Heidelbergi Egyetem

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Heidelbergi Egyetem
Ruprecht-Karls-Universität Heidelberg
Logo University of Heidelberg.png

Siegel-uni-heidelberg.png
Alapítva 1386
Hely Németország, Heidelberg
Mottó Semper apertus
(Mindig nyitva)
Típus állami egyetem
Hallgatói létszám 27 243 fő
ebből 57,1% (2004)
Rektor Bernhard Eitel
Elhelyezkedése
Heidelbergi EgyetemRuprecht-Karls-Universität Heidelberg (Németország)
Heidelbergi EgyetemRuprecht-Karls-Universität Heidelberg
Heidelbergi Egyetem
Ruprecht-Karls-Universität Heidelberg
Pozíció Németország térképén
é. sz. 49° 24′ 37″, k. h. 8° 42′ 23″Koordináták: é. sz. 49° 24′ 37″, k. h. 8° 42′ 23″
A Heidelbergi Egyetem
Ruprecht-Karls-Universität Heidelberg weboldala
Commons

A Heidelbergi Ruprecht Karl Egyetem (németül Ruprecht-Karls-Universität) a legrégebbi németországi egyetem. 1385. október 23-án kapta meg a város VI. Orbán pápától az alapító okiratot. Az 1368-as első évtől kezdve négy fakultáson folyt az oktatás (teológia, jog, orvostudomány, filozófia), és csak 1890-ben indult el ötödikként az önálló természettudományi fakultás. 1969-ben 16 szakirányú fakultásra oszlott.

Története[szerkesztés]

Az egyetem régi épületének aulája

Az egyetem harmadikként alakult a Német-római Birodalomban a párizsi és a prágai után.

I. Ruprecht pfalzi választófejedelem alapította 1386-ban pápai jóváhagyással, hogy területét szellemi központtá tegye, idegeneket vonzzon, és a templomi és állami tisztviselőket helyben lehessen kiképezni. Első professzorai Párizsból és Prágából jöttek, elmenekülve hazájuk királyviszályai és nemzetiségi háborúi elől az akkoriban biztonságos Heidelbergbe. Alapítórektora Marsilius von Inghen volt. A Peterskirche a 14. században vált egyetemi templommá.

A választófejedelmek gondoskodtak az egyetemről, de gyakran bele is szóltak az egyetem autonómiájába, ha ez szükségesnek tűnt számukra. Gyakran új áramlatokat is hoztak, mint amilyen a humanizmus.

Reformáció[szerkesztés]

A reformáció alatt sokáig nem bolygatták az egyetemet Luther Márton 1518-as heidelbergi fellépése miatt. Csak Ottó Henrik pfalzi választófejedelem választófejedelem változtatta 1556-ban evangélikus területi egyetemmé. A 16. század második felében III. Frigyes pfalzi választófejedelem választófejedelem tette az európai tudomány és kultúra egyik központjává, és megőrizte különleges kálvinista főiskola jellegét. Heidelberg vált a német Genffé, a kálvinista tudomány egyik központjává is, amelynek nemzetközi kisugárzása egész Európából vonzotta a professzorokat és diákokat. A teológiai kar közreműködésével jött létre 1563-ban a híres heidelbergi káté. A kálvinizmus mellett a 16. század végén megjelent a késő humanizmus. Ebben az időszakban működött itt például Paul Schede, Jan Gruter, Martin Opitz, Julius Wilhelm Zincgref és Matthäus Merian.

Noha egy-egy magyar diák beiratkozására már 1460-ból, 1502-ből és 1505-ből van adat,[1] a magyar diákok heidelbergi peregrinációja a 16. század második felétől kezdve a 17. század első két évtizedében volt jellemző. A városba irányuló magyar peregrináció fénykora a harmincéves háborúig tartott, amikor 1622-ben a Katolikus Liga Tilly által vezetett katonái feldúlták a várost; ezt követően a református diákok leginkább Hollandia és Anglia felé tájékozódtak. A heidelbergi peregrinusok hazatérve máig jelentőst hatást gyakoroltak a vallási, kulturális és politikai életre.[2][3][4][5]

Harmincéves háború[szerkesztés]

Ez a virágzó időszak 1618-ig tartott. A Harmincéves háború komoly csapást jelentett az egyetem számára. Az oktatás több alkalommal szünetelt, a világhírű Bibliotheca Palatina-t 1622-ben Rómába szállították. A háború utáni nehéz újrakezdést hátráltatta, hogy 1693-ban XIV. Lajos csapatai teljesen lerombolták Heidelberget. Az egyetem ismét több évig nem nyitotta ki kapuit.

18. század[szerkesztés]

A 18. században, mint oly sok más egyetemen, Heidelbergben is a szellemi középszer uralkodott. Az egyetem addig vitathatatlan evangélikus jellege egy megkésett ellenreformáció során eltűnt.

19. század[szerkesztés]

Studentenkarzer (hallgatói fogda)

Heidelberg 1802-ben Baden tartományhoz történő kerülése újrakezdéssel is együtt járt. Az egyetemet újjászervezték, az állam anyagilag támogatta az oktatást. Az egyetem az első baden-i nagyherceg, Karl Friedrich nevét hozzáfűzte az alapító nevéhez, és azóta hívják Ruprecht-Karl-Egyetemnek.

Az egyetem szellemeiségét a humanizmus határozta meg, de a professzorok és a diákok között a romantikusok követőire is rá lehet találni. Két évet tanított Heidelbergben Georg Wilhelm Friedrich Hegel, Schlosser saját iskolát alapított a politikai történelemtudományok tanulmányozására, az orvos Maximilian Joseph von Chelius egész Európából vonzotta a betegeket. A Heidelbergi professzorok a liberalizmus követői közé tartoztak, többen közülük tagjai voltak a frankfurti nemzetgyűlésnek. A forradalom után Ludwig Häusser volt a dél-német liberális nemzeti gondolkozás szószólója. Míg Robert Wilhelm Bunsen, Gustav Robert Kirchhoff és Hermann Ludwig von Helmholtz tevékenységének köszönhetően a természettudományok aranykorukat élték, a 19. században mint kiváló jogi egyetem is ismert volt.

1886-ban ünnepelték az egyetem 500 éves fennállásának évfordulóját.

20. század[szerkesztés]

Az egyetem a világra nyitott és liberális volt. Ezt nemcsak a számtalan külföldi diákban mutatkozott meg, hanem a századfordulótól jellegzetes heidelberg-i szellemben és a tudományok közötti párbeszédben, amit Max Weber és barátai segítettek, akik közé mindenekelőtt a teológus Ernst Troeltsch és fiatal tanítványokból álló körük tartozott.

Weimari Köztársaság[szerkesztés]

Az élő szellemért

A Weimari Köztársaság ideje alatt Heidelberg a demokratikus szellem fellegvárának számított, mely szellemet Karl Jaspers, Gustav Radbruch, Martin Dibelius, Alfred Weber terjesztett. Az amerikai adományokból felépített Neue Univerität (Új Egyetem) a Friedrich Gundolf által megfogalmazott mottót kapta: "Az élő szellemért" (Dem lebendigen Geist). Azonban árnyékok is maradtak: az egyetemi diákság radikalizálódott, a pacifista Emil Gumbelnek el kellett hagynia az egyetemet. A tudományos életet tekintve a filozófia és a jogtudományok öregbítették az egyetem hírnevét. Új utat jeletett Ludolf von Krehl egységes orvostudományi koncepciója. Számos éven át dolgozott itt a fizikus Philipp Lenard (Lénárd Fülöp), aki a Nemzetiszocialista Párt támogatója volt.

Harmadik Birodalom[szerkesztés]

A Harmadik Birodalom nagyszámú docenst bocsátott el és számos diákot zárt ki politikai vagy rasszista okokból. Sokaknak emigrálniuk kellett, két professzor közvetlenül a terrornak esett áldozatul. Az egyetemi téren tartott könyvégetéseken főleg egyetemi tagok vettek részt. A rendszerhez hű emberek tevékenységének eredményeképpen Heidelberget „barna” egyetemnek nevezték. Az Új Egyetem homlokzatán található szobor mottóját megváltoztatták „Az élő szellemért” helyett „A német szellemért” feliratra. Még a professzorok közül is sokan támogatták az új mottót.

A 20. század második fele[szerkesztés]

A második világháború után az egyetemet újjá kellett építeni, ugyanis lebombázták. Karl Jaspers vezetése alatt rövid idő alatt felépült az új épületegyüttes. Az egyetem a '90-es években jó hírnévre tett szert az orvostudomány, a fizika, a matematika és az informatika terén. Több egyetem is partnere lett: a csilei, egyiptomi, massachusettsi.

Híres személyiségek[szerkesztés]

Az egyetem híressé vált hallgatóit és professzorait soroljuk fel szakterületenként, azon belül névsorban.

Teológia[szerkesztés]

Jogtudomány[szerkesztés]

Gazdaságtudomány[szerkesztés]

  • Karl Knies – közgazdász (prof. 1865–1896)
  • Max Weber – közgazdász (prof. 1897–1903)

Orvostudomány[szerkesztés]

Filozófia/Művészet[szerkesztés]

Természettudomány és matematika[szerkesztés]

Politikus[szerkesztés]

  • Joseph Goebbels – népművelés- és propagandaügyi birodalmi miniszter (hallg.; filozófus doktor 1921)
  • Helmut Kohl – szövetségi kancellár (hallg. 1951–1956, Dr. phil. 1958)
  • Hans-Christian Ströbele – MdB (hallg. 1960-?)
  • Reinhard Bütikofer – A Bündnis90/Zöldek politikai tömörülés szövetségi igazgatója
  • Rezzo Schlauch – MdB und Parlamentarischer Staatssekretär BMWA
  • Bernhard Vogel – Rajna-vidék–Pfalz, később Türingia miniszterelnöke (hallg., majd (1960-1967) oktató) Wissenschaftlicher Assistent und Lehrbeauftragter am Institut für Politische Wissenschaft

Hivatkozások[szerkesztés]

  1. Tonk Sándor: Erdélyiek egyetemjárása a középkorban. Bukarest: Kriterion. 1979. 204., 211. o.  
  2. Gömöri György: Magyar peregrinusok a XVII. századi Angliában. In Régi és új peregrináció: Magyarok külföldön, külföldiek Magyarországon : [a III. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszuson, Szeged, 1991. augusztus 12-16., elhangzott előadások]. Szerk. Békési Imre et al. Szeged: Scriptum; Budapest: Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság. 1993. 540–548. o. ISBN 9638335009  
  3. Szabó Miklós: Az erdélyi unitáriusok külföldi egyetemjárása 1848-ig. Keresztény Magvető, XCVII. évf. 2. sz. (1991) 93. o.
  4. Heltai János: A heidelbergi egyetemjárás, 1595—1621. In Régi és új peregrináció: Magyarok külföldön, külföldiek Magyarországon : [a III. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszuson, Szeged, 1991. augusztus 12-16., elhangzott előadások]. Szerk. Békési Imre et al. Szeged: Scriptum; Budapest: Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság. 1993. 540–544. o. ISBN 9638335009  
  5. Szabó András: A heidelbergi egyetem levéltárának magyar vonatkozású iratai (1560–1622). In „Nem sűlyed az emberiség!”…: Album amicorum Szörényi László LX. születésnapjára. Főszerk. Jankovich József. Budapest: MTA Irodalomtudományi Intézet. 2007. 1413. o.  

Külső hivatkozások[szerkesztés]