Stephan Sarkotić von Lovćen

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Stephan Sarkotić von Lovćen
Sarkotić 1915-ben
Sarkotić 1915-ben
Született 1858. október 4.
Sinac
Meghalt 1939. október 16. (81 évesen)
Bécs
Sírhely Zentralfriedhof
Állampolgársága
Nemzetisége horvát
Fegyvernem gyalogság
Szolgálati ideje 1879–1918
Rendfokozata tábornok, Bosznia-Hercegovina tartományi, Dalmácia és Montenegró katonai kormányzója
Egysége eszéki 7. gyaloghadtest
nagyszebeni 12. hadtest
44. Landwehr-hadosztály
42. honvéd gyalogdandár
a vezérkar felderítő csoportja
Csatái Szerbia elleni hadjárat
Első világháború
Kitüntetései Lipót-rend
Vaskorona-rend II. osztályú lovagja
Iskolái Theresianum Katonai Akadémia
A Wikimédia Commons tartalmaz Stephan Sarkotić von Lovćen témájú médiaállományokat.

Stephan Sarkotić von Lovćen vagy Stjepan barun Sarkotić Lovćenski (Sinac, 1858. október 4.Bécs, 1939. október 16.) az Osztrák–Magyar Monarchia Császári és Királyi Hadseregének horvát származású vezérezredese, Bosznia-Hercegovina területi kormányzója, Dalmácia és Montenegró katonai kormányzója az első világháború alatt.

Pályafutása[szerkesztés]

Horvát katona családban született. Apja a 2. otocsáni határőrezred tisztje volt. 1879-ben a Theresianum Katonai Akadémia elvégzése után Sarkotićet az akkor Trebinjében állomásozó 16. gyalogezredhez küldték Bosznia-Hercegovinába. Három és fél évig tiszthelyettesként teljesített szolgálatot, 1882-ben részt vett Boszniában és Krivošijében a felkelés felszámolásában. Visszatért Bécsbe, elvégezte a Tisztképző Akadémiát, majd Mostarba helyezték az 1. hegyi dandár parancsnokságához. Három évet töltött ismét Bécsben a dandárparancsnokságon, századossá léptették elő, és hadtestparancsnoksághoz osztották be 1889-ben.

A vezérkar felderítőjeként információkat gyűjtött szerbiai, bulgáriai, macedóniai utazásai során. Kazáni küldetése alatt oroszul tanult. Visszatérése után csapatszolgálatot teljesített egy éven keresztül. Az őrnaggyá előléptetett Sarkotić az eszéki 7. gyaloghadtest parancsnoka volt négy évig, majd alezredesi rangban Prágába került. 1900 és 1903 között Pólában volt hadtestparancsnok, közben 1901.június 11-én ezredesi rangot kapott. 1903-tól 1907-ig a nagyszebeni 12. hadtest parancsnokaként működött, 1907-ben a linzi 5. gyalogdandár élére került és vezérőrnaggyá léptették elő. Egy évet töltött a 88. császárvadász dandárnál, majd 1910-ben kinevezték a 44. Landwehr-hadosztály parancsnokává. 1911 novemberében altábornagy lett, majd a 42. honvéd gyalogdandár parancsnoka.

Bár a Szerbia elleni első támadás meghiúsult 1914 augusztusában, Sarkotić sikeresen vezette gyalogdandárját, s ezért I. Ferenc József császártól megkapta a Vaskorona-rend II. osztályú lovagja kitüntetést és tábornoki rangra emelték.

1915. január 1-jén a nyugdíjazott Oskar Potiorek helyére Sarkotićet nevezte ki a császár Bosznia-Hercegovina katonai parancsnokává és tartományi kormányzójává. Sarkotić határozottan ellenezte egy egyesült délszláv állam létrehozását, a Dalmáciai Királyság és Horvát–Szlavónország egyesítését támogatta. Kormányzóként számos elnyomó intézkedést hozott. Betiltotta a cirill ábécét, csak az ortodox egyház használhatta. Szigorúan cenzúrázták a sajtót és a levelezést. 1915. november 3. és 1916. március 14. között 151 embert vádoltak a Banja Luka-i hazaárulási perben azzal, hogy esetleg közük lehetett a szarajevói merénylethez, illetve hogy a Fekete Kéz titkos szervezettel álltak kapcsolatban vagy akár a tagságához is tartoztak. 91 személyt ítéltek börtönbüntetésre, a császár a három halálra ítéltnek megkegyelmezett.[1]

1916. január 8-án Sarkotić megindította a támadást Montenegró ellen a Kotori-öbölből, ahol a Császári és Királyi Haditengerészet hajói fedezték az offenzívát. 11-én elfoglalták a Lovćen-hegyet, ahol francia segítséggel erődítményt építettek a montenegróiak. 16-án Cetinje is elesett. A Lovćen elfoglalásáért megkapta a Lipót-rendet, és a Magyar Királyság Minisztertanácsa 18. ülésén 1916. november 21-én javasolta, hogy Sarkotić magyar bárói méltóságot kapjon.[2] 1917 elején, amikor bárói rangra emelték, felvette a von Lovćen nevet. 1917. november 17-én vezérezredessé nevezték ki.

A Monarchia összeomlása után befejeződött katonai és politikai karrierje. 1918. november 1-jén lemondott kormányzói tisztségéről és átadta hivatalát a Nemzeti Tanácsnak. November 6-án elhagyta Szarajevót, de Bródban feltartóztatták, és Zágrábba internálták. November 18-án tudomására hozták, hogy a béketárgyalások befejeződéséig kell fogságban maradnia, ugyanakkor engedélyeztek számára egy hónap szabadságot. Bécsbe utazott, és kérvényezte, hogy ne kelljen december 15-én Zágrábban megjelennie. Megkapta az engedélyt, Bécsben telepedett le, és kegynyugdíjban részesült.

Szerbellenes, legitimista horvát katonatisztek és horvát emigránsok csoportjának, a Horvát Bizottságnak (Hrvatski komitet) lett központi alakja. És minél jobban elnyomták a szerbek a horvátokat, annál többen keresték fel őt bécsi házában. 1929-ben Ante Pavelić vette át a bizottság vezetését. Sarkotić számos cikket írt elsősorban a Reichspostba a horvát kérdésről, és a független Horvátország létrehozását támogatta. Az európai országok politikájában csalódott. 1939-ben hunyt el Bécsben.[1]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b Broucek, Peter. Ein General im Zwielicht, Errinnerungen Edmund Glaise von Horstenau k.u.k. Generalstaboffizier und Historiker (német nyelven). Wien: Böhlau (2005). ISBN 3205773160 
  2. Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1867–1944 (1916. 11. 21. (18. ülés) (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2014. szeptember 28.)

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikk[szerkesztés]