Koncepciós per

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A koncepciós per (vagy kirakatper) olyan per, melyet egy előre megtervezett (általában politikai) koncepció szerint folytatnak le. A koncepciós pereken belül megkülönböztethetünk konstruált pereket, amikor a vád hamis bizonyítékokon alapul. Másik fajtája a tendenciózus per. Ez esetben jogszabály- vagy törvénysértés történik, de általában a jogszabály vagy törvény kiforgatásával (az 1950-es években Magyarországon gyakran az 1946/VII. tc.[1] átértelmezésével), vagy amorális jogszabályok alkalmazásával. Ezeket a pereket szintén előre megtervezett politikai koncepció miatt indítják.

Kirakatper, látványper[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ilyen pereket általában diktatúrákban rendezik meg, jelentős nyilvánossággal (bár előfordultak demokráciákban is), céljuk a társadalom különböző rétegeinek elrettentése és a megfélemlítése vagy megsemmisítése.

A koncepciós perek egyik fajtája az ún. "kirakatper" vagy "látványper". Az ilyen pereknek a kitervelőik azért biztosítanak előre tervezetten irányított tömegnyilvánosságot, mert az ilyen perek általában nem a vádlott, hanem bizonyos politikai vagy kisebbségi csoportok ellen irányulnak.

Általában a koncepciós perek nagyon gyakori vonása az is, hogy a vádlottaktól fizikai és lelki kínzással, időnként tudattompító szerek alkalmazásával beismerő vallomást csikarnak ki.

A koncepciós per köznapi értelmezését megnehezíti, hogy nemegyszer a nagy közérdeklődést kiváltó perek vádlottjai védekezésüket megkönnyítendő koncepciós pernek minősítik az ellenük folyó eljárást.

Koncepciós perek a világtörténelemben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Modern kor előtti koncepciós perek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Érdekesség, hogy az athéni demokráciához kötődnek az első politikai koncepciós perek: az athéni népgyűlés az arginusai csata (Kr.e. 406) győztes hadvezéreit kivégeztette,[2] valamint Szókratészt i. e. 399-ben istentelenség vádja miatt halálra ítélték.[3] Az ókori politikai felfogáson belül is létezett olyan nézet, mely háborús fenyegetés esetén vagy az államrend védelme szempontjából megengedhetőnek tartotta a külső nyomásgyakorlást, a tárgyalás megrövidítését vagy elhagyását.

Modern kori koncepciós perek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 20. század óta a koncepciós pereket leggyakrabban Sztálin szovjet diktátor nevéhez kötik, aki uralmának nagy hullámokban visszatérő, illetve folyamatosan alkalmazott egyik legfontosabb eszközévé tette a koncepciós pereket és az általa kidolgozott módszereket magukévá tették a második világháború után létrejött kommunista rezsimek is, mint Rákosi Mátyás rezsimje Magyarországon.

A kommunista jellegű koncepciós perek sajátosságának tekinthető, hogy nem csupán a valós vagy potenciális ellenséggel való leszámolást tekintették fontosnak (hiszen statáriummal vagy bírói ítélet nélkül is zajlottak kivégzések), hanem a cél a vád beismerése, a politikai propagandában létező ellenségkép igazolása volt.

Koncepciós perek Magyarországon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A legismertebb hazai koncepciós perek közé tartoznak a tiszaeszlári per, számos népbírósági per, a Magyar Közösség pere, a Földművelésügyi Minisztériumban „leleplezett” mozgalom pere és a MAORT-per, Rajk László pere, a tábornokok pere, Mindszenty József pere és Nagy Imre pere.

A tiszaeszlári vérvád (1882)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tiszaeszlári vérvádként ismert az 1882–1883 között lezajlott tiszaeszlári per, melyben a tiszaeszlári zsidókat egy keresztény lány, Solymosi Eszter rituális meggyilkolásával („vérvád”) gyanúsították meg. A per a magyar politikai erők összecsapásának terepévé vált, Európa-szerte nagy figyelmet kapott, és jelentős hatással volt a magyarországi antiszemitizmus későbbi alakulására.

Koncepciós perek Magyarországon 1945–1956 között[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 2. világháború utáni szovjet típusú diktatúra kiépítésében fontos szerepet játszottak a koncepciós perek, melyeket szovjet irányítás mellett a Rákosi vezette hatalom a politikai rendőrség (ÁVO, ÁVH) segítségével valósított meg.

Koncepciós perek Magyarországon 1945–1949 között[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ebben az időszakban a koncepciós perek elsődleges célja a többpártrendszer megszüntetése volt. Ide tartozik számos népbírósági per, a Magyar Közösség pere, a Földművelésügyi Minisztériumban „leleplezett” mozgalom pere, továbbá a MAORT-per és a szegedi Magyar Ellenállási Mozgalom pere / Lévay Béla és társai pere (1947 / szegedi jobboldaliakkal való leszámolás), a Pócspetri per (1948 / katolikus egyház megfélemlítése).

Koncepciós perek Magyarországon 1949–1956 között[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1949-re a többi párt megsemmisítésével, majd a vállalatok államosításával a kommunisták megszerezték a totális politikai és gazdasági hatalmat. A koncepciós perek célja változott.

Egyrészről folytatódtak a "rendszer ellenségeinek" felkutatása és perbe fogása: tábornokok pere (1950) – ludovikás katonatiszti kar megsemmisítése; pécsi Sahti per (1950) – pécsi jobboldaliakkal való leszámolás.

Emellett előtérbe kerültek a kommunisták párton belüli riválisokkal való leszámolását szolgáló koncepciós perek. Rajk László pere (1949), Kádár-per.

Újabb szakasz jelentettek az 1956-os felkelés utáni megtorlás perei. Legismertebb Mindszenty József pere és Nagy Imre és társai pere.

Wallenberg per 1953[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Svéd Királyi Követség Budapesten 1944 Szabó Károly

Raoul Wallenberg halálával kapcsolatos koncepciós pert terveztek 1953 elején Budapesten. Csak az 1990-es években, Ember Mária[4] a Magyar Nemzet újságírója kutatásának nyomán kerültek a tények és dokumentumok nyilvánosságra.

Wallenberg három vacsoravendége utolsó estéjén Budapesten:[5] Dr. Fleischmann Ottó, Szabó Károly[6] és Szalai Pál 1945. január 12-én a svéd követségen, a Gyopár utcában. A következő napon, 1945. január 13-án Wallenberg szovjet fogságba került.

A koncepció 1953-ban: Wallenberg gyilkosai az 1944-es Zsidó Tanács tagjai közt, Budapesten keresendők, nem a Szovjetunióban. Dr. Benedek László, Stöckler Lajos, Domonkos Miksa, Szalai Pál és Szabó Károly kerültek fogságba. Szabó Károlyt 1953. április 8-án az utcán fogták el, nyomtalanul eltűnt, családja több hónapig semmit nem tudott róla.

Gerő Ernő Rákosihoz írott feljegyzésében, 1953. március 1-jén: "A kihallgatások anyagából világos, hogy a két világháború közti Zsidó Tanács tagjai valamennyien Gestapo ügynökök voltak. (…) A tárgyaláson majd ki fog derülni, hogy nem antiszemitizmusért tartóztattuk le őket, hanem mert Gestapo ügynökként a szegény zsidók gyilkosai és amerikai imperialista kémek." (MOL 276.f. 56/184 ö.e.) Gerő elgondolásából eredt az is, hogy [a szovjetek által 1945-ben elhurcolt] Wallenberg gyilkosai az 1944-es Zsidó Tanács tagjai közt keresendők" (ld. a Stöckler Lajos és társai ellen, 1953. május 26-án kidolgozott vizsgálati tervet az ÁSZTL 150.301/IV dossziéjában).

Sztálin halálát követően[7] a kirakatperben fogvatartott személyeket elengedték, az iratokat titkosították, Domonkos Miksa nem élte túl, szabadlábon belehalt az elszenvedett kínzásokba.[8]

Titoktartási kötelezettség 1953 után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Faludy György regényében az ávós őrnagy beszéde jellemzi az 1953 szeptemberi szabadonbocsátások légkörét: "A Magyar Népköztársaság nevében bocsánatot kérek öntől azért az igazságtalanságért, jogtalanságért és méltatlanságért, melyet el kellett szenvednie. …figyelmeztetett, hogy a törvény hatévi fegyházbüntetést ír elő, amennyiben rabságunk körülményeiről, helyéről, okairól akár bármit is elárultunk. Azzal a jó tanáccsal szolgálhat, hogy a kérdezősködőket jelentsük fel, közvetlen hozzátartozóinknak pedig mondjuk, hogy tanulmányúton voltunk a Szovjetunióban."[9]

Visinszkij alaptételei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kommunista koncepciós per fő teoretikusa a Andrej Januarjevics Visinszkij volt, aki 1935-ben lett szovjet főügyész és koncepciós perek sorát vezényelte le. Alaptételei a következők voltak:

  • A büntetőjog az osztályharc eszköze.
  • A beismerő vallomás minden bizonyíték királynője.

Ezekből a tételekből levezethetők azoknak a módszereknek a jó része, amelyeket Visinszkij után a kommunista rezsimek elterjedten alkalmaztak a koncepciós perekben. Amennyiben ugyanis a büntetőjog az osztályharc eszköze, szabadon alkalmazható mindenki ellen, akit az uralkodóosztály ellenségének tekintenek. Ha pedig a beismerő vallomás a fő bizonyíték, ezek után az egyetlen feladat, hogy a vallomást – bármilyen módon – kicsikarják a vádlottból, illetve környezetéből. Mivel az igazságszolgáltatás indítéka az osztályharc, a hivatalos vonal ellenségei eleve bűnösöknek minősülnek, és ezután már csak azokat a tényeket kell megtalálni, amelyeknek alapján a beismerő vallomás alapján elítélhetők.

Ezeket az elveket a kommunista rendszerekben olyan jogszabályokkal is körülbástyázták, amelyek megkönnyítették a vádlóknak a megfelelő vádak megtalálását és jogi indoklását. Magyarországon például erre alkalmas volt az az 1946. március 23-án alkotott törvény, amely szerint a magánbeszélgetés is alkalmas lehet a demokratikus államrend ellen való izgatásra és az így elkövetett bűncselekmény börtönnel büntethető.

Egy ÁVH-s tiszt a következőképp foglalta össze a koncepciós eljárások lényegét: "A koncepció alatt értettük, hogy az őrizetes által önként elismert valamilyen gyanús, de a valóságnak megfelelő tényadathoz olyan adatokat fűztünk, amelyek esetleg megfelelnek a valóságnak, de annak bizonyítására semmiféle eszköz nem állott rendelkezésünkre. Így aztán az örizetessel azt elismertettük, és mint bizonyítékot mutattuk be az eljárás során, mintha megtörtént volna." (Tomka Ferenc: Halálra szántak, mégis élünk!, Budapest 2005, 51. oldal)

Hivatkozás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. 1000 év törvényei 1946. évi VII. törvény a demokratikus államrend és köztársaság büntetőjogi védelméről
  2. Hobden, F. and Tuplin, C., Xenophon: Ethical Principles and Historical Enquiry. Brill, 2012. 196–199. o.
  3. Samons, L., What's Wrong with Democracy? From Athenian Practice to American Worship. University of California Press, 2004. 12. és 195. o.
  4. Hungarian Quarterly
  5. József Szekeres: Saving the Ghettos of Budapest in January 1945, Pál Szálai „the Hungarian Schindler“ ISBN 963-7323-14-7, Budapest 1997, Publisher: Budapest Archives, Page 74
  6. Raoul Wallenberg family archives, Email from Marie Dupuy (Marie von Dardel) niece of Raoul Wallenberg to en:User:Tamas Szabo February 16. 2007.
  7. Wallenberg Kirakatper Kenedi János: Egy kiállítás hiányzó képei
  8. *Interview with István Domonkos, son of Miksa Domonkos who died after the show trial preparations (hungarian)
  9. Pokolbéli víg napjaim, Faludy György ISBN 963-7815-00-7 önéletrajz Budapest : Magyar Világ Kiadó, 1989

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]