174. o. ISBN 9630568071  

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]