Ez a szócikk átnevezés ellen védett

Fényképezés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Nagy formátumú kamera és optikai lencséje

A fotográfia vagy fényképészet a fény által közvetített képi információk rögzítése technikai eszközök (fényképezőgép, fényérzékeny anyag stb.) segítségével. Célja lehet gyakorlati vagy művészi.[1]

Kezdetben a fotó nem akart többnek látszani, mint precíz leképező eszköz (a világkiállításokon is a tudományos és technikai újítások között kapott helyet). A 1920. század fordulóján kezdték művészeti felhasználását egyre szélesebb körben művészetként elismerni, ezért csak a 20. század elején vált a hatodik művészeti ággá. Elnevezése a görög φως phosz („fény”), és γραφις graphisz („rajz”) szóból ered, együtt „fénnyel rajzolás” vagy „fényrajz” a jelentése.

Története[szerkesztés]

A fényképezést több új a hagyományos festészettől egyre eltávolodó látványélmények előzték meg, melyek közvetlenül vezettek el, mintegy kiváltó okai voltak a fényképezésnek.

A fényképészet – miként a nagy találmányok általában – nem a véletlen szülötte volt, hanem társadalmi igény hívta életre. A fényképezés technikai feltételeit, vagyis a fény optikai és kémiai hatását már korábban ismerték. A fényképezőgép őse, a camera obscura képalkotását már az arabok is feljegyezték. Használata a 17. század óta széles körben elterjedt a művészek között. Az ezüstsók fényérzékenységét pedig a 18. század elején fedezte fel Heinrich Schulze német vegyész.

A 19. század legfőbb irányzata a Biedermeier, a gépek, a technika iránti tisztelet, modernség, illetve az ezek által a valósághű ábrázolásra való törekvés mintegy szükségszerűvé tette a fotográfia feltalálását. Az igény megjelenésével egyidejűleg, egymástól függetlenül több kutató is megoldotta a camera obscura által rajzolt kép rögzítésének technikai problémáját.

Az egyik első sikeres „maradandó” fénykép 1827-ból: Kilátás a dolgozószobából. A felvételt Joseph Nicéphore Niépce, a fotográfia egyik feltalálója készítette több mint 8 órás expozícióval Saint-Loup-de-Varennes-ben lévő házának ablakából

Joseph Nicéphore Niépce és Louis Daguerre találmányát Daguerre pártfogója, Arago, a nagy tekintélyű fizikus és csillagász 1839. január 7-én jelentette be a Francia Akadémián. Miután a francia állam a találmányt életjáradék fejében megváltotta, a világnak ajándékozta, hogy bárki szabadon foglalkozhasson a fényképezéssel. Ugyanez év augusztus 19-én a Tudományos és Képzőművészeti Akadémia együttes ülésén hihetetlen nemzetközi érdeklődés közepette, a vegyi eljárást részletezve ismertette a dagerrotípia készítését. Ezt a napot, 1839. augusztus 19-ét, tekinthetjük a fényképészet megszületésének. Hatalmas sikerét jól példázza, hogy alig egy évvel a bemutató után, 1840-ben, már több mint 20 nyelven jelent meg leírás róla, többek között magyarul is. A sors fintora, hogy William Henry Fox Talbot 1839. január 31-én a londoni Royal Societynek bemutatott negatív-pozitív eljárása, a talbotípia megelőzte a francia bejelentést, azonban olyan szabadalmi megkötések voltak rajta, melyek nem kelhettek versenyre a „világnak ajándékozott”, vagyis közkincs dagerrotípiával. A sors másik fintora, hogy Daguerre a magáról elnevezett dagerrotípiához nem sokat tett hozzá, azt gyakorlatilag Nicéphore Niépce dolgozta ki, azonban Niépce korai halála és a vele kötött szerződés Daguerre nevét írták az első helyre, az elkészült képrögzítési eljárás is Daguerre nevét kapta.

A következő évtizedekben a képrögzítési eljárások fejlődése, az expozíciós idő rövidülése, a folyamatosan fejlődő technika vívmányainak felhasználása a fényképezőgépekben, illetve maga a fényképezőgép (a váz) és az objektívek fejlődése gyakran kihatott az uralkodó fényképészeti irányzatokra, stílusokra. A celluloid film 1887-es, majd az első, kifejezetten amatőr- és hobbifotósok számára kifejlesztett gép 1888-as kifejlesztésével és piacra dobásával, illetve az előhívólaborok megnyitásával George Eastman és Henry Strong cége, az Eastman Kodak Company több mint egy évszázadra bebetonozta magát a vezető fotográfiai cégek közé, mely iparnak a 19-20. század fordulóján, illetve a 20. század első évtizedeiben gyakorlatilag egyeduralkodója volt. A Kodak által bevezetett újítások és üzleti modell a fotográfiát a tehetősebbek szórakozásából, illetve „különleges státuszából” köznapivá és szinte bárki számára elérhetővé tette. A Kodak 1930-ban bekerült a Dow Jones Ipari Átlagba, ahonnan csak 2004-ben került ki. Egyúttal az addig roppant változatos képméretek kezdeti standardizálása is a Kodakon keresztül történt; fényképezőgépei és filmjei annyira elterjedtek voltak, hogy más film- és fényképezőgépgyártók is az ő méreteikre gyártották eszközeik, filmjeik többségét. Ezzel párhuzamban más cégek is próbálkoztak saját sztenderdek felállításával, több-kevesebb sikerrel, de például a Leica 1925-ben hozta forgalomba a 35 mm-es filmet, ami mind a mai napig az „alapfilm”, azaz a legelterjedtebb filmméret mind fényképezésben, mind filmezésben.

Az első színes fotográfia (Maxwell, 1861)

Noha az első színes képet az angol fizikus James Clerk Maxwell készítette 1861-ben, az 1910-es évekig ritkaságszámba mentek; az ilyenek többsége eredetileg fekete-fehér kép volt, amit kézzel színeztek, utólag. Az első színesfilmet 1907-ben hozta forgalomba a Kodak, amely az autokróm eljárásra épült, de a színeket teljesen valóságosan visszaadó filmre, a színes fotográfia valódi megszületésére 1935-ig várni kellett, amikor a Kodak piacra dobta az előző évben kikísérletezett Kodachrome nevű filmjét.

1937-ben dr. Edwin Land több évnyi kutatómunka után megalapította Polaroid Corporation nevű cégét, hogy olyan kamerát fejlesszen ki, amely azonnal, ott helyben elő is hívja a képet. Eztán még tíz évnyi fejlesztő munka következett, mielőtt 1947. február 21-én bemutathatta 18×24 cm-es kameráját és a polaroid eljárást az Optical Society of Americának. A kereskedelmi forgalomba kerülést követően jelentős sikereket ért el, noha a polaroidfilm 9-10-szer is drágább volt a normál filmnél, és kizárólag a cég által gyártott kamerákba volt jó. Az első Polaroid diapozitív 1957-ben, míg az első színes Polaroid kép csupán 1963-ban készülhetett el.

1959-ben a Nikon Corporation forgalomba hozta a Nikon F nevű kameráját, amivel bevezette az F bajonettet, mint sztenderd kapcsolódási módot a fényképezőgépváz és a különböző optikák között, így egy adott objektívet különböző Nikon gépeken is használni lehetett. Az ötlet olyan sikeresnek bizonyult, hogy rövid idő alatt számos fényképezőgép- és objektívgyártó cég is F bajonettel kapcsolta össze gépét és objektívjeit, egyúttal megteremtve a márkák ötvözésének újabb lehetőségét (pl. Leica gépen Nikon objektív, benne Agfacolor film). A Nikon F képkereső megoldása szintén hamar kvázi szabvánnyá válik.

Szintén 1959-ben került forgalomba az első teljesen automata fényképezőgép, az Agfa Optima. 1964-ben a Pentax kifejlesztette a TTL (through-the-lens, azaz az optikán keresztül) képkereső-rendszert, amivel a ma megszokott módon a keresőbe nézve közvetlenül az objektív által rajzolt kép vált láthatóvá.

A videotelefonok kifejlesztésén fáradozó AT&T Bell Laboratories a kutatások számos „melléktermékének” egyikeként 1973-ban előállította a világ első digitális fényképezőgépét, melyet az általuk kifejlesztett CCD-vel felszerelve a cég egyik partnere, a Fairchild Semiconductor hozott forgalomba még abban az évben. A számítógépek rohamos fejlődésével együtt járt a digitális fényképezőgépek gyors fejlődése is, 1986-ra a Kodak digitális gépe már egy megapixeles képek készítésére is alkalmas volt, azonban ezek akkoriban körülményes és költséges kidolgozása és magas ára miatt egészen az 1990-es évek végéig, a 2000-es évek elejéig gyakorlatilag alig voltak piaci forgalomban. Az első fényképezőgép, mely számítógépes fájl formátumban készített képet a Fuji DS-1P volt, 1988-ban, 16 megabájtos memóriakártyával, amit egy külön elem működtetett. Az első, kereskedelmi forgalomban kapható digitális kamera a Dycam Model 1 (avagy Logitech Fotoman) volt. A CCD képszenzorral ellátott gép digitálisan tárolta a képeket, és közvetlenül csatlakoztatható volt egy számítógéphez letöltés céljából. 1991-ben a Kodak piacra dobta a Kodak DCS 100-ast, a világ első digitális tükörreflexes fényképezőgépét, mely már az 1988-ban bevezetett JPEG formátumban készítette a felvételeket. A technika rohamos fejlődésével már csak idő kérdése volt, hogy mikor fogják a digitális gépek minőségben és elérhetőségben (árban) beérni a „hagyományos” masinákat.

1995-ben a Casio QV-10-es gépe volt először felszerelve LCD kijelzővel, az első CompactFlash kártyát pedig az 1996-ban megjelent Kodak DC-25-ben lehetett használni.

Szintén 1995-ben jelent meg a fényképezőgép és a videokamera első kereskedelmi forgalomban is elérhető digitális ötvözete, a rövid videók készítésére is alkalmas Ricoh RDC-1. Ezen gépek akkoriban gyakran horribilis ára (a Kodak DCS 100 például 13 000 dollárba került 1991-ben) azonban elriasztott szinte minden érdeklődőt. A „digitális áttörés” a Nikon D1 1999-es megjelenésével kezdődött, melynek hatezer dollár alatti ára és 2,74 megapixeles felbontása már érdemessé tette megvételre a gazdagabb műkedvelők és profi fényképészek számára. A digitális kamerák „totális áttörése” 2003-ban jött el, mikor a Canon forgalomba hozta a Canon EOS 300D-t , a „digitális lázadót”. Ezer dollár alatti ára és hat megapixel feletti felbontása a számítógépek elterjedésével együtt gyorsan népszerűvé tette a digitális fényképezőgépeket, amik csakhamar kiszorították a „hagyományos” masinákat a piacról, maguk után vonva a fotólaborok és előhívó-üzletek gyors ütemű visszaszorulását, eltűnését.

A fotósok[szerkesztés]

A fényképet készítő státusa szerint lehet:

  • hivatásos (profi)
    fotóművész
    fényképész iparos
    alkalmazott fotós
  • műkedvelő (amatőr)
  • privát (családi fotós, régiesen knipszelő).

A kategóriák között természetesen vannak átjárások, azonban nem keverendők össze a szándék szerinti felosztással.

A fotós szándéka szerint megkülönböztethetőek:

  • művészi célú
  • alkalmazott célú (mint pl. a riportképek, az illusztrációs fotók, tudományos felvételek) és
  • családi (privát) célból

készült képek.

A fényképezés kategóriái[szerkesztés]

Egy kép többféle (fotó)információs kategóriába is belekerülhet a közlési szándék szerint.

Referenciális fotózás (valóság leképezése)[szerkesztés]

A referenciális fotóknál a kép tárgya (motívuma) a legfontosabb, minden más ezt a fő célt szolgálja, de arról nem terelheti el a figyelmet – elsősorban sajtófotóknál.

A képek típusai
  • Portré
  • Hír-, eseménykép
  • Dokumentumkép
  • Tárgy fotó, reprodukció
  • Szövegillusztráló kép
  • Riportkép (információtöbblettel rendelkező kép)
  • Képriport (pl.: képsorozat)
Alfajai
  • Politikai
  • Társadalmi
  • Ipari
  • Mezőgazdasági
  • Közlekedési
  • Ismeretterjesztő
  • Műszaki, építészeti
  • Mikro-, makrofelvételek
  • Sport
  • Színházi
  • Balett-, táncfelvételek
  • Filmképek, tévéképek (werkfotó is)
  • Divatképek
  • Képzőművészeti reprodukciók

Művészi fotózás (valóság teremtése)[szerkesztés]

A művészi képeken az esztétikai jelleg uralkodik. A fotó alkotója ilyenkor a saját egyéniségén keresztül értékeli és alakítja motívumát. A téma kiválasztása, a megfelelő technikai feltételek megteremtése, a pillanat megragadása együttesen határozzák meg a képet. Jellemző, hogy hosszú tervező folyamat előzi meg. Az olvasó (néző) képolvasási gyakorlatára is szükség van.

Zsáner fotózás (életkép- vagy jelenetábrázolás, szórakoztatás)[szerkesztés]

A zsánerfotók, avagy nem informatív képek, melyek kizárólag szórakoztatásra, rendkívüliségek bemutatására szolgálnak – általában szöveginformáció nélkül (előfordul, hogy címe sincs). Célja lehet a meghökkentés, a meglepő események vagy humoros szituációk közlése.

A fényképezés stílusirányzatai[szerkesztés]

Robert Demachy "Severity" című festői fotográfiája (1904)

A fotográfia művészettörténeti szempontból az alábbi stílusirányzatokra osztható fel:

  • Realista
  • Festőies törekvések (Piktorializmus vagy piktoralizmus)
    Nagyjából a 19. század utolsó és a 20. század első éveire tehető egyéni képalakítás, melynél a festőies hatásokat nem utólagos manipulációkkal, hanem az erre a célra szerkesztett lágyrajzú objektívekkel érték el.[2]
Sarah DeRemer "Carrox" Carrot/Fox című szürreális fotómanipulációja (2015)

Műfaji meghatározások[szerkesztés]

  • Portré
    Emberábrázolások, arckép, önarckép
  • Természetfotó
    állatkép, növényfotó
  • Tájkép
    városkép, épületfotó
  • Eseményfotó
    sport, riport, színház, tánc
  • Csendélet, tárgyfotó
  • Tudományos, műszaki fotó
    csillagászati, mikro-, makrofelvétel, infravörös fotó, fotometria, víz alatti, spektográfia
  • Illusztrációs fotó
    reklám, divat
  • Képzőművészeti fotó
    átfestett fotó, kollázs, montázs, vegyes technikájú képek

A fényképezőgép[szerkesztés]

A fényképezőgép mai formáját csupán a 20. század elején kapta, míg a celluloidfilm (a mai értelemben vett negatív film) a 19. század végén (1888-ban) került először forgalomba, Kodak néven.

Képrögzítési eljárások[szerkesztés]

Zársebesség szemléltetése

Kezdetben a felvételek ezüstlemezre (dagerrotípia), majd az előhívási és képrögzítési technikák, eljárások fejlődésével rengeteg különböző sikeres illetve kevésbé sikeres módon 1888-ig szinte kizárólag azonnal papírra, vagy üveglemezre készültek, utána George Eastman (illetve a szabadalmi vita megnyerése után Hannibal Goodwin) találmánya, a celluloidfilm fokozatosan (és teljesen) kiszorította ezeket.

A világ első színes felvételét az angol fizikus James Clerk Maxwell készítette 1861-ben. Őt több jobb illetve kevésbé jó próbálkozás követte, de a színes képek egészen az 1910-es évekig ritkaságszámba mentek, főleg kézzel színezték őket. Az első színesfilmet 1907-ben hozta forgalomba a Kodak, mely az autokróm eljárásra épült, de a színeket teljesen valóságosan visszaadó filmre, a színes fotográfia valódi megszületésére 1935-ig várni kellett, mikor (szintén a Kodak cég) piacra dobta előző évben kikísérletezett Kodachrome nevű filmjét.

A készítés során alkalmazott képelőhívó és képrögzítő technikák alapján három nagy csoportot különböztethetünk meg: a direkt pozitív (vagy direktpozitív), a negatív, illetve a pozitív eljárásokat.

Direkt pozitív eljárások[szerkesztés]

A fényképezésnél közvetlenül pozitív képet kapunk.[3]

  1. dagerrotípia
  2. amfitípia
  3. ambrotípia
  4. pannotípia
  5. ferrotípia
  6. papír gyorsfénykép
  7. autochrom
  8. dufaycolor-film
  9. fordítós filmek (diapozitívek)
  10. polaroid
  11. heliochrómia
  12. fordítós papírok (pl. Cibachrome)

Negatív eljárások[szerkesztés]

  1. talbotípia negatív
  2. viaszpapír negatív (Le Gray-féle)
  3. albuminos üvegnegatív
  4. kollódiumos nedves eljárással készült üvegnegatív
  5. kollódiumos szárazlemez
  6. zselatinos szárazlemez
  7. Eastman papírnegatív és papír tekercsfilm (Kodak)
  8. nitrát tekercs- és síkfilm 9. acetát tekercs és síkfilm
  9. poliészter tekercs és síkfilm
  10. egyéb negatívok (papírra, más áttetsző anyagokra készült internegatívok stb.)

Pozitív eljárások[szerkesztés]

  1. talbotípia pozitív
  2. sópapír
  3. albumin
  4. matt albumin
  5. alboidin
  6. kazoidin
  7. celloidin
  8. matt celloidin
  9. zselatinos napfénypapír
  10. zselatinos előhívópapír
  11. cianotípia
  12. argentotípia
  13. papír porcelánkép
  14. chromotípia
  15. krisztóleum
  16. platinotípia
  17. palládiumkép
  18. jódpapír
  19. só-arrow-root papír
  20. fotóporcelán
  21. opáltípia
  22. enyveshát
  23. fotóárnykép
  24. ivoritípia
  25. sztereókép
  26. panorámafotó
  27. bélyegfotó
  28. pigmentnyomat
  29. szénnyomat
  30. guminyomat
  31. olajnyomat
  32. olajátnyomás
  33. ozotípia
  34. ozobróm
  35. enyvnyomat
  36. brómolaj nyomat
  37. brómolaj átnyomás
  38. carbronyomat
  39. pinatípia
  40. mariotípia
  41. woodburytípia
  42. fotóheliogravür
  43. fénynyomat
  44. fotólitográfia
  45. spitzertípia

Digitális képrögzítés[szerkesztés]

George Smith és Willard Boyle 2009-ben

Willard S. Boyle és George E. Smith 1969-ben az AT&T Bell Labsnél fejlesztették ki az első digitális érzékelőt használó képalkotási módszert, a CCD-technológiát (Charge-Coupled Device), amely eszköz a fényt elektromos jelekké alakítja. Találmányukért 2009. október 6-án fizikai Nobel-díjat kaptak.[4] Az első digitális kamerát Stephen Sasson, az Eastman Kodak egyik alkalmazottja alkotta meg 1975-ben, amiért 2010. november 17-én Barack Obama amerikai elnök a technológiai és innovációs felfedezésekért járó nemzeti érdemrenddel tüntette ki.[5][6] A digitális jel időbeli lefolyása kvantált, számjegyek írják le és előre meghatározott egységekből épül fel.[7]

A digitális fényképezésben a képrögzítési eljárás optikai és elektronikai folyamatok meghatározott sorát jelenti. A képek előállításának legfontosabb kelléke a szenzor – két alapvető fajtája a CCD és a CMOS –, ami a film helyén helyezkedik el és az adott gép fényérzékenységét, képfelbontását, színvisszaadását, valamint a kép méretarányait határozza meg. Tükörreflexes fényképezőgépek képérzékelője csak az árnyalatot érzékeli, a színeket nem, ezért a képérzékelők minden egyes képpontja felett egy színszűrő helyezkedik el. Az ezt feldolgozó kalkuláló szoftver (nevezik firmware-nek is) figyelembe veszi a szomszédos szín- és árnyalati információkat, majd pontonként számítja ki a színárnyalatokat.[8][9] Az elektronikus képrögzítés első lépése az, hogy ennek mikroszkopikus celláiban a fény fizikai elváltozást okoz. A CPU végzi el a kapott adatokból a kép megalkotását, a képfájl létrehozását. E kihagyásával a „nyers” (raw) képadatok arra adnak lehetőséget, hogy más programok segítségével – technikai felkészültségünknek megfelelően – magunknak alkossuk meg a képfájlt. A színes fényképek digitális rögzítésének alapszabványa a 24 bites színmélység, de gyakori a 36 (3x12), esetleg a 42 (3x14) vagy a 48 (3x16) bites formátum is. Azonban ha minden pixel színe 24 számjeggyel rögzül, akkor nagy lesz a képfájl, ami nagy memóriakapacitást igényel. Ennek csökkentésére dolgozták ki a különböző, veszteségmentes és veszteséges tömörítési eljárásokat. A képi információ digitális tárolására számos szabványt (képformátumok) alakítottak ki.[10][7]

Objektív[szerkesztés]

Halszemoptikával készült tájkép

A fotográfiai kép részletgazdagsága és élessége a képet rajzoló objektív és a képet felfogó (rögzítő) anyag (film, CCD/CMOS) feloldóképességétől függ, vagyis a fényérzékeny réteg (az objektív) azon tulajdonságától, hogy mennyire képes a finom, vonalszerű részletek visszaadására.[11]

A camera obscura (vagy lyukkamera) a fényképezőgép és a laterna magica (vetítőgép) közös őse volt, mely szerkezetben már 16. században alkalmaztak konvex (domború, gyűjtő optikai) és bikonvex (kétoldali domború) lencsét, illetve az élességnövelést elősegítő rekeszt is. A 18. században kísérleteztek azonban először a képrögzítésben a gyűjtőlencsék alkalmazásával. Niépce első fennmaradt, Kilátás a dolgozószobából című képének 6-8 órás megvilágítási idejét (amit héliografiának nevezett) Daguerre (társa halála után) már 10 percre is le tudta csökkenteni (az eljárás neve dagerrotípia). Megszületett a fotó-objektív.[12][13][14]

A Petzval objektív

A lencsék alkalmazása azonban magával hozta azok torzításait is a képre. A problémára Petzval József szerkesztett objektívje (ami nagy fényereje mellett a lencsehibákat is remekül korrigálta) jelentett megoldást, mellyel 1841-ben már 45 másodpercre csökkent az exponálás ideje. Az ő objektívje tette lehetővé a fényképészeti ipar megindulását. Fényképészeti célokra már nem használják (a belőle kifejlesztett vetítő objektívek azonban a 20. század végén is a legjobbnak számítottak), helyét az anasztigmát objektívek vették át, amelyek nagy képszögre kiterjedően, nagy fényerővel adnak asztigmatizmustól mentes képet.[15]

Az 1800-as évek végén, 1900-as évek elején az objektívek terén a világszerte ismert Tessar, Biotar, Triotar, Distagon és Sonnar márkanevek alapozták meg Carl Zeiss fotográfiai hírnevét. Ebben az időszakban a Zeiss Ikon AG számított a legelismertebb gyártónak, azonban az 1970-es évekre már nem tudott lépést tartani az egyre népszerűbb, jobb minőségű és olcsóbb japán fotótermékekkel.[16]

A „digitális”[m 1] objektívek esetében a filmhez közelibb kép létrehozásának feltétele a növekvő pixelszám.[17]

Megjegyzések[szerkesztés]

  1. „Természetesen ahogy nincsen – a szó szoros értelmében vett – digitális kép, ugyanúgy ilyen objektív sincs. Az elnevezés értelemszerűen az új technológia megkülönböztetését célozza.” (Rák József)[17]

Hivatkozások[szerkesztés]

  1. Művészeti és építészettörténeti kifejezések gyűjteménye (Műszaki Könyvkiadó, 1996.)
  2. Feledy Balázs: Kocsis Iván: Festőies törekvések a fotográfiában című könyvéről, Szín, a Magyar Művelődési Intézet lapja 9. évfolyam 4. szám - 2004. október
  3. Flesch Bálint: Fototechnika-Történeti (Egészen) Kis Lexikon, ARCHALTFOTOKONZERV, 1987-2013
  4. Fizikai Nobel-díj az optikai kommunikációért és a CCD-érzékelőért, origo.hu - 2009. október 6.
  5. Kruza Richárd: Obama kitüntette a digitális fényképezőgép megalkotóját, sg.hu - 2010. november 26.
  6. Digitális hátfalak a gyakorlatban, Digitális Fotó Magazin január-februári szám - 2014. dec. 24.
  7. ^ a b Horváth Cz. János, Lévai Jenő, Dr. Molnár György: Oktatás és technológia (VII. fejezet Digitális fényképezés és képfeldolgozás alapjai 2. A digitális fényképezés, tankonyvtar.hu) - 2014. január 21. ISBN 978-963-279-766-3
  8. Dr. Pétery Kristóf: Digitális fényképezés, akonyv.hu - 1999/2002. ISBN 963 9430 53 6
  9. Takács Szabolcs: Amit a digitális fényképezőgépekről nem árt tudni!, fotopiac.hu - 2013. április 26.
  10. Nagy Melinda: Képek digitális utófeldolgozása (diplomamunka), Debreceni Egyetem informatikai kara, dea.lib.unideb.hu - 2007.
  11. Rák József: Lapka-számtan, DIGITREND, 3. rész; Fotóművészet XLVIII. évf. 3-4. sz. - 2005/3-4.
  12. Rónay Gabriella A fotográfiai eljárások története
  13. Vincze Teréz, Vajdovich Györgyi: A film és társművészetei (bevezető kurzus szabad bölcsészeknek), ELTE BTK, Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet - 2006. (hozzáférés: 2016. február 3.)
  14. Flesch Bálint: Történeti Fotóeljárások - Dagerrotípia, inphoto.blog.hu - 2015. január 23.
  15. Ónódy Miklós: Reprográfia a tájékoztatási intézményekben és könyvtárakban: I. A reprográfia alapjai, másoló eljárások (81-91. oldal), Országos Műszaki Könyvtár és Dokumentációs Központ (Budapest) - 1978. ISBN 963-592-150-0 (online: Google könyv)
  16. Petur: Történelem: Carl Zeiss, pixinfo.com - 2010. augusztus 6.
  17. ^ a b Rák József: „Digitális” objektívek, DigiTREND, 10. rész; Fotóművészet LII. évf. 1. sz. - 2009/1

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Fényképezés témájú médiaállományokat.

Irodalom[szerkesztés]

  • Tőry Klára: A fényképezés története
  • Szilágyi Gábor: A fotóművészet története (Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest, 1982)
  • Wilfried Baatz: Fotográfia (Kossuth nyomda, Budapest, 2003)
  • Mary Warner Marien: A fotográfia nagykönyve - A fényképezés kultúrtörténete, Typotex Kiadó, 2011, ISBN 978-963-279-427-3