Lukács György (filozófus)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Lukács György
Lukács György.jpg
Született Löwinger György Bernát
1885. április 13.
Budapest
Elhunyt 1971. június 5. (86 évesen)
Budapest
Állampolgársága magyar
Nemzetisége magyar
Házastársa Jelena Grabenko,[1] Jánosi (Bortstieber) Gertrúd[2]
Gyermekei

Jánossy Ferenc Jánossy Lajos

Jánosi Anna
SzüleiWertheimer Adél
Lukács (Löwinger) József[2]
Foglalkozása
  • filozófus
  • politikus
  • író
  • egyetemi oktató
  • szociológus
  • irodalomkritikus
Tisztség
  • magyar országgyűlési képviselő
  • kultuszminiszter
Iskolái
Kitüntetései
Sírhely Fiumei Úti Sírkert
A Wikimédia Commons tartalmaz Lukács György témájú médiaállományokat.

Szegedi Lukács György, születési nevén Löwinger György Bernát[3] (Budapest, 1885. április 13.Budapest, 1971. június 5.) Kossuth- és Baumgarten-díjas magyar filozófus, irodalmár, esztéta, egyetemi tanár, marxista gondolkodó és kommunista politikus, akit széles körben a „nyugati marxizmus” alapítói között tartanak számon. A Magyarországi Tanácsköztársaság közoktatásügyi népbiztosa, a második Nagy Imre-kormány népművelési minisztere, 1948-tól a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tagja. Nemzetközileg is ismert és elismert marxista filozófus, akinek nevét elsősorban a II. világháború előtt írt irodalomelméleti, esztétikai és (marxista) filozófiai munkái tették ismertté; manapság a legtöbbet olvasott írásai az 1916-os A regény elmélete (Theorie des Romans) és az 1923-ban megjelent Történelem és osztálytudat (Geschichte und Klassenbewußtsein). Bár kései munkássága kevésbé ragadta meg a publikum fantáziáját, írásai nemcsak azért őrizték meg filozófiai érdekességüket, mert magukban hordozzák egy nem dogmatikus, nem redukcionista marxizmus újrafogalmazásának ígéretét, hanem mert összefonódik bennük a neokantianizmus, Hegel és Marx értelmezésének filozófiai kísérlete a modernitás problémái iránt mutatott finom érzékenységgel.

Pályája[szerkesztés]

1918-ig[szerkesztés]

Apja, Lukács József, az Angol-Osztrák Banknak 1880-tól 1906-ig volt munkatársa, előbb irodavezetőként, majd a bank magyarországi érdekeltségének növekedésével, igazgató lett.[4] Családnevét 1890-ben magyarosította Löwingerről Lukácsra.[5] 1899-ben pedig nemességet szerzett „szegedi” előnévvel. Lukács József nemcsak befolyásos bankember, de nagy műpártoló is volt, házában megfordult Kernstok Károly, Bartók Béla, de a Budapestre látogató Thomas Mann vagy Paul Ernst is. Emellett odaadó támogatója volt fia irodalmi kísérleteinek. Édesanyja Wertheimer Adél volt.[6]

Lukács György középfokú tanulmányokat Budapesten, a Deák téri evangélikus gimnáziumban végzett, majd a budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karán tanult jogot. 1906-ban állam- és jogtudományi doktorátust szerzett Kolozsvárott Somló Bódognál.[7] 19061907-ben Berlinben tanult, 1909-ben a budapesti egyetemen bölcsészdoktorátust szerzett, az utóbbihoz disszertációként annak a könyvterjedelmű dolgozatnak (A drámaírás főbb irányai a múlt század utolsó negyedében) egyes fejezeteit benyújtva, amely 1908-ban elnyerte a Kisfaludy Társaság pályadíját és amelyet 1912-ben, tetemesen kibővítve A modern dráma fejlődésének története címmel jelentet meg. Lukács már 1902-től publikált kisebb írásokat, elsősorban színikritikákat. 1904-ben Bánóczi Lászlóval, Benedek Marcellel és Hevesi Sándorral megalakította a Henrik Ibsen és Gerhart Hauptmann neve által fémjelzett modern drámairodalmat propagálni kívánó Thália Társaságot. Alapító tagja volt a Vasárnapi Körnek, és a Galilei Körnek is. Első cikkeit még gimnazista korában írta, később publikált a Nyugatban, a Renaissance-ban, a Huszadik Században és másutt. Ady Endre legkorábbi méltatói közé tartozott és felfigyelt Móricz Zsigmond munkásságára is. Ady költészete iránt táplált feltétlen rajongása némi idegenkedést is támaszt a magyar irodalmi életben; kritikusainak adott válaszként Lukács 1913-ban megjelenteti az Esztétikai kultúra című esszékötetet.

1910-ben magyarul, illetve 1911-ben németül jelent meg A lélek és a formák című esszékötete – némely interpretátora szerint az egzisztencializmus afféle előfutáraként –, benne a tragédia metafizikáját exponáló Paul Ernst-esszével, illetve egy Kierkegaard-tanulmánnyal. 1911-ig Berlinben, 19121917 között Heidelbergben élt, ahol nagy hatással volt rá Max Weber, illetve köre. 1911-ben Fülep Lajossal megalapította a Szellem című folyóiratot, amely két számot élt meg. Ugyanebben az évben májusban esszéinek ihletője és egyben szerelme, Seidler Irma, Seidler Ernő testvére öngyilkos lett, novemberben pedig legjobb barátját, írásainak legértőbb kritikusát és azok fordítóját Popper Leót vesztette el. Seidler haláláért Lukács valamiképpen felelősnek érzi magát: ez kap irodalmi formát A lelki szegénységről című esszében. 1917-től részt vett a Szellemi Tudományok Szabadiskolájának munkájában.

Mindeközben Lukács csak időnként tartózkodik Budapesten, ideje nagy részében Berlinben és Heidelbergben tanul, illetve keres kapcsolatokat, elsősorban Georg Simmel és Max Weber környezetében, szoros barátságot kötve Emil Laskkal és mindenekelőtt Ernst Blochhal, akinek inspirációja kitapintható A regény elméletében, ahogy Lukács is visszatérő szereplője Bloch 1918-ban megjelent könyvének, Az utópia szellemének. Talán egy német egyetemi karrier reményében – 1911-ben a budapesti egyetem elutasítja habilitációs kérelmét – ugrik neki 19121914-ben első, csak a halála után előkerült és Heidelbergi művészetfilozófia és esztétika címmel megjelentetett szisztematikus esztétikájának, amelyet azonban félbehagy és csak Heidelbergbe visszatérve, 1917-ben próbál meg befejezni-átszerkeszteni (Weber támogatása ellenére azonban heidelbergi habilitációs kísérletét sem koronázza siker). Közben az elkerülhetetlennek bizonyuló (a levélcenzúrán abszolvált) katonai szolgálat miatt hazatérve megírja egyik legnagyobb hatású művét, az 1916-ban megjelent A regény elméletét. 1914-ben feleségül veszi Jelena Grabenkót, a Balázs Béla társaságában megismert orosz emigráns eszer terroristát; a házasság 1917-re felbomlik. 1915 őszén nem fegyveres szolgálatba került, 1916-ban fölmentették. A háború megerősítette benne a kapitalizmus elutasítását, a forradalomban látta a kiutat.

1918 és 1945 között[szerkesztés]

Környezete, nem utolsósorban saját budapesti köre, az úgynevezett Vasárnapi Kör (Antal Frigyes, Balázs Béla, Fogarasi Béla, Hajós Edit, Hauser Arnold, Mannheim Károly, Ritoók Emma stb.) meghökkenésére a szenvedélyesen elutasított háború végén, 1918 decemberének utolsó vagy 1919 januárjának első napjaiban Lukács csatlakozik a Kommunisták Magyarországi Pártjához – csak pár héttel azután, hogy egy szigorúan végiggondolt morálfilozófiai gondolatmenet (A bolsevizmus mint erkölcsi probléma) konklúziójaként élesen elutasította a bolsevizmust; döntését később nem kevésbé radikálisan végiggondolt érveléssel okolja meg 1919 májusában, a Taktika és etika című cikkében. Amikor 1919 februárjában a párt vezetőit letartóztatják, tagja lesz az „újjászervezett” vagy „második” központi bizottságának, szerkesztőségi tagja a párt napilapjának, a Vörös Újságnak és elméleti folyóiratának. A Tanácsköztársaság megalakulásakor előbb a Forradalmi Kormányzótanács közoktatásügyi népbiztos-helyettese, április 3-ától népbiztosa, május–júniusban pedig a Vörös Hadsereg politikai biztosa volt.

Ebben a tisztségében a Vörös Hadsereg tiszafüredi veresége után[8] Poroszlón, egy katonai büntetőeljárás, tizedelés során állítólag katonákat lövetett főbe. Bár ez az esemény meglehetősen vitatható, mivel a tisztségében felhatalmazása sem lett volna tiszedelés elrendelésére[9], a mai köznyelv Váry Albert ügyész 1922-ben megjelent A vörös uralom áldozatai Magyarországon[10] című többszörösen ellentmondásos visszaemlékezésére hivatkozva tényként tételezi. Váry Albert hat áldozat nevét (Csupor Lajos, Malik Ferenc, Fenyő Nándor, Sück Emil, Tóth Lajos, Varga Károly) sorolta fel, a hetedik áldozat ismeretlen volt.[11] Maga Lukács később így emlékezett vissza az esetre: „Akkor én nagyon energikus módon állítottam helyre a rendet: amikor átmentünk Poroszlóba, összehívtam egy rendkívüli hadbíróságot, és ennek a megfutamodott zászlóaljnak nyolc emberét ott a főtéren főbe lövettem.”[12] Viszont figyelembe kell venni, hogy a kommunizmus idejében rendkívül sok kétes eredetű beismerő vallomás született.[9]

Lengyel András irodalomtörténész az eset megtörténtét részben vitatja és inkább a magyar politikai folklór termékének tartja,[9] hosszas kutatása eredménye szerint „A poroszlói eset tehát, ha tárgyszerűen rekonstruáljuk, nem, vagy nemcsak Lukács Györgyöt »kompromittálja«, hanem magukat a hajdani s mai stigmatizálókat is.” A tizedeléssel kapcsolatban felmerült az az új szempont is, hogy a tizedelés előkészítésében részt vállaló Lukács ugyanakkor megakadályozta az akció tervezett folytatását.[13] Lengyel András kutatása alapján arra is fény derült, hogy abban az időben poroszlón nem Lukács György, hanem Karikás Frigyes politikai biztos létesített tábort. A poroszlói események alapján 1959-ben film is készült Makk Károly rendezésében A harminckilences dandár címmel.[14]

A Tanácsköztársaság bukása után egy hónapig még Budapesten bujkált, az illegális pár szervezésén munkálkodott, majd Korvin Ottó elfogatása után 1919. szeptember elsején Bécsbe menekült, ahol a bécsi ideiglenes Központi Bizottság tagja, a Kommunista Internacionálé (Komintern) nem sokkal később, 1921-ben leállított délkelet-európai folyóirata, a Kommunismus és a német párt Die Internationale nevű elméleti orgánumának munkatársa lett.

A Landler-frakcióhoz tartozott,[15] úgy vélte, hogy pártot csupán az otthoni, legális mozgalom keretei között lehet létrehozni. 1920-1921-ben a KMP Bécsben működő Ideiglenes Központi Bizottságának volt a tagja. 1921-ben Landlerral és Hirossik Jánossal a Landler-frakció képviseletében részt vett a Komintern III. kongresszusán Moszkvában, októberben azonban a pártvezetésben kirobbant frakcióharcok miatt a Komintern kivonja őt és frakció más vezetőit a politikai munkából, bár Lukács az 1920-as évek végéig a KMP egyik vezető figurája marad, sokat publikált a KMP bécsi folyóiratában, az Új Márciusban, továbbá különböző álneveken a budapesti 100% c. lapba is.

A pártmunkának ebben a szünetében írja meg, illetve állítja össze részben korábbi írásokból Lukács a Történelem és osztálytudat című kötetet (1923). A könyv megütközést keltő módszertani fejtegetései önreflexív kritikai elméletként (nem pozitív tudományként) határozzák meg a marxizmust és a központi tanulmány úgy fejti ki a marxi kritikai elmélet magvát képező problémát, az eldologiasodás jelenségét, hogy a probléma megfogalmazódásának történeteként tekinti át az újkori filozófia történetét, ezzel (anélkül hogy a fejtegetések szerzője ismerhette volna a korai Marx-írásokat) sok mindent rekonstruál Marx feledésbe merült filozófiai intencióiból. A könyvet a kommunista mozgalomban mindinkább hivatalos állásponttá váló „ortodox marxista” oldalról heves kritika fogadja, Lukács 1925-ben tanulmányterjedelmű válaszban (Hvosztizmus és dialektika) kel a védelmére, a vitairat azonban a Komintern archívumában reked. Néhány kisebb eszmetörténeti tanulmánytól és recenziótól eltekintve Lukács az 1920-as évek második felében ezek után alig ír valamit.

1923-ban személyesen is megismerkedett Thomas Mannal.

1923. december 27-én Bécsben elvette már korábban is élettársát, Borstieber Gertrudot, Borstieber Lajos és Emerich Natália lányát.[16] 1924-ben a Kommunista Internacionálé V. kongresszusán „jobboldali revizionistának” bélyegezték. 1926-tól ismét KB-tag. Az 1920-as évek végén majd három hónapra újból hazatér illegális pártmunkára. Amikor 1929-ben a magyar párt számára készített (Lukács fedőneve nyomán Blum-tézisekként számon tartott) programtervezetét a Komintern elveti, Lukács visszavonul a politikától, bár saját politikai gondolkodásának szempontjából a későbbiekben is kulcsfontosságúként, későbbi népfrontos attitűdje előzményeként tekint a tézisekre.

1930-ban Lukácsot a Komintern Moszkvába rendeli, ahol – más, a mozgalmi munkától eltiltott kommunista teoretikusokhoz hasonlóan – a Marx–Engels–Lenin Intézet munkatársa lett mint tudományos kutató. Itt ismerkedik meg Marx korai, publikálatlan írásaival, és barátkozik össze Mihail Lifsiccel, aki a moszkvai évek alatt fordítója, szerkesztője és a koronként politikai kockázatokat is magukban rejtő irodalmi vitákban a harcostársa lesz. 1931 és 1933 között Berlinben élt, majd visszatért Moszkvába, ahol állandó szerzője lett az ott szerkesztett német és francia kommunista lapoknak, illetve a német emigráció folyóiratainak és mindenekelőtt a Lifsic szerkesztette Lityeraturnij Krityiknek (amelynek köréhez mások mellett az író Andrej Platonov is tartozik). Ekkoriban Karl Marx és Friedrich Engels esztétikai megjegyzéseinek gyűjtésén munkálkodott, 1935 és 1939 között a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Filozófiai Intézetének volt munkatársa. 1930-tól 1945-ig a német kommunista párt tagja.

A német klasszikának, a francia és orosz regény nagy alakjainak, a német idealizmus esztétikai eszméinek szentelt esztétikatörténeti, irodalmi és irodalomelméleti tanulmányai az „örökség” – a polgári korszak vitathatatlannak tartott vívmányai, egyebek mellett a klasszikus német idealizmus – védelmében születnek, annak a gondolatnak a jegyében, hogy a győzedelmes proletárforradalom nem eszmélhet rá önnön feladataira a polgári korszak kultúrájának problémáit föltáró művészet elsajátítása nélkül; ebből az attitűdből adódóan Lukács és a Lityarturnij Krityik köre vitában állt a korszak „proletkultos”, vulgárszociológiai áramlataival – mindmáig vita tárgya, mely pontokon érintkeztek, és ha érintkeztek, lényegileg érintkeztek- e, vagy csak látszólag Lukács nézetei a klasszikus örökségről, a polgári művészet hanyatlásáról, realizmusról és avantgárdról a sztálini kultúrpolitika törekvéseivel.

Hol írásainak hátterében, hol közvetlenül, az 1930-as évek Lukácsát mindvégig foglalkoztatja a fasizmus megkerülhetetlen problémája; két könyvterjedelmű, publikálatlanul maradt kézirata is születik a kérdésről (a magyarul kiadatlan Hogyan született meg Németországban a fasiszta filozófia? 1933-ban és a Hogyan vált Németország a reakciós filozófia centrumává? 1942-ben) és számtalan cikk, illetve a hadifogoly német tisztek körében osztogatandó felvilágosító brosúra. A meg nem jelent, de megőrződött művek mellett van egy elkallódott is: 1941. június 29-én az NKVD letartóztatta és a házkutatás során lefoglalja készülő Goethe-monográfiáját; három hónap után Lukácsot kiengedik a Lubjankáról, a kéziratot azonban nem szolgáltatják vissza. A Szovjetunió 1941-es megtámadásakor Taskentbe telepítették.

1945 és 1965 között[szerkesztés]

Lukács György és Anna Seghers 1952-ben

1945. április 2-án beválasztották az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe. Augusztusban (miután nevelt fiát sikerült kiszabadítani a szibériai fogolytáborból) hazaköltözött, novemberben pedig kinevezték a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán az esztétika és kultúrfilozófia nyilvános rendes tanárává. 1946 januárjától fogva szerkesztette a Forum című lapot, majd a Társadalmi Szemle szerkesztőbizottsági tagjaként működött. 1948 júliusában az MTA levelező, novemberben igazgatósági tagja lett. 1949-ben ismét országgyűlési képviselővé választották, amelyről 1951-ben lemondott, de 1953-tól ismét tagja volt a parlamentnek.

A kommunista párt mértékadó kultúrpolitikusának számít és mint ilyen komoly sebeket is osztott, indokolhatatlanokat. Megnyilatkozásainak a hátterében azonban egy, a pártjáétól némiképp eltérő politikai elképzelés áll, amely valamiképp át akarta menteni a demokratikus áramlatoknak a fasizmus ellen vívott harcban kialakult szövetségét a proletárdiktatúra kialakulásának időszakába, és ez a nézetkülönbség oda vezetett, hogy 1949-ben a Déry Tibor Felelet című regénye ürügyén lezajlott úgynevezett Lukács-vita[17] – aminek középpontjában Lukács demokráciafelfogása állt – után nézetei revizionista elhajlásnak minősültek, és Lukács kiszorult a politikából és a támadások hatására nyilvános önkritikára kényszerült.

Ugyanakkor írásain is nyomot hagy a hidegháború időszaka – a harmincas évek eszmetörténeti elemzéseit, a fasizmus uralomra jutásának előzményeit vizsgáló tanulmányokat összefoglalni hivatott Az ész trónfosztása olyan egyenes vágányúan sorol a romantikától Nietzschén át az egzisztencializmusig mindent egy kalap, az irracionalizmus kalapja alá, ahogy az inkább csak politikai vitairatokban szokás. Hogy a sztálini korszak nemcsak bizonyos filozófiai problémák miatt – mondjuk, mert az 1938-ban Moszkvában akadémiai disszertációként benyújtott (és elfogadott, de csak tíz évvel később, Svájcban megjelent) A fiatal Hegel Hegel-interpretációja eltért a korszak ideológiai kézikönyveinek Hegel-képétől –, hanem politikájában sem Lukács szája íze szerint való, az csak a XX. Kongresszus után, a Petőfi-kör vitáiban vagy a magyar párttörténet kérdéseiről lefolytatott történészvitában válik érzékelhetővé, akkor, amikor Lukács újra megengedi magának, hogy ideológiai kérdésekben a nyilvánosság elé lépjen.

1956 tavaszán előadást tartott a Petőfi Körben. 1956. október 26-án népművelési miniszternek nevezték ki a második Nagy Imre-kormányban. Részt vett az MSZMP Ideiglenes Szervezőbizottságának a munkájában. November 4-én a jugoszláv nagykövetségre menekült, majd azt november 18-án elhagyta. A szovjet hatóságok a többi menedéket kérővel együtt letartóztatták és a romániai Snagovba vitették. Visszaemlékezésében Nagy Imrét „programnélkülisége” miatt hibáztatta, bár nem volt hajlandó megtagadni őt és saját szerepét a kormányban (noha annak döntéseivel nem értett maradéktalanul egyet). 1957. április 11-én hazatérhetett, ami után levélben kérte, hogy az újjáalakult kommunista párt, az MSZMP tagja lehessen, de nem igazolták vissza. 1958-ban nyugdíjazták. Nemcsak egyetemi katedrát nem kap, hanem hosszú időn keresztül nem is publikálhat; műveinek megjelentetésével a kelet-berlini Aufbau Verlag is leáll. 1965-ig belső emigrációban élt, és csak Nyugat-Európában publikált.[18]

Belső emigráció[szerkesztés]

Lukács úgy érzékelte, hogy megszabadulva az elháríthatatlan kötelezettségektől végre nekiláthat voltaképpeni művei, esztétikája és etikája megírásának. 1963-ban jelenik meg (németül, Nyugat-Németországban) Az esztétikum sajátossága, eredeti elképzelései szerint kései esztétikájának első része, amelyet egy, az esztétikai magatartásnak és egy, a művészet társadalomtörténetének szentelt második és harmadik kötet követett volna (a folytatásnak azonban még vázlatai, jegyzetei sem kerültek elő). A kései esztétika korántsem egyszerűen valamiféle összegzése 1930 után született esztétikai-irodalmi írásainak (Lukács ekkorról datálta érett önmagát, korábbi írásaitól, ideértve a Történelem és osztálytudatot is, többé-kevésbé mindvégig elhatárolta magát) – bizonyos gondolatai az esszékorszakig vagy a heidelbergi esztétikai kéziratokig visszanyomozhatók, ahogy visszanyomozható alapeszméje is, tudniillik hogy a művészet tette egy amúgy idegen vagy csak technikailag kezelhető világ emberhez hozzámért világgá szelídítése az ábrázolásban (Az esztétikum sajátossága nyelvén ebben rejlik a művészet defetisizáló küldetése), és hogy a művészetben ilyenformán az emberiség önnön belsővé tévő emlékezetét tisztelheti: azt a sajátos szervet, amelynek révén az ember hozzáfér saját nembeli lényegéhez. A kései esztétika talán nem minden porcikájában egynemű, és inkább a klasszikus művészet teóriája, mintsem kifejezetten az avantgárd művészeté (ami magyarázza, hogy kevésbé ragadta meg a publikum fantáziáját, mint korai írásai), de ugyanúgy a klasszikus német idealizmus esztétikai gondolkodásának a jegyében fogant, mint Adorno ebből a szempontból más karakterű és Lukáccsal megszállottan hadakozó Esztétikai elmélete. Amikor a könyv megjelent, mindenesetre úgy tűnt, kiindulópontja lehet a marxizmus egy újfajta, a dogmatizmus eszmevilágától radikálisan eltérő értelmezésének (Lukács maga a marxizmus reneszánszáról beszélt).

Utóbb nemcsak az esztétika folytatásának tervét ejtette el Lukács, de etikájának a megírásáét is, bár az utóbbihoz készültek jegyzetek. Lukács azonban az etika helyett egy társadalomontológia megírásába fogott, voltaképp kétszer is nekifutva – amikor az elkészült művet (a mű mai formájában a történeti és a szisztematikus fejezetek terjedelmes kéziratát) tanítványai erős fenntartásokkal fogadták, megpróbált valamiféle kalauzt írni a könyvhöz, 5 amely azonban maga is könyvvé kerekedett (Prolegomena). A társadalmi lét ontológiájáról mindmáig enigmatikusnak tűnik, Lukács kritikusai is inkább csak óvatosan megkerülik; hogy valamiképp Lukács a saját kísérteteivel próbál megküzdeni benne, talán arra utal az is, hogy jórészt az Ontológia fogalomkészletének a segítségével próbált választ találni a kérdésre, hogy „megmenthető-e még a szocializmus?”, abban a kis kötetben (A demokratizálódás jelene és jövője), amelyben saját tiltakozásának próbált hangot adni, pótlandó vagy helyrehozandó, hogy nem írta alá azt a prágai tavasz katonai leverését elítélő nyilatkozatot, amelyet többek között saját tanítványai is aláírtak. De ha az Ontológia torzó is, amelyet szerzője a betegsége, majd halála miatt nem tudott végső formába önteni, sőt, ha talán nem is véletlenül torzó, akkor is olyan kérdéseket görget (a szellemi mozzanat természetét vagy hegeli fogalmi mitológia természetét illetően – és így tovább), amelyeket nem biztos, hogy el lehet hessenteni. És egyszer talán el kell tűnődni azon is, miről szól az Ontológia (mi az a kérdés, amelyre Lukács válasznak szánta).

Déry Tiborné és Lukács

1967-től tagja lett az MSZMP-nek (szavai szerint „visszazárta a párt”), amely a párttagságát visszamenőlegesen ismerte el. Hitt a marxizmus reneszánszában, 1968-ban a sztálinizmus igazi alternatívájának a „szocialista demokráciát” nevezte. Élete alkonyán fiatal filozófusokból és társadalomtudósokból szerveződött „Lukács-iskola” alakult ki körülötte.[19]

Tanítványai[szerkesztés]

Lukács György tanítványainak egy csoportja alkotta a 60-as években az úgynevezett budapesti iskolát. Tagjai: Fehér Ferenc (19331994), Heller Ágnes (19292019), Márkus György (19342016), Vajda Mihály (1935–). Tágabb értelemben véve Almási Miklós (1932–) és Hermann István (19251986) is körükbe tartozott.

A budapesti iskola, vagy „Lukács-iskola” tanítványait, akik közé például Kis János, Bence György, Ludassy Mária, Radnóti Sándor tartozik, a publicisztikai zsargon néha „Lukács-óvodának” nevezi.

A Budapesti Iskola több volt baráti körnél. Egy Lukács köré csoportosult filozófiai kör volt, egymás munkáit olvastuk, személyes barátságokat kötöttünk. Életemből 10-14 évet töltöttem ebben a körben. De vége kellett hogy legyen, hiszen minden iskola elpusztul.
Heller Ágnes filozófus, esztéta, egyetemi tanár[20]

Lukács tanítványai közül Mészáros István (19302017) és Krassó Miklós (19301986) 1956-ban Angliába emigrált.

Kritikák[szerkesztés]

Claudio Mutti író szerint személyes felelősség terheli a korabeli magyar szellemi élet erőszakos, hatósági eszközökkel történő homogenizációjáért. Mutti szerint ő okolható e homogenizációs folyamat egyik programadójaként és szellemi útmutatójaként, a Párt szempontjából nemkívánatos alkotók listáinak összeállítójaként több kiemelkedő magyar filozófus (például Hamvas Béla, Kerényi Károly, Prohászka Lajos), valamint író (például Nemes Nagy Ágnes, Weöres Sándor, illetve az Újholdasok (az Újhold folyóirat körül csoportosult fiatal írók-költők) ) tönkretételéért, elhallgattatásáért, emigrációba kényszerítéséért (Márai Sándor)[21] vagy a szellemi életből való kiszorításáért.[22]

Márai Sándor 1948-as naplójában így ír Lukácsról: „A kommunisták irodalmi pápája, egy Lukács György nevű, Moszkvából hazatért esztéta, folyóiratukban lefejez – nagyon udvariasan, körülbelül mint a középkorban a hóhér: elébb letérdel és bocsánatot kér, aztán hatalmasat suhint bárdjával és elvágja nyakam.”[23]

Babits Mihály életművének kritikai kiadása kapcsán prof. dr. Sipos Lajos egyetemi tanár rávilágít, hogy Lukács Babits műveit is igyekezett háttérbe szorítani: "1989 előtt egyszerűen nem jelentek meg tőle bizonyos szövegek. Az 1970-es évek elején még mindig nehéz volt Babits-könyvhöz hozzájutni; róla írni pedig, a határozott lukácsi irodalomszemlélet miatt, szinte lehetetlennek tűnt."[24]

Művei[szerkesztés]

Lukács György sírja Budapesten. Kerepesi temető: Mm. J. 13.

1945 előtt[szerkesztés]

  • Ifjúkori művek (1902–1908) (Bp., 1977)
  • A lélek és a formák. Kísérletek; Franklin, Bp., 1910 (Die Seele und die Formen, 1911)
  • A modern dráma fejlődésének története, 1-2.; Kisfaludy Társaság, Bp., 1911
  • Esztétikai kultúra. Tanulmányok; Athenaeum, Bp., 1913 (Modern könyvtár)
  • Balázs Béla és akiknek nem kell. Összegyűjtött tanulmányok; Kner, Gyoma, 1918
  • Taktika és ethika; Közoktatásügyi Népbizottság, Bp., 1919
  • Die Theorie des Romans. Ein geschichtsphilosophischer Versuch über die Formen der grossen Epik; Cassirer, Berlin, 1920
  • Geschichte und Klassenbewusstsein. Studien über marxistische Dialektik; Der Malik, Berlin, 1923 (Kleine revolutionäre Bibliothek)
  • Lenin. Studie über den Zusammenhang seiner Gedanken; Malik, Wien, 1924 (Wissenschaft und Gesellschaft)
  • Lenin. Tanulmány Lenin gondolatainak összefüggéséről; németből ford. Gábor Andor; Ama, Wien, 1924
  • Georg Lukács: Lityeraturnije tyeorii XIX veka i markszizm; Goszlitizdat, Moszkva, 1937
  • Georg Lukács: K isztorii realizma; Goszlitizdat, Moszkva, 1939
  • Írástudók felelőssége; Idegennyelvű Irodalmi Kiadó, Moszkva, 1944

1945-től[szerkesztés]

  • Balzac, Stendhal, Zola; Hungária, Bp., 1945
  • Deutsche Literatur im Zeitalter des Imperialismus. Eine Übersicht ihrer Hauptströmungen; Aufbau, Berlin, 1945
  • József Attila. A Magyar Kommunista Párt országos széházában 1945 dec. 2-án elhangzott két előadás / Lukács György: Pártköltészet / Horváth Márton: József Attila költészete; Szikra, Bp., 1946
  • Nagy orosz realisták; Szikra, Bp., 1946
  • Lenin és a kultúra kérdései; Magyar-Szovjet Művelődési Társaság, Bp., 1946
  • Goethe és kora; Hungária, Bp., 1946
  • Az újabb német irodalom története; németből ford. Gáspár Endre; Athenaeum, Bp., 1946
  • Nietzsche és a fasizmus; Hungária, Bp., 1946
  • A polgár nyomában. A hetven éves Thomas Mann; ford. Rabinovszky Máriusz; Anonymus, Bp., 1947
  • Fortschritt und Reaktion in der deutschen Literatur; Aufbau, Berlin, 1947
  • A polgári filozófia válsága; Hungária, Bp., 1947
  • A történelmi regény; Hungária, Bp., 1947
  • Irodalom és demokrácia; Szikra, Bp., 1947
  • Az irodalomtörténet revíziója és az irodalomtanítás; Magyar Pedagógus Szakszervezet Oktatási és Kulturális Osztálya, Bp., 1948
  • Hölderlin. Tanulmány; Budapest Irodalmi Intézet, Bp., 1948 (Új könyvtár)
  • Lenin és a kultúra kérdései; Új Magyar Könyvkiadó, Bp., 1948
  • Harcba a népi demokrácia egyeteméért – öntudatos, szakképzett értelmiségért! Révai József beszéde, Lukács György előadása, Szalai Béla zárószava; MEFESZ, Bp., 1948
  • A marxista filozófia feladatai az új demokráciában; Budapest Irodalmi Intézet, Bp., 1948
  • Der junge Hegel. Ueber die Beziehungen von Dialektik und Oekonomie; Europa, Zürich–Wien, 1948
  • Schicksalswende. Beiträge zu einer neuen deutschen Ideologie; Aufbau, Berlin, 1948
  • Essays über Realismus; Aufbau, Berlin, 1948
  • Új magyar kultúráért; Szikra, Bp., 1948
  • Thomas Mann. Két tanulmány; Hungária, Bp., 1948
  • A realizmus problémái (Die Probleme des Realismus); németből ford. Gáspár Endre, Athenaeum, Bp., 1948
  • Karl Marx und Friedrich Engels als Literaturhistoriker (Marx és Engels irodalomelmélete); Aufbau, Berlin, 1948
  • Der russische Realismus in der Weltliteratur; Aufbau, Berlin, 1949
  • Marx és Engels irodalomelmélete; Szikra, Bp., 1949 (Tudomány és haladás)
  • A kapitalista kultúra csődje; Szikra, Bp., 1949 (A Magyar Dolgozók Pártja politikai akadémiája)
  • Studies in European realism. A sociological survey of the writings of Balzac, Stendhal, Zola, Tolstoy, Gorki, and others; előszó Roy Pascal; Hillway, London, 1950
  • Goethe und seine Zeit; Aufbau, Berlin, 1950
  • Existentialismus oder Marxizmus?; Aufbau, Berlin, 1951
  • Balzac und der französische Realismus; Aufbau, Berlin, 1952
  • Deutsche Realisten des 19. Jahrhunderts; Aufbau, Berlin, 1952
  • Skizze einer Geschichte der neueren deutschen Literatur; Aufbau, Berlin, 1953
  • Adalékok az esztétika történetéhez; Akadémiai, Bp., 1953
  • Az ész trónfosztása. Az irracionalista filozófia kritikája; Akadémiai, Bp., 1954
  • Die Zerstörung der Vernunft (Az ész trónfosztása); Aufbau, Berlin, 1954
  • Beiträge zur Geschichte der Ästhetik; Aufbau, Berlin, 1954
  • Der junge Hegel und die Probleme der kapitalistischen Gesellschaft; Aufbau, Berlin, 1954
  • Német realisták. Esszégyűjtemény; Szépirodalmi, Bp., 1955
  • Probleme des Realismus; Aufbau, Berlin, 1955
  • A különösség mint esztétikai kategória; Akadémiai, Bp., 1957
  • Franz Mehring–Georg Lukács: Friedrich Nietzsche; Aufbau, Berlin, 1957 (Philosophische Bücherei)
  • Wider den missverstandenen Realismus; Claassen, Hamburg, 1958
  • Schriften zur Literatursoziologie; vál., bev. Peter Ludz; Luchterhand, Neuwied, 1961 (Soziologische Texte)
  • Ästhetik. 1., die Eigenart des Ästhetischen, 1-2.; Luchterhand, Neuwied–Berlin, 1963
  • Deutsche Literatur in zwei Jahrhunderten; Luchterhand, Neuwied–Berlin, 1964 (Werke Georg Lukács)
  • Az esztétikum sajátossága, 1-2.; németből ford. Eörsi István; Akadémiai, Bp., 1965
  • Der junge Marx, seine philosophische Entwicklung von 1840-1844; Neske, Pfullingen, 1965 (Opuscula aus Wissenschaft und Dichtung)
  • Von Nietzsche bis Hitler oder der Irrationalismus in der deutschen Politik; Fischer, Frankfurt–Hamburg, 1966 (Fischer Bücherei. Bücher des Wissens)
  • Über die Besonderheit als Kategorie der Asthetik; Luchterhand, Neuwied–Berlin, 1967
  • Ausgewählte Schriften, 1-4.; Rowohlt, Berlin, 1967-1970
  • Lenin. Tanulmányok; szerk. Vajda Mihály; Magvető, Bp., 1970
  • Solschenizyn; Luchterhand, Neuwied–Berlin, 1970 (Sammlung Luchterhand)
  • Történelem és osztálytudat; szerk. Vajda Mihály; Magvető, Bp., 1971 (Lukács György összes művei)
  • Utam Marxhoz. Válogatott filozófiai tanulmányok, 1-2.; szerk. Márkus György; Magvető, Bp., 1971
  • Zur Ontologie des gesellschaftlichen Seins. Hegels falsche und echte Ontologie; Luchterhand, Neuwied–Berlin, 1971 (Sammlung Luchterhand)

Halála után, 1973-[szerkesztés]

  • Tanulmányok, 1-2.; vál., bev. Bretter György; Kriterion, Bukarest, 1973 (Téka)
  • Frühe Schriften zur Ästhetik, 1-2.; szerk. Márkus György, Frank Benseler; Luchterhand, Neuwied–Berlin, 1974-1975
  • A heidelbergi művészetfilozófia és esztétika / A regény elmélete. Ifjúkori művek; németből ford. Tandori Dezső, sajtó alá rend. Fodor Géza; Magvető, Bp., 1975 (Lukács György összes művei)
  • A művészet és az objektív igazság; Magvető, Bp., 1975 (Gyorsuló idő)
  • Tolsztoj és a realizmus fejlődése; Magvető, Bp., 1975 (Gyorsuló idő)
  • A fiatal Hegel. A dialektika és az ökonómia összefüggéseiről; németből ford. Révai Gábor, szerk. Szigeti Györgyné, jegyz. Beöthy Ottó; Kossuth–Akadémiai, Bp., 1976
  • A társadalmi lét ontológiájáról, 1-3.; bibliogr. Beöthy Ottó; Magvető, Bp., 1976
  • A történelmi regény; Magvető, Bp., 1977 (Lukács György összes művei)
  • Ady Endréről; Magvető, Bp., 1977 (Gyorsuló idő)
  • Ifjúkori művek. 1902-1918; szerk., jegyz., névmutató Tímár Árpád; Magvető, Bp., 1977 (Lukács György összes művei)
  • Kunst und objektive Wahrheit. Essays zur Literaturtheorie und -geschichte; szerk., előszó Werner Mittenzwei; Reclam, Leipzig, 1977 (Kunstwissenschaften Universal-Bibliothek)
  • A drámaírás főbb irányai a múlt század utolsó negyedében; sajtó alá rend. Lendvai L. Ferenc; Akadémiai, Bp., 1980 (Lukács György hagyatékából)
  • Entwicklungsgeschichte des modernen Dramas; szerk. Frank Benseler, németre ford. Zalán Dénes; Luchterhand, Darmstadt–Neuwied, 1981 (Werke Georg Lukács)
  • Napló. 1910-11; sajtó alá rend. Lendvai L. Ferenc; Akadémiai, Bp., 1981 (Lukács György hagyatékából) németül, olaszul is
  • Lukács György levelezése, 1902-1917; vál., szerk., bev., jegyz., életrajz, időrendi áttekintés, névmutató Fekete Éva, Karádi Éva, ford. Boros Miklósné, Fekete Éva, Karádi Éva; Magvető, Bp., 1981 (Lukács György összes művei)
  • Gelebtes Denken. Eine Autobiographie im Dialog; szerk. Eörsi István, németre ford. Hans-Henning Paetzke; Suhrkamp, Frankfurt am Main, 1981 (Edition Suhrkamp)
  • Moskauer Schriften. Zur Literaturtheorie und Literaturpolitik 1934-1940; szerk. Frank Benseler; Sendler, Frankfurt am Main, 1981
  • Wie ist die faschistische Philosophie in Deutschland entstanden? 1933; szerk. Sziklai László; Akadémiai, Bp., 1982 (Veröffentlichungen des Lukács-Archivs aus dem Nachlass von Georg Lukács)
  • Esztétikai írások 1930-1945; szerk., előszó, jegyz. Sziklai László; Kossuth, Bp., 1982
  • Curriculum vitae; vál., szerk., utószó, jegyz. Ambrus János; Magvető, Bp., 1982 (Lukács György összes művei)
  • Reviews and articles from Die rote Fahne; angolra ford. Peter Palmer; Merlin Press, London, 1983
  • Ernst Bloch und Georg Lukács Dokumente zum 100. Geburtstag; szerk., jegyz. Mesterházi Miklós és Mezei György; MTA Filozófiai Intézet, Bp., 1984 (Archívumi füzetek)
  • Demokratisierung heute und morgen; szerk. Sziklai László, előszó Almási Miklós; Akadémiai, Bp., 1985 (Veröffentlichungen des Lukács-Archivs aus dem Nachlass von Georg Lukács)
  • Marx és Lenin; vál. Sziklai László; Kossuth, Bp., 1985
  • A kritikai realizmus jelentősége ma; németből ford. Eörsi István, Révai Gábor; Szépirodalmi, Bp., 1985
  • Sorsforduló; vál., szerk., jegyz. Sziklai László, németből ford. Beőthy Ottó et al.; Helikon, Bp., 1985
  • Kiemelkedni a némaságból. Interjú a 7 Napnak; Forum, Újvidék, 1985
  • Über die Vernunft in der Kultur. Ausgewählte Schriften 1909-1969; előszó, jegyz., szerk. Sebastian Kleinschmidt; Reclam, Leipzig, 1985 (Reclams Universal-Bibliothek Kunstwissenschaften)
  • A humanizmus és a barbárság harca / Bor'ba gumanyizma i varvarsztva; oroszból ford. Csibra István, németből ford. R. Razumova; Állami Gorkij Könyvtár–MTA Filozófiai Intézet, Bp., 1985
  • Beiträge zur Kritik der bürgerlichen Ideologie; szerk. Jörg Schreiter, Sziklai László; Akademie, Berlin, 1986
  • Forradalomban. Cikkek, tanulmányok, 1918-1919; vál., szerk., jegyz., kronológia Mesterházi Miklós, előszó Lendvai L. Ferenc; Magvető, Bp., 1987 (Lukács György összes művei)
  • Sozialismus und Demokratisierung; jegyz. Frank Benseler, utószó Rüdiger Dannemann; Sendler, Frankfurt, 1987
  • A demokratizálódás jelene és jövője; előszó Almási Miklós, németből ford. V. Meller Ágnes, szerk., utószó Sziklai László; Magvető, Bp., 1988 (Gyorsuló idő)
  • Megélt gondolkodás; interjúk Eörsi István, Vezér Erzsébet, szerk. Eörsi István; Magvető, Bp., 1989
  • Zur Kritik der faschistischen Ideologie; utószó Sziklai László; Aufbau, Berlin–Weimar, 1989 (Dokumentation, Essayistik, Literaturwissenschaft)
  • Szolzsenyicin-tanulmányok; Európa, Bp., 1990 (Mérleg)
  • Blick zurück auf Lenin. Georg Lukács, die Oktoberrevolution und Perestroika; szerk., bev. Detlev Claussen; Luchterhand Literaturverlag, Frankfurt, 1990 (Sammlung Luchterhand)
  • Ist der Sozialismus zu retten? Briefwechsel zwischen Georg Lukács und Werner Hofmann; szerk. Mezei György Iván, előszó Bayer József; Georg Lukács Archiv–T-Twins, Bp., 1991
  • Dialógus a művészetről. Popper Leó írásai, Popper Leó és Lukács György levelezése; szöveggond., előszó, jegyz., névmutató Hévizi Ottó és Tímár Árpád; MTA Lukács Archívum–T-Twins, Bp., 1993 (Archívumi füzetek)
  • Versuche zu einer Ethik; szerk. Mezei György Iván; Akadémiai, Bp., 1994 (Veröffentlichungen des Lukács-Archivs aus dem Nachlass von Georg Lukács)
  • The Lukács reader; szerk. Kadarkay Árpád; Blackwell, Oxford–Cambridge, 1995
  • Chvostismus und Dialektik. Ausgabe der Zeitschrift Magyar Filozófiai Szemle; szerk. Illés László; Áron, Bp., 1996
  • Heidelberger Notizen, 1910-1913. Eine Textauswahl; szerk. Bacsó Béla; Akadémiai, Bp., 1997 (Veröffentlichungen des Lukács-Archivs aus dem Nachlass von Georg Lukács)
  • Esztétikai kultúra. Tanulmányok; szerk. Kardos András, utószó Hévizi Ottó; Napvilág–MTA Lukács Archívum, Bp., 1998 (Lukács könyvtár)
  • Autobiographische Texte und Gespräche; szerk. Frank Benseler, Werner Jung, Dieter Redlich; Aisthesis, Bielefeld, 2009 (Georg Lukács Werke)

Díjai[szerkesztés]

Lukács György szobra a Szent István parkban (2017-ig), Varga Imre alkotása

Emlékezete[szerkesztés]

Származása[szerkesztés]

Lukács György felmenői
Lukács György
(szül. Löwinger György Bernát, Budapest, 1885. ápr. 13. - Budapest, 1971. jún. 5.)
filozófus, politikus, esztéta, egyetemi tanár. Izr.
Apja:
Lukács József
(szül. Löwinger József, Szeged, 1855. nov. 16. - Budapest, 1928. jan. 27.)
bankigazgató, izr.
Apai nagyapja:
Löwinger Jakab
(Szeged, 1814. ápr. 22. - ?, 1905. jún. 3.)
paplankészítő iparos, izr.
Apai nagyapai dédapja:
Löwinger Jakab
(?, 1777. - ?, 1853.) izr.
Apai nagyapai dédanyja:
n. a.
Apai nagyanyja:
Pollák Júlia
(Szeged, 1817 körül - ?, 1895. ápr. 22.)
izr.
Apai nagyanyai dédapja:
Pollák Zsigmond
(? - ?) talmudtudós, izr.
Apai nagyanyai dédanyja:
n. a.
Anyja:
Wertheimer Adél
(Bécs, 1860. júl. 31. - Budapest, 1917. ápr. 25.)
izr.
Anyai nagyapja:
Wertheimer Henrik
(Köpcsény, 1826 körül - Bécs, 1864. okt. 29.)
izr.
Anyai nagyapai dédapja:
n. a.
Anyai nagyapai dédanyja:
n. a.
Anyai nagyanyja:
Neuschloss Mária
(Vágvecse, 1835. jan. 29. - ?, 1864. máj. 29.)
izr.
Anyai nagyanyai dédapja:
Neuschloss Bernát
(Vágvecse, 1804–1876)
iparos, izr.
Anyai nagyanyai dédanyja:
Steiner Rozália
(?, 1807 - ?, 1889. dec. 13.)
izr.

Irodalom[szerkesztés]

  • Szerdahelyi István (szerk.): Lukács György és a magyar kultúra, Kossuth, Budapest, 1982, ISBN 9630920387
  • Lukács György, Rónai Mihály András: Madách tragédiája/Madách-Lukács vitairat, Glória Kiadó (Budapest) , 1998, ISBN 963-7495-62-2

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967.  
  2. a b Bendl Júlia: Lukács György élete a századfordulótól 1918-ig. Budapest: Scientia Humana Társulás, 1994.. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. szeptember 6.)
  3. A Belügyminisztérium 1890. évi 77298. sz. rendelete. Névváltoztatási kimutatások 1890. év 7. oldal 14. sor.
  4. A fiatal Lukács György és a zsidóság, szombat.org
  5. Az igazsághoz nem tudjuk keresztülhazudni magunkat – Az embereket kivégző Lukács György és A bolsevizmus mint erkölcsi probléma, nol.hu
  6. Lukács György, neb.hu
  7. Júlia Bendl: Lukács György élete a századfordulótól 1918-ig, 1994. [2012. február 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. február 4.)
  8. Hadihelyzet 1919. május harmadikán (térkép), mek.oszk.hu
  9. a b c Lengyel András: A „tizedeltető” Lukács György Egy politikai folklór-szüzsé történeti hátteréhez
  10. Váry Albert: A vörös uralom áldozatai Magyarországon, mtdaportal.extra.hu
  11. Irodalomtörténeti Közlemények - 1990. 94. évf. 4. füzet – epa.oszk.hu
  12. A „tizedeltető” Lukács György – rémtörténet amiből lényegében semmi sem igaz Archiválva 2017. február 16-i dátummal a Wayback Machine-ben, muon.hu
  13. Kell-e szobor a népbiztos Lukács Györgynek?, mandiner.hu
  14. A 39-es dandár” (hu nyelven).  
  15. Történelmi Tár: Lukács György, tortenelmitar.hu
  16. A házasságkötés bejegyezve Budapest IV. ker. polgári akv. 336/1927. folyószám alatt.
  17. A magyar irodalom története 1919-től napjainkig - A "Lukács-vita"
  18. Lukács György
  19. Lukács György, mult-kor.hu
  20. Heller Ágnes: „Azért élek itt, mert itt vagyok honpolgár”, beszelgetesek.haver.hu
  21. A "halálos ítéletet" végül a Forum című elméleti folyóirat 1948. februári számában írt kritikájában maga Lukács mondta ki: kártékony irodalom.” Márai Sándor emigrálása (HVG, 2008)
  22. Claudio Mutti: Lukács evangéliuma
  23. Márai Sándor: A Teljes napló, 1948., Budapest, Helikon Kiadó, 2008. 57. oldal
  24. G�bor, Kiss Farkas: [http://www.c3.hu/~iris/99-1/kerdes.htm K�rd�sek a Babits kritikai kiad�sr�l]. www.c3.hu. (Hozzáférés: 2017. április 26.)
  25. Stadt Frankfurt am Main. [2012. március 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. december 12.)
  26. Jobbikos javaslatra lebontják Lukács György szobrát a Szent István parkban hvg.hu
  27. Eltüntették Lukács György szobrát a Szent István parkból

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak Lukács György témában.