Eötvös Loránd

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Eötvös Loránd
Eötvös Loránd 1912-ben (Székely Aladár felvétele)
Eötvös Loránd 1912-ben (Székely Aladár felvétele)
Magyarország vallás- és közoktatásügyi minisztere
Hivatali idő
1894. június 10. 1895. január 15.
Előd Csáky Albin
Utód Wlassics Gyula
A Magyar Tudományos Akadémia elnöke
Hivatali idő
1889. május 3. 1905. október 5.
Előd Trefort Ágoston
Utód Berzeviczy Albert

Született 1848. július 27.
Buda
Elhunyt1919. április 8. (70 évesen)
Budapest
Sírhely Fiumei Úti Sírkert

Szülei Eötvös József, Rosty Ágnes
Házastársa Horvát Gizella (1853–1919)
Gyermekei Jolán, Rolanda, Ilona
Foglalkozás fizikus, egyetemi tanár
Iskolái Piarista Gimnázium, Heidelbergi Egyetem
A Wikimédia Commons tartalmaz Eötvös Loránd témájú médiaállományokat.

Báró vásárosnaményi Eötvös Loránd Ágoston (külföldön gyakran: Roland Eötvös) (Buda, 1848. július 27.Budapest, 1919. április 8.[1]) magyar fizikus, politikus, akadémikus, egyetemi tanár, hegymászó. A Magyar Tudományos Akadémia elnöke 1889-től 1905-ig, Magyarország kultuszminisztere 1894–1895-ben, a Matematikai és Fizikai Társulat alapító elnöke. Egyik legismertebb alkotása a nevét viselő torziós inga.

Életrajz[szerkesztés]

Báró vásárosnaményi Eötvös Józsefné barkóci Rosty Ágnes (18251913) báró Eötvös Loránd édesanyja. Than Mór alkotása

Eötvös Loránd Ágoston 1848-ban született Budán, a Svábhegyen, majd a krisztinavárosi római katolikus plébánián keresztelték meg. Édesapja báró Eötvös József (18131871), író, politikus, vallás- és közoktatásügyi miniszter, földbirtokos, édesanyja, barkóczi Rosty Ágnes (18251913) asszony volt. Apai nagyszülei báró Eötvös Ignác (17861851), bölcseleti és jogi doktor, földbirtokos, és báró Anne von der Lilien (17861858) asszony voltak. Anyai nagyszülei barkóczi Rosty Albert (17791847)[2] Békés vármegye alispánja,[3] földbirtokos és ehrenbergi Eckstein Anna Franciska (18011843) asszony voltak. A Rosty családnak ez az ága révén, ősi Zala- és Vas vármegyei tehetős és befolyásos köznemesi családoknak a sarja volt; köztük a zalalövői Csapody, az osztopáni Perneszy, a csébi Pogány és az alsólendvai Bánffy családok találhatók.[4] Eötvös Loránd keresztszülei nagynénje, barkóci Rosty Ilona és férje Trefort Ágoston voltak. Anyai nagybátyja, barkóczi Rosty Pál (18301874), magyar földrajztudós, néprajztudós, fotográfus volt.[5]

Középiskoláit 1857-től a pesti piaristáknál, illetve magántanulóként végezte.[6] Miután 1865-ben érettségizett, a pályaválasztás keresztútja elé került. Nevelésére Eötvös József Vécsey Tamást, a római jog neves művelőjét, később nemzetközi hírnévvel rendelkező professzorát kérte fel. Apja ösztönzésére beiratkozott ugyan a jogi fakultásra, de Petzval Ottónál matematikát is hallgatott, majd Krenner József vezetése mellett az ásvány- és kőzettannal ismerkedett, Than Károly laboratóriumában pedig kémiai oktatásban részesült.[7] A természettudományok bűvkörében érdeklődése mindinkább polarizálódott, és lassan érlelődni kezdett lelkében a gondolat, hogy a párhuzamosan folytatott kétirányú képzés nem célravezető, végül is választania kellett a jogi, és a hajlamainak, érdeklődési körének jobban megfelelő természettudományi tanulmányok között. A végső döntésre csak a második év után, 1867-ben került sor, amikor a kiegyezés után apja újból elvállalta az 1848-as első felelős magyar kormányban már betöltött vallás- és közoktatásügyi miniszteri tárcát. Ekkor Loránd beiratkozott a Heidelbergi Egyetemre, ahol akkoriban a természettudományok három világhírűvé vált tudósa, Gustav Robert Kirchhoff, Hermann Ludwig von Helmholtz és Robert Wilhelm Bunsen egy időben tanított. Eötvös Kirchhoffnak mind kísérleti, mind elméleti előadásait buzgón látogatta, Helmholtznál a hangtan és fénytan fiziológiai aspektusait tanulmányozta, Bunsen laboratóriumában pedig kémiai analíziseket végzett. Königsbergben is tanult,[7] de itt csak egy félévet töltött elé, mert túl elvontnak találta. Csatlakozni akart Petermann német földrajztudós Spitzbergákra induló expedíciójához, de erről apjának sikerült lebeszélnie. [8]

1870-ben summa cum laude, azaz színjeles eredménnyel doktorált.[9] Erről apjának a következőket írta: „…E fokozatot nemigen osztogatják. Ebben a félévben kívülem még csak egy jelöltnek adatott, s kultuszminiszteri örömöd telhetik abban, hogy az is magyar volt… neve König Gyula, győri születésű matematikus.”

Hazatérve, az egyetem laboratóriumában kísérletekbe kezdett, melyek a doktori fokozat megszerzésére végzett kutatások folytatásai voltak. Ezeket az eredményeket nyújtotta be 1871 márciusában magántanári képesítése iránti kérelmében a budapesti bölcsészeti karhoz. A kérelmet a Petzval Ottó, Jedlik Ányos és Than Károly professzorokból álló bizottság pozitívan értékelte és megkapta a magántanári kinevezést.[7] Első előadására inkább azért gyűlt össze a közönség, hogy láthassa a bárót, aki előad az egyetemen.[8] 1872-től nyilvános rendes tanár, 1874-től kísérleti fizikát is előadhat.[9] 1875-ben laboratóriumot kapott az egyetemen, ahol kísérleteit végezte.[7] 1878-ban pedig, Jedlik Ányos nyugalomba vonulása után, a kísérleti fizikai tanszék vezetőjének nevezték ki, és megbízást kapott az elméleti és kísérleti fizikai tanszék összevonásával létrehozott Fizikai Intézet igazgatói teendőinek ellátására. 1873-ban, 25 évesen megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1883-ban pedig rendes tagjává. 1889[7] és 1905[9] között ő volt az Akadémia elnöke.

Heidelbergből való hazatérése után elkezdődött közéleti szereplése is. Bekapcsolódott a Természettudományi Társulat munkájába. 1891-ben többedmagával megalapította a Mathematikai és Physikai Társulatot és Mathematikai és Physikai Lapok címen folyóiratot indít el. 1894. június 10. és 1895. január 15. között vallás- és közoktatási miniszter volt. 1905-ben lemondott akadémiai elnöki posztjáról, de tudományos tevékenységét az egyetemen a haláláig folytatta.[9] A Magyar Turista Egyesület elnöke volt.[8] Az egyetemre lóháton járt be.[9] Általános tanulmányi verseny helyett egyes tantárgyakból, matematikából és fizikából szervezett versenyeket, az elsőt 1894-ben.[10]

A magyar Kárpátegyesület is elnökévé választotta. Bejárta az országot, és külföldön is járt; az Alpesek vidékén és Tirolban új csúcsokat is meghódított, melyeket korábban mászhatatlannak tekintettek.[7] Alig 18 évesen feljutott a Monte Rosára (4638 m), ami a második legmagasabb hegycsúcs Európában. Dél- Tirolban 1902-ben az egyik 2837 m magas csúcsot róla nevezték el. Utazásait, expedícióit fényképeken örökítette meg.[9] Népszerűsítette is a természetjárást, de nyári hegymászásai közben is figyelemmel kísérte a kutatómunkát.[8]

Élete végén súlyos betegség gyötörte, de folytatta tudományos munkásságát, a terepmunkát is figyelemmel kísérte. Utolsó cikkét nem sokkal halála előtt adta nyomdába.[9] Az 1919. április 8-án elhunyt nagy tudóst és nagy embert április 11-én temették el. A Magyar Nemzeti Múzeumban ravatalozták fel, innen kísérte a gyászmenet a Kerepesi úti temetőbe.[11]

Házassága és gyermekei[szerkesztés]

1875. július 28-án vette feleségül Marienbadban a szombathelyi születésű polgári származású Horvát Gizellát (*Szombathely, 1850. július 30.–†Budapest, 1919. március 30.),[12] Horvát Boldizsárnak, az Andrássy-kormány igazságügyi miniszterének,[7] és Schenk Klárának (18241872) a lányát. Három leánygyermekük született, ám csak ketten érték meg a felnőttkort. Ilona és Rolanda(wd) hegymászó és alpinista teljesítményükkel nevet szereztek, de ők sem mentek férjhez.

Tudományos eredmények[szerkesztés]

Eötvös 1875-ben kezdte meg kísérleteit az egyetemtől kapott laboratóriumban. Új kutatási módszereket is kidolgozott. 1883-ban részt vett a Párizsban az elektromosságról tartott nemzetközi kongresszuson. Cikkei számos témában jelentek meg a Vasárnapi Újságban, a Természettudományi Közlönyben, a Műegyetemi Lapokban, a Mathem. és Term. Értesítőben, az Annalen der Physik u. Chemieben és a Mathematikai és Physikai Lapokban.[7] Műszereit szigorúan tudományos alapon, elméleti megfontolások alapján fejlesztette ki.[9]

A gravitációs abszorpció az a kérdés, hogy két test egymásra való gravitációját befolyásolhatja-e egy harmadik, közéjük került test. Eötvös ezzel a problémával is foglalkozott.[9]

Eötvös-törvény (kapillaritás)[szerkesztés]

Az 1870-es évek elejétől két évtizeden át a kapillaritás jelenségével foglalkozott.[7] A felületi feszültség mérésére új módszert dolgozott ki, az Eötvös-féle reflexiós módszert.[9] 1875-ben laboratóriumot kapott az egyetemen, ahol kísérleteit végezte.[7] Elméleti úton felismerte a folyadékok különböző hőmérsékleten mért felületi feszültsége és molekulasúlya közötti összefüggést, ami az Eötvös-féle törvényként lett ismeretes.[13]

Eötvös-inga (torziós inga)[szerkesztés]

Eötvös-inga a Sághegyi Múzeumban
A Ság hegy, Eötvös 1891-es méréseinek helyszíne. A hegy eredetileg a Badacsonyhoz hasonlított, de különösen szabályos csonka kúp alakú bazaltsapkával. Így könnyen kiszámítható volt az ingára gyakorolt várható hatás (képeslap 1911–12-ből, a bazaltbánya megnyitása után)

A gravitáció felé az 1880-as években fordult az érdeklődése. A gravitációs tér térbeli változásának mérésére megszerkesztette világhírűvé vált torziós ingáját, mely a Cavendish-féle torziós inga módosítása. Eötvös gravitációs méréseiben kétféle alakú torziós ingát használt: Az első alak: a torziós szálon függő vízszintes rúd mindkét végére platinasúly van erősítve, így a rúd végein elhelyezkedő tömegek egyenlő magasságban helyezkednek el (görbületi variométer).[9] A görbületi variométer a Coulomb-mérleg pontosabbá és stabillá tett változata, amivel a nehézségi erő potenciáljának deriváltjait lehet meghatározni. Ebből levezethető a potenciál szintfelület görbülete. A második alak: a vízszintes rúd egyik végére ugyancsak platinasúly van erősítve, másik végén vékony szálra erősített platinahenger lóg alá, így a rúd végein levő tömegek különböző magasságban vannak, amivel a horizontális gradienseket is meg lehet határozni (horizontális variométer). A horizontális variométer – Eötvös fő műve – a tulajdonképpeni Eötvös-inga. A műszert tokkal védte, mely végső változatában három rétegből állt, ezzel az elektromágneses hatásokat védte ki és a szélmozgásoktól is óvta az eszközt.

Horizontális variométer, az első Eötvös-inga, 1890-ben készült el.[9] A műszer elve igen egyszerű, ha ugyanis a két tömegre ható vonzóerő nem teljesen egyenlő, egymástól nagyságban vagy irányban eltér, akkor a rúd a vízszintes síkban elfordul, és a felfüggesztő platina szál megcsavarodik. A megcsavart szál rugalmassága a rudat eredeti helyzetébe igyekszik visszafordítani. A rúd tehát ott fog megállni, ahol az egymással szemben működő kitérítő erő és rugalmas visszatérítő erő forgatónyomatéka egymással egyenlő. Műszeréről Eötvös maga a következőket mondja:

Egyszerű egyenes vessző az az eszköz, melyet én használtam, végein különösen megterhelve és fémtokba zárva, hogy ne zavarja se a levegő háborgása, se a hideg és meleg váltakozása. E vesszőre minden tömeg a közelben és a távolban kifejti irányító hatását, de a drót, melyre fel van függesztve, e hatásnak ellenáll és ellenállva megcsavarodik, e csavarodásával a reá ható erőknek biztos mértéket adván. A Coulomb-féle mérleg különös alakban, annyi az egész. Egyszerű, mint Hamlet fuvolája, csak játszani kell tudni rajta, és miként abból a zenész gyönyörködtető változásokat tud kicsalni, úgy ebből a fizikus, a maga nem kisebb gyönyörűségére, kiolvashatja a nehézségnek legfinomabb változásait. Ily módon a földkéreg oly mélységeibe pillanthatunk be, ahová szemünk nem hatolhat és fúróink el nem érnek.

Eötvös műszerei, a görbületi variométer és a horizontális variométer, 1890-ben a Magyar Optikai Művek elődjében, Süss Nándor finommechanikai műhelyében készültek. Az 1900-as párizsi világkiállításon bemutatott és díjat nyert egyszerű nehézségi variométer 1898-ban készült.[9]

Eötvös-emlékoszlop a Ság hegyen
2005-ben, a fizika évében avatták emléktábláját a XII. kerület, Dolgos utca 2. számú ház falán, egykori partnervállalata helyén, a MOM Parkban

Eötvös felismerte, hogy torziós ingája alkalmas a nehézségi gyorsulás helyi változásainak a mérésére is. Ezeket a változásokat a földfelszín alatti rétegek sűrűségváltozása okozza. A változások pontos mérése tehát alkalmas a föld belsejében elhelyezkedő ásványi anyagok felkutatására. Az első méréseket az egyetem laboratóriumában, majd a Gellért-hegy tövében és a Ság hegy peremén (1891), valamint szentlőrinci házának udvarában végezte. Munkatársaival méréseket folytattak a Fruska Gorán, a Titeli-fennsíkon, Újvidék, Verbász, Palánka, Szabadka, Versec, Zombor, Arad környékén, és még sok más helyen Erdélyben. A Balaton jegén is többször végeztek méréseket[9] a Balaton bizottság vezetője, Lóczy Lajos támogatásával. A sima Balaton-felszín nagyon alkalmas volt a mérések szempontjából, mert nem kellett figyelembe venni a terepfelszín egyenetlenségeiből adódó terrén hatást. Ezeket számos további terepi mérés követte, amelyekkel az inga földtani kutatásban való hasznosíthatóságát vizsgálták. Végül a földmérők 1912-ben Hamburgban rendezett XVII. konferenciáján Eötvös elérkezettnek látta az időt, hogy a gyakorlati alkalmazás elveit megfogalmazza. Az első sikeres olajkutatási célú gyakorlati méréseket Egbell környékén, a Morvamezőn 1915-ben végezték – ezzel vette kezdetét a nyersanyagkutató geofizika, amelynek két évtizeden át uralkodó műszere Eötvös Loránd torziós ingája volt. Amerika leggazdagabb kőolajforrásait Eötvös-ingával tárták fel. Számos külföldi szakember járt Magyarországon Angliából, Hollandiából, Olaszországból, Honoluluból, Texasból, Németországból, Indiából, Venezuelából, Kanadából, hogy megismerkedjen az Eötvös-ingával folytatott mérési módszerrel. Magyar szakemberek végeztek méréseket Indiában, Perzsiában, Franciaországban, Olaszországban, Mexikóban.

Magyarországon 65 Eötvös-ingát készítettek és adtak el külföldi megrendelésre. Mivel Eötvös nem szabadalmaztatta az ingát,[9] így külföldön is több száz példányt gyártottak belőle és mindezek a magyar tudomány dicsőségét hirdetik szerte a világon.

A terepi mérések meggyorsítása érdekében Eötvös következő műszerébe két, egymáshoz képest 180°-kal elfordított lengőt épített be. Ezzel az 1902-ben készült műszerrel végezte a tehetetlen és súlyos tömeg arányosságának kimutatását célzó híressé vált kísérleteit.[9]

Az első kőolajkeresést a Morvamezőn, Egbell környékén még Eötvös életében, 1915-ben végezték. A keresés sikerrel járt.[14] Az ingával az 1930-as években kőolaj után kutattak, majd az 1950-es években geofizikai célokra használták tökéletesített változatát, mellyel a mérés ideje 5 óráról 40 percre csökkent.[9] Kőolaj és földgáz után sok helyen kutatnak ezzel az eszközzel.[15]

Egyéb műszerek[szerkesztés]

A gravitációs kompenzátor lényegében torziós szálon függő vízszintes ingarúd. Eötvös ezzel a Dunától 100 méterre képes volt a vízszint 1 cm-es változását észlelni.[9]

A graviméter bifiláris elven működött, és 1901-ben készült el. Azonban mivel az ezzel végzett mérései nem feleltek meg várakozásának, Eötvös nem publikálta ezeket az eredményeket. Az eredeti graviméter fennmaradt.[9]

A gravitációs állandó meghatározására is végzett méréseket. Két ólomfal között ingákat lengetett a falakkal párhuzamosan és arra merőlegesen. A falak méretéből, sűrűségéből és a lengésidőkből a gravitációs állandó számítható.[9]

A gravitációs mérésekkel együtt földmágneses méréseket végzett, meghatározták a földi mágneses tér horizontális komponensét, a deklináció és inklináció értékeit is. Az eredményeket összevetette, és ez alapján vonta le következtetéseit.[9]

A mágneses transzlatométer a gravitációs inga mágneses változata. A lelógó súly helyén forgatható mágnes függ. E szár körül elfordítható a műszer. Kőzetek és más, gyengén mágnesezett testek, mint régi edények és téglák mágneses momentumát mérte vele. Ezzel a cseréptárgyakat olyan helyzetbe lehetett állítani, ahogy kiégetésükkor voltak.[9]

A súlyos és tehetetlen tömeg ekvivalenciája[szerkesztés]

A fizikában a tömeget kétféle módon definiálhatjuk, mint tehetetlen és mint gravitáló (súlyos) tömeget. Az, hogy a testnek tömege van, abban nyilvánul meg, hogy mozgási állapotának, sebességének megváltoztatására erő kell, mely arányos a test tömegével: az fejezi ki a tömeg tehetetlenségét. De hogy a testnek tömege van, az abban is megnyilvánul, hogy más testre gravitációs vonzást gyakorol. Newton törvénye szerint ez a vonzóerő arányos a tehetetlen tömeggel és független a test anyagi minőségétől. Ezt a jelenséget röviden a tehetetlen és súlyos tömeg arányosságának nevezik.[16]

Newton óta a tehetetlen és súlyos tömeg arányosságának-azonosságának kérdése, ill. mérése számos tudóst foglalkoztatott,[17][18] és a XX. század elején még mindig fontos filozófiai kérdés volt. 1906-ban a Göttingeni Egyetem pályadíjat tűzött ki a tehetetlen és súlyos tömeg azonosságának kísérleti igazolására.

A 21. század elejéről visszatekintve az erre vonatkozó mérések területén a legnagyobb „áttörést” az Eötvös-ingával végzett mérések hozták. Az 1880-as évek végén Eötvös mérései alapján már kijelenthető volt, hogy a kétféle tömeg 20 milliomod pontosságon belül azonos, és független az anyagi minőségtől.[19]

Eötvös 1890-es publikációjához képest ma már epizódnak, a hibahatár egy nagyságrenddel való csökkentésének tekinthető, hogy a göttingeni pályázatot Eötvös Loránd és munkatársai (Pekár Dezső és Fekete Jenő) nyerték el 1909-ben. (Azóta – lényegében azonos eszközökkel – ezt a mérési pontosságot „mindössze” 2 nagyságrenddel sikerült tovább javítani.) A Göttingeni Egyetem Bencke-díjának odaítélése – de elsősorban az 1890-es első publikáció – tehát bizonyítja Eötvös eredményeinek eredetiségét és elsőségét a tehetetlen és súlyos tömeg azonosságának kísérleti igazolásában, mely mindmáig a magyar kísérleti fizika csúcsteljesítménye. A pályamű publikálására az inga ipari alkalmazásával összefüggő számos sürgető ok, majd Eötvös halála miatt csak 1922-ben került sor.[20]

Ismeretes, hogy a tehetetlen és a súlyos tömeg ekvivalenciája Albert Einstein (1907 és 1916 között publikált) általános relativitáselméletének egyik kiindulópontja. Einstein sokáig nem tudott Eötvös mérési eredményeiről, és az ekvivalencia elvét „ösztönösen” mondta ki 1907-ben. Eötvös kísérleteire Wilhelm Wien hívta fel Einstein figyelmét 1912-ben.[21] Így érthető, hogy az intuícióját valójában igazoló (1890-es!) Eötvös-féle kísérleti eredményekre az első – komoly méltatásnak is tekinthető – hivatkozása csak egy 1913-as, Marcel Grossmannal írt cikkének bevezetőjében található.[22]

Eötvös-effektus[szerkesztés]

Az Eötvös-effektus lényege, hogy a föld felszínén kelet és nyugat felé mozgó vonatkoztatási rendszerekben (pl. járműveken, hajón) látszólag eltérő gravitációs térerő mérhető. Mivel a Föld nyugatról kelet felé forog, egy, a Föld felszínén kelet felé mozgó testre nagyobb centrifugális erő hat, mint egy nyugat felé haladóra. Következésképpen egy kelet felé mozgó test súlya csökken, a nyugat felé mozgóé pedig növekszik.[15]

Az Eötvös-effektus mérésére Eötvös 1915-ben kifejlesztett egy műszert, ami egy mérlegre hasonlított, serpenyők helyett súlyokkal. Ez egy forgatható állványon áll, ami egyenletesen forgatható. Forgatáskor a nyugat felé forgó kar nehezebbé, a kelet felé forgó könnyebbé válik, a mérleg kibillen az egyensúlyból. Ha a keringési idő megegyezik a lengésidővel, akkor a rúd egyre jobban kezd lengeni.[9]

Művei[szerkesztés]

Miniszterként[szerkesztés]

1894 júniusában kinevezik vallás- és közoktatásügyi miniszternek. Minisztersége alatt, amely mindössze hét hónapig tartott,[10] négyszáz új népiskolát hozott létre, és mindvégig szívén viselte a tanítók sorsát, ami abban nyilvánult meg, hogy nagymértékben emelte a tanítók jutalmazására szánt összeget. A nemzetiségi kérdésről a következőképpen nyilatkozott: „Ezt nem lehet rendeletekkel megoldani, ehhez tapintat, megértés, a más fájdalmába való beleérzés szükséges.” Ez a beszéd igen jó hatással volt a nemzetiségekre. Segített előkészíteni a zsidók teljes emancipációját, így a zsidó bevett vallássá vált. Ennek kimondásakor azonban már más ült a miniszteri székben.[10]

A tanárképzés megjavítása végett megalapította a párizsi École Normale Supérieure mintájára 1895-ben a Báró Eötvös József Collegiumot, melyben a szegény sorsú, tehetséges fiatalok ingyenes elhelyezést kaptak. Nemzetiségiek is bekerülhettek. A kollégiumban a tanárjelöltek kiváló szaktanárok vezetésével magas színvonalú tudományos képzésben részesültek.[10] A kollégiumból fél évszázados fennállása alatt olyan nemzetközi téren is elismert egyének kerültek ki, mint Kodály Zoltán, Szekfű Gyula, Zemplén Géza, Szegő Gábor, Bay Zoltán és Kosáry Domokos, hogy csak néhányat említsünk.

Elismerései[szerkesztés]

Eötvös Loránd sírja Budapesten. Kerepesi temető: 10/1-1-9. Strobl Alajos alkotása
Báró Eötvös Loránd menedékház – Dobogó-kő

Származása[szerkesztés]

Eötvös Loránd családfája[25][26]
b. Eötvös Loránd
(Buda, 1848. júl. 27.–
Budapest, 1919. ápr. 8.)
fizikus, miniszter, földbirtokos,
Apja:
b. Eötvös József
(Buda, 1813. szept. 3.–
Pest, 1871. febr. 2.)
író, politikus, földbirtokos,
Apai nagyapja:
b. Eötvös Ignác
(Sály, 1786. febr. 25.–
Velence, 1851. aug. 21.)
bölcseleti és jogi doktor, földbirtokos,
Apai nagyapai dédapja:
b. vásárosnaményi Eötvös Ignác[27]
(Kassa, 1763. jan. 6.–
Buda, 1838. jún. 12.)
főispán
(Szülei: Eötvös Miklós, császári és királyi tábornok, földbirtokos, és báró Splényi Anna)
Apai nagyapai dédanyja:
b. négyesi Szepessy Mária[28]
(1767–Kassa, 1832. aug. 5.)
(Szülei: báró Szepessy László, királyi tanácsos, földbirtokos, és Sebe Krisztina)
Apai nagyanyja:
b. Anne von der Lilien[29]
(1786. szept. 28.–
Pest, 1858. júl. 15.)
Apai nagyanyai dédapja:
b. Joseph von der Lilien
(1753–1828)
Apai nagyanyai dédanyja:
gr. Szapáry Julianna
(1759–1788)
(Szülei: Szapáry Péter, és gróf németújvári Batthyány Izabella)
Anyja:
barkóci Rosty Ágnes[30]
(Pest-Buda, 1825. szept. 20.–
Iharosberény, 1913. máj. 9.)
Anyai nagyapja:
barkóci Rosty Albert[31]
(Sopron, 1779. dec. 10. –
Pest, 1847. nov. 4.)
békési alispán
Anyai nagyapai dédapja:
barkóci Rosty Pál
(Ják, 1745. jul. 10. – Ivánc, 1810. okt. 26.)
táblabíró, főhadnagy
Szülei: barkóczi Rosty Ferenc, királyi tanácsos, Vas vármegye alispánja, vármegyei követ,
földbirtokos, és balázsfalvi Orosz Mária)
Anyai nagyapai dédanyja:
nedecei Nedeczky Anna
(Paks, 1764. jun. 26. – Pozsony, 1839)
(Szülei: nedeczei Nedeczky Albert, földbirtokos, és Újváry Walburga)
Anyai nagyanyja:
Eckstein Anna Franciska[32]
(*Pest, 1801. június 2.
Pest, 1842. július 5.)
Anyai nagyanyai dédapja:
ehrenbergi Eckstein Ferenc[33]
(Alsókubin, 1769. márc. 28.–
Pest, 1833. nov. 7.)
orvos
Anyai nagyanyai dédanyja:
Wehner Erzsébet

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. halotti anyakönyv.
  2. familysearch.
  3. Szluha.
  4. sulinet.hu.
  5. familysearch.org: Rosty Pál születésének adatlapja
  6. Az I. osztályt (1857–1858), a II–III. osztályok első féléveit (1858–1860), a IV. osztály második (1861) és az V. osztály első félévét (1861–1862), végül a VIII. osztályt (1864–1865) végezte a piarista gimnáziumban, nyilvánosan, a többit magánúton. Ld. a budapesti piarista gimnázium anyakönyveit (Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára, Budapesti gimnázium levéltára, Anyakönyvek)
  7. a b c d e f g h i j k Szinnyei.
  8. a b c d Eötvös Loránd Természetbarát Egyesület.
  9. a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala.
  10. a b c d Mann Miklós.
  11. [1]
  12. familysearch.org Horváth Gizella római katolikus keresztelői adatlapja
  13. pzoli.
  14. www.karpatalja.ma.
  15. a b feltalaloink.hu.
  16. ekvivalenciaelv.
  17. Abonyi.
  18. Király.
  19. Eötvös 1890.
  20. Eötvös-Pekár-Fekete.
  21. Gazda.
  22. Einstein.
  23. Eötvös kráter.
  24. nasa.
  25. Czeizel.
  26. Gudenus.
  27. Eötvös Ignác gyászjelentése (1838).
  28. Szepessy Mária gyászjelentése.
  29. Lilien Anna gyászjelentése.
  30. Rosty Ágnes gyászjelentése.
  31. Rosti Albert gyászjelentése.
  32. Eckstein Anna gyászjelentése.
  33. Eckstein Ferenc gyászjelentése.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]