Csan-kuo cö

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Csan-kuo cö
A Csan-kuo cö (Zhanguo ce) hagyományos kiadásának első oldala.
A Csan-kuo cö hagyományos kiadásának első oldala.
Szerző Liu Hsziang 劉向 (szerkesztő)
Eredeti cím Csan-kuo cö
hagyományos kínai: 戰國策
egyszerűsített kínai: 战国策
Ország Csin-dinasztia, (Kína)
Nyelv klasszikus kínai nyelv
Téma A Hadakozó fejedelemségek korának története
Műfaj történetírás
Kiadás
Kiadás dátuma i. e. 209.
Átírási segédlet
Csan-kuo cö
Kínai átírás
Hagyományos kínai 戰國策
Egyszerűsített kínai 战国策
Mandarin pinjin Zhànguó cè
Wade–Giles Chan4-kuo2 Ts'e4

A Csan-kuo cö ókori kínai történeti mű, amelynek címéről a kínai történetírói hagyomány a benne tárgyalt, az i. e. 5. századtól az i. e. 3. századig terjedő történelmi időszakot, a Hadakozó fejedelemségek korát is elnevezte utólag.[1] Az ismeretlen szerzők műveinek végleges formába öntője az i. e. 1 században élt Liu Hsziang, ám elkészülte idejeként hagyományosan a második Csin császár, Csin Er Si Huang-ti trónaralépésének második évét, i. e. 209-et tüntetik fel.

Címe, címváltozatai[szerkesztés]

Csan-kuo cönek magyarul egyelőre nincs fordítása, de a kínai történelemmel, irodalommal kapcsolatos magyar nyelvű könyvek, tanulmányok hivatkozásaiban általában A hadakozó fejedelemségek politikája[2], vagy A hadakozó fejedelemségek intrikái[3] címen fordítják.

A Csan-kuo cö a történelem során többféle címet is viselt,[4] többféle címváltozatban hivatkoztak rá:[5]

  • Kuo cö 《國策》 („A fejedelemségek politikája”)
  • Kuo si 《國事》 („A fejedelemségek ügyei”)
  • Tuan csang 《短長》 („Hátrányok és előnyök”)
  • Csang su 《長書》 („Előnyök könyve”)
  • Si jü 《事語》 („Az ügyek könyve”)
  • Hsziu su 《修書》 („Hsziu könyve”)

Szerzősége és keletkezési ideje[szerkesztés]

A Csan-kuo cö végleges változatának összeállítója: Liu Hsziang

.

A mű legteljesebb változata abban a formában maradt fenn, amelyik a Han-kor kiváló tudósának, Liu Hsziangnak (劉向 / 刘向; i. e. 77-i. e. 6.) az előszavát tartalmazza, épp ezért ő az egyetlen személy, akit bizonyosan a műhöz lehet kapcsolni. Azonban Liu Hsziang saját bevallása szerint is csupán összeállítója a műnek. Az i. e. 26-tól i. e. 8-ig tartó munkája során számos, a Hadakozó fejedelemségek korából származó szöveget használt fel.[6] Liu fel is sorol néhány címet azok közül, amelyet az általa felhasznált szövegek viseltek (lásd az előző szakaszt), és valóban ő volt az, aki a művet a ma is ismert Csan-kuo cö címmel ellátta. Az ókori kínai írásbeliség legfontosabb bibliográfiájában, amelyet a Han-dinasztia hivatalos történeti műve, az i. sz. 100 körül már elkészült Han su tartalmaz, már nem is szerepelnek a korábbi címek, amely arra utalhatna, hogy Liu Hsziang szerkesztői tevékenységét követően még léteztek volna szövegvariánsok, vagy legalább részleteiben ismertek lettek volna önálló művek a Csan-kuo cöhöz kapcsolódóan. Az azonban ma már nem állapítható meg, hogy a mű jelenlegi formájában szereplő szövegek, fejezetek kiknek a munkája, és a Hadakozó fejedelemségek korán belül, pontosan mikor keletkeztek.[7]

Kommentátorai[szerkesztés]

Csan-kuo cö Liu Hsziang által összeállított és véglegesített, ma ismert változatának a történelem során több kommentátora, magyarázója is volt. A legkorábbi Kao Jü 高誘 (168-212.), aki a Huaj-nan-ce kommentátoraként is ismert.[8] A mű második legnépszerűbb kommentárja 1147-ből származik és Pao Piao 鮑彪 (1106–1149) munkája.[9] Érdemes még megemlíteni a mongol Jüan-dinasztia idején élt Vu Si-tao 吳師道 (1283–1344) nevét, aki a legkomolyabb kritikai munkát végezte a szövegen, amellyel 1325-ben készült el, és amely majd csak halála után, 1355-ben került kinyomtatásra.[10]

Korai töredékek[szerkesztés]

1973-ig csupán a Liu Hsziang által összeállított Csan-kuo cö volt ismert. Azonban ebben az évben, a Hunan tartományban található Mavangtuj 馬王堆 településen végzett régészeti feltárás során egy, az i. e. 168-ban lezárt sírból nagy mennyiségű írott szöveget tartalmazó selyem került elő. A rendkívül jelentős leletegyüttes ma a „mavangtuji selyem-kéziratok” (Mavangtuj po-su 馬王堆帛書) néven ismert. A mintegy 28 különböző mű hosszabb-rövidebb szövegtöredékét tartalmazó selymeken, az Út és erény könyve és a Változások könyve legkorábban feljegyzett töredékes szövegein kívül a Csan-kuo cö számos fejezete is napvilágot látott. 27 előkerült fejezet az addig ismert szöveg mintegy 60%-át teszi ki. A szöveg keltezését nagyban segítette, hogy nem szerepel, illetve azonos hangzású szóval helyettesítették az i. e. 202 és i. e. 195. között uralkodott Kao-cu 高祖 császár (i. e. 256/247-i. e. 195.) személynevét a pang 邦 írásjegyet, amit a „névtabu” gyakorlata tett szükségessé, mely szerint az aktuális uralkodó nevét nem volt szabad leírni. Az 1976-ban publikált anyag máig rendkívül fontos és nélkülözhetetlen forrás a Csan-kuo cö szövegének filológiai kutatásaihoz.[11]

Tartalma[szerkesztés]

Liu Hsziang előszavában azt állítja, hogy a mű a Tavasz és ősz korszak végétől a Csu 楚 és Han 漢 fejedelemség felemelkedéséit tartó 245 év eseményeit rögzíti. Ez, a mai tudásunk szerint az i. e. 454-től i. e. 209-ig tartó időszakot jelentené. Ezzel szemben a műben szereplő legrégebben élt személy a Vej-házbeli 衛 Ling 靈 herceg, aki i. e. 534 és i. e. 493. között uralkodott, míg az utolsó tárgyalt esemény a Csin Si Huang-ti ellen végrehajtott i. e. 221-es merényletkísérlet. A szakértők ezt az ellentmondást a Liu Hsziang munkáját követő későbbi átszerkesztésekkel magyarázzák.[12]

A mű szövege tartalmi szempontból a Hadakozó fejedelemségek korának politikai szövetségeinek és széthúzásainak eseményeit szövi lendületes, ritmikus prózába.[13]

Ecsedy Ildikó a következőképpen jellemzi:[14]

„A történeti hősök sorsában azonban csak az »elfajult« utókort ragadta meg a kaland; a kortársi írástudó hagyomány a bennük rejlő erkölcsi példázat kedvéért idézgette őket, epikus ihlet helyett filozófiai tanulságokat merített belőlük.”

A mű modern kori kiváló ismertetője, Tsien Tsuen-hsuin (Csien Cun-hszin 錢存訓) pedig a következőket írja:

„A sajátos stílusú könyv diplomáciai jellegű érvelésekkel és példákkal alátámasztva fejti ki a hatalmi politikák stratégiáit. A színes jellemzésekkel tarkított okos meggyőzés módszere szellemességet és humort kölcsönöz a műnek, melynek irodalmi értéke nagyobb, mint a történeti.[15]

Szerkezete[szerkesztés]

A 120 ezer írásjegy terjedelmű szöveg alapvetően 33 fejezetre (csüan 卷) van osztva, amely további 497 alfejezetre vagy szakra oszlik. A nagyobb tartalmi egységeket a korszak fejedelemségeinek történései jelölik ki, bár gyakorta előfordul, hogy egy-egy fejedelemségnek akár 3-6 teljes fejezetet is szentelnek, míg arra is van példa (32. fejezet), hogy egy fejezeten belül két kisebb, jelentéktelenebb fejedelemség történetei vannak összekapcsolva. A mű szerkezetét az alábbi táblázat szemlélteti:

Fejezetszám Kínaiul Magyarul A mavangtuji fejezetekkel
való egyezés[16]
01. 东周策 Keleti Csou politikája nincs
02. 西周策 Nyugati Csou politikája
03. 秦策 Csin fejedelemség politikája 19. fejezet/Csin 3:2
04.
05.
06.
07.
08. 齐策 Csi fejedelemség politikája nincs
09.
10.
11.
12.
13.
14. 楚策 Csu fejedelemség politikája 23. fejezet/Csu 4:13
15.
16.
17.
18. 赵策 Csao fejedelemség politikája 21. fejezet/Csao 1:9
18. fejezet/Csao 4:18
19.
20.
21.
22. 魏策 Vej fejedelemség politikája 15. fejezet/Vej 3:3
16. fejezet/Vej 3:8
23.
24.
25.
26. 韩策 Han fejedelemség politikája 23. fejezet/Han 1:16
27.
28.
29. 燕策 Jen fejedelemség politikája 05. fejezet/Jen 1:5 és Jen 1:12
20. fejezet/Jen 1:11
04. fejezet/Jen 2:4
30.
31.
32. 宋卫策 Szung és Vej fejedelemség politikája nincs
33. 中山策 Csung-san fejedelemség politikája

Hivatkozások[szerkesztés]

Megjegyzések[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  1. Salát 2013 18. o.
  2. Grenet 2001 138. o.
  3. Tokaji 2003 20. o.
  4. Ecsedy 1992 113. o.
  5. Tsien 1993 2-4. o.
  6. Tsien 1993 5. o.
  7. Tsien 1993 5. o.
  8. Tsien 1993 5., 6. o.
  9. Tsien 1993 6., 7. o.
  10. Tsien 1993 7. o.
  11. Tsien 1993 8., 9. o.
  12. Tsien 1993 4. o.
  13. Ecsedy 1992 113. o.
  14. Ecsedy 1992 113. o.
  15. Tsien 1993 1. o.
  16. He 2001 36., 37. o.

Források[szerkesztés]

Külső hivatkozás[szerkesztés]

A kínai Wikiforrásban további forrásszövegek találhatók Zhan Guo Ce témában.