Szamizdat
A szamizdat illegális kiadvány a kommunista rendszerekben, amelyet azért írtak, nyomtattak és terjesztettek titokban, mert a rezsim cenzúrája betiltotta volna a közölt tartalmak terjesztését. A magyar szamizdat irodalom vagy hazai szerzők munkája, vagy külföldön készült magyar, illetve külföldi szerzők írásainak hazai terjesztése volt.
Az írógépen másolt szamizdatot Magyarországon az 1970-es évektől butik-irodalom néven is emlegették.
A szamizdat sokszorosítóit, íróit, szerkesztőit, terjesztőit gyakran zaklatta a rendőrség, illetve a titkosszolgálatok, emiatt a példányszám viszonylag alacsony, az elért olvasói kör pedig szűk volt, általában csak humán értelmiségiekre terjedt ki. A szamizdat írásokat is felhasználó (Magyarországon tiltott) Szabad Európa Rádió hallgatói köre is viszonylag szűk volt, mindezek miatt a magyar lakosság domináns része még ennek az irodalomnak a létezéséről sem tudott a rendszerváltásig.
Neve[szerkesztés]
A szamizdat kifejezés orosz eredetű, ironikus jellegű szóösszevonás. A Гослитиздат [Goszlitizdat] (Állami Irodalmi Kiadó), Политиздат [Politizdat] (Politikai Kiadó) és más hasonló, hivatalos kiadások mintájára alkotta Nyikolaj Glazkov orosz költő az 1940-es években a cам [szam] (ön-, saját) és az издательство [izdatyelsztvo] (kiadás) szavakból. A kifejezés arra utal, hogy a szerző saját maga adta ki az írását, vagyis nem kérte a cenzúrahatóság engedélyét.
Sokszorosítása, terjesztése[szerkesztés]
A sokszorosítás módja kezdetben az írógép (néha barkácsolt), később a (nehezebben beszerezhető) stencilgép volt. A magyar 1956-ot követően a hatalom kidolgozta annak a technikáit, hogyan ellenőrizhetik a sokszorosításra alkalmas eszközöket, például a nemzeti ünnepek előtt gyakran írásmintákat vettek az írógépekről, hogy ha illegális kiadvány jelenik meg, megállapíthassák, honnan származik. Ezért sokszor a határon túlról csempészték be a gépeket. A szövegek a konspiráció szabályainak betartásával kerültek a szerkesztőktől a sokszorosítást végző nyomdászokhoz, majd a terjesztőkhöz.
A magyar szamizdat[szerkesztés]
A magyar katolikus szamizdat[szerkesztés]
A katolikus közösségekben már az ötvenes években elterjedt volt a gépelt szamizdat és még inkább elterjedt az 1960-as években, amikor az egyház feletti állami ellenőrzés szervezettebbé és szorosabbá vált és passzív ellenállásként kis vallásos közösségek alakultak, amelyeket folytonosan zaklatott a hatalom. Nagy számban terjedtek szamizdatban Teilhard de Chardin, Thomas Merton, Michel Quoist (angolul), Mócsy Imre írásai és olvasmányos írások, mint Wilhelm Hünermann katolikus történelmi regényei, Morlin Imre ifjúsági regényei stb.
A lengyel példa[szerkesztés]
A magyar szamizdatosok sokat merítettek Lengyelország példájából, ahol 1976 és 1981 között a kommunista rezsimek általános viszonyaihoz képest elképesztő méreteket öltött a szamizdat. 1976 és 1980 között mintegy 500 könyvet adtak ki illegálisan; a Szolidaritás időszakában, 1980-ban és 1981-ben több illegális könyvkiadó működött, a Szolidaritás hetilapja, a Tygodnik Solidarność pedig már hetente 500 ezer példányban jelent meg.
Az 1970-es évektől[szerkesztés]
Magyarországon 1976-tól kezdve jelentek meg nagyobb számban szamizdat kiadványok, elsősorban a demokratikus ellenzékhez kapcsolódva. (Bár szamizdat irodalom az országban és a Szovjetunió uralta blokkban már az ötvenes években is volt.) Az első szamizdatok közt szerepelt a Marx-körkérdés (Marx a negyedik évtizedben, 1977), Kenedi János Profil című gyűjteményes kötete, majd az 1977 végén, Kornis Mihály kezdeményezésére indult Napló. (Ez utóbbi „zártkörű” szamizdat volt – Haraszti Miklós szerint mindössze három példányban forgott a mintegy száz szerző között.)
Ifjabb Rajk László lakásán a hetvenes évek második felében és a nyolcvanas évek elején „szamizdat-butik” működött. „Keddenként este bárki feljöhetett, s előjegyezhetett a kiállított gépiratos szamizdatból. Aztán Budapest-szerte a hivatalokban gépírónők fekete munkában gyártották az indigós példányokat. A következő kedden a butik nagytáskás látogatóinak egy része meghozta, másika elvitte a „gépiratot”, ahogyan a rendőrségi nyelv hívta az árut. Természetesen tudtuk, hogy a vásárlók között a rendőrség besúgói is ott vannak” – emlékezett Haraszti.
A legismertebb szamizdat folyóirat az 1981-ben indult, Kis Jánoshoz kötődő Beszélő, amelynek az első legális kiadásig, 1989-ig, 27 száma jelent meg. Erőteljesebb hangot ütött meg a Nagy Jenő által fémjelzett Demokrata című lap, amely 1986 és 1991 között összesen 41 számot ért meg.
Nem maradhat ki a felsorolásból az emlékezetes, nagy hullámokat vető szamizdat az 1980 októberére elkészült Bibó-Emlékkönyv.
A Beszélő már nyomdai technikával készült, számonként mintegy 2000 példányban. Ugyanebben az időben tért át a nyomtatásra az AB Független Kiadó (Demszky Gábor, Hodosán Róza, ifj. Rajk László).
Az Égtájak Között sajátos színfoltot jelentett az 1985–1988-as évek szamizdat irodalmában. Egyaránt jellemezte a kádári szocializmus és a polgári demokrácia elutasítása, miáltal egyfajta harmadik utasság hirdetőjévé vált. A Bartók Gyula és Talata József által képviselt, néha anarchista színezetű, radikális baloldali társadalomkép kivételesnek számított az akkori ellenzéki politikai spektrumban.[1][2]
A Médium-Art olyan kulturális avantgárd szamizdat volt, amelyik elsősorban a modern, experimentális költészetet kívánta bemutatni, Petőcz András kiadásában, szerkesztésében jelent meg, illegális körülmények között. Publikált benne Erdély Miklós, Szilágyi Ákos, Nagy Pál, Papp Tibor.
Jogi „státusza”[szerkesztés]
A titkosszolgálatok folyamatosan figyelemmel kísérték a második nyilvánosságot. A terjesztőket, készítőket rendszeresen előállították, megfélemlítették, zaklatták. A lefoglalt példányok gyakran kerültek pártvezetők kezébe is. Az Országos Széchényi Könyvtár az 1980-as évektől gyűjtötte a szamizdatkiadványokat, noha – mint „zárt anyag” – olvasása a nagyközönség számára tilos volt.
1983-ban a diktatúra támadást indított az erősödő szamizdat műhelyek ellen, megszaporodtak a házkutatások, felszámolták a Rajk-butikot, „Demszky és társai” (köztük Haraszti) ellen pedig pert készítettek elő. Ez utóbbira végül nem került sor, mert a kommunista állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt úgy döntött, nem gyárt „mártírokat”. A nem engedélyezett nyomtatást bűncselekményből az enyhébb sajtórendészeti szabálysértéssé minősítették (ami nem jelentette a rendőrségi zaklatás megszűnését).
Utóélete[szerkesztés]
Magyarországon közvetlenül a rendszerváltás után a Petőfi Irodalmi Múzeum rendezett kiállítást a témában: „Tiltott zászlók alatt.” A magyarországi szamizdat egy évtizede 1981–1989.[3] Ennek nyomán jelent meg a tiltott kiadványok első magyar könyvészeti számbavétele (A magyarországi szamizdat bibliográfiája, 1981-1989; PIM, Bp., 1990).
2004-ben Alternatív kultúrák Közép- és Kelet-Európában 1956-1989 címmel a Millenárison nyílott nagyszabású kiállítás Európa legnagyobb szamizdat-gyűjteményéből[4] (Berlin, Prága és Brüsszel után). A vándortárlat a volt kommunista országok szellemi ellenállását mutatta be, mintegy 400 dokumentumon keresztül. A kiállítás alapvetően a Brémai Egyetem Kelet-európai Kutatóintézete (Forschungsstelle Osteuropa) gyűjteményére épült, kiegészülve a hazai közgyűjtemények magyar vonatkozású anyagával.[5][6]
A 2017-ben alapított Nyomtass te is! című röpirat jellegű hírújság saját magát XXI. századi szamizdatként határozza meg, terjesztése is hasonló, közösségi módszerekkel történik.[7]
További információk[szerkesztés]
- A magyarországi szamizdat bibliográfiája, 1981–1989; összeáll. Nagy Csaba; Petőfi Irodalmi Múzeum, Bp., 1990
- Csizmadia Ervin: A szamizdat szubkultúrája In: Budapesti Negyed, 22. sz. (1998-4)
- Jevgenyij Popov az orosz szamizdatról Archiválva 2006. október 18-i dátummal a Wayback Machine-ben In: Magyar Lettre 38. szám (2000. ősz)
- Richard Wagner: Miért nem volt Romániában szamizdat? In: Magyar Lettre 38. szám (2000/ősz)
- Szamizdat. Alternatív kultúrák Kelet- és Közép-Európában, 1956–1989; szerk. Erika Rissmann, ford. Báthori Csaba et al.; Stencil–Európai Kulturális Alapítvány, Bp., 2004[8][9]
- Balázs Sándor: Kiáltó szó. Volt egyszer egy szamizdat; Kriterion, Kolozsvár, 2005
- Révész Béla: Szerkesztőség a Gát utcában. Nemzeti híradó, 1957–1958; Ráday Könyvesház, Bp., 2006
- Danyi Gábor: Az írógép és az utazótáska. Szamizdat irodalom Magyarországon 1956–1989; Kronosz, Pécs, 2023
- Tomka Ferenc: Halálra szántak, mégis élünk! Egyházüldözés 1945-1990 és az ügynökkérdés (Szent István Társulat, Budapest, 2005) ISBN 9633616921
- Haraszti Miklós: Civil kurázsitól civil társadalomig. A magyar szamizdat két évtizede Archiválva 2007. március 25-i dátummal a Wayback Machine-ben
- A Médium-Art kiadványról
- Tóth Károly Antal: Egy szamizdat az életünkben. Az Ellenpontokról; Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2017
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Czók Dávid: „Küzdelem a sajtószabadságért”: Az Égtájak Között című szamizdat folyóirat, 1984–1989, Szakdolgozat, ELTE Bölcsészettudományi Kar, 2010. Témavezető: K. Horváth Zsolt, egy. tanársegéd, médiatudomány
- ↑ A szamizdat Égtájak Között szerkesztőségi névsora: Bartók Gyula, Bognár Mikolta, Diószegi Olga, Keszthelyi Zsolt, Rusai László, Talata József.
- ↑ http://beszelo.c3.hu/cikkek/esztetikai-radikalizmus-avagy-irodalmi-oncsonkitas
- ↑ https://mult-kor.hu/cikk.php?id=796&print=1
- ↑ Archivált másolat. [2018. április 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. április 1.)
- ↑ http://beszelo.c3.hu/cikkek/ellenkulturabol-mitosz
- ↑ Joób Sándor - Holland lap is ír az új magyar szamizdatról (Index.hu, 2018.01.16.)
- ↑ https://artportal.hu/program/szamizdat-alternativ-kulturak-kozep-es-kelet-europaban-1956-1989-4153/
- ↑ http://www.terasz.hu/main.php?id=egyeb&page=cikk&cikk_id=5145