Lie-ce (könyv)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Lie-ce
Szerző Li Jü-kou
Eredeti cím 列子
Ország ókori Kína
Nyelv klasszikus kínai nyelv
Téma taoista filozófia
Átírási segédlet
Lie-ce
Kínai átírás
Hagyományos kínai 列子
Egyszerűsített kínai 列子
Mandarin pinjin Lièzĭ
Wade–Giles Lieh4-tzu3

A Lie-ce az i. e. 5-4. századi Li Jü-kounak tulajdonított filozófiai mű, amelynek egyik fontos témája a halálhoz, az elmúláshoz való viszony. Ebben a műben, a Csuang-cehez hasonlóan a filozofikus fejtegetések, a dialógusok és a tanmesék egymást váltogatják. Számos történettel illusztrálja azt a nézetet, amely szerint a taon (道) kívül minden a születés, a növekedés, a hanyatlás és a pusztulás fokozatait járja be. Mivel más dolgokhoz hasonlóan az ember is az ürességből származó csiből (氣), illetve az ebből létrejött jin-jang (陰陽) kettősségből keletkezett, így természetes, hogy ez a megszilárdult csi (az ember) visszatér az ürességbe.[1]

Szerzője[szerkesztés]

A Lie-ce szerint Lie Jü-kou (kb. i. e. 440–370).[m 1] Liu Hsziang (劉向) szerint a Cseng-beli Mu (繆) herceg uralkodásának idején élt. A 12. században már számos tudós kétségbe vonta létezését, és csak allegorikus személyként, Csuang-ce figurájaként kezelte. De Barry és Wing Tsit-Chan szerint a neki tulajdonított művet valójában egy i. sz. 3. századi neotaoista szerző írta. Richard Wilheim nem talált alapot, hogy kételkedjék Lie-ce történeti létezésében, Lionel Giles szerint a párhuzamos történetek a Lie-ceben jobbak, mint a Csuang-ceben. Sze-ma Csien nem tesz róla említést A történetíró feljegyzéseiben, de olyan korábbi művekben, mint például a Si-ce (尸子), a Csan-kuo cö, a Lü-si csun-csiu (呂氏春秋) vagy a Ven-ce, bölcselőként szerepel.[2]

Keletkezése, története[szerkesztés]

A Lie-ce című művet elsőként Liu Hsziang említi i. e. 14-ben, később valószínűleg erre alapozva hivatkozik rá a Han su bibliográfiai fejezete, a Ji-ven-cse. Ezután a szöveg következő felbukkanása a műhöz a legfontosabb kommentárt író Csang Csannál (張湛; i. sz. 330–400) található meg, aki talán a szöveg kialakulásában is fontos szerepet játszott. A szöveg egésze tehát minden bizonnyal kései, de egyes részletek származhatnak a Csin-kor előttről. A Song-korban hozzátették a „legmagasabb erény” (cse tö 至德) kifejezést. Ugyanakkor 1087-ben a császár megtiltotta, hogy a későbbiekben a hivatalnoki vizsgákon a Tao-tö-king, a Lie-ce vagy a Lie-ce legyen a téma. Csang Csan mellett további kommentárokat írt Lu Csung-hszüan (盧重玄; 739–742) Lie-ce csie (列子解) címmel, Jin Csing-sun (殷敬順) Lie-ce si-ven (列子釋文) címmel, továbbá a Taoista kánonban található négy további kommentár közül az egyik szerzője a hagyomány szerint a Szung-kori Huj-cung császár 徽宗 (uralk. 1101–1127).[3]

Szerkezete[szerkesztés]

A jelenleg ismert formájában a Lie-ce a következő 8 fejezetből áll:

Fejezet kínai cím Átírás Fordítás
1 天瑞 Tien-zsuj Égi jelek
2 黃帝 Huang-ti A Sárga Császár
3 周穆王 Csou Mu-vang A Csou-beli Mu király
4 仲尼 Csung-ni Konfuciusz
5 湯問 Tang ven Tang kérdései
6 力命 Li-ming Erő és sors
7 楊朱 Jang Csu Jang Csu
8 說符 Suo-fu Az összefüggések magyarázata

Filozófiája, jellegzetességei[szerkesztés]

A Lie-ce egyik fontos témája a halálhoz, az elmúláshoz való viszony. Számos történettel illusztrálja azt a nézetet, amely szerint a taon (道) kívül minden a születés, a növekedés, a hanyatlás és a pusztulás fokozatait járja be. Mivel más dolgokhoz hasonlóan az ember is az ürességből származó csiből (氣), illetve az ebből létrejött jin-jang (陰陽) kettősségből keletkezett, így természetes, hogy ez a megszilárdult csi (az ember) visszatér az ürességbe. A Lie-ceben a halállal kapcsolatosan öt különböző attitűdöt különböztethető meg:

1. Mivel a párok komplementerek, ezért az élet nem képzelhető el halál nélkül.
2. Az egyén létezése nem valóságos, álomszerű, pusztán a csi átalakulásának egyik stációja.
3. Az üresség és a nemlét az ember eredeti hazája, ahová igyekszik visszatérni.
4. A haláltól való félelem ostobaság, hiszen nem lehet tudomásunk arról, valójában milyen is odaát, így nem lehet kizárni, hogy az életnél örömtelibb világ várja az embert a halálban.
5. Az élet a folyamatos erőfeszítések jegyében telik el, ezzel szemben a halált érdemes az ezt megkoronázó pihenésként és nyugalomként felfogni.[4]

Az egyes emberhez kötött tervek és cselekedetek helyett a Lie-ce a spontaneitás (ce-zsan 自然) elvét javasolja, melyet követve az ember képes lemondani saját akaratáról és a taonak engedi át az irányítást. Amennyiben képes az ember megszabadulni saját határaitól, képes lesz minden létezővel egységben és összhangban cselekedni.[5]

Általában a taoista művekhez hasonlóan a Lie-ceben is gyakran visszatérő elmélkedés tárgya az álom és valóság, az illúzió és a realitás viszonya. A buddhizmusból is jól ismert illúzió azonban Kínában nem kap negatív felhangot, így nem az álomból való felébredés a cél, hanem sokkal inkább annak felismerése, hogy a két világ között lényegében nincs jelentős különbség, az egyikből könnyedén átjuthatunk a másikba. Az álom tehát természetes velejárója, mintegy kiegészítő párja a valóságnak, akárcsak a halál az életnek.[6]

A Csuang-cehez hasonlóan a Lie-ce is kettős szerepben ábrázolja Konfuciuszt: néha a Lie-ce elképzeléseit valló és megvalósító, a korlátolt konfuciánus bölcsességeket támadó bölcsként (pl. II.8, IV.1), máskor tanítványi státuszban lévő, alacsonyabb rendű tanítást képviselő személyként jelenik meg (pl. II.9, II.10, V.7). Egy másik kínai bölcseleti irányzat, a Kung-szun Lung-ce-féle (公孫龍子) vitatkozva érvelés néhány ellentmondása szintén helyet kap a kötetben, inkább játékos, semmint komoly kontextusban.[7]

Az egész Lie-cere jellemző, de az V. fejezet feltűnően bővelkedik mítoszokban, mesékben, az egzotikus népek szokásainak leírásában, a különböző foglalkozások (horgász, kocsihajtó, kardforgató, zenész, orvos, íjász stb.) kavalkádjában. A dolgok rendkívülisége egyrészt azért vonzotta a taoistákat, mert ez valamilyen értelemben szembenállást jelentett a túlságosan szabálytisztelő konfucianizmussal szemben, másrészt mert egy egyszerű, gyermeki naivitáshoz és spontaneitáshoz való visszatérést jelentett. Szintén már a Csuang-ceben gyakran felbukkan a relativista nézőpont, amely tartózkodik a túlzottan egyoldalú álláspontok kifejezésétől.[8]

A műben lényeges kérdés az emberi akarat szerepe és az égi sors kérdése, melyben a Lie-ce szélsőséges nézetet képvisel. Az égi sors meghatározó befolyása a Lie-ce szerzője szerint arra kell hogy ösztönözze az embereket, hogy cselekedeteiket ne az alternatívák mérlegelése alapján irányítsák (hiszen valódi döntési lehetőséggel nem rendelkeznek), hanem a spontaneitás jegyében végezzék, mindenféle megfontoltság és tudatosság nélkül.[9]

Híres a Lie-ce általános koncepciójából közismerten „kilógó” úgynevezett Jang Csu (VII.) fejezet, mely az állítólag az i. e. 4. században élt gondolkodó nézeteit illusztrálja hétköznapi nyelvezettel megírt, könnyen érthető, misztikus elemektől mentes példázatokkal. A szakirodalomban általában hedonistának címkézett Jang Csu tanításaiban az evilági élet mulandóságára helyezte a hangsúlyt, és arra az álláspontra helyezkedett, hogy az élvezet (zene, ruhák, ételek, nők) az egyetlen eszköz arra, hogy az életet tartalmassá tegyük. Ugyanakkor az anyagi javakat haszontalannak és megvetendőnek tartotta, főleg akkor, ha ezekkel az élet fontosságát és a testi integritást állítjuk szembe. Az egyik dialógus éppen ezt a kérdést kihegyezve arról számol be, hogy Jang Csu a világ megjobbításáért egyetlen hajszálát sem volt hajlandó feláldozni.[10]

A Csuang-cevel közös vonása a Lie-cenek a gyakorlati tevékenységet űzők felmagasztalása: a tigriseket etető Liang Jang (梁鴦), a kabócagyűjtő, vagy a szekérhajtó, mind saját tapasztalatukból ismerik a taot. A Lie-ceben ezen túl számos olyan történet található, amely a későbbiekben híres „közmondások” alapját képezte: a majomgondozóról, a harci kakast nevelőről, a szülőhazájába visszatérőt becsapó útitársakról, a napot üldözőbe vevő Kua-furól, az íjászatot tanuló Lie-ceről, a gazdáját fel nem ismerő kutyáról, a jádekőből eperfalevelet faragó Szung-beli emberről vagy a szomszédját fejszelopással gyanúsító személyről szóló történetek a mai napig nagy népszerűségnek örvendenek.[11]

A Jang Csu-féle fejezetet leszámítva a Lie-ce inkább tekinthető egy olyan műnek, amely a korábbi, elsősorban Csuang-ce-féle taoizmust gondolja tovább, semmint egy önálló bölcseleti rendszer összefoglalásának.[12]

Hivatkozások[szerkesztés]

Megjegyzések[szerkesztés]

  1. Lásd Lie-ce IV. 4., I. 1., II. 5., II. 14.

Források[szerkesztés]

  1. Kósa 2013. 225. o.
  2. Kósa 2013. 225. o.
  3. Kósa 2013. 226. o.
  4. Kósa 2013. 227. o.
  5. Kósa 2013. 228. o.
  6. Kósa 2013. 229. o.
  7. Kósa 2013. 231. o.
  8. Kósa 2013. 231. o.
  9. Kósa 2013. 231. o.
  10. Kósa 2013. 231., 232. o.
  11. Kósa 2013. 234. o.
  12. Kósa 2013. 235. o.

Irodalom[szerkesztés]

Magyarul[szerkesztés]

  • Dobos 1994.: Lie Ce: Az elomló üresség igaz könyve. (Fordította: Dobos László) Budapest: Ferenczy Könyvkiadó, 1994.
  • Fung 2003.: Fung Yu-lan: A kínai filozófia rövid története, (Szerk.: Derk Bodde; Ford.: Antóni Csaba.) Budapest: Osiris Kiadó, 2003. ISBN 963-389-479-4
  • Kósa 2013.: Kósa Gábor: „Liezi”. In Kósa Gábor - Várnai András (szerk.): Bölcselők az ókori Kínában. Magyar Kína-kutatásért Alapítvány, Budapest 2013. pp. 225–236. ISBN 978-963-284-374-2

Idegen nyelven[szerkesztés]

Lásd még[szerkesztés]

Külső hivatkozások[szerkesztés]

A kínai Wikiforrásban további forrásszövegek találhatók Lie--ce témában.