Viktor Weber von Webenau

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Viktor Weber von Webenau
Viktor Weber Edler von Webenau tábornok
Viktor Weber Edler von Webenau tábornok
Született 1861. november 13.
Lavamünd[1]
Meghalt 1932. május 6. (70 évesen)
Innsbruck[2]
Állampolgársága osztrák
Nemzetisége osztrák és magyar
Fegyvernem gyalogság
Szolgálati ideje 18801918
Rendfokozata császári és királyi gyalogsági tábornok
Egysége 27. gyaloghadosztály
68. honvéd gyalogezred
69. honvéd gyalogezred
4. hegyidandár
47. gyaloghadosztály
Csatái Első világháború
Kitüntetései Katonai Mária Terézia-rend
Ferenc József-rend

Viktor Weber von Webenau - teljes nevén: Viktor Maria Willibald Weber Edler von Webenau (magyarosan: Webenaui Wéber Győző; Neuhaus, 1861. november 13.Innsbruck, 1932. május 6.) a császári és királyi haderő tisztje, az első világháborúban a 47. gyaloghadosztály parancsnoka, gyalogsági tábornok. Az Osztrák–Magyar Monarchia küldöttségének elnöke volt abban a bizottságban, amely fegyverszünetet kötött az antant és Olaszország képviselőivel 1918. november 3-án (Padovai fegyverszünet).[3]

Élete[szerkesztés]

1861. november 13-án született Karintiában, a Lavamündhöz közeli Schloß Neuhausban, gyermekkorát pedig Grácban töltötte. A gráci középiskola befejezése után, az attól nem messze fekvő Liebenauba járt hadapródiskolába.

Katonai pályája 1914-ig[szerkesztés]

A hadapródiskola elvégzése után 1878. november 12-én Celjében a 27. vadászzászlóaljba osztották be, majd 1879. augusztus 18-án hadapródfővadásszá léptették elő. Ezt követően 1880. november 1-jén hadnagyi kinevezést kapott, és 1893 októberéig a 27. zászlóaljban szolgált. Időközben főhadnaggyá avatták 1886. május 1-jén, majd századossá 1892. november 1-jén. 1893. október 1-jén az egész 27. vadászzászlóalj egyesült a tiroli császári gyalogezreddel, mint annak 16. zászlóalja, attól kezdve Weber a császári gyalogezred katonatisztje lett.

1895. január 10-én a 20. vadászzászlóaljba tették át, mely akkor Tarvisióban állomásozott. 1898. május 2-től a vezérkarba került anélkül, hogy a katonai iskolát elvégezte volna. Az őrnagyi vizsgát sikeresen letette, majd 1898. november 1-jén őrnaggyá léptették elő, egyidejűleg pedig vezérkari főnök lett belőle Kassában a 27. gyaloghadosztályban.

Miután három évet eltöltött ebben a pozícióban, 1901. november 1-jén másodosztályú vezérkari tisztté nevezték ki a 2. hadtest főhadiszállásánál Bécsben, melyet 1902. május 1-jén alezredesi kinevezése követett. Ahogyan az a vezérkari tiszteknél megszokott volt, Webernek ezredi szolgálatot kellett teljesítenie, ezért a szarajevói bázisú 68. honvéd gyalogezredbe osztották be 1905. április 28-án zászlóaljparancsnoknak. Hamarosan, 1905. május 1-jén ezredes lett belőle, ebben az évben Weber megkapta a Katonai Érdemkeresztet is. 1907. április 18-án a 69-es honvéd gyalogezred ezredparancsnokává nevezték ki Pécsett. Ahogyan előző parancsnoksága alatt, itt is majdnem teljesen magyar nemzetiségű katonákból állt az ezrede.

A 69. gyalogezred irányítójaként sikeres periódust tudhatott magáénak, ezt követően pedig a 4. hegyidandár parancsnoka lett Raguzában, mely a 16. hadtest 47. gyaloghadosztálya alá tartozott. Négy év elteltével lépett előre a ranglétrán: 1911. május 1-jén vezérőrnaggyá léptették elő, miközben a Ferenc József-rend tisztikeresztjével és a III. osztályú Vaskorona-renddel is kitüntették. 1914. június 1-jén Weber a bécsi legfelsőbb katonai bíróság tagja lett, mely utolsó kinevezése volt az első világháború kitörése előtt.

Az első világháborúban[szerkesztés]

Júliustól a legfelsőbb katonai bíróság alelnökeként szolgált. 1914. augusztus 1-jén altábornaggyá léptették elő, majd pedig Friedrich Novakot leváltva a Cattaróban állomásozó 47. gyaloghadosztály parancsnoka lett. Hadosztályával ezt a montenegrói határ közelében fekvő fontos osztrák-magyar haditengerészeti bázist kellett megvédeniük mind a szárazföldi, mind a tengeri támadástól.

1916 januárjában Stephan Sarkotić von Lovćen gyalogsági tábornok általános parancsnoksága alatt és Ignaz Trollmann von Lovcenberg tábornagy 19. hadtestének részeként Weber a 47-es gyaloghadosztályt vezette. A sikeres hadjárat a Cattarói-öbölre néző Lovčen-hegy bevételével kezdődött.

Az 1916. január 8-ára virradó reggelen a tüzérség ágyútüze megkezdődött, beleértve a hajóágyúk[4] támogatását is. A támadást 260 ágyú, tarack és mozsár készítette elő. Ezzel egyidejűleg a 47. gyaloghadosztályt megerősítő négyes hegyi dandár Weber tábornok vezetésével megkezdte a támadását. Rövid egymásutánban, a hadosztályparancsnok személyes vezetése alatt bevették Krimaljot és Solart. Amikor a támadást géppuskatűzzel verte vissza az ellenség, mely felülmúlta az ágyútüzet, Weber személyesen állította fel a hegyiágyús üteget, mely megsemmisítette a montenegrói géppuska-fészkeket. Az osztrák-magyar tüzérség nagyszerűen harcolt. 14 óra 30 perckor a Krimolj-hegy Weber altábornagy zászlóaljainak kezében volt. Estig a csapatok a Solar-hegy meredek lejtőjének felét megmászták. Január 9-én hajnalban a támadás tovább folytatódott. Weber csapatai a Solar erődítéseit rohammal vették be, az olaszok fő védelmi vonala ellenfeleik kezébe került, akiket január 10-én csak szórványos ellenállás fogadta. Január 11-én az osztrák-magyar csapatok már nem ütköztek ellenállásba, a montenegrói kormány fegyverszünetet kért. A Lovčen-hadművelet sikeréért, a 47-es gyaloghadosztály irányításáért Webert a Katonai Mária Terézia-rend lovagkeresztjével jutalmazták meg 1922. június 27-én.[5][6]

Montenegró leigázását követően Webert katonai kormányzónak nevezték ki, ezt a tisztséget 1917 júliusáig töltötte be, utódja Heinrich Graf von Clam-Martinic vezérőrnagy lett.

Visszatérve tisztségébe a keleti fronton Karl Křitek vezérezredest váltotta, mint a 10. hadtest parancsnoka, amíg ideiglenesen Franz Kanik tábornagy át nem vette helyét a következő év februárjában, mivel 1917. november 1-jén gyalogsági tábornokká léptették elő. Weber 1918 májusában a 18. hadtest parancsnoka lett, Ferdinand Kosak tábornagyot követve a tisztségben. 1918 júliusában átvette Ernst Kletter Edler gyalogsági tábornoktól a 6. hadtest vezetését, és egészen októberig maradt ebben a pozícióban.

Az osztrák-magyar fegyverszüneti bizottság vezetője[szerkesztés]

Weber utolsó - és legvitatottabb - tisztsége az osztrák-magyar fegyverszüneti bizottság vezetése volt, amikor az Osztrák–Magyar Monarchia az olaszokkal folytatott tárgyalásokat. A bizottság, melyet kora októberben hoztak létre, október 28-án Trentóban ülésezett Weber tábornok elnöklete alatt. A padovai fegyverszünet tulajdonképpen a feltétel nélküli megadást követelte az osztrák-magyar csapatoktól, tárgyalásról szó sem lehetett. Az osztrák-magyar oldal rossz időzítése és egyéb félreértések miatt katonák százezrei estek olasz fogságba, mivel az osztrák-magyar katonák már 24 órával a fegyverszünet hivatalos megkezdése előtt befejezték a harctevékenységet. Ennek következtében az olasz erők teljes hadtesteket és hadosztályokat ejtettek fogságba, akik nem tanúsítottak ellenállást, gondolván, hogy a háborúnak vége van. Csupán az Isonzó-hadsereg tudott visszavonulni, és leginkább megmenekülni a fogságtól.

Utólag visszanézve nehéz az olaszok ekkori hozzáállását hibáztatni, de mindez osztrák-magyar katonák sokaságának életébe, szabadságába került, jóval a háborús cselekmények befejezését követően. Habár ez nem tekinthető kizárólag Weber tábornok ballépésének, bizonyos körök őt tartották felelősnek az események tragikus fordulatáért.

Az első világháború után[szerkesztés]

A fegyverszünetet és a háború végét követően 1919 januárjában Weber tábornok visszavonult a katonai szolgálattól, s habár megőrizte magyar nemzetiségét, többnyire Merániában, Wiesbadenben és Svájcban élt. 1932. május 6-án hunyt el Innsbruckban.

A családja[szerkesztés]

Felesége[szerkesztés]

  • Therese Baumgartner (1886-tól 1900-ig)
  • Anna Hebenstreit (1901-től 1932-ig)

Gyermekei[szerkesztés]

  • Guido Weber Webenau (Tarvisio, 1887. szeptember 13. – † ?) hadnagy, gyógyszerész Innsbruckban.
  • Norbert Weber Webenau (Tarvisio, 1886. július 7. – 1914. augusztus 26.) főhadnagy, Galíciában esett el.

Kitüntetései[szerkesztés]

Viktor Weber von Webenau tábornok 1916-ban

Irodalom[szerkesztés]

  • Balla Tibor: A Nagy Háború osztrák-magyar tábornokai. Tábornagyok, vezérezredesek, gyalogsági és lovassági tábornokok, táborszernagyok (Argumentum Kiadó, 2010) ISBN 978-963-446-585-0

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2014. december 15.)
  2. Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2014. december 31.)
  3. Olasz küldöttek: Pietro Badoglio, Scipioni Scipione, Tullio Marchetti, Pietro Gazzera, Pietro Maravigna, Alberto Pariant, Francesco Accini. Az Osztrák–Magyar Monarchia részéről aláírták a megállapodást: Victor Weber Edler von Webenau, Karl Schneller, J. won Liechtenstein, F. von Nyékhegyi Zwierkovski, Victor Freiherr von Seiller, Kamillo Ruggera.
  4. A hajóágyúk esetében figyelemre méltó volt, hogy a hadihajókat egyoldali megterheléssel kellett dőlt helyzetbe hozni, mert ágyúik egyébként nem tudtak volna a Lovčenre fellőni.
  5. Felszeghy Ferenc, Rátvay Imre, Petrichevich György, Ambróczy György: Rendjelek és kitüntetések történelmünkben (Budapest, 1943)
  6. Bardolf Carl von: Der Militär Maria Theresien Orden (Wien, 1944)

Fordítás[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]