Glatz Ferenc

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Glatz Ferenc
Glatz Ferenc 2009-ben
Glatz Ferenc 2009-ben
Magyarország oktatásügyi minisztere
Hivatali idő
1989. május 10.1990. május 23.
Előd Czibere Tibor
Utód Andrásfalvy Bertalan
A Magyar Tudományos Akadémia elnöke
Hivatali idő
1996. május 9.2002. május 4.
Előd Kosáry Domokos
Utód Vizi E. Szilveszter

Született 1941. április 2. (76 éves)
Csepel
Párt Magyar Szocialista Munkáspárt

Foglalkozás történész
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Glatz Ferenc témájú médiaállományokat.

Glatz Ferenc (Csepel, 1941. április 2. –) Széchenyi-díjas magyar történész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, 1996 és 2002 között elnöke. Az újkori európai művelődéstörténet és a történeti segédtudományok neves tudósa. 1989 és 1990 között művelődési miniszter. 1990 és 1996 között, valamint 2002-től az MTA Történettudományi Intézet igazgatója.

Életpályája[szerkesztés]

1959-ben érettségizett a Fáy András Gimnáziumban, majd felvették az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának történelem szakára, ahol 1964-ben szerzett középiskolai tanári diplomát. Ennek megszerzése után az MTA Történettudományi Intézetben kapott segédmunkatársi állást a Századok című szakfolyóirat szerkesztőségi titkáraként. 1968-ban az MTA Történettudományi Intézetének tudományos segédmunkatársa, egy évre rá tudományos munkatársa lett. 1975 és 1976 között csoportvezető, majd 1985-ig a histográfiai és módszertani osztály alapító vezetője volt. 1986-ban kinevezték az intézet tudományos igazgatóhelyettesévé. 1988-ban rövid ideig az intézet megbízott igazgatója volt, majd 1990-ben ismét az intézet igazgatója lett. 1994-ben kutatóprofesszori megbízást kapott. Igazgatói posztjáról 1996-ban távozott, amikor az MTA elnökévé választották. 2002-ben, elnöki mandátumának lejárta után, ismét átvette az igazgatói pozíciót.

Kutatóintézeti munkája mellett 1975-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán histográfiát, művelődéstörténetet és újkori forrástant kezdett tanítani egyetemi docensi beosztásban, 1979-ben megalapította az újkori történeti muzeológia tanszéki csoportot, amelynek vezetője is lett. 1990-ben megkapta egyetemi tanári kinevezését.

1976-ban védte meg a történettudományok kandidátusi, 1989-ben akadémiai doktori értekezését. Az MTA Történettudományi Bizottságának lett tagja. 1993-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 2001-ben annak rendes tagjává választották. Közben 1993-ban a Filozófia és Történettudományi Osztály elnökhelyettese, 1994-ben elnöke lett, e tisztségéből fakadóan az MTA elnökségében is részt vett. 1996-ban az akadémia elnökévé választották, Kosáry Domokos utódjaként. 1999-ben megerősítették pozíciójában további három évre. 2001-ben az MTA Társadalomkutató Központ tudományos tanácsának elnöke. Akadémiai tisztségei mellett a Nemzetközi Histográfiai Bizottság főtitkára és az Integrációs Stratégiai Munkacsoport kisebbségi témacsoportjának vezetője volt. 1969-ben a Magyarország története című szakfolyóirat szerkesztőbizottsági titkára lett. 1973 és 1979 között a Történelmi Szemle szerkesztője, 1979-től a lap 2013-as megszűnéséig a História alapító szerkesztője. Emellett számos könyvsorozat szerkesztője.

Közéleti pályafutása[szerkesztés]

1989. május–1990. május. A második Németh-kormány művelődési minisztere. Javaslatai, intézkedései: az orosz nyelv kötelező jellegének megszüntetése a köz- és felsőoktatásban; a cenzúra eltörlése; az egyház és állam új viszonyának kialakítása; új, a nyugat-európai elvek szerint szabályozó kutatási rendelet kidolgozása és bevezetése; az iskolaalapítás állami monopóliumának felszámolása, a magán és egyesületi iskolaalapítás engedélyezése; a közoktatásban az alternatív oktatási rendszerek és az állami rendszer összehangolása, finanszírozási és felügyeleti rendszerének kidolgozása; az ideológiai tárgyak oktatásának felszámolása; a pártoktatási intézmények átadása az állami és egyesületi fenntartású oktatási rendszernek; az idegen nyelv oktatási preferenciája a tanárképzésben; a kultúra általános (oktatás, film, könyvkiadás stb.) alternatív finanszírozási rendszerének kiépítése.

1989-1990 A Magyarország–NSZK Baráti Társaság elnöke.

1990–1991 A Nemzetek Közötti Baráti Társaságok Szövetségének elnöki posztját töltötte be.

1990–1998 A Teleki László Alapítvány Tudományos Tanácsának elnöke.

1990–2010 A Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány kuratóriumának alapító elnöke, az alapítványrendszer alapelveinek és szervezetének kialakítója. (Alapítók és a kuratórium tagjai kezdettől: Kosáry Domokos (†), Szentágothai János (†), Vásárhelyi Miklós (†), Csoóri Sándor, Konrád György, Király Tibor, Stark Antal, Honti Mária.)

1991–2004 A Bertelsmann Stiftung szervezésében működő, az európai integráció társadalmi-politikai feltételeit vizsgáló nemzetközi bizottság, majd az Európai Unió keleti kiterjesztését vizsgáló nemzetközi bizottság tagja; a humánpolitika, kisebbségpolitika, az európai történelem, kultúr- és tudománypolitika albizottságainak tagja, szakmai referense.

1996–2002 Az Magyar Tudományos Akadémia elnöke, két cikluson keresztül. Elnökként tudománypolitikai – ezen belül akadémiai – reformot kezdeményez. (E témában 1998-ban magyarul, 1999-ben németül jelenik meg a Tudománypolitika az ezredforduló Magyarországán című monográfiája.) Az általa megindított intézethálózati konszolidáció részkérdéseit előadásokban és publikált tanulmányokban dolgozza ki és terjeszti vitákra. 1996-ban javaslatára indul az MTA Nemzeti Stratégiai Kutatások Programja is. Kezdeményezésére a kormány, a tudomány társadalomban betöltött kiemelkedő szerepét elismerve, 55/1997. (IV.3.) sz. rendeletével november 3-át a Magyar Tudomány Napjává nyilvánítja. A tudomány napi rendezvény 1997 óta többhetes tudományos fesztivállá terebélyesedett. 1999-ben, a tudomány első világkonferenciáján – melyet az MTA szervezett Budapesten – a bevezető előadást tartja A tudomány a 21. században címmel, a természeti és kulturális diverzitásról, a tudomány hasznáról. 2001-ben tanulmányt ír a teológia akadémiai emancipálására; az egyházakkal történt megegyezés alapján egyházi tudósokat vesznek fel az MTA köztestületi tagjai közé.

2003–2004 A Magyar Nemzeti és Állami Intézmény- és Jelképrendszer szakértői bizottság alapító elnöke. (Tagjai akadémikusok, a kulturális élet kiemelkedő képviselői.) Az általa megfogalmazott program: az állami-nemzeti jelképek és emlékhelyek használatára vonatkozó szabályozás és gyakorlat szakmai felülvizsgálata. Javaslatok: a törvényhozó, végrehajtó és az államfői hatalom szétválasztásának megjelenítése az intézmények elhelyezésében; az állami kitüntetésrendszerek felülvizsgálata; az állami és nemzeti jelképek – zászló, címer stb. – felülvizsgálata; az állami és nemzeti ünnepek színtereinek újragondolása a többpárti és civil demokrácia szempontjából; a nemzeti és állami hagyományainkat megjelenítő épületegyüttesek – például a Parlament, a budai egykori királyi vár, a régi kormányzati negyed – rekonstrukciójának és újrahasznosításának terve. A bizottság javaslatára – a hatalmi ágak szétválasztásának megfelelően – a törvényhozás épületéből az egykori Sándor-palotába költözött a köztársasági elnöki hivatal, elkészül a királyi vár restaurációjának terve. (Glatz erre javaslatot még a millenniumi Szent Korona Bizottság tagjaként tett először.) A vár újjáépítésére kiküldött ad hoc bizottságot vezeti. Program: a volt hadügyminisztérium épületének rekonstrukciója, a volt pénzügyminisztérium Szentháromság téri palotájában létrehozni a „Magyarok Házá”-t. A program részeként kötetet szerkeszt Állami és nemzeti szimbólumok az Európai Unióban címmel. (Bp., Europa Institut Budapest, 2005., 327 old.)

2003-2010 A Kossuth- és Széchenyi-díj Bizottság tagja.

2004–2006 A Földhasználati és Vízgazdálkodási Stratégiai Nemzeti Bizottság alapító elnöke. (A bizottság tagjai között akadémikusok – Somlyódy László, Láng István, Kovács Ferenc, Várallyay György, Alföldi László, Ligetváry Ferenc –, illetve a kormányzat delegálta államtitkárok.) Feladatköre: a víz- és földgazdálkodás területein a szakmai háttérfelügyelet jelenlétének biztosítása és javaslattétel. Programok: a Tisza-szabályozás alapelveinek és szakmai programjának folyamatos felügyelete és ezekről jelentések készítése;(2004) az árvizek, belvizek elhárításának szakmai háttérkonzultációinak folyamatos biztosítása, a bizottságon belüli szakmai kooperáció folyamatos biztosítása. A bizottság elnökeként 2004-ben kezdeményezi a Homokhátság komplex területfejlesztési program kidolgozását. Tervtanulmányt készít egy átfogó, távlati és rövid távú vidékpolitikai akcióra (2005).

2005-ben neve felmerült a Magyar Szocialista Párt lehetséges köztársaságielnök-jelöltjeként.

2008. november–2010. december. Részt vesz az európai uniós előírások nyomán életre hívott Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat munkájában, a hálózat elnökévé választják. Elnöksége alatt az MNVH országos vidékfejlesztési fórumokon és szakmai műhelykonferenciákon igyekszik bemutatni egy-egy a vidékfejlesztési szakembereket és mindenekelőtt a vidéken élő embereket érintő aktuális témát és javaslatokkal segíti a kormány munkáját. E kezdeményezés jegyében indul 2009 első hónapjaiban a „Párbeszéd a vidékért” könyvsorozat és folyóirat az ő szerkesztésében.

2008 végén részt vett az alternatív gazdasági program kidolgozására létrehozott Reformszövetség megszervezésében. 2009 márciusában, miután Gyurcsány Ferenc kormányfő bejelentette távozását, Glatzot a lehetséges utódok közt emlegették.

2011. január–2013. december. A történelmi megbékélést hirdető Magyar–Szerb Akadémiai Vegyes Bizottság Magyar Tagozatának elnöke. Történelmi megbékélés – de hogyan? címmel összefoglalja a Kárpát-medencei megbékélés-programokra vonatkozó alapelveit, áttekinti a II. világháború utáni európai megbékélésprogramokat és a Kárpát-medencei helyzetet. Jelenünket, jövőnket meghatározó történészi feladatként jelöli meg, hogy Európa 19–20. századi históriáját újragondolják, s a két világháborút lezáró sikertelen békék következményeit felszámolják. Az Európai Unió délkeleti kiterjesztési folyamatával párhuzamosan ezért indítja (2007-től) és következetesen képviseli a történeti megbékélés programját. 2013. június 25-én Belgrádban, a Szerbiai Nemzeti Könyvtárban rendezték a bizottság workshopját, melyen Áder János magyar és Tomislav Nikolić szerb köztársasági elnökök méltatták a bizottság addigi tudományos munkáját összegző, ekkor bemutatott magyar–angol kétnyelvű kötetet (Magyarok és szerbek. Együttélés, múltfeltárás, megbékélés 1918–2012 / Hungarians and Serbs. Coexistence, Revealing the Past, Reconciliation 1918-2012.)

Munkássága[szerkesztés]

Fő kutatási területe az újkori európai művelődéstörténet, a tudománytörténet és a történettudomány módszertani kérdései.

Jelentős eredményei vannak az újkori tudomány- és kultúrpolitika kérdéskörében, ezen belül is elsősorban a 20. századi Európára. Jelentős folyóirat- és könyvsorozat-szerkesztői munkája is, nevéhez fűződik többek között a Történetírók Tára, a História (1979–2012), a História Könyvtár és a Magyarország az ezredfordulón című sorozatok kiadása és szerkesztése. Miniszterként megalapozta a magyar kultúr- és tudománypolitika felkészítését a rendszerváltásra.

Számos könyv és tudományos publikáció szerzője vagy társszerzője. Munkáit magyar, angol és német nyelven adja közre, köztük több külföldön jelent meg.

Díjai, elismerései[szerkesztés]

  • Österreichisches Ehrenkreuz für Wissenschaft und Kunst, I. fokozat (1990) – A magyarországi kulturális rendszerváltásban és a közép-kelet-európai népek együttműködéséért kifejtett munkásságáért
  • Freedom kulturális-tudományos Nagydíj (USA, New York, 1994) – Zsidó és keresztény kultúra közös gyökereinek ápolásáért
  • Széchenyi-díj (1995) – Különösen kiemelkedő, külföldön is ismert tudományos, oktató és ismeretterjesztő tevékenységéért, a közgondolkodás alakításában játszott szerepéért, a tudományszervezésben elért eredményeiért, a magyar tudományosság nemzetközi elismertetésében végzett munkájáért, tanár- és kutatógenerációk képzéséért és továbbképzéséért.
  • Kisebbségekért díj (1996, Magyar Köztársaság Kormánya) – A határokon túli magyarság és a magyarországi nem magyar kisebbség kultúrájának ápolásáért, történeti bemutatásáért
  • Jedlik Ányos-díj (1997)
  • Herder-díj (1997, Bécsi Egyetem–Alfred Toepfer Stiftung, Hamburg) – A történettudományi módszertan terén elért nemzetközi eredményeiért és az európai kisebbségek történetének összehasonlító kutatásáért
  • Interfaith Gold Medaillon (1998, London) – A különböző vallási felekezetek közötti jó kapcsolatok kialakításában szerzett érdemekért
  • Bezerédj-díj (2001)
  • Toleranciadíj (2002)
  • Olasz Köztársaság Elnöke Ezüstérem (2003)
  • Grosses Verdienstkreuz des Bundesrepublik Deutschland (2003) – Az európai népek közti egyetértés ápolásáért, a német kultúra európai helyének bemutatásáért
  • A Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje (2004) – A magyar tudomány konszolidációjáéért és kutatói munkásságáért
  • Prima Primissima díj (2007) – a magyar történettudományban végzett kutatói munkásságáért
  • Budapest díszpolgára (2009)
  • a Kaposvári Egyetem és a Babeș–Bolyai Tudományegyetem díszdoktora

Főbb publikációi[szerkesztés]

  • Történetelméleti és módszertani szabályok (szerkesztő, 1977)
  • Történetíró és politika (1980)
  • Az 1944. év históriája (szerkesztő, szerző, 1985)
  • Nemzeti kultúra – Kulturált nemzet 1867–1967 (1988)
  • Magyarok a Kárpát-medencében (szerkesztő, szerző, 1988)
  • Szent István kora (szerkesztő, szerző, 1988)
  • Történetírás – korszakváltásban (1990)
  • A kisebbségi kérdés Közép-Európában tegnap és ma (1992)
  • A magyarok krónikája (összeállítás, szerkesztő, szerző, 1995)
  • Hungarians and Their Neighbours in Modern Times 1867–1950 (társszerző, 1995)
  • Tudománypolitika az ezredforduló Magyarországán (1998)
  • Magyar tudománytár 1–6. köt. (főszerkesztő, 2002–2006)
  • Tudománypolitikai reformról, Akadémiáról (2002)
  • Új szintézis felé (2002)
  • Helyünk Európában (2003)
  • Magyar Millennium Európában (2004)
  • 1000 évről 100 percben. A magyar állam múltjáról, jövőjéről. [Tv-előadás, 2000. augusztus 20.] Szakály István filmje. DVD, 2005*
  • Új vidékpolitika (2008)
  • Magyarok és szerbek. Együttélés, múltfeltárás, megbékélés 1918–2012 / Hungarians and Serbs. Coexistence, Revealing the Past, Reconciliation 1918-2012 (szerkesztő, szerző, 2013)
  • Konzervatív reform (2016)

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]