Riedl Lajos

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Riedl Lajos
Riedl Lajos 1915-ben, mint ezredes
Riedl Lajos 1915-ben, mint ezredes
Született 1869. augusztus 17.
Sajp
Meghalt 1936. május 7. (66 évesen)
Budapest
Fegyvernem Császári és Királyi Hadsereg (tüzérség)
Szolgálati ideje 1889-1922
Rendfokozata altábornagy
Csatái első világháború
Kitüntetései Mária Terézia-rend lovagkeresztje[1]

Riedl Lajos (németül Ludwig Riedl, Sajp, 1869. augusztus 17. - Budapest, 1936. május 7.) osztrák-magyar katonatiszt, altábornagy, a Katonai Mária Terézia-rend lovagkeresztjének kitüntetettje.

Élete[szerkesztés]

Korai pályafutása[szerkesztés]

Riedl Lajos 1869. augusztus 17-én született Sajpon Csáktornya közelében, családja zalai gyökerekkel rendelkezik. Felmenői között több katonatiszt is megtalálható, nagyapja, Riedl János tüzér volt a tüzérség 3. bombászkaránál (Bombardier-Corps). Apja, Riedl Károly tizennégy évesen részt vett az 1848–49-es forradalom és szabadságharc küzdelmeiben, Klapka György komáromi seregében szolgált. A szabadságharc leverését követően a huszársághoz került, huszártisztként szolgált az 1. huszárezredben, majd mint százados (Rittmeister) a 3. huszárezredben. Részt vett az 1859-es és az 1866-os itáliai háborúkban, az 1866. június 24-ei villafrancai harcokban súlyosan megsebesült. Érdemei elismeréséül kiérdemelte a Katonai Érdemkeresztet, a ma Pozsony délkeleti részét alkotó Püspökiben (Pozsonypüspöki) halt meg 1902-ben.[2][3]

Riedl Károlynak két fia született és mind Lajos, mind öccse, Miklós[4] a katonai pályát választotta. Lajost tízévesen a kőszegi Katonai Alsó-Reáliskolába íratták, a tanulmányait 1883–1886 között a morvaországi Weißkirchenben (Hranice) található Katonai Felső-Reáliskolában folytatta, majd Bécsbe a műszaki katonai akadémiára került. Katonai szolgálatát 1889. augusztus 18-án kezdte meg hadnagyként a Komárom mellett állomásozó 5. tüzérezrednél, majd 1891 nyarától 1892 őszéig az Osztrák–Magyar Monarchia Lovassági Oktatótisztképző Intézetében (k.u.k. Equitationsinstitut) tanult Bécsben. Sikeres vizsgáját követően 1895 őszéig lovasoktatóként szolgált a 12. tüzérségi dandár kiképző iskolájában, valamint a 12-es tüzérségi ezred 5. ütegénél. 1893. december 23-i hatállyal előléptették főhadnaggyá. 1895-97 között a bécsi Hadiiskolában (Kriegsschule) tanult, majd csatlakozott hadtestének vezérkarához. Riedl egyike azon kevés osztrák-magyar katonatisztnek, akik a hadsereg Lovassági Oktatótisztképző Intézetét és a Hadiiskolát is elvégezték.[2]

1899 novembere és 1902 májusa között századosi rangban tüzérosztály és ütegparancsnok az eperjesi állomáshelyű 18. tüzérezrednél. 1902. május 1-től 1. o. százados, 1909. május 1-étől őrnagy,[5] több különböző pozícióban is szolgált, többek közt a vasúti szervezeti egységnél. 1908. augusztus 12-én kitüntették a Bronz Katonai Érdeméremmel és a kassai 27. gyalogezred törzskarának tagja lett 1913 novemberéig, 1912-től alezredes.[6] 1913 novemberétől a világháború kitöréséig egy félezred parancsnoka a 12. tábori tüzérezrednél Budapesten.[2]

Szerepe az első világháborúban[szerkesztés]

„Eddig még soha nem ismert sűrűségű lövedékzápor zúdult az orosz állásokra, egykettőre mindent törmelékké zúzva. Óriási füst- és porfellegek szállottak föl, és a Pustki-hegy csakhamar eltűnt szemeink elől. A mennydörgő robaj azt a hitet keltette, mintha vulkán kitörés lenne előttünk. Nekünk osztrák-magyaroknak, oly kis számú és többnyire lőszerhiánnyal küzdő tüzérségünkkel, ez teljes mértékben újdonságnak számított!”

Arthur Arz von Straussenburg tábornok, a VI. hadtest akkori parancsnokának visszaemlékezése a gorlicei csatára[7][8]

Az első világháború kitörését követően a temesvári katonai parancsnokság vezérkari főnökévé nevezték ki, ő felelt a mozgósításért, továbbá megszervezte Orsova védelmét. Saját kérésére frontszolgálatra helyezték át, október 7-december 31. között ő volt az ideiglenes parancsnoka a 33. tábori tüzérezrednek. Az ő vezetésével az ezred október 17-től részt vett a San folyó melletti harcokban Barycz mellett és a Przemyśltől délkeletre folyó heves összecsapásokban. Október 26-ától ideiglenes a 11. tüzérezred parancsnokságát is megkapta. 1914. november 1-étől ezredes.[9] December 21-én megkapta a Vaskorona-rend harmadik osztályát, 1915. január 1-től kinevezték a 12. gyaloghadosztályhoz tartozó 1. tábori tüzérezred parancsnokává,[10] mely a VI. hadtest részeként (parancsnoka Arthur Arz von Straussenburg altábornagy) részt vett a keleti fronton 1915 tavaszán meginduló offenzívában.[2]

Az 1915. május 2-án meginduló hadművelet (gorlicei áttörés) sikeres végrehajtásának egyik kulcspontja volt, hogy az oroszok által drótakadályokkal és fedett árkokkal megerősített, valóságos erőddé átalakított Pustki-hegyet(wd) a támadó csapatok minél hamarabb hatalmukba kerítsék. A feladatot az akcióra idejére a 11. német hadsereg alá beosztott kassai VI. Hadtest kapta, a 12. hadosztályhoz tartozó, Pustki-hegy előtti frontszakasz parancsnokává Metz Rezső (Rudolf) vezérőrnagyot nevezték ki, hozzá osztották be a hadosztály tüzérségét és a hadosztálytartalékot is.[11]

Metz tábornok a vezérkar elé terjesztett elképzelése szerint a támadó katonáknak keskeny arcvonalon kell áttörniük az orosz védelmet, ezért a gyalogságot a tüzérségi tűz fedezete mellett közvetlen az ellenséges állások elé, rohamtávolságra akarta előretolni. Kihasználva az alá beosztott, nagy erejű tüzérséget annak tűzét koncentráltan kívánta használni, szétrombolva a keskeny frontvonalon fekvő orosz állásokat és megnyitva az utat az előrenyomuló osztrák-magyar katonaság számára. A Pustki-hegy közvetlen megrohamozásával saját cs. és kir. 23. gyalogdandárját bízta meg, ennek alá rendelte a Riedl vezette tüzérdandárt, mely összesen nyolcvan löveggel rendelkezett, mely elég volt a kívánt hatás elérésére. A vezérkar elfogadta Metz támadási tervét, a Riedl által kidolgozott tüzérségi tervet a koncentrált tüzérségi tűz alkalmazását illetően azonban elvetette. Az ezredes erre, Metz tábornokkal egyetértésben elhatározta, hogy nem engedelmeskedik a parancsnak, hanem megmarad a tűzösszpontosítást kimondó rendelkezései mellett és ezért vállalják a teljes felelősséget. Ez később fontossá vált a győzelem kivívásának szempontjából.[8][11][12]

A május 2-án reggel hat és tíz óra között minden addiginál erősebb tüzérségi tűz zúdult az orosz állásokra, mely teljesen szokatlan volt az ellenségre nézve. Pustki-állás 650 méterére számolva minden 8 méterre esett egy löveg tüze és az általánosságban szűkösnek mondható lőszergyártás ellenére a lőszerkészlet is bőséges volt, így a várt eredmény sem maradt el. A 39. gyaloghadosztály arcvonalából történt megfigyelés szerint a Pustkira irányított tűznek oly megrendítő hatása volt, hogy a védők minden szünetben kiugráltak az árkokból és csapatosan szaladtak el. Ez az osztrák-magyar katonák számára is új látványnak számított és lelkesítően hatott rájuk, mikor 10:00-kor megindult a gyalogság a sorozatos ágyútüzet követően. A gyalogság a tüzérségi tűztől szétzilált első két orosz árkot szinte veszteség nélkül elfoglalta, majd megkezdte a felkapaszkodást a meredek, sziklás hegyoldalon. Az orosz védelem igyekezett ellentámadásokkal gátat szabni az osztrák-magyar előretörésnek, de a Riedl által előrevont tüzérség támogatásával a csapatok 11.30-ra elfoglalták a Pustki-hegyet és több mint 1700 orosz katonát ejtettek fogságba.[8][11][12][13]

Az offenzíva a következő hónapokban is folytatódott, Riedl a 12. tüzérezred kinevezett parancsnokaként részt vett a Gorlice-Breszt-Litovszk közötti harcokban és a Strypa folyó melletti összecsapásokban Észak-Galíciában 1915-16 fordulóján. Gorlicei teljesítménye elismerést váltott ki a hadvezetésből, megkapta a Lipót-rend lovagkeresztjét és a német Vaskereszt II. osztályát, továbbá előterjesztették a Katonai Mária Terézia-rendre is, amit végül a háború után kapott meg.[2]

1916. június 5-én a tüzérezred élén Rudolf Andersch vezérőrnagy váltotta fel őt és megkapta a szomszéd frontszakaszon állomásozó 39. honvéd tüzérezred parancsnokságát. Ezredével a részt vett az orosz Bruszilov-offenzíva elleni védekező harcokban augusztus 15-ig mint a 39. honvéd hadosztály része, majd augusztus 18-ig az ún. Hofmann-hadcsoport kötelékében. Ezt követően előbb visszakerült a 38. honvéd hadosztályhoz, majd Metz cs. és kir. 11. gyaloghadosztálya mellett vett részt a Tlustobáhy-Horozanka-Dryszcow körüli védelmi harcokban. Augusztus 31-én megkezdődött ezredének átszállítása Erdélybe, ahol részt az alakulat részt vett a Románia elleni támadó hadműveletben.[2] 1917 márciusában mint dandárparancsnok vett részt az erdélyi hadszíntéren, Csíkszereda közelében azokban a harcokban, ahol visszaszorították a túlerőben levő ellenséges haderőket és ezzel az egész környéket felszabadították az ellenség nyomása alól.[14]

1917 őszén tüzériskolát alapított, azonban az intézmény a háborús terhek növekedésével párhuzamosan hamarosan beszüntette a működését. 1918. január 29-től újra frontszolgálatba kerül, a Karni-Alpokban lett a 98. gyalogezred parancsnoka. Az 1918. november 3-án megkötött padovai fegyverszünet hírére az egységével együtt ő is beszüntette a harcot, azonban az előrenyomuló olaszok elfogták. 1918. november 11-i hatállyal vezérőrnagyi rangot kapott.[2]

A világháború után[szerkesztés]

Közel egy éves olasz hadifogságot követően hazatérhetett és csatlakozott a szerveződő Nemzeti Hadsereghez. 1920. február 17-én kinevezték a Szénügyek Katonai Felügyelőjévé.[15] 1921. november 1-ig töltötte be ezt a posztot,ugyanezen a napon előléptették altábornaggyá. 1921. november 1-i hatállyal nyugállományba került.[16] 1927. október 25-én a gorlicei áttörésben játszott szerepéért megkapta a rend káptalanjától a Katonai Mária Terézia-rend lovagkeresztjét.[17]

1930-ban tagja volt annak a tábornoki becsületbíróságnak, amely a frankhamisítási ügyben katonai becsületét tekintve rehabilitálta Windischgraetz Lajos herceget.[18]

Utolsó éveiben betegeskedett, 1936. május 7-én hunyt el Budapesten, temetésére május 10-én került sor a Fiumei Úti Sírkertben teljes katonai tiszteletadás mellett.[2][19][20]

Művei, publikációi[szerkesztés]

  • A cs. kir. 6. hadtest a gorlicei áttörési csatában 1915. május 2-án (Budapest, Stephaneum nyomda, 1928)
  • A tüzérség a világháborúban és a jövőben[21]
  • A tüzérség a világháborúban[22]
  • A Lovcsen bevétele 1916-ban (Magyar Katonai Szemle 1931. II. füzet)[23]
  • Az 1918. évi osztrák−magyar és az októberi olasz támadás (Magyar Katonai Szemle, 1931. 6.[24] és 7. szám[25])
  • A tüzérség alkalmazása a folyamátkelés kierőszakolásánál[26]

Kitüntetései[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b Miltary Maria Theresia Order - Q to S (angol nyelven). austro-hungarian-army.co.uk. (Hozzáférés: 2018. június 27.)
  2. a b c d e f g h i Ludwig Riedl (angol nyelven). austro-hungarian-army.co.uk. (Hozzáférés: 2018. július 23.)
  3. RadixFórum : Fórum magyar családtörténészeknek - Vezetéknevek: Ríedl, Riedl család (magyar nyelven). radixforum.com. (Hozzáférés: 2018. július 23.)
  4. Öccse Riedl Miklós (1871–?) szintén az altábornagyi rendfokozatig emelkedett a katonai ranglétrán (Szakály Sándor (1984). „Az ellenforradalmi Magyarország (1919–1944) haderejének felső vezetése. Adattár, II. rész. L–Z. – Adattár.”. Hadtörténelmi Közlemények 31 (3), 581. o.  )
  5. (1909. április 30.) „Kivonat a hivatalos lapból. Májusi előléptetések”. Pesti Hírlap 31 (102), 22. o.  
  6. Szakály Sándor (1984). „Az ellenforradalmi Magyarország (1919–1944) haderejének felső vezetése. Adattár, II. rész. L–Z. – Adattár.”. Hadtörténelmi Közlemények 31 (3), 581. o.  
  7. Ligeti Dávid Ádám: A Monarchia utolsó vezérkari főnöke, Arthur Arz von Straussenburg élete és pályafutása. Doktori disszertáció (magyar nyelven). Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar (doktori.btk.elte.hu). (Hozzáférés: 2018. július 24.)
  8. a b c Veress Zoltán: 1914-18. magyar harcterein - A Gorlicei csata (magyar nyelven). karpategyesulet.hu. (Hozzáférés: 2018. június 29.)
  9. (1914. november 7.) „A novemberi előléptetések”. Pesti Hírlap 36 (279), 9. o.  
  10. szerk.: Reé László: III. rész A Magyar Tüzér Fényképcsarnoka, A magyar tüzér - A magyar tüzérség története, 1. o. (1939) 
  11. a b c Hegedűs, Elemér (2011). „A gorlicei áttörés egyik hőse: vitéz lovag spondalungai Metz Rezső altábornagy”. Győri Tanulmányok - Tudományos Szemle, Győr, 35-48. o.  
  12. a b Pollmann Ferenc: A gorlicei áttörés (magyar nyelven). A Nagy Háború. (Hozzáférés: 2018. június 29.)
  13. (2017) „Az osztrák-magyar tüzérség szerepe a Przemyśl I. erődrendszer védelmében és a gorlicei áttörésben”. Hadtörténelmi Közlemények 130 (2), 485-504. o.  
  14. (1935. március 14.) „A volt kassai honvédtüzérek emlékünnepe”. Pesti Hírlap 57 (61), 10. o.  
  15. (1920. február 21.) „Magyar hadügyministeri rendeletek”. Rendeleti Közlöny 47 (11), 239. o.  
  16. (1921. október 15.) „Magyar királyi honvédelmi ministeri rendeletek”. Rendeleti Közlöny 48 (50), 1. o.  
  17. (1928. január 1.) „Kormányzói elhatározások”. Honvédségi Közlöny 55 (1), 1. o.  
  18. (1930. április 11.) „Bádoki Soós Károly generális elnöklésével fényes elégtételt adott a tábornoki zsüri Windischgraetz hercegnek”. Ujság 6 (83), 3. o.  
  19. Magyar Országos Tudósító, 1936. május 7. (magyar nyelven). hungaricana.hu. (Hozzáférés: 2018. július 24.)
  20. Prágai Magyar Hirlap, 1936. május 9. (magyar nyelven). hungaricana.hu. (Hozzáférés: 2018. július 24.)
  21. Riedl Lajos (1930). „A tüzérség a világháborúban és a jövőben”. Magyar Katonai Közlöny 18, 548−565, 670−684, 927−948, 1051−1063, 1166−1185. o.  
  22. Riedl Lajos (1931). „A tüzérség a világháborúban”. Magyar Katonai Szemle 1 (1), 1−16. o.  
  23. Doromby József (1931). „Riedl Lajos:A Lovcsen bevétele 1916-ban”. Hadtörténelmi Közlemények 32, 144−146. o.  
  24. Riedl Lajos (1931). „Az 1918. évi osztrák−magyar és az októberi olasz támadás”. Magyar Katonai Szemle 1 (2), 52−80. o.  
  25. Riedl Lajos (1931). „Az 1918. évi osztrák−magyar és olasz támadás”. Magyar Katonai Szemle 1 (3), 21−33. o.  
  26. Riedl Lajos (1932). „A tüzérség alkalmazása a folyamátkelés kierőszakolásánál”. Magyar Katonai Szemle 2 (2), 36−71. o.  
  27. (1917) „Ausztriai császári Vaskorona-rend, 1915”. Magyarország tiszti czím és névtára 36, 40. o.  
  28. (1915. július 9.) „Hivatalos rész”. Budapesti Közlöny (17), 1. o.  
  29. (1915. október 29.) „Katonai kitüntetés”. Budapesti Hírlap 35 (301), 10. o.  

Források[szerkesztés]