Alois von Schönburg-Hartenstein

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Alois von Schönburg-Hartenstein
Oskar Brüch rajza
Oskar Brüch rajza
Született 1858. november 21.
Karlsruhe
Meghalt 1944. szeptember 21. (85 évesen)
Hartenstein
Állampolgársága osztrák
Nemzetisége osztrák
Fegyvernem gyalogság, lovasság
Szolgálati ideje 1857–1918
Rendfokozata Commandant
Egysége 14. dragonyos ezred
11. osztrák–magyar gyalogdandár
6. osztrák–magyar gyaloghadosztály
6. lovasdandár
Csatái limanowai csata,
ötödik isonzói csata,
asiagói csata,
tizenegyedik isonzói csata,
második piavei csata
Kitüntetései Katonai Mária Terézia-rend középkeresztje
Gyermekei
  • Alexander Fürst von Schönburg-Hartenstein
  • Margarethe Ernestine Elisabeth Aglaé Johanna Prinzessin von Schönburg-Hartenstein
  • Karoline Schönburg-Hartenstein
Szülei Princess Carolina Maria Josepha Walpurgis Nestoria
Alexander von Schönburg-Hartenstein
A Wikimédia Commons tartalmaz Alois von Schönburg-Hartenstein témájú médiaállományokat.

Alois von Schönburg-Hartenstein (Karlsruhe, 1858. november 21.Hartenstein (Szászország), 1944. szeptember 21.) a Császári és Királyi Hadsereg katonatisztje.

Pályafutása[szerkesztés]

Édesanyja II. Alajos lichtensteini herceg lánya, apja szászországi hercegi család tagja, a Osztrák–Magyar Monarchia diplomatája volt. Schönburg-Harteinstein a Bécshez közeli Kalksburgban (Ma Bécs 23. kerületének, Liesingnek része) tanult a jezsuiták gimnáziumában, majd elvégezte a Drezdában a kadétiskolát. 1878-ban hadnagyként kezdte katonai pályafutását a 14. osztrák dragonyos ezrednél. 1878-ban részt vett Bosznia-Hercegovina katonai megszállásában, utána rövid időt töltött a kőszegi és a rohonci garnizonokban. 1882/83-ban Bécsben, az Osztrák–Magyar Monarchia Lovassági Oktatótisztképző Intézetében (k.u.k. Equitationsinstitut) tanult. A főhadnagy Schönburg-Hartenstein 1884–86-ban elvégezte a bécsi Tisztképző Akadémiát. Kapitányi rangot kapott 1889. május 1-jén, és a pozsonyi 5. hadtestnél szolgált, majd a Nyilvántartó Irodába helyezték három évre. Őrnagyként két évet töltött a 2. dragonyos ezredben. Ferenc József szárnysegédjévé léptették elő, és 1895-ben katonai attaséként Németországba küldték, ahol személyes kapcsolatainak köszönhetően hasznos információkhoz jutott.

1896-ban meghalt édesapja. Tartalék állományba került alezredesi rangban, mert családi birtokát kellett igazgatnia Hartensteinben. 1898-ban az osztrák felsőház elnökhelyettesévé választották. 1899-ben az uralkodó kérésére elvállalta az Osztrák Vörös Kereszt elnöki tisztségét. 1901-ben tartalékos ezredessé, 1908-ban vezérőrnaggyá léptették elő. A háború kitörésekor visszahívták a hadseregbe, 1914. augusztus 1-jén a 11. gyalogdandár parancsnoka lett, és Galíciában harcoltak. Ezt követően Kolossváry Dezső vezérőrnagy 11. hadtestén belül vegyesdandár élén állt. 1914. szeptember 8-án a 88. császárvadász zászlóalj parancsnokságát bízták rá, amely főleg alpesi csapatokból állt. Októberben altábornaggyá léptették elő. A limanowai csatában kitüntette magát, a császárvadászokat mindig ott vetették be, ahol kritikus volt a helyzet. December 26-án a 6. lovasdandár parancsnoka lett. Karl von Pflanzer-Baltin csapataival együtt teleltek a Kárpátokban, és Nadvirna felé nyomultak előre 1915 februárjában. Áprilisban Stephan von Ljubičić táborszernagy hadosztályát vette át. Májusban részt vett gyenge létszámú csapataival a gorlicei áttörésben. Júniustól újra a 6. lovasdandár élére került, Bukovinába helyezték, ahol Siegmund von Benigni seregének magját alkották. Novemberben Olaszországba vezényelték, San Martinónál és Doberdo-fennsíkon harcoltak az ötödik isonzói csatában.

Az asiagói csata után júliusban átvette Károly főherceg trónörököstől a 20. hadtest parancsnokságát. 1917. augusztus 1-jén lovassági tábornok, az Edelweisskorps hadtesttel Dél-Tirolban harcolt. A 4. hadtestet vezette a tizenegyedik isonzói csatában. 1917 októberében csapataival visszaverte az olasz támadásokat a Monte San Gabrielen.

Károly császár erős katonai kormány létrehozását mérlegelte, amelynek élére Schönburg-Hartensteint akarta állítani, ezért visszahívta a frontról 1918 februárjában. A hadügyminiszter és a vezérkar főnöke ellenezte a tervet, Schönburg-Hartenstein csalódottan tért vissza a frontra. A második piavei csatában a 64. és 70. honvéd gyaloghadosztállyal átkelt a Piavén, de gránátszilánkoktól szenvedett sérülést. Júliusban már újra a fronton volt. 1918. november 1-jén Bécsbe hívták, hogy Károly császár rendelkezésére álljon. Borojevićnek és Schönburg-Hartensteinnek azt a tervét, hogy csapatok jönnének az uralkodó segítségére, már nem lehetett megvalósítani. November 5-én autón ment Villachba a 6. hadtest főhadiszállására, ahol csak néhány tisztet talált, és erősen megfogyatkozott csapatokat. November 11-én vezérezredessé léptették elő. Az Első Osztrák Köztársaság megalakulása után pár nappal Karl Renner kormányának határozata értelmében november 16-án el kellett hagynia a hadsereget, és december 1-jén nyugdíjazták.

A háború után bajtársi és veterán szövetségek alapításával foglalkozott. 1927-ben a Monte San Gabriele védelméért a Katonai Mária Terézia-rend középkeresztjével tüntették ki. 1928-ban és 1930-ban többször meglátogatta Zita magyar királynét és fiát, Habsburg Ottót Spanyolországban. Engelbert Dollfuß második kormányában 1933. szeptember 21. és 1934. március 12. között hadügyminisztériumi államtitkár, majd július 10-ig hadügyminiszter volt.

Források[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikk[szerkesztés]