A kései Kádár-korszak egyik jelentős politikusa. 1976 és 1980 között kulturális, majd 1982-ig művelődési miniszter. 1982 és 1988 között a Hazafias Népfront Országos Tanácsa titkára, 1988 és 1990 között államminiszter. 1983 és 1994 között országgyűlési képviselő. 1980 és 1989 között a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi, 1988 és 1989 között Politikai Bizottságának tagja. 1990 májusa és novembere között a Magyar Szocialista Párt országgyűlési frakciójának vezetője.
Enyingen végezte a polgári iskolát, majd Fertődön járt kertészeti középiskolába, az érettségi megszerzése után a Lenin Intézetben tanult, ahol 1957-ben diplomázott. 1950-ben lépett be az MDP-be, majd 1956-tól annak utódpártjának (MSZMP) tagja. 1957 és 1965 között az MSZMP Bács-Kiskun Megyei Bizottsága Marxizmus-Leninizmus Esti Egyeteme igazgatója, majd 1968-ig a megyei bizottság agitációs és propagandaosztályának vezetője, 1969-ig annak titkára. Ekkor az MSZMP KB sajtóalosztályának vezetőjévé nevezték ki. 1971-től 1975-ig a Társadalmi Szemle főszerkesztő-helyettese. 1970-ben védte meg a filozófiai tudomány kandidátusi értekezését.
Kormányzati pozícióba először 1975-ben került, amikor kulturális miniszterhelyettessé nevezték ki. 1976-ban megkapta kulturális miniszterré történő kinevezését is, 1980-ban a minisztériuma megkapta az oktatásügyi feladatköröket is, a minisztérium pedig felvette a Művelődési Minisztérium nevet. Ekkor lett az MSZMP Központi Bizottsága tagja is.
1982-ben kiszorult-kiszorították a hatalomból. Utolsó intézkedései közül a legmaradandóbb az önálló társulatú budapesti Katona József Színház létrehozása volt. Papíron kiemelték, nem számított „bukott kádernek”, áttették a Hazafias Népfront Országos Tanácsába, ahol főtitkári pozíciót viselt. 1983-ban jutott be először az Országgyűlésbe. 1985-ben az akkor kialakított országos listáról szerzett mandátumot. 1988-ban az MSZMP Politikai Bizottsága tagja lett és visszatért a kormányba, előbb Grósz Károly, majd Németh Miklós miniszterelnöksége alatt államminiszter. Ebben az időszakban (1989–1990) a Tájékoztatáspolitikai, a Tudománypolitikai[8] és a Nemzetiségi Kollégium elnöke is.
1957-ben, huszonnégy évesen a Petőfi Népébe írt cikkében[9] az 1956-os forradalmat a kádári hatalom propagandájának szócsöveként a kapitalista viszonyok és a burzsoá uralom visszaállításának valós szándékával zajló, „színtiszta, steril ellenforradalomként” ostorozta:
Az ellenforradalmi porhintést elősegítették a párton belüli árulók és revizionisták is. A »Nemzeti Forradalom« olyan nevezetes renegátot sorolhatott »vezetői« közé, mint Nagy Imre, akinek szellemi képességeit ugyan csak egy adóvégrehajtói karrierhez szabták, de jellemtelensége biztosította, hogy miniszterelnök legyen a legdühöngőbb fehérterror napjaiban. Legérdekesebb a dologban, hogy végig azt hitte, ő a vezető pedig csak úgy táncolt, ahogy Mindszenti és a hozzá hasonló »forradalmárok« fújták.
– Petőfi Népe, 1957.12.15.
1989. január 28-án Grósz Károly távolléte alatt a Magyar Rádió 168 óra című műsorában az 1956-os forradalmat "népfelkelésnek" nevezte. (A korabeli általános nézet szerint "ellenforradalom" volt.)
„1956 nem ellenforradalom volt, hanem egy nemzeti érzékenységében, önbecsülésében a diktatúra által megtiport nép jogos felkelése, népfelkelés volt.”[10]
Nagy Imre újratemetésén ő volt az egyik politikus, aki őrt állt Nagy Imre koporsójánál. 1989-ben a párt újonnan alakult Elnökségének és a Politikai Intézőbizottságnak is tagja. A Magyar Szocialista Párt alapítója és első elnökségének tagja volt. Ugyanebben az évben a párt köztársaságielnök-jelöltje.
1990-ben rövid ideig az MSZP alelnöke. Az 1990-es országgyűlési választáson a párt Bács-Kiskun megyei területi listájáról szerzett mandátumot, a MSZP-frakció vezetője lett. 1990 novemberében kilépett a pártból és a frakcióból is, független képviselőként folytatta munkáját. 1991-ben Bíró Zoltánnal, az MDF első (ügyvezető) elnökével megalakította a Nemzeti Demokrata Szövetséget, melynek ügyvivője, majd elnöke lett. Az 1994-es országgyűlési választáson a párt nem érte el az 5%-os küszöböt. 1996-ban az NDSZ feloszlatta magát. 1995 és 1996 között a Magyar Egységért Mozgalom elnöke is.
1997-ben az MDF szakértője lett, a párt képviselőjelöltje az 1998-as országgyűlési választáson. A politikai színtéren 2005-ben jelent meg újra, amikor az Orbán Viktor által vezetett Nemzeti Konzultációs Testület egyik tagja lett. Emellett 1995 és 2000 között a Szent László Akadémia rektora, illetve 1996-tól 2001-ig az MVSZ elnökségi tagja volt. A 2010-es országgyűlési választás után Orbán Viktor többek között Pozsgayt is felkérte az Magyarország alaptörvényének kidolgozására, amely szabályozza Magyarország jogrendjét.
2012. július közepén Stádium címmel társadalmi és kulturális havilapot indított Százhalombattán; a lapot független sajtóorgánumnak szánták. A lapban tanulmányokat, esszéket, híreket, verseket, novellákat, kritikákat, riportokat közölnek, minden lapszám vezércikkel indul.
Pozsgay Imre síremléke a Farkasréti temetőben.Személye megjelenik (saját nevén) a Béres József életéről forgatott, Cseppben az élet című négyrészes játékfilm-sorozat negyedik epizódjában, ahol az alakját Harmath Imre formálja meg.
