Kínai filozófia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Három hagyományos kínai filozófiai iskolát tartunk számon: a taoizmust, a konfucianizmust és a buddhizmust.

Taoizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Taoista kép

A taoizmus klasszikus könyve a Tao Te Csing, vagy ismertebb nevén Tao Te King (i. e. 5-3. sz.), amelyet Lao-ce-nek tulajdonítanak, aki a hagyomány szerint egy határőrnek összegezte szóban a tanításainak a lényegét. Ez az a könyv, amelynek tollba mondásával a taoizmus mestere összefoglalta a tan kínai hagyományát, és könnyen megjegyezhető formában összegezte azt.

A könyv legfontosabb tanítása a követendő útnak, a tao-nak a megismerése. A könyvnek nincsen szigoróan véve vallásos tartalma, hanem az embert körülvevő világ törvényszerűségeit foglalja össze. Természetesen maga a tao egy vallási fogalom, ezért a könyvet a taoista vallás egyik alapművének tartják. A taoizmus legfontosabb tanítása a természet erőivel harmóniában együttműködő emberi lét szükségessége.

A „helyes út” a természettörvény felfedezése, a természetes és követendő út kifejezése. A tao mindenekelőtt az öröké mozgó, változó világ végső egységének az elve. A tao , ahogy a mű jellemzi, névtelen, mert minden név valamilyen meghatározott létezőt jelöl meg, s a tao, mint a mindenek felett uralkodó elv, nem határozható meg valamiféle létező dologként. Minden különbségen túl megtalálható egység, az individuális élet és a természet útja: „Az ember zsinórmértéke a föld, a földé az ég, az égé a tao, a tao mértéke önmaga.” A könyv első fele a taoval, az út-tal, ösvény-nyel foglalkozik (I-XXXVII.), a könyv második fele pedig a tevel (te=erény) (XXXVIII- LXXXI.). A harmadik szótag a „könyv” jelentésű csing szó eredetileg zsinórmértéket jelentett, előkelő rangot az udvarban: azzal a feladattal, hogy a kínai civilizációt jelentő várfal dőlésszögét, a merőlegest kimérje, azaz a biztonság irányát jelentse a számításokban és az idézetekben egyaránt.

A tao-val való együttműködés voltaképp a békesség megalapozója, a „harc nélküli harc” elvének az életben alkalmazott iránymutatója, megteremtője: „Aki taoval szolgálja az emberek urát, az nem igázza le hadsereggel az égalattit, hiszen ez a tette könnyen ellene fordulhat. Mert amerre hadsereg járt, csak tüske és tövisbozót terem, s a nagy háborúk nyomában mindig ínséges esztendők járnak. Az igazán jó hadvezér célhoz ér és megállapodik, s nem vetemedik arra, hogy erőszakot alkalmazzon. Célhoz ér de nem emeli fel magát; célhoz ér de nem dicsőíti magát; célhoz ér, de nem kevélykedik; célhoz ér de csak azért, mert nem tehet mást; célhoz ér, de nem alkalmaz erőszakot”. A tao a békés élet alapfeltétele: „A remek fegyverek: a szerencsétlenség eszközei. A létezők (vu) mind gyűlölik ezeket, az tehát aki, a taót birtokolja nem él velük”.

Konfucianizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Konfuciusz

A konfucius tanítás, Konfuciusz (Kr. e. 551-479) tanításán alapszik. Konfuciusz semmit sem írt, mondásait halála után jegyezték fel dialógusok formájában. Leghíresebb műve a Lun yu (Vitatkozások és mondások), amely a mester és tanítványainak beszélgetését tartalmazza 20 fejezetben. Bölcselete kifejezetten etikai, Konfuciusz mindig elhárította, hogy metafizikai kérdésekkel foglalkozzék. Gondolatai a konkrét életre az emberre összpontosulnak. Fő célja egy zavarmentes állam elvének megalkotása.

Az ember alapvető erényei: emberség, becsületesség, illendőség, bölcsesség, lojalitás. Ezen erények az alapvető viszonyokban jelennek meg mint: úr és szolga, apa és fiú, férj és feleség, barát és barát.

A konfucianizmus a tökéletes, a lelkiekben nemes ember (junzi) ideálját helyezi előtérbe. Csak ilyen emberből lehet kormányzó. Konfuciusz a nemes emberrel mindig szembeállította a kicsinyes, alantas embert. De neveléssel mindenki számára elérhető a tökéletes állapot. Hisz az ember születésekor már rendelkezik az erény alapjaival, csak kell segíteni neki, hogy kibontakozzon. A konfucianizmusnak összesen 13 klasszikus szent könyve van. Közülük 9 alap- vagy főmunka a legnagyobb jelentőségű, ezeknek ismeretét Kínában kötelezővé tették minden írástudó és művelt ember számára. E 9 mű: az Öt kánon (Wu jing) ( kánon) és a Négy könyv (Si shu). A Négy könyv foglalja magába a konfucianizmus megalapítóinak nevéhez fűzött legfontosabb műveket: Lun yu (Beszélgetések és mondások), Mengzi, Da xue (Nagy tanítás) és a Zhong yong (A Közép mozdulatlansága).

Legizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A legizmus (kínaiul: 法家; pinjin: fǎjiā; magyar népszerű: fa-csia) a kínai filozófiai iskolák egyik jelentős irányzata, amely a Hadakozó fejedelemségek idején, az i. e. 4. században alakult ki. A legizmusnak nem volt egy, név szerint ismert megalkotója. Jelentősége abban áll, hogy elsőként vetette el mind a konfuciánus és motista rítusokat és erény-koncepciót, mind a taoista spontaneitás-fogalmat, továbbá általában a merev hagyományokra épülő államhatalmat. A legizmus alapvető célja az volt, hogy az állam kormányzását egy objektív (nem személy-, érdek- vagy szokás-függő) mérce alapján valósítsa meg, amelyből az egyén – az uralkodót is beleértve – szubjektív szempontjait teljesen száműzik, és helyette egy objektivitásra törő írott törvénygyűjtemény és egy hatékonyan működő intézményrendszer váljon a kormányzás alapjává.

Buddhizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A buddhizmus az ókori Indiában alakult ki, megalapítójának a Sákja vagy Szkíta nemzetségbeli indiai fejedelem fiát Gótama Sziddhárthát tartják, aki megvilágosodását követően, Buddhává válva hirdetni kezdte tanításait. A buddhizmus isz. 50 körül jelent meg Kínában, s az elkövetkező száz év során Indiából és Közép-Ázsiából buddhista szerzetesek érkeztek és telepedtek meg itt. Ez az időszak a Han-dinasztia hanyatló korszaka volt, amikor a társadalmi, gazdasági és politikai válság jó termőtalaja volt az új vallásnak. Az elmúlt évszázadok alatt a kínai buddhizmus némiképpen átalakult, és az eredeti kínai természetvallásokkal elegyedve újabb vallási irányzatok alapjává vált.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bibliográfia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Kínai Filozófia, Ókor I-III, szöveggyűjtemény, (fordította: Tőkei Ferenc), Akadémiai Kiadó, Budapest 1964.
  • Ecsedy Ildikó: Lao-ce; In: 33 Híres Bölcseleti Mű. Móra Könyvkiadó 1995.
  • Filozófiai Atlasz, Atheneum Kiadó 1999.
  • Fung Yu-lan: A kínai filozófia rövid története. Osiris kiadó, 2003

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]