Országos Társadalombiztosító Intézet

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Országos Társadalombiztosító Intézet
Az egykori OTI-székház (1931-től) a Fiumei úton
Az egykori OTI-székház (1931-től) a Fiumei úton

Egyéb nevekrövidítve: OTI
korábban:
Országos Munkásbiztosító Intézet (1927–1928)
Alapítva1927
Megszűnt1950
JogelődOrszágos munkásbetegsegélyző és balesetbiztositó pénztár[1]
JogutódSzakszervezeti Társadalombiztosítási Központ (SZTK)
Működési régióMagyarország
A Wikimédia Commons tartalmaz Országos Társadalombiztosító Intézet témájú médiaállományokat.

Az Országos Társadalombiztosító Intézet (rövidítve: OTI) az 1927. évi XXI. törvénycikkel[2] létrehozott állami szervezet volt, amely a magyar társadalombiztosítás rendszerét volt hivatott átszervezni. A szervezet neve az 1927. évi XXI. törvény szerint Országos Munkásbiztosító Intézet, 1928. X. 1-től pedig Országos Társadalombiztosító Intézet.[3] Mindkét törvény (lex Vass I, lex Vass II) Vass József nevéhez fűződik, aki a Bethlen-kormány népjóléti és munkaügyi minisztere volt.[4]

Az intézet tevékenysége[szerkesztés]

Az OTI eredetileg a Népjóléti és Munkaügyi Minisztérium, majd, 1932-től a Belügyminisztérium felügyelete alá tartozott, egészen 1945. január 1-ig. Ekkor az Ideiglenes Nemzeti Kormány úgy rendelkezett, hogy az OTI a Népjóléti Minisztérium felügyelete alá kerül.[1]

A Fiumei úti baleseti központ egyik domborműve

1927 májusában 405 ággyal megnyitották az OTI Központi Kórházát, az Uzsoki Utcai Kórházat a zsidó leányárvaház épületében és a szomszédos telken.[5] 1930-ra európai színvonalú kórházi hátteret biztosított ügyfeleinek. Az 1930-as években felépült az önálló Baleseti Kórház, 1940-ben pedig a traumatológiai osztály is beköltözött a Fiumei úti épületbe (Magdolna Kórház).[6] 1942-re az OTI decentralizálta budapesti ügyvitelét, és kerületileg illetékes fiókhálózati rendelőintézeteket építettek ki, megszüntetve a növekvő taglétszámmal járó központ zsúfoltságát.[7]

A második világháború pusztításai nem kímélték a biztosítóintézeteket sem. Nagy károk keletkeztek a kórházakban, rendelőintézetekben és felszereléseikben. A társadalombiztosítást ért háborús veszteségeket – 1946-ban összegyűjtött adatok alapján – 160 millió (akkori!) dollárra becsülték. Az első hónapokban rendkívül súlyos volt a helyzet, a pénzhiány miatt 1945. március 16-tól az Országos Társadalombiztosító Intézet kénytelen volt ideiglenesen beszüntetni a betegségi segélyek folyósítását, amit a Minisztertanács 20 millió pengő támogatással igyekezett enyhíteni. Az anyagi nehézségeken kívül gondot okozott a nagymérvű orvos- és gyógyszerhiány, a rossz közlekedés is. A betegségi biztosítás jogalapja 1945 után is az 1927. évi XXI. sz. törvénycikk volt, de a rendelkezéseket a megváltozott körülményekhez igazították – a módosító és kiegészítő kormányrendeletek sokaságát az 1955. évi 39. sz. törvényerejű rendelet összegezte. 1945–47-ben a biztosítottak körét kiterjesztették a mezőgazdasági dolgozókra, a házfelügyelőkre és a közmunkákon, illetve az átmeneti munkanélküliség enyhítésére szervezett munkákon foglalkoztatottakra is. 1947 után, az egyre növekvő számú női alkalmazott miatt bővült a biztosított igényjogosult családtagok köre.[8] 1948-ban az OTI-nak már 31 országos intézménye és széleskörű vidéki szakrendelői hálózata volt.[9]

Az 1929–31-ben épült Albertfalvi Közösségi Ház az Albertfalvai Tisztviselő- vagy OTI-telepen

Az 1928-tól önkormányzati formában működő intézet az év január 30-án feladatait 22 kerületi, ugyanennyi vállalti és a Debreceni Kereskedelmi Betegsegélyező pénztáron mint helyi szervezeten keresztül látta el. Működését a munkaadókból és munkavállalókból paritásos alapon összeállt választmányok ellenőrizték, amik konkrét ügyekben is határoztak. Az OTI központi választmányának elnökét az államfő nevezte ki. A betegségi biztosítást néhány foglalkozási ágban (posta, vasút, bányák, hajózás, dohányjövedék, kohászat) külön szervezetek intézték; közülük a Magánalkalmazottak Biztosító Intézete (MABI) volt a legjelentősebb. Önkéntes biztosításra kizárólag az OTI-nál, a MABI-nál és a bányatárspénztáraknál[m 1] nyílt lehetőség.[11][6][12]

A Visegrád Gizella-telepi OTI-szanatórium parkja, 1930

Az ezerkilencszázhúszas évek végi biztosítási törvények úgy rendelkeztek, hogy az intézetek tartalékalapjuk 30%-a erejéig kihelyezhetik tőkéjüket lakásépítési hitelekbe. Az OTI és a MABI élt is ezzel: kezdetben bérházakat építtettek, később kislakásépítő szövetkezetek kötvényeibe fektették a pénzüket. Az állam 1928-ban beszüntette a lakásépítési hitelek folyósítását, és hamarosan létrehozta az Országos Lakásépítő Hitelszövetkezetet (OLH), amely kötvényeket bocsátott ki állami garanciával. Ezek nagy részét a nagy biztosítóintézetek vásárolták fel, így az 1930-as években az OTI-nak közel 8 millió pengő névértékű kötvénye volt. 1939-ben a főváros úgy határozott, hogy az OTI húszmilliós kölcsönére alapozva kezd a barakktelepeket kiváltandó munkáslakás-építésbe. Magyarország belépéséig a második világháborúba ez kétezer új kislakással gyarapította a tanácsi lakásszektort.[11]

1948-ban megkezdődött a társadalombiztosítás rendszerének államosítása, centralizálása. Először felszámolták az OTI mellett működő más biztosítókat – ezek feladatkörét az OTI vette át, – majd 1950-ben megkezdődött az OTI felszámolása is. Először a kórházak, orvosi rendelők, szanatóriumok kerültek az állam kezébe, majd 1950. november 1-vel az OTI megmaradt működési területeit a Szakszervezeti Társadalombiztosítási Központ (SZTK) vette át. Ezzel az OTI működése megszűnt.[1][13]

Épülete[szerkesztés]

Megjegyzések[szerkesztés]

  1. Bányatárspénztár: Magyarországon 1854. május 23-án a 173. számú császári nyílt paranccsal kihirdetett Osztrák Általános Bányatörvény az addig spontán szerveződő, a tagok által kötött szerződésen nyugvó bányatársládák működését új alapokra helyezte, és kimondta a bányatárspénztárak létrehozásának kötelezettségét. E törvény vezette be a jogi szaknyelvbe a bányatársláda helyett használatos bányatárspénztár kifejezést. Az első magyar bányatársláda a 13-14. században alakult meg.[10]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b c Kollega Tarsoly István
  2. 1927. évi XXI. törvénycikk | 1000 év törvényei. 1000ev.hu. [2017. október 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. október 24.)
  3. 1928. évi XL. törvénycikk | 1000 év törvényei. 1000ev.hu. [2017. október 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. október 24.)
  4. Dr. Petényi Mária, Dr. Vértes László
  5. Uzsoki Utcai Kórház Sebészeti-Onkosebészeti Osztály. [2018. március 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. március 23.)
  6. a b Dr. Petényi Mária, dr. Vértes László
  7. M.T.I.: Decentralizálta ügyvitelét az Országos Társadalombiztosító Intézet, Napi Hírek, library.hungaricana.hu – 1942. április 15.
  8. Igazné Prónai Borbála: A kötelező társadalombiztosítás kialakulása, fejlődése Magyarországon Archiválva 2018. március 25-i dátummal a Wayback Machine-ben Doktori (Ph.D) értekezés (8. A biztosítás fejlődése a második világháború után, 57-63. oldal), Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskola Gazdaságtörténeti Műhely btk.ppke.hu - 2006.
  9. Zs/Gy/Hhé (MTI): Az OTI felkészült a társadalombiztosító intézetek egységesítésére, Külföldi-Belföldi Hírek, Belföldi hírek 16–17. kiadás, library.hungaricana.hu – 1948. augusztus 10.
  10. Berki Gabriella: A társadalombiztosítás előképe – a bányatársláda intézménye Magyarországon a XIX. század végéig, Pécsi Munkajogi Közlemények II. évfolyam III. szám, icell.ajk.pte.hu – 2009. december
  11. a b Gyáni Gábor
  12. Kovács Norbert: A társadalombiztosító szervek 1928 első felében, Statisztikai Szemle VII. évf. 1. szám, ksh.hu – 1929. január (hozzáférés: 2018. március 24.)
  13. Országos Társadalombiztosító Intézet – Magyar Katolikus Lexikon. lexikon.katolikus.hu. (Hozzáférés: 2017. október 24.)

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]