Rudolf Stöger-Steiner von Steinstätten

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Rudolf Stöger-Steiner von Steinstätten
Stöger-Steiner gyalogsági tábornok Tom von Dreger műve
Stöger-Steiner gyalogsági tábornok
Tom von Dreger műve
Született 1861. április 16.
Flag of Austria-Hungary (1869-1918).svg Pernegg an der Mur, Stájerország
Meghalt 1921. május 12. (60 évesen)
Ausztria Graz, Stájerország
Nemzetisége osztrák
Fegyvernem gyalogság
Szolgálati ideje 1878-1918 (40 év)
Rendfokozata vezérezredes
Egysége 4. gyaloghadosztály
Stöger-Steiner hadseregcsoport
XV. hadseregcsoport
9. Feldjägerbatallion
Csatái Lembergi csata
Isonzói csaták
Kitüntetései Grand Cross of the Imperial Order of Leopold
Civilben Katonai Iskola tanára
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Rudolf Stöger-Steiner von Steinstätten témájú médiaállományokat.

Rudolf Stöger-Steiner Freiherr von Steinstätten (Osztrák Császárság, Stájerország, Pernegg, 1861. április 26. – Osztrák Köztársaság, Graz, 1921. május 12.); osztrák katonatiszt, báró, az osztrák–magyar haderő vezérezredese, a Osztrák–Magyar Monarchia utolsó hadügyminisztere.

Életpályája[szerkesztés]

Származása, családja[szerkesztés]

A család őséről, Caspar Stöger-ről először 1798-ban tettek említést. Ő feltehetően Rudolf dédapja lehetett, mészáros mester volt. Caspar egyetlen unokája, Georg Stöger feleségül vette Maria Agatha Hofer-t. Három gyermekük született:

  • Julius Stöger, 1918. augusztus 25-től Julius Stöger-Steiner Edler von Steinstätten (1860–1943)
  • Rudolf Stöger, 1892. október 25-től Rudolf Stöger-Steiner Edler von Steinstätten (1861–1921)
  • Gustav Stöger, 1891-től) Gustav Stöger-Steiner (1864–1933)

A három gyermek édesapja, Georg fiatalon meghalt. Édesanyjuk, Maria Agathe Hofer újra megházasodott és Joseph Steiner-hez ment feleségül, aki ekkor a 9. Feldjäger zászlóalj főhadnagya volt. Ő a porosz–osztrák–dán háború veteránja volt, ahol két császári dicséretben is részesült, ezen kívül pedig megkapta a Katonai Érdemkeresztet háborús díszítménnyel. 1887-ben, a békeidő alatt kapta meg a Ferenc József-rend lovagkeresztjét, ami századosi rangjához képest szokatlanul magas kitüntetés volt. 1897-ben nevezték ki ezredessé, majd nem sokkal később nyugdíjaztatták.

Gyerekkora, fiatalkori évei[szerkesztés]

Rudolf Stöger 1861. április 26-án született a Stájerországi Pernegg-ben. Édesapja halála után Joseph Steiner nemcsak mostoha apja, hanem egyben atyai barátja is lett. 1878-ban mostoha apja arra ösztönözte Rudolfot, hogy jelentkezzen katonai szolgálatra. A 9. Feldjäger zászlóaljnál hadapród beosztást intézett neki. Ezzel Rudolf elkerülte azt, hogy az önkéntesekkel együtt kiküldjék a boszniai háborús övezetbe.

Rudolf a libenaui katonai iskolában tiszti képzésben vett részt. A ballisztika és a tüzérség lett a szakterülete. A jó eredményei miatt 1880. november 1-jén előléptették századossá (Hauptmann) a 9. Feldjäger zászlóaljnál. Ezek után a bécsi Katonai Akadémián tanult, aminek elvégzése után egyből a vezérkarba került, mint főhadnagy (Oberleutnant). 1886-ban, szintén november 1-jén nevezték ki az 50. gyalogsági dandár, a 8. hegyi dandár és a 18. gyaloghadosztály főhadnagyává. 1890. május 1-jén lett az 1. osztályú vezérkari csapatok századosa. Ekkor kapta meg a szerb Takowo-rend 5. osztályú kitüntetését (1887. október) és a perzsa Fény és Oroszlán-rend 4. osztályát (1890.).

Katonai karrierje[szerkesztés]

1891-ben mostohaapjának családnevét felvéve, neve Rudolf Stöger-Steiner-re változott. Mivel mostohaapja Ferenc József császártól néhány évtizeddel korábban megkapta az „Edler von Steinstätten” nevet, Josephnek sikerült engedélyeztetnie, hogy a nemességet és a címert két mostohafia örökölhesse. 1892. október 25-én felvette a Rudolf Stöger-Steiner Edler von Steinstätten a neve. Ugyanebben az évben, Grazban feleségül vette Viktoria Luisa Hartmannt. Született egy leányuk, Margaret (1893–1969) és egy fiúk, Johann (1896–1897), aki már csecsemőként elhunyt.

Rudolf Stöger-Steiner csapataival 1893-tól a komáromi erődben állomásozott. 1896-ban lemondott az 1. osztályú vezérkari csapatok, a 8. hegyi dandár, a 9. Feldjäger zászlóalj, az 50. gyalogsági dandár és a 18. gyaloghadosztály irányításáról. Bécsbe ment, ahol a Theresium Katonai Akadémián tanított 1899. szeptember 8-ig. 1899. november 1-jén léptették elő őrnaggyá (Major), kiváló oktatási teljesítményének köszönhetően. Erőfeszítéseit és elhivatottságát az oktatás iránt a Katonai Érdemkereszt 3. osztályával jutalmazták 1899. december 2-án.

Ezek után visszatért a katonasághoz. A 12. magyar (Parmann) gyalogezred parancsnoka lett, melynek állomáshelye Magyarországon, Komáromban volt, és a 4. gyaloghadosztály kötelékébe tartozott. 1901-ben édesanyja váratlanul elhunyt. Rudolf csaknem egy teljes évig, s szinte egész életében édesanyját gyászolta. 1901-1907-ig tagja volt a vezetői tisztviselői kinevezési bizottságnak (Kommission zur Beurteilung der Stabsoffiziersaspiranten). Igyekezetét és felelősségérzet 1903. május 1-én ezredesi (Oberst) előléptetésével jutalmazták, ezzel egy időben kinevezték a 74. cseh „Freiherr von Schönarich” gyalogezred parancsnokává. 1906. szeptember 25-én kitüntették a császári és királyi Vaskorona-rend lovagkeresztjével. 1909. március 18-án 56. görzi gyalogsági dandárhoz vezényelték, melynek parancsnoka lett. Ugyanezen év november 1-jén léptették elő vezérőrnaggyá (Generalmajor). 1910. március 24-től Bruck an der Leith-án a katonai lövésziskolában tanított, majd parancsnoka lett. Ez alatt az időszak alatt több külföldi kitüntetésben is részesült: Románia Csillaga-rend parancsnoki keresztje (1910. április) és csillagja (1911. augusztus); Kínai Kettős Sárkány-rend 2. fokozatának 2. osztálya (1911. október). 1912. július 22-én az a megtiszteltetés érte, hogy a császári és királyi Lipót-rend lovagjává avatták és ezzel párhuzamosan nevezték ki a 4. brünni gyaloghadosztály parancsnokának. A hadosztály vezérkari főnöke a magyar Rásky László ezredes lett. Még ugyanebben az évben, november 1-jén lett altábornagy (Feldmarschalleutnant). 1913 júliusában kapta meg az Oszmán Birodalom Osmanje-rendjének 2. osztályát.

Az első világháborúban[szerkesztés]

Keleti/Orosz front[szerkesztés]

1914-ben a „nagy háború” kitörésekor a 4. hadosztályt a Moritz von Auffenberg báró által vezetett 4. hadseregbe osztották be. Rudolf von Stöger-Steiner saját kezdeményezésére sikeresen vett rész az augusztus 24-én kezdődött kraśniki csatában. Egyes vélemények és feljegyzések szerint ezért a tettéért megkapta volna a Katonai Mária Terézia-rend lovagkeresztjét, de ez nem történt meg. (A háború után a Katonai Mária Terézia-rend bizottságnak kérelmet nyújtott be a kitüntetés iránt, de a felülvizsgálat befejezése előtt elhunyt). 1914 augusztusában Auffenberg csapatai előrenyomultak Galíciában. Megnyerték a zamośći csatát, majd elfoglalták Komarowot. Auffenberg közel állt ahhoz, hogy az orosz 5. hadsereget oldalba támadja, de ekkor Franz Conrad von Hötzendorf tábornagy, a Monarchia vezérkari főnöke arra utasította, hogy forduljon vissza déli irányba és igyekezzen a 3. hadsereg segítségére. Auffenberg báró Hötzendorf parancsát követve elindult, de így rés nyílt az 1. és a 4. hadsereg között, melyet az orosz 5. hadsereg azonnal kihasznált. Bár Auffenberg elkerülte a teljes bekerítést, azonban a rawai csata és a tuckowi hosszú visszavonulás során jelentős veszteséget szenvedett. A kialakult helyzet gyakorlatilag Hötzendorf hibája volt, de ő a felelősséget Auffenbergre hárította, így 1914. szeptember 30-án eltávolították a 4. hadsereg éléről. Utódja Habsburg–Toscanai József Ferdinánd főherceg lett.

A kraśniki győzelem ellenére a front keleti és déli szakaszain válságos helyzet alakult ki. A tervezett bekerítő hadművelet súlyos, szükségtelen harcokba torkollott. Adolf Brudermann tábornokot és a 3. osztrák–magyar hadsereget váratlan orosz támadás érte. Az 1. és a 4. hadsereget orosz bekerítés fenyegette. Viktor Dankl lovassági tábornok, az 1. hadsereg parancsnoka kénytelen volt visszavonulni a Visztula bal partjáig. Visszavonulásukat Woyrsch tábornok német népfelkelő hadteste fedezte. Szeptember elejére az oroszok elszigetelték és 17-én ostrom alá vették Przemyśl erődjét, amit októberben sikerült felmenteni, de november elejére az oroszok ismét ostromgyűrűbe zárták.

1914. október 3-án a kiváló katonai teljesítményéért Stöger-Steiner altábornagy megkapta a Porosz Vaskereszt-rend 3. osztályát hadidíszítménnyel. 1914 novemberében a 4. hadosztályt áthelyezték az 1. hadseregbe, Viktor Dankl parancsnoksága alá. Stöger-Steiner először Krakkóba vezette hadosztályát, majd az ellenséges támadásokat legyőzve elérte a Nyda folyó partját és egyesült Dankl parancsnok hadosztályával. 1914-15. év tele véres közelharcokkal telt a Kárpátokban. Dankl sikertelen próbálkozásokat tett, hogy a Dunajec vonala mögül kitörjön. A győzelem elmaradásáért Hötzendorf tábornagy élesen bírálta Dankl lovassági tábornokot. 1915. május 1-jével megkezdődött a májusi-offenzíva. Ennek részeként Hötzendorf megindította a gorlice-tarnówi offenzívát. A kezdeti sikerek után Dankl tábornok kérelmezte áthelyezését a délnyugati frontra. Május 13-án ez megtörtént. Az 1. hadsereg parancsnokságát Paul von Puhallo táborszernagy vette át. A következő támadásban az egyesített Stöger-Steiner hadosztály (Kombinierte Division Stöger-Steiner) átlépte a Visztula folyót és elfoglalta Annopol és Josefow városát. Stöger-Steiner altábornagy 1915. augusztus 3-án kapta meg a Katonai Érdemkereszt 2. osztályát hadidíszítménnyel, majd pedig a Porosz Vaskereszt-rend 2. osztályát a sikeres katonai manőverezésért.

Az olasz fronton[szerkesztés]

Stöger-Steiner bárót 1915. július 26-án helyezték át az olasz frontra. Ez év októberében vette át a 15. hadtest parancsnokságát Vinzenz Fox gyalogsági tábornoktól. Stöger-Steiner feladata az volt, hogy közvetlenül az olasz határon a Monte NeroTolmein - Santa LuciaAuzza vonalon lásson el védelmi feladatokat. 1915. november 1-jén léptették elő gyalogsági tábornokká. A 15. hadtest már részt vett az október 18-án kezdődött harmadik isonzói csatában, ahol a Monarchia sikeresen visszaverte az olasz sereg támadását. Ez annak volt köszönhető, hogy a parancsnokok felderítő állásokat létesítettek, így az olasz támadások sosem érték váratlanul a Monarchia hadseregét. A létszámfölényben lévő olasz rohamot Svetozar Borojević taktikája állította meg, aki az egyszerű frontvonalbeli védekezést a felderítéssel és a csapatok nagyszámú átcsoportosításával kombinálta. Az olasz támadás kifulladása után Boroević támadást indított a Monte San Michele ellen, nagy károkat okozva ezzel a kimerült olasz csapatoknak. Stöger-Steiner altábornagy sikeresen szervezte meg a védekezést a Monte Nero (Krn) hegytömbnél.

Az osztrák–magyar csapatoknak csupán egy hetük maradt készleteik pótlására, hiszen november 10-én megindult az ellenséges olasz támadás, kezdetét vette a negyedik isonzói csata. Bár a csata főleg Görz térségében zajlott, kisebb, de eredményesebb olasz hadmozdulatok történtek az Isonzó folyó felső és alsó folyásánál is. Az olasz 2. hadsereg elfoglalta Oslaviát, az olasz 3. hadsereg pedig a tengerpart irányába nyomult előre, itt néhány kilométerre betört a Monarchia területére. Boroević vezérezredes új védelmi vonalakat épített ki az olasz támadás megállítására, de az offenzívát végül a tél beköszönte állította le.

1916-ban Viktor von Scheuchenstuel táborszernagy az alábbi módon jellemezte felettesét, Stöger-Steiner bárót: Egy sokoldalú, igen hasznos, magas rangú tiszt. A katonai oktatás terén és a csatákban is kiemelkedő vezetői tulajdonságokkal rendelkezik. Nyugodt, határozott, megfontolt, tele önbizalommal. A nehéz helyzetekben igencsak alkalmas. A különleges tulajdonságai révén ő is alkalmas arra, hogy vezetői beosztást kapjon. Vezetése és katonai tulajdonságai nagy jelentőségű szerepet játszanak az isonzói csaták megnyerésében.

Stöger-Steiner gyalogsági tábornok 1916. március 2-án kapta meg a Vaskorona-rend nagykeresztjét hadidíszítménnyel. Az olaszok március 9-én indították meg következő támadásukat. Az ellenségnek sikerült elfoglalniuk Görzöt (ma: Gorizia), de mivel Trentino térségében a Monarchia hadereje, Jenő főherceg és Stöger-Steiner tábornok vezetésével, váratlan csapást mért az olasz védőállásokra és előrenyomulásba kezdett, Luigi Cardona olasz főparancsnok március 17-én kénytelen volt leállítani az isonzói csatát, és átcsoportosítani erőit az Alpok térségébe. Görzöt a Monarchia csapatai március végére visszafoglalták. Ugyanezen év június 4-én Steiner-Stögert Katonai Titkos Tanácsossá nevezték ki.

1916. augusztus 6-án megkezdődött a hatodik isonzói csata. A csaknem háromszoros létszámfölényben lévő olasz csapatok frontális támadást indítottak Görz térségében az Osztrák–Magyar Monarchia csapatai ellen. Stöger-Steiner tábornok komoly védelmet szervezett, sőt még erősítést is kapott Szerbiából, de a támadás kezdete utáni harmadik napon az olaszok elfoglalták Görzöt, és megkezdték az átkelést az Isonzón. Stöger-Steiner csapatai megkezdték a hátrálást a Monte NeroTolmein vonalig. A frontvonal másik részén Doberdónál az olaszok egyre nagyobb területeket szereztek meg. Az olasz csapatok mintegy 5 km-t vonultak előre egy közel 20 km-es frontszakaszon. Svetozar Boroevic csapataival visszavonult, és egy újabb frontvonal létrehozásába kezdett. A támadást augusztus 17-én állították le, miután a térségbe egyre nagyobb számban érkeztek meg a Monarchia hadosztályai Tirolból.

1916. szeptember 14-én vette kezdetét a hetedik isonzói csata. A harc az olasz egységek előrenyomulásával kezdődött, akik azonban elakadtak a Monarchia frontvonalán. A támadás rendkívül nagy veszteséggel zárult. Az olasz hadvezetés szeptember 17-én elrendelte a visszavonulást. Boroevic Doberdónál, Stöger-Steiner Monte NeroTolmein–nél megkezdte a nagyobb jelentőségű védelmi rendszer kiépítését, mely október elejére el is készült. Az olasz egységek Luigi Cadorna vezetésével október 9-én indítottak támadást. Cadorna tábornok Görzben vonta össze csapatait, hogy stratégiai cél nélkül támadhasson. A harc szinte teljesen felőrölte az olasz csapatokat, ugyanis Stöger-Steiner 15. hadteste nyugatról, a kombinált Stöger-Steiner hadosztály padig keletről próbálta körbekeríteni az olasz csapatokat, majd sikeresen visszaverték az ellenséges támadást. Az olasz csapatok Görzbe vonultak vissza területnyereség nélkül. Stöger-Steiner csapatai déli irányba előrenyomultak, és az Isonzó folyó keleti partjainál készültek fel a következő támadásra.

1916. október 31-én vette kezdetét a kilencedik isonzói csata. Maga a támadás Görz térségéből indult, de a Monarchia csapatainak állásait még megközelíteni sem sikerült. Az olaszok 4 napos csata után visszavonultak és berendezkedtek a frontvonalukban az 1916-os télre.

Rudolf von Stöger-Steiner gyalogsági tábornok 1916. november elején Bécsbe utazott, hogy egyre súlyosodó betegségét kezeltesse. A 15. hadtest parancsnokságát Karl Scotti altábornagy vette át. Az egyre súlyosbodó betegségből viszonylag sikerült őt kigyógyítani, de teljesen nem.

Az új hadügyminiszter[szerkesztés]

Az új császár, IV. Károly, aki eddig nem vállalt semmilyen politikai szerepet, most legfőbb ügyének érezte a Monarchia megmentését. Miután az egyre alkalmatlanabbnak tűnő Franz Conrad von Hötzendorf vezérkari főnököt elmozdította posztjáról, így a korábbi hadügyminiszter, Alexander von Krobatin sem maradhatott a helyén. Úgy tűnt, más tisztek, köztük Boroević tábornagy szerint is, Stöger-Steiner alkalmasnak tűnt a hadügyminiszteri poszt betöltésére. Az utóbbi időkben a korábbi hadügyminiszter hatalma megrendült, előtérbe került a vezérkari főnök szerepe. A hadvezetés erősebb lett a politikában. IV. Károly újra bevezettette a parlamentáris kormányzatot. A magyar politikusok ezzel nem értettek egyet, így az osztrák–magyar hadsereg is két részre szakadt. Mindezeket figyelembe véve Stöger báró egy szinte lehetetlen feladat végrehajtását kapta. Szokásos aktivitásával a legnehezebb munkát kezdte meg, elkezdte a hadügyminisztérium átszervezését. A felosztott és alkalmatlan részlegeket eltörölt, némely osztályokat összeolvasztott, s volt, amiket újonnan hozott létre, hogy a minisztérium alkalmas legyen a háborús helyzet kezelésére. Továbbá megalkotta az új független bizottságot, de még mindig alárendelte a minisztériumnak. Ezek voltak a Zentraltransportleitung, (Központi Közlekedési Osztály) a Kriegsüberwachungsamt (Háborús Felügyelő Hivatal), a Kriegsfürsorgeamt (Háborús Jóléti Hivatal), a Zentralevidenz (Központi Hírszerzés) és végül a Generalinspektorat für das Heimkehrerwesen. (Általános Felügyelőség a Hazatelepített Hadifogoly Részére). 1917. április 22-én kapta meg a Vöröskereszt Társaság 1. osztályú érdemérmét hadidíszítménnyel, majd április 29-én a Lipót-rend 1. osztályát hadidíszítménnyel és kardokkal. Megbecsülése jeléül a szövetséges Német Birodalomtól megkapta a Vaskereszt-rend 1. osztályát, az Oszmán Birodalomtól pedig az Imtiaz-rend Arany fokozatát, ezen kívül a Vas Félhold-rend háborús keresztjét. 1917-ben megkapta az összes osztrák–magyar kitüntetés hadidíszítményét. 1917. augusztus 11-én megkapta a Vöröskereszt Társaság érdemcsillagát. 1917. augusztus 15-én személyes dicséretben részesült Károly császártól, egyúttal kitüntették az osztrák katonai érdemrend bronz fokozatával (Signum Laudis).

Magas beosztása ellenére, nem volt sikeres a politikában. Stöger-Steiner báró részt vett a Miniszteri Tanács ülésein, de egyre romló egészsége miatt nem volt esélye a hivatásos politikusokkal szemben. Figyelembe véve az egészségét a tárgyalások már megerőltetők voltak a számára, különösen a magyar politikusok jelentettek problémát, akik szinte mindenben ellent mondtak neki. Gyakran tekintették „nyugdíjasnak”, de őt közötte a hűségesküje a császárhoz és az államhoz. 1918. május 1-jén léptették elő vezérezredessé. Hadügyminiszteri posztja miatt több külföldi kitüntetésben is részesült: a Vörös Sas-rend 1. osztálya kardokkal, a Bajor Katonai Érdemrend nagykeresztje kardokkal, a szász Albrecht-rend nagykeresztje és arany csillagja a kardokkal, a württembergi Korona-rend nagykeresztje kardokkal, a Schaumburg-Lippe háborús érdemkereszt, a Német Lovagrend Mária-keresztje, a Szuverén Máltai Lovagrend Magisztrátusi – Nagykeresztje. 1918. augusztus 14-én tiszteletből újra megkapta a 9. Feldjäger hadtest parancsnokságát.

A katonai helyzet folyamatosan romlott. A katonaság nem tudott javítani az élelmezésen. A nagyobb városokban egyre rosszabb lett a helyzet, több megmozdulás és sztrájk tört ki az éhezés miatt a polgári lakosság körében. 1918. október 30-án Stöger-Steiner vezérezredes éppen útban volt hazafelé a minisztertanács üléséről, amikor tömeg vette körül az autóját, betörték az ablakot, levették a fejéről a kalapját és letépték róla a királyi kokárdát. A cselekmény nem irányult személyesen a hadügyminiszter ellen, az utóbbi napokban több császárhű tisztet ért hasonló incidens.

1918 őszén Arz Artúr vezérkari főnök és Stöger-Steiner hadügyminiszter már látták, hogy elkerülhetetlen a központi hatalmak összeomlása. Megpróbáltak közös egyességet kötni IV. Károly császárral, hogy fegyverszüneti egyezményt kössenek Olaszországgal. November 3-án Károly császár lemondott a haderő főparancsnokának tisztéről és Arz Artúr bárót szerette volna kinevezni legfelsőbb hadparancsnokának, azonban Arz elutasította a kinevezést. Károly ezért Kövess Hermann tábornagyot nevezte ki főparancsnoknak. Ugyanezen a napon Károly fegyverszünetet kért az antant hatalmaktól, elismerte az október 31-én kikiáltott Magyar Köztársaság függetlenségét, elfogadta az utódállamok nemzeti hadseregeinek létrejöttét. Kövess báró különleges helyzetbe került, maga is magyar állampolgár lévén, mégis elfogadta a megtisztelő kinevezést, de tudta, hogy katonai pályájának csúcspontja a Monarchia végórájában következett el. 1918. november 3-án megszületett a padovai fegyverszüneti egyezmény. A császári és királyi haderő főparancsnoksága azonnal elfogadta a fegyverszünetet, csapataik beszüntették a harctevékenységeket. Az olaszok azonban a fegyverszünet elfogadása után azonnal támadást indítottak, és a következő napokban kis híján 400 000 osztrák–magyar katonát ejtett hadifogságba, akik már azt hitték, béke van.

1918. november 11-én Stöger-Steiner vezérezredes kézzel írott levelet kapott IV. Károlytól, aki megparancsolta neki, hogy maradjon a posztján és felügyelje tovább a hadsereg leszerelését, a katonák hazaszállítását. Stöger báró folyamatosan konfliktusban állt az új köztársasági hatalom képviselőivel, így 1918. december 1-jén kénytelen volt lemondani.

Teljes mértékben visszavonult a katonai és politikai ügyektől. Feleségéve együtt Grazban éltek. Rudolf Stöger-Steiner Freiherr von Steinstätten, az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó hadügyminisztere 1921. május 12-én, 60 éves korában grazi otthonában hunyt el, még a háború első évében szerzett betegsége következtében.

Forrás[szerkesztés]