Karl Gustav Adolf Knies

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Karl Gustav Adolf Knies
Született 1821. március 29.[1][2][3][4][5]
Marburg[5][6][7]
Elhunyt 1898. augusztus 3. (77 évesen)[8][1][2][3][5]
Heidelberg[5][6][7]
Állampolgársága
Gyermekei Max Knies
Foglalkozása
  • közgazdász
  • szerző
  • egyetemi oktató
  • political scientist
  • középiskolai tanár
  • közgazdászdoktor
Tisztsége
  • egyetemi magántanár (Philipps-Universität Marburg Fachbereich Gesellschaftswissenschaften und Philosophie, 1846–1849)
  • egyetemi magántanár (Kasseli Egyetem, 1849. október 1. – 1851. április)
  • egyetemi magántanár (Philipps-Universität Marburg Fachbereich Gesellschaftswissenschaften und Philosophie, 1851–1852)
  • középiskolai tanár (Kantonsschule Schaffhausen, 1852. augusztus – 1855)
  • professzor (Albert-Ludwigs-Universität Freiburg Philosophische Fakultät, 1855. március – 1865)
  • Member of the Second Chamber of the Diet of the Grand Duchy of Baden (1861–1866)
  • professzor (Ruprecht-Karls-Universität Heidelberg Philosophische Fakultät, 1865 – 1896. április 1.)
  • Members of the First Chamber of the Diet of the Grand Duchy of Baden (1877–1887)
  • alelnök (1883–1887)
Iskolái Marburgi Egyetem (1841–1845)
Kitüntetései honorary doctor of the University of Tübingen (1877)[5][7][9]
A Wikimédia Commons tartalmaz Karl Gustav Adolf Knies témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Karl Gustav Adolf Knies (Marburg, 1821. március 29.Heidelberg, 1898. augusztus 3.) német közgazdász, statisztikus, politikus, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. A 19. század közepi német történeti közgazdaságtani iskola egyik vezéregyénisége, az ún. marginalista forradalommal előtérbe kerülő határhaszon-iskola és a neoklasszikus közgazdaságtan előfutára volt.

Életútja[szerkesztés]

Történeti és politikatudományi tanulmányokat folytatott a Marburgi Egyetemen, majd liberális gondolkodású politikusként részt vett hazája közéleti harcaiban. Az 1848-as német forradalmak leverését követően Svájcban telepedett le, és egy schaffhauseni műszaki iskolában tanított, illetve közgazdasági, statisztikai kutatásaival foglalkozott. 1855-ben hazatért és újra bekapcsolódott a politikai életbe. 1861-től 1865-ig a badeni tartományi parlament képviselője, az egyebek mellett a katolikus egyházi iskolák államosítását elrendelő – végül megbukott – közoktatási reformtörvény szószólója volt. Ezt követően visszavonult a közéletből, és 1865-től 1896-ig a Heidelbergi Egyetem tanára, a politikai gazdaságtani tanszék vezetője volt.

Munkássága[szerkesztés]

Bruno Hildebrand és Wilhelm Roscher mellett a német történeti iskola egyik megalapítója, vezéregyénisége volt. Elméleti munkáiban, köztük legnagyobb hatású, 1853-as politikai közgazdaságtani művében a klasszikus angol közgazdasági felfogással – és részben Hildebranddal is – szembehelyezkedve vitatta, hogy a gazdasági folyamatok helytől és időtől függetlenül értelmezhetőek, merev axiómákkal, kauzális törvényszerűségekkel modellezhetőek lennének. Érvelésében az egyének, társadalmak és népek földrajzi és történeti különbségeire helyezte a hangsúlyt, s a gazdasági folyamatok történeti, politikai és kulturális meghatározottságából kiindulva a tapasztalaton nyugvó induktív módszert tartotta követendőnek. Felfogása sok szempontból rokonságot mutat Friedrich Listével, így például történeti szemléletét érvényesítve megállapította, hogy a védővámok csupán az iparosodás korai szakaszában járó nemzetek számára szükségesek. Elméleti munkásságával nagy hatást gyakorolt az őt követő közgazdász-generációkra, egyebek mellett honfitársa, Max Weber, az osztrák Carl Menger, Eugen von Böhm-Bawerk és Friedrich von Wieser, az amerikai John Bates Clark, Richard T. Ely és Edwin Robert Anderson Seligman munkásságára.

A szabadkereskedelemről alkotott téziseiben a határhaszon-elmélet előfutára volt, nagy jelentőséget tulajdonított a termékek és javak értéke, illetve a fogyasztói haszon és elégedettség, más szavakkal a használati érték és csereérték közötti összefüggéseknek. 1850-ben az elsők között vetette fel a matematikai megalapozottságú statisztikai módszerek hasznosságát, s noha kortársai hevesen támadták elképzelését, még megérhette az önállósodott matematikai statisztika térhódítását.

Társasági tagságai és elismerései[szerkesztés]

Tudományos érdemei elismeréseképpen 1895-ben a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választották.

Főbb művei[szerkesztés]

  • Die Statistik als selbständige Wissenschaft. Kassel: Luckhardt’schen Buchhandlung. 1850
  • Die politische Oekonomie vom Standpunkte der geschichtlichen Methode. Braunschweig: Schwetschke. 1853
  • Der Telegraph als Verkehrsmittel. Tübingen: Laupp. 1857
  • Das Geld. Berlin: Weidmannsche Buchhandlung. 1873
  • Weltgeld und Weltmünze. Berlin: Weidmannsche Buchhandlung. 1874
  • Der Credit. Berlin: Weidmannsche Buchhandlung. 1879

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  2. a b Marburger Professorenkatalog. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  3. a b Brockhaus (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. Hrvatska enciklopedija (horvát nyelven). Miroslav Krleža Lexicographical Institute, 1999
  5. a b c d e f g Biographisches Jahrbuch und Deutscher Nekrolog (német nyelven). nem ismert. (Hozzáférés: 2023. február 5.)
  6. a b Integrált katalógustár (német és angol nyelven). (Hozzáférés: 2023. február 5.)
  7. a b c d e Deutsche Biographie (német és angol nyelven). Bayerische Staatsbibliothek. (Hozzáférés: 2023. február 5.)
  8. Integrált katalógustár (német és angol nyelven). (Hozzáférés: 2014. április 9.)
  9. Marburger Professorenkatalog. (Hozzáférés: 2023. február 5.)

Források[szerkesztés]