Theodor Adorno

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Theodor Adorno
Adorno.jpg
Született
1903. szeptember 11.[1][2]
Frankfurt am Main[3][4]
Elhunyt
1969. augusztus 6. (65 évesen)[1][5][2]
Visp[6]
Állampolgársága
Foglalkozása
  • filozófus
  • zeneszerző
  • zenetanár
  • szociológus
  • egyetemi tanár
  • irodalomkritikus
  • zenekritikus
Iskolái Merton College
Kitüntetései Goethe Plaque of the City of Frankfurt
Sírhely Frankfurt Main Cemetery

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Theodor Adorno témájú médiaállományokat.

Theodor Wiesengrund Adorno (Frankfurt am Main, 1903. szeptember 11.Visp (Svájc), 1969. augusztus 6.) német filozófus, zeneesztéta, a marxizmushoz közel álló frankfurti iskola képviselője.

Élete[szerkesztés]

Szülei Oscar Alexander Wiesengrund zsidó borkereskedő és Maria Calvelli-Adorno korzikai énekesnő. Filozófiából doktorált a frankfurti egyetemen, itt ismerkedett meg Max Horkheimerrel és Walter Benjaminnal, akik fontos szellemi társak maradtak életében. A húszas években több hosszú látogatást tett Bécsbe, ahol Alban Bergnél tanult zeneszerzést, illetve két évig az Anbruch c. zenei folyóiratot szerkesztette. (Ekkoriban már a modern zene kíméletlen kritikusaként tartották számon – sokat elárul, hogy egyik cikkírói álneve a „Hektor Rottweiler” volt.) 1931-ben habilitált Bécsben egy Kierkegaard-ról írt dolgozattal, majd a frankfurti egyetemen kezdett filozófiát tanítani, egészen Hitler hatalomra kerüléséig.

A nemzetiszocializmus térhódítása miatt az iskola más tagjaival együtt a harmincas években kénytelen Amerikába menekülni. 1945 után visszatér Nyugat-Németországba. A frankfurti egyetemen tanít haláláig.

Filozófiája[szerkesztés]

Német emlékbélyeg Adorno születésének 100. évfordulójára

A még Amerikában Max Horkheimerrel közösen írt A felvilágosodás dialektikája c. könyvében (1947) az ész hatalmát a világ fogalmakon keresztül történő megismerésében és uralmában látja, a mítoszból való átfordulásként a racionalitásba, amelynek ára azonban az elidegenedés: az ember felett saját viszonyai is objektív uralomra tesznek szert, így a felvilágosodás mitológiába fordul vissza. Az embert a természet feletti uralma egyben alárendelt helyzetbe is szorítja, amennyiben a természet leigázására felhasznált eszközei és viszonyai önálló hatalomként lépnek fel. Később A negatív dialektikában (1966) a Hegel által felállított dialektikus elvek totalitásigényének feladását szorgalmazza. A szintézis nem szünteti meg az egyedi és az általános között feszülő ellentmondást; feladása megmenti az egyént és szubjektivitását mivel tiszteletben tartja az egyedit és azt a tényt, hogy az egyedi lényege az a vonás, melyben különbözik az általánostól.

Munkásságának másik fontos területe az esztétika, mely egyenesen következik az egyediről vallott nézeteiből. A modern művészet éppen azt a nem-azonosságban egyediben gondolkodást tükrözi, melyet a negatív dialektika sugall. A műalkotások gyakorlatilag végtelen értelmezhetőségének lehetősége bizonyítja a bennünk megtalálható nem-azonos létét: teljes megértésük pedig ellenkezőleg az általánosban a mindenki számára azonosképp értelmezhetőben rejlene. A modern művészet általános elleni törekvése egyben az ember egyediségének felismeréséhez is hozzásegíthet.

Magyarul megjelent művei[szerkesztés]

  • Zene, filozófia, társadalom : esszék. (ford. Tandori Dezső, Horváth Henrik, Barlay László ; vál., előszó Zoltai Dénes) Budapest, Gondolat, 1970.
  • Írások a magyar zenéről. (gyűjt., ford., és jegyzetekkel ell.: Breuer János) Budapest, Zeneműkiadó, 1984.
  • Filmzene. Budapest, Zeneműkiadó, 1973. (Hanns Eislerrel közösen)
  • A televízió, mint ideológia. Prológus a televízióhoz. TK, 1980.
  • Wagner. Budapest, Európa, 1985. ISBN 963-07-3692-6
  • A felvilágosodás dialektikája : filozófiai töredékek. (Max Horkheimerrel közösen) Budapest, Atlantisz, 1990. ISBN 963-282-346-X
  • A művészet és a művészetek. Irodalmi és zenei tanulmányok. Helikon, 1998. ISBN 963-208-529-9

Egyéb írások[szerkesztés]

  • Bevezetés; Szociológia és empirikus kutatás; A társadalomtudományok logikájáról; Az elmélet és az empíria viszonya a szociológiában. In: Papp Zsolt (szerk.): Tény, érték, ideológia. Budapest, Gondolat, 1976.
  • A félműveltség elmélete. In: Wessely Anna (szerk.): A kultúra szociológiája. Budapest, Osiris-Láthatatlan Kollégium, 2003.
  • Esztétikai előadások. In: Magyar Filozófiai Szemle, 2009/1-2. szám.

További információk[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b Integrált katalógustár, 2014. április 26.
  2. ^ a b data.bnf.fr, 2015. október 10., http://data.bnf.fr/ark:/12148/cb11888125w
  3. Integrált katalógustár, 2014. december 11.
  4. Nagy szovjet enciklopédia (1969–1978), 2015. szeptember 28., Адорно Теодор
  5. Nagy szovjet enciklopédia (1969–1978), 2015. szeptember 27., Адорно Теодор
  6. Integrált katalógustár, 2014. december 31.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]