Lukács György (filozófus)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Lukács György
Lukács György.jpg
Született
Löwinger György Bernát
1885. április 13.[1][2]
Budapest[3]
Elhunyt
1971. június 5. (86 évesen)
Budapest
Állampolgársága magyar
Nemzetisége magyar
Házastársa Jelena Grabenko,[4] Jánosi (Bortstieber) Gertrúd[5]
Szülei Wertheimer Adél
Lukács (Löwinger) József[5]
Foglalkozása
  • filozófus
  • politikus
  • író
  • egyetemi tanár
  • szociológus
  • irodalomkritikus
Tisztség magyar országgyűlési képviselő
Kitüntetései
Sírhely Fiumei úti Nemzeti Sírkert
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Lukács György témájú médiaállományokat.

Szegedi Lukács György (1890-ig Löwinger György Bernát,[6] Budapest, 1885. április 13.Budapest, 1971. június 5.) magyar filozófus, esztéta, egyetemi tanár, marxista gondolkodó, kommunista politikus. A tanácsköztársaság közoktatásügyi népbiztosa, a második Nagy Imre-kormány népművelési minisztere. 1948-tól a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tagja. Nemzetközileg is ismert marxista[7] filozófus.

Pályája[szerkesztés]

1918-ig[szerkesztés]

Apja, Lukács József, az Angol-Osztrák Banknak 1880-tól 1906-ig volt munkatársa, előbb irodavezetőként, majd a bank magyarországi érdekeltségének növekedésével, igazgató lett.[8] Családnevét 1890-ben magyarosította Löwingerről Lukácsra.[9] 1899-ben pedig nemességet szerzett „szegedi” előnévvel. Édesanyja Wertheimer Adél volt.[10]

Lukács György középfokú tanulmányokat Budapesten, a Deák téri evangélikus gimnáziumban végzett, majd a budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karán tanult jogot. 1906-ban doktorált Kolozsvárott Somló Bódognál.[11] 1906–1907-ben Berlinben tanult, 1909-ben bölcsészdoktorátust szerzett. 1904-ben Bánóczi Lászlóval, Benedek Marcellel és Hevesi Sándorral megalakította a Thália Társaságot. Alapító tagja volt a Vasárnapi Körnek, és a Galilei Körnek is. Első cikkeit még gimnazista korában írta, később publikált a Nyugatban, a Huszadik Században és másutt. Ady Endre legkorábbi méltatói közé tartozott, és felfigyelt Móricz Zsigmond munkásságára is.

1910-ben jelent meg első könyve, a Lélek és formák címmel. 1911-ig Berlinben, 19121917 között Heidelbergben élt, ahol nagy hatással volt rá Max Weber, illetve köre. 1911-ben Fülep Lajossal megalapította a Szellem című folyóiratot, amely két számot élt meg. Ugyanebben az évben májusban esszéinek ihletője és egyben szerelme, Seidler Irma, Seidler Ernő testvére öngyilkos lett, novemberben pedig legjobb barátját és írásainak legértőbb kritikusát, Popper Leót vesztette el. 1917-től részt vett a Szellemi Tudományok Szabadiskolájának munkájában. 1915 őszén nem fegyveres szolgálatba került, 1916-ban fölmentették. A háború megerősítette benne a kapitalizmus elutasítását, a forradalomban látta a kiutat.

1918 és 1945 között[szerkesztés]

1918 végén belépett a Kommunisták Magyarországi Pártjába, 1919 tavaszától pedig a Vörös Ujság szerkesztője lett, illetve az újjászervezett KB tagja.

1919-ben, a Magyarországi Tanácsköztársaság idején helyettes közoktatásügyi népbiztos, április 3-ától a Forradalmi Kormányzótanács népbiztosa, május–júniusban pedig a Vörös Hadsereg politikai biztosa volt; e tisztségében a tiszafüredi vereség után Poroszlón tizedeléskor nyolc embert főbe lövetett.[12] A bukás után egy ideig Budapesten bujkált, az illegális KMP szervezésén munkálkodott, majd Korvin Ottó elfogatása után Bécsbe menekült, ahol a bécsi Ideiglenes KB tagja lett. A Landler-frakcióhoz tartozott, úgy vélte, hogy pártot csupán az otthoni, legláis mozgalom keretei között lehet létrehozni. 1920-1921-ben a KMP Bécsben működő Ideiglenes Központi Bizottságának volt a tagja. 1921-ben Landlerral és Hirossik Jánossal a Landler-frakció képviseletében részt vett a Komintern III. kongresszusán Moszkvában, októberben azonban frakcióharcoknak köszönhetően Landler Jenővel együtt kilépett a KB-ból. 1923-ban személyesen is megismerkedett Thomas Mann-nal, és kötetbe gyűjtötte 1918 és 1922 közötti politikai, illetve filozófiai cikkeit, tanulmányait, sokat publikált a KMP bécsi folyóiratában, az Új Máciusban, továbbá különböző álneveken a budapesti 100% c. lapba is. 1923. december 27-én Bécsben elvette Jánosi Gertrúdot, Borstieber Lajos és Emerich Natália lányát.[13] 1924-ben a Kommunista Internacionálé V. kongresszusán „jobboldali revizionistának” bélyegezték. 1926-tól ismét KB-tag. 1930-tól fogva Marx–Engels–Lenin Intézet munkatársa volt, mint tudományos kutató, 1931-1933-ban Berlinben élt, majd visszatért a Szovjetunióba, ahol esztétikai kérdésekkel foglalkozott, s a Lityeraturnij Krityik közölte írásait. Ekkoriban Karl Marx és Friedrich Engels esztétikai megjegyzéseinek gyűjtésén munkálkodott, 1935 és 1939 között a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Filozófiai Intézetének volt munkatársa. 1941. június 29-én az NKVD letartóztatta, majd végén Taskentbe telepítették.

1945 és 1965 között[szerkesztés]

Lukács György és Anna Seghers 1952-ben

1945. április 2-án beválasztották az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe. Augusztusban hazaköltözött, novemberben pedig kinevezték a Pázmány Péter Tudománegyetem Bölcsészettudományi Karának nyilvános rendes tanárává (esztétika és kultúrfilozófia). 1946 januárjától fogva szerkesztette a Fórum című lapot, majd a Társadalmi Szemle szerkesztőbizottsági tagjaként működött. 1948 júliusában az MTA levelező, novemberben igazgatósági tagja lett. 1949-ben ismét országgyűlési képviselővé választották, amelyről 1951-ben lemondott, de 1953-tól ismét tagja volt a parlamentnek.

1949–50-ben került sor az ún. Lukács-vitára,[14] aminek középpontjában Lukács demokráciafelfogása állt. A támadások hatására nyilvános önkritikára kényszerült.

Visszaemlékezésében Nagy Imrét „programnélkülisége” miatt hibáztatta. 1956 tavaszán előadást tartott a Petőfi Körben. 1956. október 26-án népművelési miniszternek nevezték ki a második Nagy Imre-kormányban. Részt vett az MSZMP Ideiglenes Szervezőbizottságának a munkájában. November 4-én a jugoszláv nagykövetségre menekült, majd azt november 18-án elhagyta. A szovjet hatóságok letartóztatták, és Romániába vitették. 1957. április 11-én hazatérhetett, ami után levélben kérte, hogy az újjáalakult kommunista párt, az MSZMP tagja lehessen, de az MSZMP-be már nem igazolták vissza. 1958-ban nyugdíjazták. 1965-ig belső emigrációban élt, és csak Nyugat-Európában publikált.[15]

1965-től haláláig[szerkesztés]

1967-től tagja lett az MSZMP-nek (szavai szerint „visszazárta a párt”), amely a párttagságát visszamenőlegesen ismerte el. Hitt a marxizmus reneszánszában, 1968-ban a sztálinizmus igazi alternatívájának a „szocialista demokráciát” nevezte. Élete alkonyán fiatal filozófusokból és társadalomtudósokból szerveződött „Lukács-iskola” alakult ki körülötte.[16]

Tanítványai[szerkesztés]

Lukács György tanítványainak egy csoportja alkotta a 60-as években az úgynevezett budapesti iskolát. Tagjai: Fehér Ferenc (19331994), Heller Ágnes (1929–), Márkus György (19342016), Vajda Mihály (1935–). Tágabb értelemben véve Almási Miklós (1932–) és Hermann István (19251986) is körükbe tartozott.

A budapesti iskola, vagy „Lukács-iskola” tanítványait, akik közé például Kis János, Bence György, Ludassy Mária, Radnóti Sándor tartozik, a publicisztikai zsargon néha „Lukács-óvodának” nevezi.

A Budapesti Iskola több volt baráti körnél. Egy Lukács köré csoportosult filozófiai kör volt, egymás munkáit olvastuk, személyes barátságokat kötöttünk. Életemből 10-14 évet töltöttem ebben a körben. De vége kellett hogy legyen, hiszen minden iskola elpusztul.
Heller Ágnes filozófus, esztéta, egyetemi tanár[17]

Lukács tanítványai közül Mészáros István (1930–) és Krassó Miklós (1930–1986) 1956-ban Angliába emigrált.

Kritikák[szerkesztés]

Claudio Mutti író szerint személyes felelősség terheli a korabeli magyar szellemi élet erőszakos, hatósági eszközökkel történő homogenizációjáért. Mutti szerint ő okolható e homogenizációs folyamat egyik programadójaként és szellemi útmutatójaként, a Párt szempontjából nemkívánatos alkotók listáinak összeállítójaként több kiemelkedő magyar filozófus (például Hamvas Béla, Kerényi Károly, Prohászka Lajos), valamint író (például Nemes Nagy Ágnes, Weöres Sándor, illetve az Újholdasok) tönkretételéért, elhallgattatásáért, emigrációba kényszerítéséért (Márai Sándor)[18] vagy a szellemi életből való kiszorításáért.[19]

Művei[szerkesztés]

Lukács György sírja Budapesten. Kerepesi temető: Mm. J. 13.
  • Ifjúkori művek (1902–1908) (Bp., 1977)
  • A lélek és a formák (1910) (Die Seele und die Formen, 1911.)
  • A heidelbergi művészetfilozófia és esztétika
  • A regény elmélete (Bp., 1975)
  • Történelem és osztálytudat (Bp., 1971)
    • A bolsevizmus mint erkölcsi probléma
    • A kommunizmus erkölcsi alapja
    • Az erkölcs szerepe a kommunista termelésben
    • Régi kultúra és új kultúra
    • Párt és osztály
    • Önkritika
    • Friedrich Engels születésének századik évfordulójára
    • Korvin Ottó
    • A szindikalizmus válsága Olaszországban
    • A fehérterror társadalmi hinterlandja
    • A konszolidáció kísérlete
    • A művelődési munka kérdéséhez
    • A parlamentarizmus kérdéséhez
    • Párt és ifjúsági mozgalom Magyarországon
    • III. Internacionale szervezeti kérdései
    • Történelem és osztálytudat
    • Még egyszer az illúziók politikájáról
    • Rosa Luxemburg: Tömegsztrájk. Előszó
  • Művészet és társadalom (Bp., 1969)
  • A fiatal Hegel (Bp., 1976)
  • Az ész trónfosztása (1954)
  • A történelmi regény (Bp., 1977)
  • Az esztétikum sajátossága I-II. (Die Eigenart des Ästhetischen) (1963)
  • A modern dráma fejlődésének története (Bp., 1978).
  • Világirodalom (I–II., Bp., 1969)
  • Magyar irodalom–magyar kultúra (Bp., 1970)
  • Adalékok az esztétika történetéhez I-II. (Bp., 1972.)
  • A különösség, mint esztétikai kategória (Über die Besonderheit als Kategorie der Ästhetik) (Magvető, Bp., 1985.)
  • A társadalmi lét ontológiájához – Szisztematikus fejezetek; Történeti fejezetek; Prolegomena (Bp., 1976)
  • A demokratizálódás jelene és jövője (1968) (Bp., 1988.)
  • Utam Marxhoz (I–II., Bp., 1970)

Díjai[szerkesztés]

Emlékezete[szerkesztés]

Származása[szerkesztés]

Lukács György felmenői
Lukács György
(szül. Löwinger György Bernát, Budapest, 1885. ápr. 13. - Budapest, 1971. jún. 5.)
filozófus, politikus, esztéta, egyetemi tanár. Izr.
Apja:
Lukács József
(szül. Löwinger József, Szeged, 1855. nov. 16. - Budapest, 1928. jan. 27.)
bankigazgató, izr.
Apai nagyapja:
Löwinger Jakab
(Szeged, 1814. ápr. 22. - ?, 1905. jún. 3.)
paplankészítő iparos, izr.
Apai nagyapai dédapja:
Löwinger Jakab
(?, 1777. - ?, 1853.) izr.
Apai nagyapai dédanyja:
n. a.
Apai nagyanyja:
Pollák Júlia
(Szeged, 1817 körül - ?, 1895. ápr. 22.)
izr.
Apai nagyanyai dédapja:
Pollák Zsigmond
(? - ?) talmudtudós, izr.
Apai nagyanyai dédanyja:
n. a.
Anyja:
Wertheimer Adél
(Bécs, 1860. júl. 31. - Budapest, 1917. ápr. 25.)
izr.
Anyai nagyapja:
Wertheimer Henrik
(Köpcsény, 1826 körül - Bécs, 1864. okt. 29.)
izr.
Anyai nagyapai dédapja:
n. a.
Anyai nagyapai dédanyja:
n. a.
Anyai nagyanyja:
Neuschloss Mária
(Vágvecse, 1835. jan. 29. - ?, 1864. máj. 29.)
izr.
Anyai nagyanyai dédapja:
Neuschloss Bernát
(Vágvecse, 1804–1876)
iparos, izr.
Anyai nagyanyai dédanyja:
Steiner Rozália
(?, 1807 - ?, 1889. dec. 13.)
izr.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. data.bnf.fr, 2015. október 10., http://data.bnf.fr/ark:/12148/cb11913616t
  2. Integrált katalógustár, 11857518X, 2015. október 16.
  3. Nagy szovjet enciklopédia (1969–1978), 2015. szeptember 28., Лукач Дьёрдь
  4. Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967.  
  5. ^ a b Bendl Júlia: Lukács György élete a századfordulótól 1918-ig. Budapest: Scientia Humana Társulás, 1994.
  6. A Belügyminisztérium 1890. évi 77298. sz. rendelete. Névváltoztatási kimutatások 1890. év 7. oldal 14. sor.
  7. A marxista Lukács György szellemi örökségéért küzd az Oktatói Hálózat, pestisracok.hu
  8. A fiatal Lukács György és a zsidóság, szombat.org
  9. Az igazsághoz nem tudjuk keresztülhazudni magunkat – Az embereket kivégző Lukács György és A bolsevizmus mint erkölcsi probléma, nol.hu
  10. Lukács György, neb.hu
  11. Júlia Bendl: Lukács György élete a századfordulótól 1918-ig, 1994
  12. Múlt-kor: 120 éve született Lukács György
  13. A házasságkötés bejegyezve Budapest IV. ker. polgári akv. 336/1927. folyószám alatt.
  14. A magyar irodalom története 1919-től napjainkig - A "Lukács-vita"
  15. Lukács György
  16. Lukács György, mult-kor.hu
  17. [1], beszelgetesek.haver.hu
  18. A "halálos ítéletet" végül a Forum című elméleti folyóirat 1948. februári számában írt kritikájában maga Lukács mondta ki: kártékony irodalom.” Márai Sándor emigrálása (HVG, 2008)
  19. Claudio Mutti: Lukács evangéliuma

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]