Koncepciós per

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A koncepciós per (vagy kirakatper) olyan per, melyet egy előre megtervezett (általában politikai) koncepció szerint folytatnak le. A koncepciós pereken belül megkülönböztethetünk konstruált pereket, amikor a vád hamis bizonyítékokon alapul. Másik fajtája a tendenciózus per. Ez esetben jogszabály- vagy törvénysértés történik, de általában a jogszabály vagy törvény kiforgatásával (az 1950-es években Magyarországon gyakran az 1946/VII. tc.[1] átértelmezésével), vagy amorális jogszabályok alkalmazásával. Ezeket a pereket szintén előre megtervezett politikai koncepció miatt indítják.

Kirakatper, látványper[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ilyen pereket általában diktatúrákban rendezik meg, jelentős nyilvánossággal (bár előfordultak demokráciákban is), céljuk a társadalom különböző rétegeinek elrettentése és a megfélemlítése vagy megsemmisítése.

A koncepciós perek egyik fajtája az ún. "kirakatper" vagy "látványper". Az ilyen pereknek a kitervelőik azért biztosítanak előre tervezetten irányított tömegnyilvánosságot, mert az ilyen perek általában nem a vádlott, hanem bizonyos politikai vagy kisebbségi csoportok ellen irányulnak.

Általában a koncepciós perek nagyon gyakori vonása az is, hogy a vádlottaktól fizikai és lelki kínzással, időnként tudattompító szerek alkalmazásával beismerő vallomást csikarnak ki.

A koncepciós per köznapi értelmezését megnehezíti, hogy nemegyszer a nagy közérdeklődést kiváltó perek vádlottjai védekezésüket megkönnyítendő koncepciós pernek minősítik az ellenük folyó eljárást.

Történelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 20. század óta a koncepciós pereket leggyakrabban Sztálin szovjet diktátor nevéhez kötik, aki uralmának nagy hullámokban visszatérő, illetve folyamatosan alkalmazott egyik legfontosabb eszközévé tette a koncepciós pereket és az általa kidolgozott módszereket magukévá tették a második világháború után létrejött kommunista rezsimek is, mint Rákosi Mátyás rezsimje Magyarországon.

Magyarország[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A legismertebb hazai koncepciós perek közé tartoznak a tiszaeszlári per, számos népbírósági per, a Magyar Közösség pere, a Földművelésügyi Minisztériumban „leleplezett” mozgalom pere és a MAORT-per, Rajk László pere, a tábornokok pere, Mindszenty József pere és Nagy Imre pere.

Wallenberg koncepciós per 1953[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Svéd Királyi Követség Budapesten 1944 Szabó Károly

Raoul Wallenberg halálával kapcsolatos koncepciós pert terveztek 1953 elején Budapesten. Csak az 1990-es években, Ember Mária[2] a Magyar Nemzet újságírója kutatásának nyomán kerültek a tények és dokumentumok nyilvánosságra.

Wallenberg három vacsoravendége utolsó estéjén Budapesten:[3] Dr. Fleischmann Ottó, Szabó Károly[4] és Szalai Pál 1945. január 12-én a svéd követségen, a Gyopár utcában. A következő napon, 1945. január 13-án Wallenberg szovjet fogságba került.

A koncepció 1953-ban: Wallenberg gyilkosai az 1944-es Zsidó Tanács tagjai közt, Budapesten keresendők, nem a Szovjetunióban. Dr. Benedek László, Stöckler Lajos, Domonkos Miksa Szalai Pál és Szabó Károly kerültek fogságba. Szabó Károlyt 1953. április 8-án az utcán fogták el, nyomtalanul eltűnt, családja több hónapig semmit nem tudott róla.

Gerő Ernő Rákosihoz írott feljegyzésében, 1953. március 1-jén: "A kihallgatások anyagából világos, hogy a két világháború közti Zsidó Tanács tagjai valamennyien Gestapo ügynökök voltak. (…) A tárgyaláson majd ki fog derülni, hogy nem antiszemitizmusért tartóztattuk le őket, hanem mert Gestapo ügynökként a szegény zsidók gyilkosai és amerikai imperialista kémek." (MOL 276.f. 56/184 ö.e.) Gerő elgondolásából eredt az a fantazmagória is, hogy [a szovjetek által 1945-ben elhurcolt] Wallenberg gyilkosai az 1944-es Zsidó Tanács tagjai közt keresendők" (ld. a Stöckler Lajos és társai ellen, 1953. május 26-án kidolgozott vizsgálati tervet az ÁSZTL 150.301/IV dossziéjában).

Sztálin halálát követően[5] a kirakatperben fogvatartott személyeket elengedték, az iratokat titkosították, Domonkos Miksa nem élte túl, szabadlábon belehalt az elszenvedett kínzásokba.[6]

Titoktartás 1953 után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Faludy György regényében az ávós őrnagy beszéde jellemzi az 1953 szeptemberi szabadonbocsátások légkörét: "A Magyar Népköztársaság nevében bocsánatot kérek öntől azért az igazságtalanságért, jogtalanságért és méltatlanságért, melyet el kellett szenvednie. …figyelmeztetett, hogy a törvény hatévi fegyházbüntetést ír elő, amennyiben rabságunk körülményeiről, helyéről, okairól akár bármit is elárultunk. Azzal a jó tanáccsal szolgálhat, hogy a kérdezősködőket jelentsük fel, közvetlen hozzátartozóinknak pedig mondjuk, hogy tanulmányúton voltunk a Szovjetunióban."[7]

Visinszkij alaptételei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kommunista koncepciós per fő teoretikusa a Andrej Januarjevics Visinszkij volt, aki 1935-ben lett szovjet főügyész és koncepciós perek sorát vezényelte le. Alaptételei a következők voltak:

  • A büntetőjog az osztályharc eszköze.
  • A beismerő vallomás minden bizonyíték királynője.

Ezekből a tételekből levezethetők azoknak a módszereknek a jó része, amelyeket Visinszkij után a kommunista rezsimek elterjedten alkalmaztak a koncepciós perekben. Amennyiben ugyanis a büntetőjog az osztályharc eszköze, szabadon alkalmazható mindenki ellen, akit az uralkodóosztály ellenségének tekintenek. Ha pedig a beismerő vallomás a fő bizonyíték, ezek után az egyetlen feladat, hogy a vallomást – bármilyen módon – kicsikarják a vádlottból, illetve környezetéből. Mivel az igazságszolgáltatás indítéka az osztályharc, a hivatalos vonal ellenségei eleve bűnösöknek minősülnek, és ezután már csak azokat a tényeket kell megtalálni, amelyeknek alapján a beismerő vallomás alapján elítélhetők.

Ezeket az elveket a kommunista rendszerekben olyan jogszabályokkal is körülbástyázták, amelyek megkönnyítették a vádlóknak a megfelelő vádak megtalálását és jogi indoklását. Magyarországon például erre alkalmas volt az az 1946. március 23-án alkotott törvény, amely szerint a magánbeszélgetés is alkalmas lehet a demokratikus államrend ellen való izgatásra és az így elkövetett bűncselekmény börtönnel büntethető.

Egy ÁVH-s tiszt a következőképp foglalta össze a koncepciós eljárások lényegét: "A koncepció alatt értettük, hogy az őrizetes által önként elismert valamilyen gyanús, de a valóságnak megfelelő tényadathoz olyan adatokat fűztünk, amelyek esetleg megfelelnek a valóságnak, de annak bizonyítására semmiféle eszköz nem állott rendelkezésünkre. Így aztán az örizetessel azt elismertettük, és mint bizonyítékot mutattuk be az eljárás során, mintha megtörtént volna." (Tomka Ferenc: Halálra szántak, mégis élünk!, Budapest 2005, 51. oldal)

Hivatkozás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. 1000 év törvényei 1946. évi VII. törvény a demokratikus államrend és köztársaság büntetőjogi védelméről
  2. Hungarian Quarterly
  3. József Szekeres: Saving the Ghettos of Budapest in January 1945, Pál Szálai „the Hungarian Schindler“ ISBN 963-7323-14-7, Budapest 1997, Publisher: Budapest Archives, Page 74
  4. Raoul Wallenberg family archives, Email from Marie Dupuy (Marie von Dardel) niece of Raoul Wallenberg to en:User:Tamas Szabo February 16. 2007.
  5. Wallenberg Kirakatper Kenedi János: Egy kiállítás hiányzó képei
  6. *Interview with István Domonkos, son of Miksa Domonkos who died after the show trial preparations (hungarian)
  7. Pokolbéli víg napjaim, Faludy György ISBN 963-7815-00-7 önéletrajz Budapest : Magyar Világ Kiadó, 1989

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]