Szent István Társulat

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Szent István Társulat katolikus szellemű nyomdatermékeket előállító és terjesztő, a püspöki kar erkölcsi támogatását élvező, tagdíjat fizető és emiatt illetménykötetben részesülő társulati tagsággal rendelkező üzleti vállalat. Magyarország egyik legrégebbi könyvkiadója, amely alapításától fogva, 1848 óta napjainkig folyamatosan működik budapesti székhellyel.[1]

A társulat fő profilja a könyvkiadás elsősorban magyar nyelven, de német, horvát, szlovák, román és rutén nyelven is adtak már ki munkákat. Elsősorban katolikus szellemiségű vallásos könyveket ad ki, de tankönyvek, tudományos munkák is megtalálhatók a palettán.

A társulat ítéli oda évente az ún. Stephanus-díjat.

Története[szerkesztés]

A 19. század elején vallásos könyvek jobbára magánkiadásban jelentek meg. Fogarasy Mihály nagyváradi kanonok, később erdélyi püspök kezdeményezésére 1847. február 15-én alakult meg a Jó és Olcsó Könyvkiadó Társulat, mely ezzel a Nyugat Európában már létező hasonló kiadók magyar társa lett. A társulat védnöke Kopácsy József hercegprímás lett. Elsődleges szempont volt a könyvek olcsósága, hiszen a szélesebb tömegeknek elérhetetlenek voltak a könyvek. Első kiadványuk címe a következő volt: Keresztény naptár a magyarhoni katholikusok használatára. Újságot is adtak ki Katholikus Néplap, később Katholikus Hetilap címmel. A társulat első igazgató-elnöke Fogarassy Mihály volt és az alakulása évében 1000 tagot számlált, akik tagilletményül könyveket kaptak.

1848. május 1-jén vette nyilvántartásba működése megindítását az áprilisban megalakult első magyar kormány illetékes hivatala. A tagok toborzásakor azon túl, hogy a papokat is igyekeztek megnyerni a társulat számára, arra is gondot fordítottak, hogy világiakat is beszervezzenek a társadalom minden részéből (a társulat tagjainak száma a dualizmus idején 5000 körül, a trianoni békeszerződés után 3000 körül járt, 1950 után pedig néhány száz főt tett ki). 1848. június 5-én került sor az első közgyűlésre, amelyet később minden évben összehívtak. 4-5 évenként került sor tisztújításra, ez a tagok szavazata alapján történt.

Ipolyi Arnold mellszobra Szegeden a Dóm téri Pantheonban.(Füredi Richárd alkotása)

Az 1848-49-es szabadságharc megbénította a társulatot, a magyar pénz elértéktelenedése miatt több ezer forintnyi vagyonaa negyedére csappant; azonkívül kiadványainak nagy része elkallódott vagy a rendőri hatalom intézkedése következtében lefoglaltatott.

1850-ben felvette rendszeres működésének fonalát és a magyarság színe-java, államférfiak, tudósok, kiváló vezérpolitikusok vezették, mint a választmány tagjai (Deák Ferenc, Sennyey Pál báró, Majláth György, Somssich Pál stb.).

1852. augusztus 22-én vette fel a kiadó a Szent István nevet. Az éveken át tartó elnyomás alatt törekedtek a nemzeti nyelvet ápolni. A kiegyezés után tankönyvkiadó tevékenységbe kezdett a társulat, valamint oktatási segédeszközöket, tanári segédkönyveket jelentettek meg. Ekkor számos Magyarországon élő kisebbség nyelvén is adtak ki műveket. A kiadó fő alakja ebben az időben Ipolyi Arnold, későbbi besztercebányai, majd nagyváradi püspök volt. Újabb folyóiratot is elindítottak Családi Lapok címmel, negyedévente pedig a Katholikus Szemle hagyta el a nyomdát.

Az 1868. évi XXXVIII. törvénycikk okozta változás folytán Simor János hercegprímás és a püspöki kar a katolikus népiskolák tankönyveinek kiadási jogát 1869. május 12-én a társulatra ruházta. 1886 bizonyos fordulópontot jelez a társulat történetében. Ekkor határozták el a Katholikus Szemle kiadását tagilletményül, mely 1887-ben meg is indult, aminek következtében az iparos vagy földmíves osztályból való tagok nagy része kivált a társulatból, mert a folyóirat közleményei nekik túl magas olvasmány voltak, de pótolta őket a művelt elem, mely folyton fokozódó számban pártolta a társulatot. Ugyanebben az évben megalakult kebelében a tudományos és irodalmi osztály 72 katolikus íróval, akik 1887. július 2-án tartották alakuló gyűlésüket. Az osztályt négy, később két alosztályra osztották és évenként 8-10 felolvasó ülést tartottak.

A századfordulóra a társulat az ország egyik nagy cégévé vált. A bevételek lehetővé tették, hogy a társulat magának egy székházat építtessen. Ezt 1898 decemberében adták át. Ebben az épületben kezdte meg működését néhány hónappal később a saját nyomdaüzem, a Stephaneum. Ezzel a beruházással a kiadók közt a Franklin Társulat mögött a második helyen szerepelt a társulat. 1923-ban XI. Piusz pápa az Apostoli Szentszék Könyvkiadója címmel tüntette ki a társulatot, ezzel a kor legnagyobb egyházilag elismert kiadói közé került. 1935-től a társulat szerkesztette és adta ki az Élet című szépirodalmi képes hetilapot.

Jelentős változást hozott a társulat életében a második világháborút követő időszak. A lapkiadást betiltották, egyedül a Katholikus Szemle maradt életben külföldön. Új iskolatípust vezettek be, a nyolcosztályos általános iskolát. Ehhez új könyveket kellett írni. Ám erre nem kerülhetett sor, hiszen a közoktatásról szóló rendelet előírta, hogy az összes iskolatípusban csak állami tankönyvekből lehetett tanítani. Csak 1992-ben tudta folytatni a társulat a hagyományos tankönyvkiadói tevékenységet. A nyomdát és a székházat államosították, a kiadó helyzetét ellehetetlenítették. A kéziratokat az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) munkatársai bírálták, és hagyták jóvá. Csak a 70-es évek végétől enyhült egy kicsit a nyomás, míg 1989-ben megszűnt az ÁEH, ennek hatására a kiadott példányszám ugrásszerűen megemelkedett.

Jelentősebb kiadványai, sorozatai[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. A Szent István Társulat honlapja

Források[szerkesztés]

Külső hivatkozások[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]