Szabad Európa Rádió

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Szabad Európa Rádió (SZER, angolul Radio Free Europe/Radio Liberty) megalakulását a második világháborút követő nemzetközi politikai viszonyok indokolták. A Szovjetunió kiterjesztette hatalmát Kelet-Közép-Európára és ráerőltette saját társadalmi rendszerét. Ennek következményeként sokan menekültek Nyugatra, leginkább az Amerikai Egyesült Államokba. Az Egyesült Államok kormánya a szovjet terjeszkedés feltartóztatása érdekében 1947-ben egy olyan magánszervezet létrehozását kezdeményezte, amely a szovjet befolyás alá került kelet-közép-európai lakosság számára a polgári demokrácia értékeit kívánta sugározni. 1949. május 17-én New York államban bejegyezték a Szabad Európa Bizottságot (Committee for a Free Europe), amelynek osztályaiként megalakultak a Nemzeti Bizottmányok (1949. július 21-én a Magyar Nemzeti Bizottmány) és 1949 decemberében a Szabad Európa Rádió. New Yorkban megkezdődött a Magyar Osztály megszervezése, munkatársainak kiválasztása. 1950. augusztus 4-én kísérleti jelleggel beindították a magyar nyelvű adást. A New Yorkból sugárzott műsor naponta kétszer jelentkezett, s főleg híreket közvetített. 1951 májusában a SZER európai központja Münchenbe került át. 1951. október 6-án már Münchenből adta magyar nyelvű egész napos műsorprogramját a Szabad Európa Rádió.

Simándi Irén kutatásait a Magyarország a Szabad Európa Rádió hullámhosszán 1951–1956 című könyvében tette közzé. Az 1950 augusztusában megindult magyar adások hangszalagjait kezdetben repülőgépen Athénba szállították, majd egy hajón lévő rádióállomás sugározta Magyarországra. 1951 és 1962 között a rövidhullámú magyar adások nagy részét a München melletti Holzkirchenből, ezután Portugáliából sugározták. A magyar osztály 81 munkatárssal dolgozott.

Az 1956-os forradalom közvetítése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A SZER tevékenységének egyik legtöbbet kritizált fejezete az 1956-os forradalom alatti működése. A Magyar Osztály munkatársai a hazai viszonyok hézagos ismerete ellenére az események közvetítésére vállalkoztak. Az amerikai vezetéstől nem kaptak irányítást a magyarországi események kezelésére, mert őket is váratlanul érte a fegyveres konfliktus.

A szerkesztőket gyakorta átgondolatlan és szubjektív kommentjeik jellemezték. Szinte végig hibásan ítélték meg Nagy Imre szerepét, sőt a szovjet csapatok behívását és a statáriumot is vele hozták párhuzamba. Radikális rendszerváltást követeltek. Gyakorlati tanácsokat adtak az egyenlőtlen fegyveres harchoz, s ezzel számos értelmetlen áldozatot okoztak. Később pedig a fegyverek megtartására szólítottak fel.

A forradalom két hete alatt a magyar szerkesztőség egyetlen alkalommal sem ült össze azzal a szándékkal, hogy az eseményeket átgondolja, a követendő utat és magatartást eldöntse. A szerkesztőség munkáját végig a rögtönzés jellemezte. Nem járt sok haszonnal az sem, ha például New Yorkból politikai vonatkozású utasítás érkezett. Mintha a Szabad Európa Rádió is követte volna azt a szervezetlenséget és spontaneitást, amely a magyar forradalmat jellemezte.

A magyar forradalom leverése után a megosztott nemzetközi közvélemény nyomására amerikai és európai vizsgálat indult a SZER szerepéről, amely azonban nem zárult érdemi eredménnyel. Az NSZK kormánya s a CIA tagadta, hogy a rádió fegyveres segítséget ígért volna Nyugatról a magyar felkelőknek. Sőt állítólag a CIA-nak fogalma sem volt arról, hogy a magyar szekció valójában mit is sugárzott.

Mikes Imre azonban húsz évvel később nyilvánosságra hozott egy Budapestről kapott levelet: „Kedves Uram! Ön ma egy éve, 1956. október 28-án azt mondta Reflektorában, hogy ifjaink, ne tegyétek le a fegyvert! Az én fiam 21 éves volt, leendő orvos, szintén nem tette le. Most jövök a sírjától. Erről mit gondol, tisztelt Uram? D. Istvánné.” (Magyarország a Szabad Európa Rádió hullámhosszán, 1951–1956; Országos Széchényi Könyvtár – Gondolat Kiadó, Budapest, 2005, 346 oldal)

Illegális hallgatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ötvenes években a „rádióvédelem” elsősorban büntetőjogi-adminisztratív úton, részben pedig műszaki-technikai (adás-zavaró) eszközökkel történt. „A Szabad Európa rádió adásainak zárt lakásban történő hallgatása csak akkor valósítja meg a népi demokratikus államrend elleni izgatás bűntettét, ha ez más jelenlétében történik, vagy pedig, ha a lakáson kívül tartózkodó személyek részére is lehetővé vált ezzel ezen rádióállomás uszító híreinek hallgatása, ezen utóbbi esetben azonban csak akkor, ha nemcsak az nyert tényként megállapítást, hogy a kívül levő személy tudta, hogy a lakásban a Szabad Európa rádiót hallgatják, hanem az is, hogy e rádióállomás milyen híreit hallotta.” A Legfelső Bíróság (LB) 1955-ben hozott elvi döntése látszólag megszorító értelmezéssel kívánta a szocialista jogalkalmazás számára pontosítani a népi demokratikus államrend elleni izgatás bűntette megállapíthatóságának körét, valójában a lényegen semmit nem változtatott. A hatályos törvénykönyv – a BHÖ. – ugyanis változatlanul a legkülönbözőbb államellenes tényállások szankcióival volt képes büntetni a „külföldi, ellenséges, magyar nyelvű rádióadók” hallgatásával megvalósított magatartásokat. Ezen rádiók körében a „különösen veszélyes ellenség” megjelölést – a műsorsugárzás 1951-es megindulásától – a Szabad Európa Rádió érdemelte ki a pártvezetés, illetve a Belügyminisztérium részéről.

1990-es évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

42 éven át, 1993. október 31-i megszüntetéséig közvetítette a magyar hallgatók számára az emigrációban élők véleményét. A SZER megszűnését követően tárgyalások kezdődtek a rádió dokumentumainak megfelelő elhelyezéséről. Legfontosabb szempont az állomány megőrzése és az érdeklődők számára a minél szélesebb nyilvánosság biztosítása volt. Ennek megfelelően a magyar szerkesztőség dokumentumainak másolatát az Országos Széchényi Könyvtár, míg a SZER kutatóintézetének anyagát (benne a magyar anyaggal) a Nyílt Társadalom Alapítvány/Közép-európai Egyetem kapta meg.

A Szabad Európa Rádió magyar szerkesztősége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A SZER magyar szerkesztőségében dolgoztak többek között: Borbándi Gyula, Borbély László (Kőbányai Péter), Ekecs Géza (Cseke László), Juhász László, szerkesztő[1], Koréh Ferenc, Kováts Iván, Lauringer János, Mikes Imre (Gallicus), Tormay Gábor, Hanák Tibor, Halász Péter, Drábik János, Kovács Dénes, Vajda Albert.

Külső hivatkozások, források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]