Orbán László (politikus)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ez a szócikk a politikusról szól. Hasonló címmel lásd még: Orbán László (egyértelműsítő lap).
Orbán László
Magyarország kulturális minisztere
Hivatali idő
1974. június 21. – 1976. július 22.
ElődPolinszky Károly
UtódPozsgay Imre
Született1912. augusztus 2.
Verőce
Elhunyt1978. november 18. (66 évesen)
Budapest
Párt
Foglalkozás

Orbán László (Nógrádverőce, 1912. augusztus 2. – Budapest, 1978. november 18.) politikus, miniszter.

Élete[szerkesztés]

Korai évek[szerkesztés]

Nógrádverőcén született, jómódú polgári családban. Apja, Orbán József fakereskedő, anyja Friemann Etelk volt. Tízéves korától családjával Budapesten élt és tanult, a Mátyás Gimnáziumban érettségizett, majd korán jelentkezett érdeklődésének megfelelően jogi tanulmányokba kezdett. Származása miatt itthon nem vették fel az egyetemre, ezért az első évet Bécsben végezte el, majd Miskolcra iratkozott be a református jogakadémiára, végül 1934-ben a szegedi Ferenc József Tudományegyetemen szerzett doktori oklevelet. Ezt követően fél évig a londoni gazdasági és politikai főiskolán tanult. Nagy-Britanniában ismerkedett meg a marxizmus elméletével és a kommunista mozgalommal. Hazatérése után egy ügyvédi irodában helyezkedett el.

Bekapcsolódás a munkásmozgalomba[szerkesztés]

1937-ben Ságvári Endre révén kapcsolódott be a hazai munkásmozgalomba. Kezdetben a Magyarországi Szociáldemokrata Párt V. kerületi ifjúsági csoportjában tevékenykedett, majd beválasztották az MSZDP Országos Ifjúsági Bizottságába, ahol az oktatási és a propagandaügyekért felelt. Tapasztalatai, jó írás- és előadókészsége miatt 1939-ben a Népszavánál kinevezték „Az ifjúság szava” című rovat vezetőjévé. Az újság népfrontos összefogást hirdető 1941-es karácsonyi számába szerzőtársával, Ságvári Endrével írt cikket az ifjúság feladatairól. 1938 őszén csatlakozott a törvényen kívüli Kommunisták Magyarországi Pártjához. 1941-ben a szociáldemokrata párton belüli kommunista sejtek munkáját irányította. 1942. májusban a letartóztatás elől feleségével illegalitásba vonult. 1942 őszén a KMP budapesti területi bizottságának titkára, 1943. júliustól a - nevét Békepártra változtató - kommunista párt központi bizottságának tagja lett, a párt ifjúsági és értelmiségi politikáját irányította. 1944-ben aktívan vett részt a Magyar Front munkájában.

1945. januártól a Magyar Kommunista Párt Központi Vezetősége Propaganda Osztályának munkatársa, 1945. decembertől 1946 végéig, majd 1947 végétől az osztály vezetője volt. 1945. április 2-n beválasztották az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe.

A hatalomban[szerkesztés]

Az 1945. november 4-i nemzetgyűlési és az 1947. augusztus 31-i országgyűlési választásokon az MKP országos listáján, 1949. május 15-én a Magyar Függetlenségi Népfront Csongrád megyei listáján jutott mandátumhoz. Országgyűlési képviselőként 1953-ig működött, majd 1958-tól haláláig szintén képviselő volt. 1945. novembertől 1949-ig pártja parlamenti frakciójának titkáraként is működött, 1947–1949-ben tagja volt az Országgyűlés politikai bizottságának. Az MKP III. kongresszusán (1946. szeptember 29–október 1.) bekerült a KV-ba, póttagként, a testületnek a - szociáldemokrata pártnak az MKP-ba olvasztásával 1948. júniusban megalakított - Magyar Dolgozók Pártjában is tagja maradt, egészen 1956. októberig. 1948. decembertől 1950. áprilisig[1] az MDP KV Agitációs Osztályát vezette. A kv 1950. májusi ülése után kimaradt a kv szervezőbizottságából is.

1950. szeptembertől a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium, az 1951. májusi átszervezéstől 1953-ig a Közoktatásügyi Minisztérium csoportfőnöke, 1953-tól az Oktatásügyi Minisztérium Felsőoktatási Tanácsának titkára, majd a Marxizmus–Leninizmus Oktatási Főosztály vezetője volt. 1955. január 10. és 1956. január 20. között oktatásügyi miniszterhelyettes. 1956. január végétől[2] ismét a párt központi apparátusában dolgozott, a Tudományos és Kulturális Osztály helyettes vezetője volt.

1956. október 6-án a törvénytelenül kivégzett Rajk László és társai újratemetésén a kv alosztályvezetőjeként és mint Rajk egykori harcostársa az illegalitásban beszédet mondott a Rajk-per áldozatainak újratemetésén.

1956. október 23-án délelőtt, amikor a Petőfi Kör küldöttsége fölkereste az MDP KV-t, és javasolta a tüntetés engedélyezését, valamint hogy Kádár János mondjon beszédet a Bem téren, a javaslatok ellen foglalt állást.

Az 1956-os forradalom után csatlakozott a Kádár-féle vezetéshez, a Magyar Szocialista Munkáspárt Ideiglenes Intéző Bizottsága november 21-i ülésén megtette az (Ideiglenes) Központi Bizottság Agitációs és Propaganda Osztálya helyettes vezetőjévé. 1956. november 27-én az MSZMP megyei és budapesti titkárainak aktívaértekezletén Kádár jelenlétében bírálta a jugoszlávokkal kötött egyezmény megszegését.

1957. február 6-tól 26-ig ő helyettesítette osztályvezetőjét, Nógrádi Sándort az IKB Szervező Bizottsága ülésein. 1957. június 29-n beválasztották az MSZMP KB-ba, 1957. júliustól 1959. decemberig a KB tudományos és kulturális, majd 1962-től[3] 1967. április 12-ig agitációs és propagandaosztályát vezette, utóbbinak haláláig tagja maradt.

1958. november 16-ától a Hazafias Népfront budapesti listájáról került be a törvényhozásba, 1967. március 19-étől Budapest 31. számú, 1975. június 15-én Budapest 28. számú egyéni választókerületben nyert mandátumot.

Tízéves pártközponti munka után állami területre irányították át, 1967. április 18-n a művelődésügyi miniszter első helyettesévé, 1973. augusztus 3-n – a tisztség létrehozásakor – a minisztérium államtitkárává nevezték ki. 1974. június 21-től 1976. július 23-i nyugdíjba vonulásáig a Művelődésügyi Minisztérium kettéválasztásával létrehozott Kulturális Minisztériumot irányította. Emellett 1974-től az Országos Közművelődési Tanács alelnöke, 1976-tól nyugdíjasként elnöke volt.

Művei[szerkesztés]

  • Pártunk propagandamunkája; Orbán László; Szikra, Bp., 1945 (M. K. P. Szeminárium)
  • Az egyház és demokrácia kérdéséhez. Négy különlenyomat Révai József, Orbán László, Losonczy Géza cikkei; MKP Országos Oktatási Osztálya, Bp., 1948
  • A választási agitáció feladatai; MDP Központi Vezetősége Oktatási Osztálya, Bp., 1949
  • Ifjúság, értelmiség, szocialista kultúra. Válogatott beszédek és írások; összeáll. Pintér István, előszó Óvári Miklós; Kossuth, Bp., 1981

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ Más források szerint január 3-ig. (56-os ki kicsoda).
  2. ↑ Más források szerint február elejétől. (56-os ki kicsoda)
  3. ↑ Más forrás szerint 1959. december 5-től (Történelmi tár).

Források[szerkesztés]

További irodalom[szerkesztés]

  • Pintér István: Orbán László. Pártélet, 1982/8.
  • Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához. Szerkesztette Nyírő András. Interart Stúdió, Budapest, 1989. 303.
  • Bölöny József–Hubai László: Magyarország kormányai, 1848–2004. Ötödik, bővített és javított kiadás. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004. 409–410.
  • Az 1947. szeptember 16-ra összehívott Országgyűlés almanachja. 1947. szeptember 16.– 1949. április 12. Főszerkesztők: Marelyn Kiss József, Vida István. Szerkesztette Horváth Zsolt és Hubai László. Magyar Országgyűlés, Budapest, 2005. 300.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Orbán_László_(politikus)&oldid=26905952”