Ságvári Endre

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ságvári Endre
Ságvári Endre arcképe
Ságvári Endre arcképe
Születési név Spitzer Endre
Született 1913. november 4.
Budapest
Elhunyt 1944. július 27. (30 évesen)
Budapest
Nemzetisége magyar
Házastársa Bachrach Magda
Szülei dr. Ságvári Sándor
Erdős Rozália
Foglalkozása jogász
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Ságvári Endre témájú médiaállományokat.

Ságvári Endre (eredeti családneve Spitzer) (Budapest, Józsefváros, 1913. november 4.[1] – Budapest, 1944. július 27.) jogász, az illegális kommunista mozgalom tagja.

Származása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Budapesti zsidó családban született. Édesapja, dr. Ságvári Sándor híres ügyvéd volt, édesanyja, Ságvári Sándorné Erdős Rozália tanítónő, ismert mecénás, a Nagyfuvaros utcai Nőcsoport elnöke és a MINOSZ (Magyar Izraelita Nők Országos Szövetsége) alelnöke is volt. Húga, Ságvári Ágnes történész-levéltáros 1970 és 1985 között Budapest Főváros Levéltára igazgatója volt.[2] Nagynénje, Ságvári Spitzer Jozefina pedig a világhírű magyar fizikus, Orován Egon édesanyja volt.

Ifjúsága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egyetemi évei alatt ismerkedett meg a marxizmussal. 1935-ben a Magyar Izraeliták Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesületének keretében létrehozott Haladó Diákok Pártja (HDP) egyik vezetője lett. 1936-ban az államtudományok doktorává avatták. Tisztviselő a fővárosi elöljáróságon. Ebben az időben lépett be a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba (MSZDP). Elsősorban előadásokat tartott, a baloldali ifjúsági mozgalom szervezésével foglalkozott. 1937. július 25-én elvette egyik pártbéli társát, Bachrach Magdát. 1937. szeptemberében részt vett a Tompa utcai nyilasház elleni támadásban, amiért 8 havi fogházra ítélték. 1940. december 10-én szabadult, majd rövid hódmezővásárhelyi katonai munkaszolgálat után a Népszava alkalmazta terjesztési osztályán. MSZDP ifjúsági tagozata az OIB (Országos Ifjúsági Bizottság) titkára lett, ami idejének jelentős részét lekötötte. Életének nagy fordulata volt, hogy 1940 végén csatlakozott a Kommunisták Magyarországi Pártjához. 1942-től illegalitásba vonult, és továbbra is az ifjúsági mozgalommal foglalkozott.

Fő szervezője volt a Batthyány-emlékmécsesnél 1941. október 6-án lezajlott megmozdulásnak, ahol háromszáz szociáldemokrata fiatal adott jelre körülvette az emlékművet, és talapzatára nemzeti színű szalaggal átkötött koszorút helyezett el – A magyar szabadságért – a magyar ifjúság felirattal majd szétszéledtek. Szintén részt vett a Petőfi térnél tartott háborúellenes megmozdulás szervezésében: 1942. március 15-én 6-8 ezer fős tömeg gyűlt össze a budapesti Petőfi térnél, hogy tiltakozzon a háború ellen. A demonstrálók megindultak a Kossuth tér irányába, ám a Lánchídnál a rendőrség megkísérelte feloszlatni a tüntetőket. A rendőrök közel száz embert vettek őrizetbe, ám a tüntetők egy része mégis eljutott a Kossuth-szoborhoz, ahol megismételték háborúellenes követeléseiket. 1944-ben szerkesztette a Béke és Szabadság című lapot. Részt vett az ellenállási mozgalom szervezésében.

Halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ságvári Endre

Hain Péter utasítására nyomozni kezdtek utána.[3] Ságvári 1944. július 27-én Budapesten, a Budakeszi úti Nagy cukrászdában (ma Remiz étterem) találkozott egy másik kommunistával; ide érkezett négy csendőr az őrizetbe vételükre. Társa ellenállás nélkül megadta magát, Ságvári viszont hamis igazolványt mutatott fel, majd pisztolyt rántott a csendőrökre és hármójukat megsebesítette. A kibontakozó tűzpárbajban Ságvári megpróbált elmenekülni, kiürült pisztolyát eldobva kifutott az utcára, ám ott az egyik csendőr rálőtt és halálosan megsebesítette. A legenda szerint a csendőrök a haldokló Ságvárihoz lépve személyazonosságáról kérdezték, mire a válasz annyi volt: „Harminckét nevem volt, találjátok ki, melyik az igazi.” Ságvári és az egyik csendőr – akit a többiekkel együtt kitüntettek – a kórházban belehalt sérüléseibe.

Rendőri jelentés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Részlet: „Folyó év július hó 27-én 19 óra 45 perckor a csillaghegyi nyomozó csoportnál szolgálatot teljesítő Cselényi Antal detektív, Kristóf László és Palotás Ferenc csendőrnyomozók, hosszú megfigyelés után, Budapest területén nyomára jutottak dr. Ságvári Endrének, aki már mintegy hét éve földalatti baloldali szervezőmunkát végzett és vezetett. Nyomon követték és a XII. ker. Szép Ilonai villamosvasúti kocsiszín mellett levő Nagy Béla-féle cukrászdában egy állítólagos Szabados nevű kommunista társával figyelés alá vették, majd őket elfogni igyekeztek. Elfogásuk után motozás, illetve bilincselés közben dr. Ságvári Endre, aki izmos férfi, hirtelen dulakodni kezdett és a szomszéd asztalon lévő aktatáskájához kapott, onnét önműködő pisztolyát előrántotta és rögtön tüzelt. Lövéseivel Cselényi Antal detektívet a jobb vállán, Kristóf László csendőrnyomozót a jobb combján súlyosan megsebezte, míg a hatósági közegek segítségére siető Pétervári János rendőrőrmester gépkocsivezetőt haslövéssel életveszélyesen találta.

A lövések leadása után dr. Ságvári Endre a helyiségből kimenekült, de a Palotás Ferenc csendőrnyomozó és a sebesülten utána futó Cselényi Antal detektív lövéseitől eltalálva holtan összeesett. Dr. Ságvári Endre Szabados nevű társát sikerült elfogni.”'

A halálával kapcsolatos események és emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kristóf Lászlót, az egyik intézkedő csendőrt 1959-ben többek között Ságvári meggyilkolásáért halálra ítélték és kivégezték, a Legfelsőbb Bíróság azonban 2006. március 6-án hatályon kívül helyezte az ítéletet, kimondva, hogy Ságvárival szemben a csendőrök a korabeli, hatályos jognak megfelelően jártak el. Ez heves vitát váltott ki, mivel az indoklás úgy is értelmezhető, hogy a bíróság álláspontja szerint Magyarország a német megszállás ellenére jogállamként működött. Azonban az is jogi nonszensznek tekinthető, hogy a bűnösnek tekintett rezsim nevében eljáró csendőr maga is bűnös lenne.[4] Ságvári megítéléséről korábban 2004-ben, halála 60. évfordulóján, majd 2005-ben folyt sajtóvita, amelynek egyik főszereplője Ungváry Krisztián történész volt, aki Ságvárit elsősorban keményvonalas sztálinistaként értékelte.[5] 2006-ban a Jobbik letakarta Budapest II. kerületében található emléktábláját,[6] 2008 júliusában pedig Debrecenben, a helyi MDF vezetője takarta le Ságvári ottani emléktábláját, és az önkormányzathoz fordult a végleges eltávolítás ügyében. Az önkormányzat eltávolította az emléktáblát.

A Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalásában a helyi önkormányzatokról szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 14/A. § (2) bekezdése alapján nevét közterület elnevezésére nem ajánlja, mivel az „XX. századi önkényuralmi politikai rendszer fenntartáshoz kapcsolható”.[7] 2014-ben újabb belpolitikai ügyet generált Ságvári Endre személyének megítélése körüli bizonytalanság. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma bejelentette, megváltoztatná a szegedi Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium nevét, azonban a diákok szerint a „ságvárizmus” egy hagyomány.[8] Barok István, az iskola testnevelő tanára Ságvári pozitív megítélése mellett állt ki a vitában.[9] A vitában megszólalt Vincze Gábor is, aki szerint egy demokráciában nem lehet példakép a sztálinista Ságvári.[10] Törvény nem kötelezte az iskolát fenntartó Szegedi Tudományegyetemet a névváltoztatásra,[11] ugyanakkor az iskolák nevéről a 2014-ben életbe lépő felsőoktatási törvény szerint az oktatási miniszter dönt. 2015 májusának elején jelentették be a tanároknak, hogy szeptembertől SZTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium néven működik tovább az intézmény.[12]

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Óriások és törpék (Budapest, 1949)
  • Az árvafalvi gyerekek (Budapest, 1953)

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

KIMSZ-esek vágtak hajdan e tájnak,

Élükön Ságvári járt,

Hősies tettre, harcra nevelte

Őket a lángszavú Párt.

Védte őket a lángszavú Párt.

– Kapuvári Béla–Szabó Ferenc: Csillebérc[13]

Szobrok, intézmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ságváriról 1945 után számos szobrot és emléktáblát állítottak, intézményeket és közterületeket neveztek el róla. Ezek nagy részét 1990 után elmozdították illetve átnevezték, de még ma is sok közterület és iskola viseli a nevét az ország különböző településein, így Budapest több kerületében is. Ezek egy részét 2011–2012-ben átnevezték, például a Budapest III. kerületében található utcát a Fővárosi Közgyűlés 2011-ben Sinkovits Imre utcára változtatta, vagy az 1963-ban alapított, róla elnevezett gimnázium Kazincbarcikán 2012-ben változtatott csak nevet Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumra. Szegeden a Szegedi Tudományegyetem gyakorlóiskolája 2015-ig a nevét viselte, illetve Makón ma is áll a Ságvári Endre-szobor.

Harminckét nevem volt[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]