Hellenisztikus filozófia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Hellenizmusnak nevezzük a görög történelem azon szakaszát, amely Nagy Sándor hódításaitól (i. e. 336–323) a Római Birodalom kiépüléséig tartott (i. e. 30). A hellenisztikus filozófia határait Arisztotelész halálától (i. e. 322) az újplatonizmus kialakulásáig (3. század) tartjuk.

Hellenisztikus filozófiai iskolák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Karneadész szobrának az athéni fórumon, kb. i. e. 150 körül állított példány római másolata.

Platonizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Platón filozófiájára, különösen ideatanára épülő filozófiai irányzat.

Peripatetikusok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Arisztotelész követőinek, tanítványainak tanításai. A hellenizmus korában a peripatetikusok inkább filológiai és biográfiai tevékenységükről nevezetesek, majd az i. e. 1. században, amikor Arisztotelész művei újra hozzáférhetővé váltak, visszatértek a filozófiai kutatásokhoz.

Cinikusok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1774-es Tivoli ásatáson talált Antiszthenészt ábrázoló szobor.

A cinikus filozófusok Antisztenész athéni követői voltak. Az iskola a nevét a görög künikosz, latin cynicus 'kutya' jelentésű küon szótól kapta. Képviselői a görög társadalom különböző rétegeiből kerültek ki, s elvetették a társadalom normáit. Életformájuk mintája kóbor ebek mindennapjai voltak. A boldogság alapjának a tárgyi javakról való lemondást tekintették.

Kürénéi hedonista filozófiai iskola[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kürénéi hedonista iskola alapítója Szókratész egyik tanítványa, Arisztipposz volt. Az iskola nevét a görög „hédoné” szóból képezték, melynek jelentése: élvezet, gyönyör.

Epikureusok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Epikurosz mellszobra. Valószínűleg Itáliában készült, valamikor a 2. század folyamán. Jelenleg a Louvre-ban látható.

Az epikureizmus Epikurosz filozófiájára épülő irányzat volt. Az iskola gondolatai később felelhetők Lucretius és Horatius műveiben is. Főbb képviselők:

Sztoikusok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A sztoa mint filozófiai irányzat a hellenizmustól a kései ókorig nagy befolyást gyakorolt. A filozófiát logikára, fizikára és etikára osztották fel.

Története három korszakra tagolható:

  • Első korszak kifejlesztette és kiteljesítette a sztoikus rendszert. Fontosabb képviselői:
  • A középső korszakot Panaitiosz uralta, akinek munkásságával a görög filozófia bevonult Rómába. Képviselők:
  • A kései korszak képviselői vizsgálódásaik középpontjába morális kérdéseket állítottak. Főbb képviselők:

Szkeptikusok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sextus Empiricus (bronz medál)

A hellenisztikus filozófia azon gondolkodóit soroljuk ide, amelynek tagjai kételkedtek abban, hogy érzékeink és értelmünk révén képesek lennénk a dolgok természetének megismerésére, s ezért ítéleteink felfüggesztését javasolták. A szkeptikus filozófia alapja támadás volt minden olyan filozófia ellen amely azt állította magáról, hogy képes feltárni az igazságot.

A szkeptikus filozófián belül három irányzatot különböztethetünk meg:

Eklekticizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Cicero. (Római szobor másolata)

A görög eklektó, 'válogat' szóból kapta a nevét. Különösen a késői görög és alexandriai filozófiában volt jellemző. Azokat a filozófusokat soroljuk ide, akik sem egységes elvre épülőfilozófiai rendszert nem alkottak, sem pedig egyes filozófusokhoz nem csatlakoztak, hanem a különböző rendszerekből átvették mindazt, ami számukra helyesnek tűnt.

Hellenizált zsidóság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Újpüthagóreusok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A újpüthagóreusok, Püthagorasz a számokról, mint „őselvről”, mint a világ ősprincípiumairól szóló nézetét fejlesztették tovább. Meglátásuk szerint a számok közvetítők Isten és a világ közt.

Hellenizált keresztények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Neoplatonizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A neoplatonizmus (kb. 250 – 550) a pogány ókor utolsó erőfeszítése arra, hogy egy olyan, mindent magába foglaló filozófiai rendszert alkosson, amely kielégítheti az ember minden szellemi igényét. Az iskola kísérletet tett arra, hogy átfogó, koherens képet adjon a világról és a világban helyet foglaló emberről. Érdekessége, hogy egy olyan istenségbe (vagy alapelvbe) vetett hitet tanított, amely olyan forrás, amelyből minden úgy áramlik ki, hogy eközben soha sem különül el tőle. Ez az emanáció (kiáramlás) a teremtés, amely kiapadhatatlan, akaratlan és időtlen aktus.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Atlasz – Filozófia (1999), Athenaeum Kiadó . ISBN 9638596236
  • Bertrand Russell (2004): A nyugati filozófia története Göncöl Kiadó. ISBN 9639183482
  • Filozófiai kisenciklopédia (1993), Magyar Könyvklub, ISBN 9630936739
  • Görög gondolkodok 3 – A cinikus és a megarai filozófia (1994), Kossuth Könyvkiadó. ISBN 9630937522
  • Görög gondolkodok 4 – A kürénéi hedonizmus (1995), Kossuth Könyvkiadó. ISBN 9630937328
  • Rathmann János (1996): Idegen szavak a filozófiában; Nemzeti Tankönyvkiadó. ISBN 9631875148