Lukács György (filozófus)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Lukács György
Lukács György.jpg
Született
Löwinger György Bernát
1885. április 13.[1][2]
Budapest[3]
Elhunyt
1971. június 5. (86 évesen)
Budapest
Állampolgársága magyar
Házastársa Jelena Grabenko,[4] Jánosi (Bortstieber) Gertrúd[5]
Szülei Wertheimer Adél
Lukács (Löwinger) József[5]
Foglalkozása
  • filozófus
  • politikus
  • író
  • egyetemi tanár
  • szociológus
  • irodalomkritikus
Kitüntetései
Sírhely Fiumei úti Nemzeti Sírkert
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Lukács György témájú médiaállományokat.

Szegedi Lukács György (1890-ig Löwinger György Bernát,[6] Budapest, 1885. április 13.Budapest, 1971. június 5.) magyar filozófus, esztéta, egyetemi tanár, marxista gondolkodó, kommunista politikus. A tanácsköztársaság közoktatásügyi népbiztosa, a második Nagy Imre-kormány népművelési minisztere. 1948-tól a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tagja. Nemzetközileg is ismert marxista[7] filozófus.

Pályája[szerkesztés]

1918-ig[szerkesztés]

Apja, Lukács József, az Angol-Osztrák Banknak 1880-tól 1906-ig volt munkatársa, előbb irodavezetőként, majd a bank magyarországi érdekeltségének növekedésével, igazgató lett.[8] Családnevét 1890-ben magyarosította Löwingerről Lukácsra.[9] 1899-ben pedig nemességet szerzett „szegedi” előnévvel. Édesanyja Wertheimer Adél volt.[10]

Lukács György jogot tanult Budapesten. 1906-ban doktorált Kolozsvárott Somló Bódognál.[11] 1906–1907-ben Berlinben tanult. 1904-ben Bánóczi Lászlóval, Benedek Marcellel és Hevesi Sándorral megalakította a Thália Társaságot. Alapító tagja volt a Vasárnapi Körnek (Balázs Béla, Fülep Lajos, Hauser Arnold, Mannheim Károly, Ritoók Emma, Tolnay Károly), és a Galilei Körnek is. Publikált a Nyugatban, a Huszadik Században és másutt.

1910-ben jelent meg első könyve, a Lélek és formák címmel. 1911-ig Berlinben, 19121917 között Heidelbergben élt. 1911-ben Fülep Lajossal megalapította a Szellem című folyóiratot, amely két számot élt meg. Ugyanebben az évben májusban esszéinek ihletője és egyben szerelme, Seidler Irma, Seidler Ernő testvére öngyilkos lett, novemberben pedig legjobb barátját és írásainak legértőbb kritikusát, Popper Leót vesztette el. 1917-től részt vett a Vasárnapi Kör és a Szellemi Tudományok Szabadiskolájának munkájában. 1915 őszén nem fegyveres szolgálatba került, 1916-ban fölmentették. A háború megerősítette benne a kapitalizmus elutasítását, a forradalomban látta a kiutat.

1918 és 1945 között[szerkesztés]

1918 végén belépett a Kommunisták Magyarországi Pártjába, 1919 februárjától pedig a Vörös Ujság szerkesztője lett. 1919-ben, a Magyarországi Tanácsköztársaság idején helyettes közoktatásügyi népbiztos, április 3-ától a Forradalmi Kormányzótanács népbiztosa, május–júniusban pedig a Vörös Hadsereg politikai biztosa volt; e tisztségében a tiszafüredi vereség után Poroszlón tizedeléskor nyolc embert főbe lövetett.[12] A bukás után egy ideig bujkált, majd Korvin Ottó elfogatása után Bécsbe menekült, ahol a bécsi Ideiglenes KB tagja lett. 1920-tól az MKP Bécsben működő Ideiglenes Központi Bizottságának a tagja. 1921-ben Landler Jenővel együtt kilépett a KB-ból. 1921-ben Landlerral és Hirossik Jánossal a Landler-frakció képviseletében részt vett a Komintern III. kongresszusán Moszkvában. 1923-ban személyesen is megismerkedett Thomas Mann-nal. 1923. december 27-én Bécsben elvette Jánosi Gertrúdot, Borstieber Lajos és Emerich Natália lányát.[13] 1924-ben „jobboldali revizionistának” bélyegezték. 1926-tól ismét KB-tag. A Marx–Engels–Lenin Intézet munkatársa lett mint tudományos kutató. 1941. június 29-én az NKVD letartóztatta, majd végén Taskentbe telepítették.

1945 és 1965 között[szerkesztés]

Lukács György és Anna Seghers 1952-ben

1945 augusztusában érkezett Budapestre. 1949-ben országgyűlési képviselő lett, amelyről 1951-ben lemondott, de 1953-tól ismét képviselő. 1945-től egyetemi tanár. 1948-tól a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti, majd rendes tagja.

1949–50-ben került sor az ún. Lukács-vitára, aminek középpontjában Lukács demokráciafelfogása állt. A támadások hatására nyilvános önkritikára kényszerült. Visszaemlékezésében Nagy Imrét „programnélkülisége” miatt hibáztatta. 1956 tavaszán előadást tartott a Petőfi Körben. 1956. október 26-án népművelési miniszternek nevezték ki a második Nagy Imre-kormányban. Részt vett az MSZMP Ideiglenes Szervezőbizottságának a munkájában. November 4-én a jugoszláv nagykövetségre menekült, majd azt november 18-án elhagyta. A szovjet hatóságok letartóztatták, és Romániába vitették. 1957. április 11-én hazatérhetett, ami után levélben kérte, hogy az újjáalakult kommunista párt, az MSZMP tagja lehessen, de az MSZMP-be már nem igazolták vissza. 1958-ban nyugdíjazták. 1965-ig belső emigrációban élt, és csak Nyugat-Európában publikált.[14]

1965-től haláláig[szerkesztés]

1967-től tagja lett az MSZMP-nek (szavai szerint „visszazárta a párt”), amely a párttagságát visszamenőlegesen ismerte el. Hitt a marxizmus reneszánszában, 1968-ban a sztálinizmus igazi alternatívájának a „szocialista demokráciát” nevezte. Élete alkonyán fiatal filozófusokból és társadalomtudósokból szerveződött „Lukács-iskola” alakult ki körülötte.[15]

Tanítványai[szerkesztés]

Lukács György tanítványainak egy csoportja alkotta a 60-as években az úgynevezett budapesti iskolát. Tagjai: Fehér Ferenc (19331994), Heller Ágnes (1929–), Márkus György (1934–), Vajda Mihály (1935–). Tágabb értelemben véve Almási Miklós (1932–) és Hermann István (19251986) is körükbe tartozott.

A budapesti iskola, vagy „Lukács-iskola” tanítványait, akik közé például Kis János, Bence György, Ludassy Mária, Radnóti Sándor tartozik, a publicisztikai zsargon néha „Lukács-óvodának” nevezi.

Lukács tanítványai közül Mészáros István (1930–) és Krassó Miklós (1930–1986) 1956-ban Angliába emigrált.

Kritikák[szerkesztés]

Egy[16] író szerint személyes felelősség terheli a korabeli magyar szellemi élet erőszakos, hatósági eszközökkel történő homogenizációjáért és több kiemelkedő magyar filozófus (például Hamvas Béla, Kerényi Károly, Prohászka Lajos), valamint író (például Nemes Nagy Ágnes, Weöres Sándor, illetve az Újholdasok) tönkretételéért, elhallgattatásáért, emigrációba kényszerítéséért vagy a szellemi életből való kiszorításáért; mint ennek a homogenizációs folyamatnak egyik programadója és szellemi útmutatója, és a Párt szempontjából nemkívánatos alkotók listáinak összeállítója.

Művei[szerkesztés]

Lukács György sírja Budapesten. Kerepesi temető: Mm. J. 13.
  • Ifjúkori művek (1902–1908) (Bp., 1977)
  • A lélek és a formák (1910) (Die Seele und die Formen, 1911.)
  • A heidelbergi művészetfilozófia és esztétika
  • A regény elmélete (Bp., 1975)
  • Történelem és osztálytudat (Bp., 1971)
    • A bolsevizmus mint erkölcsi probléma
    • A kommunizmus erkölcsi alapja
    • Az erkölcs szerepe a kommunista termelésben
    • Régi kultúra és új kultúra
    • Párt és osztály
    • Önkritika
    • Friedrich Engels születésének századik évfordulójára
    • Korvin Ottó
    • A szindikalizmus válsága Olaszországban
    • A fehérterror társadalmi hinterlandja
    • A konszolidáció kísérlete
    • A művelődési munka kérdéséhez
    • A parlamentarizmus kérdéséhez
    • Párt és ifjúsági mozgalom Magyarországon
    • III. Internacionale szervezeti kérdései
    • Történelem és osztálytudat
    • Még egyszer az illúziók politikájáról
    • Rosa Luxemburg: Tömegsztrájk. Előszó
  • Művészet és társadalom (Bp., 1969)
  • A fiatal Hegel (Bp., 1976)
  • Az ész trónfosztása (1954)
  • A történelmi regény (Bp., 1977)
  • Az esztétikum sajátossága I-II. (Die Eigenart des Ästhetischen) (1963)
  • A modern dráma fejlődésének története (Bp., 1978).
  • Világirodalom (I–II., Bp., 1969)
  • Magyar irodalom–magyar kultúra (Bp., 1970)
  • Adalékok az esztétika történetéhez I-II. (Bp., 1972.)
  • A különösség, mint esztétikai kategória (Über die Besonderheit als Kategorie der Ästhetik) (Magvető, Bp., 1985.)
  • A társadalmi lét ontológiájához – Szisztematikus fejezetek; Történeti fejezetek; Prolegomena (Bp., 1976)
  • A demokratizálódás jelene és jövője (1968) (Bp., 1988.)
  • Utam Marxhoz (I–II., Bp., 1970)

Emlékezete[szerkesztés]

  • Budapesten, egykori lakásában működik 1972 óta a Magyar Tudományos Akadémia Lukács Archívuma, melynek elsődleges feladata hagyatékának, levelezésének és könyvtárának, kéziratos és nyomtatott műveinek, valamennyi publikációjának gyűjtése, őrzése, gondozása és feltárása.
  • Faludy György: Levél Lukács Györgyhöz – Versek – Digitális Irodalmi Akadémia, Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2011. Magyarország ciklus 24. vers. – A hozzáférés ideje: 2012. augusztus 24. 22:30

Származása[szerkesztés]

Lukács György felmenői
Lukács György
(szül. Löwinger György Bernát, Budapest, 1885. ápr. 13. - Budapest, 1971. jún. 5.)
filozófus, politikus, esztéta, egyetemi tanár. Izr.
Apja:
Lukács József
(szül. Löwinger József, Szeged, 1855. nov. 16. - Budapest, 1928. jan. 27.)
bankigazgató, izr.
Apai nagyapja:
Löwinger Jakab
(Szeged, 1814. ápr. 22. - ?, 1905. jún. 3.)
paplankészítő iparos, izr.
Apai nagyapai dédapja:
Löwinger Jakab
(?, 1777. - ?, 1853.) izr.
Apai nagyapai dédanyja:
n. a.
Apai nagyanyja:
Pollák Júlia
(Szeged, 1817 körül - ?, 1895. ápr. 22.)
izr.
Apai nagyanyai dédapja:
Pollák Zsigmond
(? - ?) talmudtudós, izr.
Apai nagyanyai dédanyja:
n. a.
Anyja:
Wertheimer Adél
(Bécs, 1860. júl. 31. - Budapest, 1917. ápr. 25.)
izr.
Anyai nagyapja:
Wertheimer Henrik
(Köpcsény, 1826 körül - Bécs, 1864. okt. 29.)
izr.
Anyai nagyapai dédapja:
n. a.
Anyai nagyapai dédanyja:
n. a.
Anyai nagyanyja:
Neuschloss Mária
(Vágvecse, 1835. jan. 29. - ?, 1864. máj. 29.)
izr.
Anyai nagyanyai dédapja:
Neuschloss Bernát
(Vágvecse, 1804–1876)
iparos, izr.
Anyai nagyanyai dédanyja:
Steiner Rozália
(?, 1807 - ?, 1889. dec. 13.)
izr.

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]