Lu Hszün

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Lu Hszün
LuXun1930.jpg
Élete
Született 1881. szeptember 25.
Shaoxing, Kína
Elhunyt 1936. október 19. (55 évesen)
Sanghaj, Kína
Sírhely Lu Xun's tomb
Házastársa Lu Hszin
Gyermekei Zhou Haiying
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok) próza
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Lu Hszün témájú médiaállományokat.

Lu Xun (魯迅, pinjin, hangsúlyjelekkel: Lǔ Xùn, magyaros átírással: Lu Hszün, korábbi magyar helyesírás szerint az 1970-es évekigː Lu Hszin; Wade-Giles átírás: Lu Hsün, eredeti nevén Zhou Shuren (egyszerűsített kínai:周树人; hagyományos kínai:周樹人; pinjin: Zhōu Shùrén, magyaros átírással: Csou Su-zsen) (1881. szeptember 25.1936. október 19.) 20. századi kínai író, novellista, műfordító, esszéíró, kritikus. A modern kínai irodalom megalapítójának tartják. Az 1930-as években a Baloldali Írók Ligájának vezetője lett. Halálát 1936-ban tuberkulózis, asztma és más tüdőbántalmak okozták.

Irodalmi munkássága[szerkesztés]

A XX. századi kínai irodalom meghatározó egyénisége, az irodalmi és társadalmi megújulás elkötelezett harcosa volt. Forradalmár volt, mint Szun Jat-szen, de tőle eltérően nem nemzeti demokratikus, hanem osztályharcos proletárforradalmárnak vallotta magát.

Elsősorban novellákat írt. Modern elbeszélés az ötvenes években magyarul is megjelentek a Világirodalom Klasszikusai sorozatban. Régi mesék mai szemmel című kötetében átértelmezte a – Kínában széles körben ismert – régi legendákat, és ironikus új tartalommal töltötte meg azokat. Megírta a kínai novella-irodalom történetét is. Új formát is teremtett a kínai esszéirodalomban, az úgynevezett „vegyes írásokat” (caven).

Nem csak az irodalomban, a társadalmi életben is a megújulás harcos híve volt. Világosan felismerte hazája elmaradottságának okait, a kilátástalan konzervativizmust, a mindennapi romlottságot. Éles kritikái sokszor vitát váltottak ki a megújulás híveinek táborában is. Ő is óvta azonban a hagyományos kultúra értékeit.

Széles műveltségével és hatalmas munkabírásával rengeteg művet fordított kínaira. Tanulmányt írt a kelet-európai népek 19. századi szabadságmozgalmai és a 20. század eleji Kína társadalmi törekvései közötti párhuzamokról. Ebben szerepelteti Petőfi Sándort és Szabadság, szerelem című versét, ami így az érettségizett kínaiak körében szinte általánosan ismertté vált.

Leghíresebb elbeszélése, az A-Q hiteles története ugyanúgy alapja a modern kínai irodalomnak, mint Gogol Köpönyeg-e az oroszénak.

Lu Hszün és a kínai hagyományok[szerkesztés]

Lu Hszünnek a kínai hagyományhoz fűződő viszonyát is baloldali radikalizmus jellemezte. Mivel azt az akkori politikai hatalom a társadalmi elnyomás igazolására, tartósítására próbálta felhasználni, ezért egészében elutasította azt. Ennek következtében szélsőséges következtetéseket is levont. Lebecsülte a hagyományos kínai kultúrát, és egyoldalúan a külföldi hatás haladó jellegét hangsúlyozta. 1927-ben egy előadásában mondta: „Ami pedig a kínai kultúrát illeti, igazán nem is tudom, létezik-e egyáltalán.” 1929-ben így nyilatkozott: „Senki sem tagadhatja - még a legbuzgóbb patrióták sem -, hogy kultúránk, a kínai kultúra meglehetősen elmaradott. Minden, ami új, kívülről hatolt be hozzánk”. Sőt ezt is kijelentette: „Úgy gondolom, olvassunk minél kevesebb kínai könyvet (vagy egyáltalán ne is olvassunk), de annál több külföldit.”[1]

Lu Hszünt azonban tehetsége, klasszikus műveltsége, esztétikai érzéke visszatartotta attól, hogy túlzásait a gyakorlatban is végigvigye. Egy másik nyilatkozatában így szólt: „...némely régi formák is hordozhatnak új tartalmat. Én is úgy vélem, hogy az »új irodalom« és a »régi irodalom« között nem létezhet éles választóvonal.”[1]

Mao Ce-tungtól eltérően a politikai propaganda és az irodalom közé nem tett egyenlőségjelet: „...bár minden irodalom propaganda is, nem minden propaganda irodalom...” Számolt a kínai tömegek tanulatlanságával, de nem ezt tekintette irodalmi mércének: „...az olvasónak is el kell érnie bizonyos színvonalat, mindenekelőtt tudnia kell írni-olvasni.”[1]

Magyarul megjelent művei[szerkesztés]

  • Lu Hszin: A ​vihar visszhangja, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1953
  • Lu Hszin: A-Q ​hiteles története, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1956
  • Lu Hszin: Régi ​mesék mai szemmel, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1959, fordította: Tőkei Ferenc
  • Lu Hszin: Vadfüvek ​– Versek prózában, Magyar Helikon, Budapest, 1961, fordította: Tőkei Ferenc
  • (Lengyel Béla-Vincze Flóra szerk.): A ​világirodalom ars poeticái, Gondolat, Budapest, 1965, benne Lu Hszin: Hogyan kezdtem elbeszéléseket írni?, fordította: Makai Imre
  • Lu Hszün: Irodalom, ​forradalom, társadalom, Irodalompublicisztikai írások, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981, fordította: Galla Endre, ISBN 9630725525

Antológiákban megjelent novellái[szerkesztés]

  • Selma Lagerlöf, Tömörkény István, H. G. Wells, ... (Domokos János szerk.): Huszadik ​századi dekameron I-II., Válogatás századunk legjobb elbeszéléseiből, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1968
benne Lu Hszin: Más szelek fújnak, fordította: Makai Imre
  • Lu Hszün, Lao Sö, ... (Kalmár Éva szerk.): Huszadik ​századi kínai novellák (Modern Dekameron), Noran, Budapest, 2008, ISBN 9789639716674
benne Lu Hszün: Áldáskérés című novellája, fordította: Mészáros Vilma

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b c Juhász 79. o.

Források[szerkesztés]

  • Juhász: Juhász Ottó (2012). „A modernizáció és a tradíció kérdései Kínában, 1840–2012”. Külügyi Szemle XI (2), 75–104. o. ISSN 1587-9089.  

További információk[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Lu Hszün témájú médiaállományokat.