Nominalizmus

A nominalizmus (a latin nomen, „név” szóból) a metafizika, az ismeretelmélet és a nyelvfilozófia egyik fontos álláspontja. Alapgondolata szerint a valóságban elsődlegesen vagy kizárólag egyedi dolgok léteznek: ez az ember, az a ló, ez a fa, az a kő. Az olyan általános fogalmak, mint „ember”, „ló”, „fa” vagy „jóság”, nem önállóan létező dolgokat jelölnek, hanem az értelem és a nyelv működéséhez tartoznak.

A nominalizmus legismertebb történeti formája a középkori filozófia universalia-vitájához kapcsolódik. A vita fő kérdése az volt, hogy az egyetemes fogalmaknak – például az „emberi természetnek” – van-e valamilyen valóságos alapjuk a dolgokban, vagy csak az emberi elme, illetve a beszéd által használt jelek. A nominalizmus a realizmus különböző formáival állt szemben. A platonikus realizmus az egyetemeseket az egyedi dolgoktól függetlenül létező valóságoknak tekintette, míg a arisztotelészi és tomista mérsékelt realizmus szerint az egyetemes természetek nem különálló dolgokként, hanem az egyedi létezőkben megalapozottan vannak jelen.

A nominalizmus nem egységes iskola. Másként jelentkezett a 11–12. századi vitákban, másként William Ockham 14. századi terminizmusában, és másként a modern analitikus metafizikában. A középkori nominalizmus egyik központi alakja Ockham volt, akinek tanítása szerint az univerzálék nem önálló valóságok, hanem olyan fogalmak vagy terminusok, amelyek több egyedi dologra alkalmazhatók. A modern filozófiában a nominalizmus tágabb értelemben az absztrakt tárgyak vagy univerzálék létének tagadását is jelentheti.

Alapkérdés: mi az egyetemes fogalom?

Az egyetemes fogalom olyan fogalom, amely több egyedi alanyról is állítható. Az „ember” fogalma például állítható Szókratészről, Platónról és bármely más emberről. A kérdés az, hogy amikor több különböző emberről ugyanazt mondjuk – „ember” –, akkor a szó mögött van-e valamilyen közös valóság, vagy csak a mi gondolkodásunk és beszédünk kapcsolja össze őket.

A középkori filozófia ezt a kérdést az universalia, vagyis az egyetemesek problémájaként tárgyalta. A kérdés klasszikus formáját Porphüriosz Eiszagógé című művének a nemekről és fajokról szóló bevezető kérdései adták: vajon a nemek és fajok a valóságban is léteznek-e, vagy csak az elmében; ha léteznek, testi vagy szellemi természetűek-e; és az egyedi dolgoktól különválasztva vagy azokban léteznek-e.

A vita azért volt fontos, mert nem puszta nyelvtani kérdésről szólt. Az egyetemes fogalmak problémája érinti a megismerés, a tudomány, a metafizika és a teológia alapjait is. Ha például az „emberi természet” pusztán név, akkor másként kell magyarázni az emberről szóló egyetemes állításokat, mint akkor, ha az emberi természetnek valóságos alapja van az egyedi emberekben.

Az universalia-vita fő álláspontjai

A középkori vitában több álláspont alakult ki. A hagyományos latin formulák ezek: universalia ante rem („az egyetemesek a dolgok előtt”), universalia in re („az egyetemesek a dolgokban”) és universalia post rem („az egyetemesek a dolgok után”).

Álláspont	Latin formula	Rövid magyarázat	Példa az „ember” fogalmára
Túlzó vagy platonikus realizmus	universalia ante rem	Az egyetemesek az egyedi dolgoktól függetlenül is léteznek.	Az „emberség” önálló mintaként vagy formaként létezik, amelyből az egyes emberek részesednek.
Mérsékelt realizmus	universalia in re	Az egyetemes természet a dolgokban van, de nem önálló, különálló létezőként.	Az emberi természet valóságosan megvan az egyes emberekben, de csak az értelem fogja fel egyetemesként.
Konceptualizmus	universalia post rem	Az egyetemes elsősorban az elmében létezik fogalomként.	Az „ember” olyan fogalom, amelyet az értelem több egyedi ember alapján alkot.
Nominalizmus	universalia post rem	Az egyetemesség a név, jel vagy terminus használatához tartozik; a valóságban csak egyedek vannak.	Az „ember” terminus több egyedi emberről állítható, de nincs külön „emberség” mint önálló vagy közös dolog.

A mérsékelt realizmus klasszikus képviselői Arisztotelész és Aquinói Szent Tamás. E felfogás szerint a fogalom egyetemessége formálisan az értelemben van, de tartalmának valóságos alapja a dolgokban található. A nominalizmus ezzel szemben azt hangsúlyozza, hogy a valóságban nem léteznek egyetemes dolgok, csak egyedi létezők.

Ókori és kora középkori előzmények

Bár a „nominalizmus” elnevezés középkori eredetű, a probléma már az ókori filozófiában is megjelent. Platón szerint az érzéki világ dolgai az örök és változatlan ideákból részesednek. Arisztotelész ezzel szemben nem fogadta el, hogy az egyetemes formák az egyedi dolgoktól külön léteznének. Szerinte a valóságban egyedi szubsztanciák vannak, de az értelem képes az egyedi dolgokból elvonatkoztatva általános fogalmakat alkotni.

Az ókorból gyakran idézett példa Antiszthenész cinikus filozófusnak tulajdonított kijelentése: „látom a lovat, de nem látom a lóságot”. Ez a mondás jól érzékelteti azt a későbbi nominalista hajlamot, amely szerint az általánosság nem a dolgok között önállóan létező valóság, hanem a gondolkodás és a nyelv műve.

A középkorba a probléma főként Porphüriosz és Boëthius közvetítésével került át. Porphüriosz kérdései nyitva hagyták az egyetemesek státusát, Boëthius kommentárjai pedig nem zárták le véglegesen a vitát. Ezért a 11. századtól kezdve a skolasztikus gondolkodók számára az universalia-vita a filozófia egyik alapvető kérdésévé vált.

Roscellinus és Abaelardus

A korai középkori nominalizmus legismertebb alakja Roscellinus volt. Tanítását főként ellenfelei és későbbi beszámolók alapján ismerjük. A hagyomány szerint az univerzálékat puszta hangoknak vagy szavaknak tekintette; álláspontját a források gyakran sententia vocum néven említik. Ez azt jelenti, hogy a nemek és fajok nem valóságos dolgok, hanem kimondott szavak, amelyek több egyedi dologra vonatkoztathatók.

Roscellinus nézeteinek teológiai következményei is voltak. A Szentháromság titkának magyarázatában olyan megfogalmazásokhoz jutott, amelyeket ellenfelei veszélyesnek tartottak. Canterburyi Szent Anzelm bírálta álláspontját, mert úgy látta, hogy a túlzott nominalizmus a három isteni személy egységének helyes értelmezését is veszélyeztetheti. Ez mutatja, hogy az universalia-vita a középkorban nem elszigetelt logikai kérdés volt, hanem a teológiai fogalomalkotást is érintette.

Petrus Abaelardus álláspontja már árnyaltabb volt. Nem egyszerűen puszta hangoknak tekintette az univerzálékat, hanem jelentéssel bíró beszédterminusoknak (sermones). Abaelardus bírálta a túlzó realizmust, de nem akarta teljesen megszüntetni az általános nevek értelmi alapját. Felfogása ezért gyakran átmeneti helyet foglal el a nominalizmus és a konceptualizmus között.

Ockham és a késő középkori nominalizmus

A nominalizmus legnagyobb hatású középkori alakja William Ockham volt. Ockham ferences szerzetes, skolasztikus teológus és logikus volt, akinek nevét később az úgynevezett Ockham borotvája tette különösen ismertté. A „borotva” lényege az, hogy nem kell szükségtelenül szaporítani a feltételezett létezőket vagy magyarázó elveket. Ockham maga nem mindig a később elterjedt formulát használta, de műveiben több hasonló elv megtalálható: például hogy amit kevesebbel meg lehet magyarázni, azt hiábavaló többel magyarázni.

Ockham nominalizmusa nem egyszerűen azt mondja, hogy az általános szavak hangok. Ő különbséget tett kimondott, írott és mentális terminusok között. Az általános fogalom nála olyan mentális jel, amely több egyedi dolog helyett állhat. Ezért Ockham követőit gyakran nemcsak nominalistáknak, hanem terministáknak is nevezik: számukra a logika központi tárgya a terminusok, kijelentések és következtetések elemzése volt.

Ockham szerint a valóságban csak egyedi dolgok vannak. Ha azt mondjuk, hogy „Péter ember” és „Pál ember”, ez nem azt jelenti, hogy Péter és Pál ugyanazt a közös, valóságosan elkülöníthető „emberséget” birtokolják. Inkább azt jelenti, hogy az „ember” terminus mindkettőre igaz módon alkalmazható. Az egyetemesség tehát nem a dolgokban lévő külön közös létező, hanem a jelhasználat és az értelem működésének sajátossága.

Ockham gondolkodásában az isteni mindenhatóság is fontos szerepet kapott. A potentia absoluta Isten abszolút hatalmát jelenti: Isten mindent megtehet, ami nem foglal magában logikai ellentmondást. A potentia ordinata Isten elrendelt hatalma: az a rend, amelyet Isten ténylegesen megalkotott és amely szerint a világot fenntartja. Ez a különbség segített Ockhamnek hangsúlyozni, hogy a teremtett világ rendje valóságos, de nem szükségszerű: Isten más rendet is teremthetett volna.

Nominalizmus és tomizmus

A nominalizmus különösen jól érthető, ha összevetjük Aquinói Szent Tamás mérsékelt realizmusával. Tamás szerint az egyetemes fogalomnak valóságos alapja van az egyedi dolgokban: az emberi értelem az érzéki tapasztalatból elvonatkoztatva ragadja meg a dolgok lényegi természetét. Ockham viszont gyanakvóbb volt az ilyen metafizikai közös természetekkel szemben, és az egyedi dolgokból, valamint a terminusok működéséből indult ki.

Kérdés	Aquinói Szent Tamás és a mérsékelt realizmus	Ockham és a nominalizmus
Egyetemes fogalmak	Az egyetemes természetnek valóságos alapja van az egyedi dolgokban. Az „emberi természet” nem külön létező dolog, de valóságosan megalapozza az emberről szóló általános állításokat.	A valóságban csak egyedi dolgok vannak. Az „ember” általánossága a fogalom és a terminus használatában áll.
Megismerés	Az értelem az érzéki tapasztalatból elvonatkoztatja a lényeget. Fontos szerepet kapnak az ismeretképek és az absztrakció.	Az egyedi dolog intuitív megismerése alapvető. Ockham sok közvetítő elméleti elemet feleslegesnek tartott.
Metafizika	A létezőkben felismerhető természet, célrend és oksági összefüggés van. A fogalom és a lét között mélyebb megfelelés áll fenn.	A metafizikai magyarázatokat takarékosan kell kezelni. Nem szabad olyan közös természeteket vagy külön entitásokat feltételezni, amelyek nélkül a magyarázat megoldható.
Természetes teológia	Az emberi értelem képes bizonyos ismeretekre Istenről, például Isten létének bizonyítására.	Ockham szűkebbre vonja a szigorú észbeli bizonyítás körét; több hitigazságot elsősorban kinyilatkoztatásból ismerhetőnek tart.
Etika	Az erkölcsi rend az emberi természethez, célhoz és a jóhoz kapcsolódik.	Erősebb hangsúlyt kap Isten szabad akarata és parancsa.
Világrend	A teremtett világ rendje értelmileg feltárható, és a teremtmények természetében is megmutatkozik.	A világ rendje kontingens: Isten szabadon így rendezte el, de másként is elrendezhette volna.

A tomista kritika szerint a nominalizmus veszélye az, hogy meggyengíti a fogalmak és a valóság közötti kapcsolatot. Ha az egyetemes fogalmaknak nincs tárgyi alapjuk, akkor kérdésessé válik, miként beszélhetünk biztosan lényegi természetekről, természetes erkölcsi rendről vagy az Istenre vonatkozó analóg állításokról. A nominalista oldal viszont úgy látta, hogy a realizmus túlságosan sok metafizikai létezőt vesz fel, és nem különbözteti meg eléggé a dolgokat a róluk alkotott fogalmaktól.

A nominalizmus teológiai jelentősége

A nominalizmus a középkorban nem volt egyházellenes irányzat. Legfontosabb képviselői közül többen szerzetesek, teológusok vagy egyetemi mesterek voltak. A vita a skolasztikán belül zajlott, és a katolikus teológia keretei között is többféle iskola létezett: tomisták, skotisták és nominalisták. A késő középkorban ezek az iskolák egymással vitatkoztak, de mindegyik a keresztény tanítás értelmezésének igényével lépett fel.

A nominalizmus teológiai jelentősége főként három területen mutatkozott meg. Először, hatott a hit és az ész viszonyának értelmezésére. Ockham és több követője szerint a természetes ész kevesebbet tud szigorúan bizonyítani, mint amit a 13. századi nagy skolasztikus rendszerek feltételeztek. Ez nem feltétlenül a hit gyengítését jelentette; gyakran éppen a kinyilatkoztatás és a hit sajátos jelentőségének hangsúlyozásával járt.

Másodszor, a nominalizmus erősen hangsúlyozta Isten szabadságát és mindenhatóságát. Ha Isten nincs alárendelve tőle független szükségszerű rendnek, akkor a világ tényleges rendje szabad isteni rendelés eredménye. Ez a gondolat egyszerre erősítette Isten szuverenitásának tudatát és szűkítette a tisztán filozófiai szükségszerű bizonyítások körét.

Harmadszor, a nominalizmus hatott az erkölcstanra. A tomista hagyományban az erkölcsi rend szorosan kapcsolódik az ember természetéhez és végső céljához. A nominalista irányzatokban nagyobb hangsúlyt kapott az isteni parancs szerepe: a jó és rossz végső mércéje Isten akarata. Ezt a felfogást gyakran voluntarizmusnak nevezik, mert az isteni akaratot emeli ki.

A katolikus teológiában a nominalizmus megítélése árnyalt. Egyes következményeit – különösen a természetes teológia szűkítését, a lényegek metafizikájának gyengítését és bizonyos kegyelemtani tételeket – sok tomista és későbbi katolikus szerző bírálta. Ugyanakkor a késő középkorban a nominalizmus, a skotizmus és a tomizmus egyaránt jelen volt a katolikus egyetemi gondolkodásban. Ockham teológiai írásait hivatalosan nem ítélték el eretnekségként, bár az ockhamista irányzathoz kapcsolt egyes későbbi tételek vitákat és elítéléseket váltottak ki.

Via antiqua és via moderna

A 14–15. században a skolasztikus iskolák közötti különbséget gyakran a via antiqua és a via moderna kifejezésekkel jelölték. A via antiqua („régi út”) többnyire a tomista és skotista realizmushoz kapcsolódott. A via moderna („modern út”) a késő középkori nominalista vagy terminista irányzatok gyűjtőneve lett.

A via moderna központi alakjai közé sorolható Ockham mellett Adam Wodeham, Robert Holcot, Jean Buridan, Nicole Oresme, Albertus de Saxonia, Marsilius de Inghen, Pierre d’Ailly, Jean Gerson és Gabriel Biel. Nem mindannyian fogadták el Ockham minden tételét, de sokan átvették a terminuslogika, a fogalmi takarékosság és a metafizikai óvatosság módszerét.

A nominalista és realista iskolák vetélkedése néha intézményi konfliktusokhoz is vezetett. Párizsban például a 14. században tilalmazták az újabb nominalista tanok oktatását, majd később a viták ismét fellángoltak. Ezeket a konfliktusokat nem egyszerűen „haladás” és „maradiság” küzdelmeként kell értelmezni: a felek különböző logikai, metafizikai és teológiai előfeltevésekből indultak ki.

Nominalizmus, reformáció és modern tudomány

A nominalizmus hatásáról a reformációra és a modern tudományra sok vita folyt. Régebbi értelmezések szerint a nominalizmus közvetlenül előkészítette a reformációt, illetve a modern empirizmust. Az ilyen magyarázatok azonban túl egyszerűek.

Luther Márton tanulmányai során valóban találkozott a késő középkori via moderna teológiájával, különösen Gabriel Biel hatásával. A reformáció azonban nem vezethető le egyetlen filozófiai iskolából. Több reformátor más skolasztikus háttérből érkezett, és a katolikus vitapartnerek között is voltak nominalista képzettségű teológusok. Ezért pontosabb úgy fogalmazni, hogy a nominalizmus bizonyos fogalmi és teológiai kereteket adott a késő középkori vitákhoz, de nem volt a reformáció egyetlen vagy közvetlen oka.

Hasonló óvatosság szükséges a modern természettudomány kérdésében. Ockham világképe hangsúlyozta, hogy a teremtett rend kontingens, vagyis nem szükségszerű: Isten másként is teremthette volna a világot. Ez a gondolat ösztönözhette a tapasztalati vizsgálódás jelentőségét, mert a világ tényleges rendjét nem lehet pusztán elvont szükségszerűségekből levezetni. Ugyanakkor Ockham maga nem volt modern értelemben vett természettudós, és a 14. századi természetfilozófusok – például Buridan és Oresme – nem egyszerűen Ockham tanait alkalmazták, hanem sok tekintetben a korábbi arisztotelészi és realista hagyományokat is folytatták.

Modern nominalizmus

A modern filozófiában a nominalizmus már nem kizárólag középkori fogalom. A kortárs metafizikában általában olyan álláspontokat neveznek nominalistának, amelyek tagadják az univerzálék vagy az absztrakt tárgyak létét. A kérdés így már nemcsak az „ember”, „fa” vagy „jóság” fogalmára vonatkozik, hanem olyan entitásokra is, mint a számok, halmazok, tulajdonságok vagy propozíciók.

A modern nominalizmusnak több változata van:

Változat	Rövid magyarázat
Predikátumnominalizmus	A tulajdonságokat a nyelvi állítmányok használatával magyarázza.
Osztálynominalizmus	A közös tulajdonságokat az azonos osztályba tartozó egyedi dolgokkal értelmezi.
Hasonlósági nominalizmus	Nem közös univerzálét tételez, hanem az egyedi dolgok közötti hasonlóságot tekinti alapnak.
Trope-elméletek	Nem általános tulajdonságokat, hanem egyedi tulajdonságpéldányokat tételeznek fel.
Absztrakt tárgyak elleni nominalizmus	A számok, halmazok, propozíciók vagy más nem tér-időbeli entitások létét tagadja vagy redukálni próbálja.

A modern nominalizmus gyakran a tudományos és logikai elemzés takarékosságára hivatkozik. Ugyanakkor komoly problémákkal is szembesül: meg kell magyaráznia, hogyan lehetnek általános törvények, matematikai igazságok vagy több dologra egyformán vonatkozó állítások akkor, ha nincsenek univerzálék vagy absztrakt entitások. Ezért a nominalizmus és realizmus vitája ma is élő kérdés a metafizikában.

Értékelése

A nominalizmus egyik erőssége az ontológiai takarékosság: nem akar többféle létezőt felvenni, mint amennyi a magyarázathoz szükséges. Ez különösen a logikai és nyelvfilozófiai elemzésben volt termékeny. Ockham és követői rámutattak arra, hogy sok filozófiai nehézség abból származik, hogy a nyelv általános vagy absztrakt kifejezéseit önálló dolgokként kezeljük.

A nominalizmus bírálói szerint azonban a túlzott takarékosság ára magas lehet. Ha az egyetemes fogalmaknak nincs elég erős valóságalapjuk, akkor nehezebb megmagyarázni a tudományos általánosításokat, a dolgok lényegi azonosságát, az erkölcsi természet fogalmát és a metafizikai istenismeretet. A tomista és általában a mérsékelt realista hagyomány ezért azt állítja, hogy az egyetemes fogalom nem önálló dologként létezik, de nem is puszta név: a valóságban van alapja, amelyet az értelem egyetemes módon ragad meg.

A nominalizmus történeti jelentősége abban áll, hogy a középkori filozófia belső vitáiban új módon tette fel a nyelv, a megismerés, a metafizika és a teológia kapcsolatának kérdését. Nem egyszerűen „modern” vagy „antimetafizikus” irányzat volt, hanem a skolasztikus gondolkodás egyik olyan ága, amely a fogalmi elemzést, az egyedi létezők elsődlegességét és Isten szabadságát állította előtérbe.

Lásd még

• Skolasztika
• Tomizmus
• William Ockham
• Occam borotvája
• Metafizika

Források

• Sam Cowling: „Nominalism in Metaphysics”. In: The Stanford Encyclopedia of Philosophy. https://plato.stanford.edu/entries/nominalism-metaphysics/
• Gyula Klima: „The Medieval Problem of Universals”. In: The Stanford Encyclopedia of Philosophy. https://plato.stanford.edu/entries/universals-medieval/
• Paul Vincent Spade: „William of Ockham”. In: The Stanford Encyclopedia of Philosophy. https://plato.stanford.edu/entries/ockham/
• G. Küng: „Nominalism”. In: New Catholic Encyclopedia. 2. kiadás. Thomson/Gale, 2003.
• Paul Vignaux: „Nominalisme”. In: A. Vacant, E. Mangenot, É. Amann szerk.: Dictionnaire de théologie catholique. Letouzey et Ané, 1931.
• Frederick C. Copleston: Medieval Philosophy. Methuen, London, 1952.
• Maurice De Wulf: History of Medieval Philosophy. Longmans, Green and Co., London, 1909.
• Magyar Katolikus Lexikon: „nominalizmus”, „universalia-vita”, „egyetemes fogalom”. http://lexikon.katolikus.hu/
• Claude Panaccio: Ockham on Concepts. Ashgate, Aldershot, 2004.
• Marilyn McCord Adams: William Ockham. University of Notre Dame Press, Notre Dame, 1987.
• Ernest A. Moody: The Logic of William of Ockham. Russell & Russell, New York, 1965.

További információk

• Nominalism in Metaphysics – Stanford Encyclopedia of Philosophy
• The Medieval Problem of Universals – Stanford Encyclopedia of Philosophy
• William of Ockham – Stanford Encyclopedia of Philosophy
• William of Ockham – Internet Encyclopedia of Philosophy
• Magyar Katolikus Lexikon: nominalizmus
• Magyar Katolikus Lexikon: universalia-vita
• Magyar Katolikus Lexikon: egyetemes fogalom