Csuang-ce (könyv)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Csuang-ce
A Csuang-ce (Zhuangzi) Tang-korból származó, jelenleg Japánban őrzött kéziratos változata
A Csuang-ce Tang-korból származó, jelenleg Japánban őrzött kéziratos változata
Szerző Csuang Csou
Eredeti cím 莊子 / 庄子
Ország ókori Kína
Nyelv klasszikus kínai nyelv
Téma taoista filozófia
Átírási segédlet
Csuang-ce
Kínai átírás
Hagyományos kínai 莊子
Egyszerűsített kínai 庄子
Mandarin pinjin Zhuāngzǐ
Wade–Giles Chuang1-tzu3
Kantoni jűtphing Zong1-zi2

A Csuang-ce

Szerzője[szerkesztés]

Csuang Csou rövid életrajza A történetíró feljegyzéseinek 63. fejezetében maradt fenn.[1] Ezek szerint a mai Honan és Santung tartományok határvidékén, az egykori Szung (宋) fejedelemségben található Mengben (蒙) született. A Liang-beli (梁) Huj (惠) király (i. e. 370–319) és a Csi-beli (齊) Hszüan (宣) király (i. e. 319–301) kortársa volt. Állítólag baráti viszonyt ápolt Huj Sivel (惠施), akivel vitatkozva alakíthatta ki sajátos bölcseletét.[2] A neki tulajdonított mű, a Csuang-ce szerint (20., 32. fej.) több tanítványa volt, de róluk semmi hitelt érdemlő nem maradt fenn.[3]

A filológia vizsgálatok már régen kimutatták, hogy a Csuang Csounak tulajdonított, a nevét viselő mű, Csuang-ce szövege nem homogén, hanem bizonyosan több szerzőtől származik.

Keletkezése[szerkesztés]

Feltehetően már a Han-kortól három részre osztották, úgy is, mint:

  • „belső fejezetek” (nej-pien 內篇)
  • „külső fejezetek” (vaj-pien 外篇)
  • „vegyes fejezetek” (ca-pien 雜篇)

A jelenleg ismert szöveg, melyet Kuo Hsziang (郭象; i. sz. 252–312) állított össze, 7 belső, 15 külső és 11 vegyes fejezetet tartalmaz. A hagyomány és a modern filológia egyetért abban, hogy az első hét fejezet tekinthető Csuan-ce eredeti művének, amely stílusában, nyelvtanában és tanításának tartalmában egységes, és felbukkan benne az összes lényegesebb motívum, míg a későbbi fejezetek más szerzőknek a belső fejezetekhez különböző mértékben hasonlító írásait tartalmazza.[4]

A hagyomány és a modern filológia egyetért abban, hogy az első hét fejezet tekinthető Csuang-ce eredeti művének, amely stílusában, nyelvtanában és tanításának tartalmában egységes, és felbukkan benne az összes lényegesebb motívum, míg a későbbi fejezetek más szerzőknek a belső fejezetekhez különböző mértékben hasonlító írásait tartalmazza. Guan Feng és A. C. Graham a következő rétegeket különíti el a többi (8–33.) fejezetben:

I. 8–11., illetve részben a 12., 14. fejezet (az úgynevezett „primitivista” anyag): egy i. e. 3. századra datált szerző műve, akit erősen befolyásolt a Tao-tö-csing, különösen annak az egyszerű („primitív”) életmódra utaló leírása (pl. a 80. vers), és aki Jang Csu (楊朱) és Konfuciusz követőivel szemben a nem-cselekvő kormányzást képviselte.
II. 12–16. és 33. fejezet (az úgynevezett „szinkretista” anyag): egy eklektikus taoista műve az i. e. 2. századból, aki a külvilág felé uralkodóként, befelé bölcsként megjelenő személy számára a benső művelést javasolja, amelynek révén lehetővé válik a taoval való közvetlen kapcsolat, így az Ég és az égalatti spontán mintáira hagyatkozhat a kormányzás során. Ezek a fejezetek a Huang–Lao (黃老) taoizmus nyomait viselik magukon, ami szemben áll a belső fejezetek elképzeléseivel, hiszen ott a társadalmi életben való bármilyen részvétel ellentétes az egyéni kiválósággal, bölcsességgel: az első hét fejezet szerint az uralkodó nem lehet egyben bölcs is, ahogy egy bölcs sem lehet uralkodó vagy miniszter.
III. 17–22. fejezet: Csuang Csou későbbi követőinek munkája, gyakori a belső fejezetek stílusának és témáinak utánzása. Guan Feng szerint a 23. fejezet is ide tartozik.
IV. 23–27. és 32. fejezet: heterogén gyűjtemény, néhány közülük Csuang Csoué.
V. 28–31. fejezet: Jang Csu (i. e. 5. sz.) jellegű anyag, melyet Graham i. e. 205-re datál. H. Roth szerint bár hasonlít a Lü-si csun-csiuban (呂氏春秋) található Jang Csu-féle anyagokhoz, valójában éppen az arra adott válaszként értékelendő.[5]

A Han su bibliográfiai fejezetfejezete, a Ji-ven-cse szerint a műnek létezett egy 52 fejezetes változata is, mely feltehetőleg az eredeti lehetett. Az i. sz. 3–4. században keletkezett kommentárok között kettő is található, amely az 52 fejezetes változathoz készült.[6] Erre utal az is, hogy számos enciklopédiában és kommentárban találhatók olyan részletek, melyek nem szerepelnek a jelenleg ismert műben.[7]

A Csuang-ce a legfontosabb kommentárírói: Kuo Hsziang, Sze-ma Piao (司馬彪; 238 és 246 között – 306), Lu Tö-ming (陸德明; 556–627), Cseng Hszüan-jing (成玄英; működöt: 630–660), Csu Po-hsziu (褚伯秀; kb. 1230–1287), Csiao Hung (焦竑; 1541–1620) és Kuo Csing-fang (郭慶藩; 1844–1896).[8]

Filozófiája, jellegzetességei[szerkesztés]

Csuang-ce műve alapvetően inkább történetekkel, tanmesékkel, hasonlatokkal és metaforákkal fejezi ki mondanivalóját. A Tao-tö-csinghez képest sokkal terjedelmesebb, mind tartalmában, mind nyelvezetében sokszínűbb műben egyedülálló képzelőerővel, humorral, játékossággal és szellemességgel megírt történetek és a bennük megnyilvánuló elvek teoretikus kifejtése, bölcseleti megfogalmazása váltogatja, illetve egészíti ki egymást. Nyelvezetének stilisztikai különlegessége egyedülálló és előzmények nélküli az ókori kínai gondolkodásban és irodalomban egyaránt. A műben a nem Csuang Csou által írt 33. fejezetben számos bölcseleti irányzat leírása olvasható, egyebek között éppen a Csuang-ceé:

„»Ködösség és formátlanság: az átváltoztatás el nem pihen.

Élő vagyok vagy meghaltam rég?

Vagy úgy lennék tán, mint Föld és az Ég,

s szellemek fényessége kísérne engem?

Hová tűnik minden oly hirtelen,

s hogyhogy újra itt terem? Előttem ím a tízezernyi lény,

hazafelé melyikhez induljak én?«

Hajdanán része volt ez is az Út tudásának. Csuang Csou hallott valamit felőle, s örömét lelte benne. Beszélt is róla: szava rejtély és furcsaság, beszéde éles és zabolátlan, s gát nem szorította, ha szólt. Olykor szabados volt, de elvakult sosem, s ha ítélt, elfogult büszkeség nem vezette. A világ pocsolyába süllyedt, s az egyenes beszédet nem érti már – úgy tartotta. Szétömlő szavai a határtalanba olvadtak, elősorolta mások mondásait, hogy láttassa igazságukat, s képes beszédei mindent átöleltek. Ég és Föld tiszta szellemével járt-kelt ő, mégsem fordult gőgös megvetéssel a létezők felé. Igazon, hamison nem civódott, a köznapi világ volt szálláshelye. Írásai bármily furcsák is, könnyedén gördülnek, és sebeket nem ejtenek. Szavai bár csapongók, rejtvényei mégis kibogozhatók, s tartalmuk ki nem merülhet. Fent, a dolgok alkotójánál vándorolt, s alant barátja volt, ki életen, halálon, kezdésen és végen kívülre jutott. A gyökereket hatalmasnak és szertebomlónak, mélységesnek és határtalannak tartotta. Az ős-szülőt megbékítőnek és mindent áthatónak mondhatjuk – úgy gondolta. A változásokat követte, és a létezőktől eloldódott ő, tanítása ki nem merül, s jövendő el nem törölheti. Mily rejtélyes és mélységes: ki soha nem fogyatkozik.[m 1][9]

Alapvető különbség Lao-cehez képest, hogy Csuang-ce szerint az igazi bölcs teljesen visszavonul a kormányzás evilági feladataitól, és kizárólag a spirituális „szabad kóborlás”-ban leli örömét, a tao határtalanságának és spontaneitásának és az eredendő csinek adva át magát. Csuang-ce célja, akárcsak valamennyi ókori iskoláé, egyfajta szentség elérése volt, ehhez azonban az erény művelését és az elméleti vitákat elégtelen eszköznek tartotta, helyettük a misztikus intuíciót és az általa is taonak nevezett teljességgel való egyesülés útját helyezte előtérbe. A Csuang-ce szerint az érzéki tapasztalás és a szenvedélyek eltávolítanak a taotól, mivel a megkülönböztetésre építenek, ezzel szemben a külső, érzéki világtól való elszakadás („a szív böjtje”), a meditatív technikák és az eksztatikus állapotok mind a Daoval való egyesüléshez segítik a törekvőt. Ez a szellemi út valójában visszatérés egy eredendő állapotba, az ürességbe, a nem-cselekvésbe, a ‘faragatlan rönk’ (pu 樸) állapotába, ahonnét szemlélve a világi jelenségek, élet és halál csak folyamatos átalakulás és átváltozás egy-egy fázisa, minden létező forrásának tételezett tao által mozgatott események.[10]

Csuang-ce pillangó-álma

A Csuang-ce által gyakran felvetett fontosabb témák közé tartoznak a valóság és a tudás relativitását tükröző nyelvi relativitás kérdése, a paradoxonok jellege, égi és emberi különbsége, a tudás természete, a puszta érvelés hatékonyságával szembeni szkepticizmus, aktivitás és nyugalom viszonya és a halhatatlanok (hszien 仙) állapotának elérése.[11]

A Csuang-ce antiracionális (de nem irracionális) attitűdje legtisztábban a II. fejezetben („A dolgok egyenlősége”) fogalmazódik meg. Mivel az intellektuális elemzés mindig a megkülönböztetésből indul ki, így Csuang-ce azon a véleményen volt, hogy minden elemzés és megkülönböztetés elvesz valamit a megismerendő lényegéből. A Csuang-ce szerint minden elv, amely a viselkedés szabályait hivatott analitikus és diszkurzív módon megalapozni, önmaga megalapozhatatlan, így az egyetlen fennmaradó elv a spontaneitás.[12]

A II. fejezetben Csuang-ce általában minden konvencionális megkülönböztetést és dualitást igyekszik felszámolni, hiszen úgy véli, hogy a végső soron egynek tételezett tao felől nézve az ilyen jellegű megkülönböztetések (nagy és kicsiny, szép és csúnya, igaz és hamis, dicsőség és szégyen, élet és halál stb.) teljesen értelmetlenek. Csuang-ce tehát nem úgy véli, hogy a valóság álomszerű, hanem hogy semmiféle alapunk nincs jobban valóságosnak tekinteni az ébrenlétkor tapasztalt világot, mint az álomét. Az ébrenlét–álom kettősségével analógiába állítható az élet és halál dualitása, mely szintén felszámolódik a Csuang-ceben. Bármelyik állapot preferenciája a Csuang-ce szempontjából már csak azért sem lehetséges, mivel éppen ezek állandó váltakozása, egymásba történő folytonos átalakulása képezi a valóság egyik lényegi elemét.[13] Ezt a legismertebb történetében szereplő pillangó-motívum is mutatja:

„Valamikor régen Csuang Csou álmában pillangó volt, csapongó pillangó, szabad és boldog, aki mit se tud Csouról. Aztán egyszer csak felébredt és ráeszmélt, hogy valójában ő Csou. És most nem tudni, vajon Csou volt-e álmában pillangó, vagy a pillangó volt-e álmában Csou. Pedig kettejük közt mégiscsak kell legyen valami különbség. Mi pedig azt mondjuk: átváltoznak a dolgok.[m 2][14]

Szerkezete[szerkesztés]

Csuang-ce pillangó-álma. A japán Sibata Zesin festménye (1888).
Fejezet Cím[m 3] Kínai cím
1 „Szabad kóborlás” Hsziao-jao jou 逍遙遊
2 „Értekezés a dolgok egyenlőségéről” Csi vu lun 齊物論
3 „Az életerő táplálása” Jang seng csu 養生主
4 „Emberek közt” Zsen csien si 人間世
5 „Valónk tökéletességéhez mérten” Tö csung fu 德充符
6 „Hatalmas ős és mester” Ta cung si 大宗師
7 „Királyoknak való” Jing ti vang 應帝王
8 „Összenőtt lábujjak” Pien mu 駢拇
9 „A lovak patáikkal” Ma-ti 馬蹄
10 „A ládák felfeszítése” Csü csie 胠篋
11 „Háborítatlanság és engedékenység” Caj jou 在宥
12 „Ég és Föld” Tien-ti 天地
13 „Az Égi Út” Tien tao 天道
14 „Az Égi körforgás” Tien jün 天運
15 „Szilárd meggyőződéssel” Ko ji 刻意
16 „A természetüket javítgatók” San hszing 繕性
17 „Őszi áradás” Csiu suj 秋水
18 „Tökéletes boldogság” Cse lö 至樂
19 „Az élet megértése” Ta seng 達生
20 „A hegyi fáról” San mu 山木
21 „Tien Cs Fang” Tien-ce fang 田子方
22 „Tudnivágy északon” Cse pej jou 知北遊
23 „Keng Szang Csu” Keng-szang Csu 庚桑楚
24 „Hszü Vu Kuj” Hszü vu-kuj 徐無鬼
25 „Ce Jang” Cö jang 則陽
26 „A külső dolgok” Vaj vu 外物
27 „Képes beszéd” Jü jen 寓言
28 „Nem kell királyság!” Zsan vamg 讓王
29 „Rabló Csi” Tao cse 盜跖
30 „Kardok öröme” Suo csien 說劍
31 „Az öreg halász” Jü fu 漁父
32 „Lie Jü Kou” Lie Jü-kou 列禦寇
33 „A világ” Tien-hszia 天下
„Belső fejezetek” (Nej pien 內篇)
„Külső fejezetek” (Vaj pien 外篇)
„Vegyes fejezetek” (Ca pien 雜篇)

Hatása[szerkesztés]

A Csuang-cehez hasonló jellegű részeket tartalmazó művekből úgy tűnik, hogy Csu (楚) és Csi (齊) államban nagy népszerűségnek örvendett, és fontos szerepet játszhatott a Han-korban az úgynevezett Huang–Lao iskola kialakulásában. A Tao-tö-csing és a Csuang-ce közös iskolához való tartozása csak a Han-kori Si csitől és Huaj-nan-cetől fogva merült fel, a taoizmusnak ezt a vonalát két nagy képviselőjéről Lao–Csuang (老莊) hagyománynak nevezik (szemben a Huang–Laoval). A határozottan legista Csin-dinasztia alatt és a teoretikusan legalábbis fokozatosan konfuciánussá váló Han-korban nem értékelték különösebben nagyra, a Han-kor végén és az ezt követő Hat Dinasztia korában azonban már számos csodálója akadt. Az ebben a korban népszerűvé váló, Vang Pi (王弼) és Kuo Hsziang által fémjelzett hszüan-hszüe (玄學) iskola különösen nagy hangsúlyt fektetett a Tao-tö-csing, a Csuang-ce és a Változások könyve kommentálására, és már ekkor jelentős befolyást gyakorolt a korabeli költőkre és kalligráfusokra, sőt egyes beszámolók szerint vallásos tiszteletben is részesült. Tang-kori népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Hszüan-cung császár 742-es ediktuma a „Déli Virágzás Igaz Klasszikusa” (Nan-hua csen-csing 南華真經) címet adományozza a Csuang-cenek, Csuang Zhounak pedig a „Déli Virágzás Igaz Embere” (Nan-hua csen-zsen 南華真人) titulust. Csuang-ce műve nagy hatást gyakorolt a később taoista szektákra és azok eksztatikus gyakorlataira, a tájképfestészetre, a költészetre, a csan-buddhizmusra (禪) és a Jüan-kori drámákra.[15]

Hivatkozások[szerkesztés]

Megjegyzések[szerkesztés]

  1. XXXIII.6. Dobos László fordítása.
  2. II. 10. Dobos László fordítása.
  3. Dobos László fordításában

Források[szerkesztés]

  1. Lásd az eredeti szövegben: Shi ji (kínai nyelven). Chinese Text Project. (Hozzáférés: 2014. december 19.)
  2. Fung 2003. 142. o.
  3. Kósa 2013. 186. o.
  4. Kósa 2013. 187. o.
  5. Kósa 2013. 187., 188. o.
  6. Kósa 2013. 188. o.
  7. Kósa 2013. 189. o.
  8. Kósa 2013. 189. o.
  9. Dobos 2010. 186., 187. o.
  10. Kósa 2013. 190., 191. o.
  11. Kósa 2013. 191. o.
  12. Kósa 2013. 201. o.
  13. Kósa 2013. 202. o.
  14. Dobos 2010.25. o.
  15. Kósa 2013. 205., 206. o.

Irodalom[szerkesztés]

Magyarul[szerkesztés]

  • Angelo 1995.: Angelo, Brelich (ford.). Csuang Ce bölcsessége. Budapest, Farkas Lőrinc Imre Kiadó, 1995.
  • Dobos 2010.: Csuang-ce: A virágzó délvidék igaz könyve. XVII–XXXIII. fejezet. Fordította: Dobos László. Budapest, Noran Libro Kiadó, 2010.
  • Fung 2003.: Fung Yu-lan: A kínai filozófia rövid története, (Szerk.: Derk Bodde; Ford.: Antóni Csaba.) Budapest: Osiris Kiadó, 2003. ISBN 963-389-479-4
  • Kósa 2013.: Kósa Gábor: „Zhuangzi”. In Kósa Gábor - Várnai András (szerk.): Bölcselők az ókori Kínában. Magyar Kína-kutatásért Alapítvány, Budapest 2013. pp. 186-211. ISBN 978-963-284-374-2
  • Tőkei Ferenc 1986.: Kínai filozófia. Ókor. 2. kötet. Válogatta, fordította, a bevezetést és a jegyzeteket írta: Tőkei Ferenc. Akadémia Kiadó. Budapest, 1986. (Harmadik, változatlan kiadás) ISBN 963 05 4295 1

Idegen nyelven[szerkesztés]

Lásd még[szerkesztés]

Külső hivatkozások[szerkesztés]

A kínai Wikiforrásban további forrásszövegek találhatók Csuang-ce témában.