Theodor Adorno

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Theodor Adorno
(Theodor Ludwig Wiesengrund Adorno)
Adorno.jpg
Született 1903. szeptember 11.[1][2][3][4][5][6]
Frankfurt am Main[7][8][3]
Elhunyt 1969. augusztus 6. (65 évesen)[1][9][2][3][4][5][6]
Visp[10][3]
Állampolgársága
Foglalkozása
  • filozófus
  • zeneszerző
  • zenetanár
  • szociológus
  • egyetemi tanár
  • irodalomkritikus
  • zenekritikus
Iskolái Merton College
Kitüntetései Goethe Plaque of the City of Frankfurt (1963)
Sírhely Frankfurt Main Cemetery

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Theodor Adorno témájú médiaállományokat.

Theodor Wiesengrund Adorno (Frankfurt am Main, 1903. szeptember 11.Visp (Svájc), 1969. augusztus 6.) német filozófus, zeneesztéta, a marxizmushoz közel álló frankfurti iskola képviselője.

Élete[szerkesztés]

Szülei Oscar Alexander Wiesengrund zsidó borkereskedő és Maria Calvelli-Adorno korzikai énekesnő. Filozófiából doktorált a frankfurti egyetemen, itt ismerkedett meg Max Horkheimerrel és Walter Benjaminnal, akik fontos szellemi társak maradtak életében. A húszas években több hosszú látogatást tett Bécsbe, ahol Alban Bergnél tanult zeneszerzést, illetve két évig az Anbruch c. zenei folyóiratot szerkesztette. (Ekkoriban már a modern zene kíméletlen kritikusaként tartották számon – sokat elárul, hogy egyik cikkírói álneve a „Hektor Rottweiler” volt.) 1931-ben habilitált Bécsben egy Kierkegaard-ról írt dolgozattal, majd a frankfurti egyetemen kezdett filozófiát tanítani, egészen Hitler hatalomra kerüléséig.

A nemzetiszocializmus térhódítása miatt az iskola más tagjaival együtt a harmincas években kénytelen Amerikába menekülni. 1945 után visszatér Nyugat-Németországba. A frankfurti egyetemen tanít haláláig.

Filozófiája[szerkesztés]

Német emlékbélyeg Adorno születésének 100. évfordulójára

A még Amerikában Max Horkheimerrel közösen írt A felvilágosodás dialektikája c. könyvében (1947) az ész hatalmát a világ fogalmakon keresztül történő megismerésében és uralmában látja, a mítoszból való átfordulásként a racionalitásba, amelynek ára azonban az elidegenedés: az ember felett saját viszonyai is objektív uralomra tesznek szert, így a felvilágosodás mitológiába fordul vissza. Az embert a természet feletti uralma egyben alárendelt helyzetbe is szorítja, amennyiben a természet leigázására felhasznált eszközei és viszonyai önálló hatalomként lépnek fel. Később A negatív dialektikában (1966) a Hegel által felállított dialektikus elvek totalitásigényének feladását szorgalmazza. A szintézis nem szünteti meg az egyedi és az általános között feszülő ellentmondást; feladása megmenti az egyént és szubjektivitását mivel tiszteletben tartja az egyedit és azt a tényt, hogy az egyedi lényege az a vonás, melyben különbözik az általánostól.

Munkásságának másik fontos területe az esztétika, mely egyenesen következik az egyediről vallott nézeteiből. A modern művészet éppen azt a nem-azonosságban egyediben gondolkodást tükrözi, melyet a negatív dialektika sugall. A műalkotások gyakorlatilag végtelen értelmezhetőségének lehetősége bizonyítja a bennünk megtalálható nem-azonos létét: teljes megértésük pedig ellenkezőleg az általánosban a mindenki számára azonosképp értelmezhetőben rejlene. A modern művészet általános elleni törekvése egyben az ember egyediségének felismeréséhez is hozzásegíthet.

Magyarul megjelent művei[szerkesztés]

  • Zene, filozófia, társadalom : esszék. (ford. Tandori Dezső, Horváth Henrik, Barlay László ; vál., előszó Zoltai Dénes) Budapest, Gondolat, 1970.
  • Írások a magyar zenéről. (gyűjt., ford., és jegyzetekkel ell.: Breuer János) Budapest, Zeneműkiadó, 1984.
  • Filmzene. Budapest, Zeneműkiadó, 1973. (Hanns Eislerrel közösen)
  • A televízió, mint ideológia. Prológus a televízióhoz. TK, 1980.
  • Wagner. Budapest, Európa, 1985. ISBN 9630736926
  • A felvilágosodás dialektikája : filozófiai töredékek. (Max Horkheimerrel közösen) Budapest, Atlantisz, 1990. ISBN 963282346X
  • A művészet és a művészetek. Irodalmi és zenei tanulmányok. Helikon, 1998. ISBN 9632085299

Egyéb írások[szerkesztés]

  • Bevezetés; Szociológia és empirikus kutatás; A társadalomtudományok logikájáról; Az elmélet és az empíria viszonya a szociológiában. In: Papp Zsolt (szerk.): Tény, érték, ideológia. Budapest, Gondolat, 1976.
  • A félműveltség elmélete. In: Wessely Anna (szerk.): A kultúra szociológiája. Budapest, Osiris-Láthatatlan Kollégium, 2003.
  • Esztétikai előadások. In: Magyar Filozófiai Szemle, 2009/1-2. szám.

További információk[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2014. április 26.)
  2. ^ a b data.bnf.fr. (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  3. ^ a b c d Nouveau Dictionnaire des auteurs de tous les temps et de tous les pays, 19, 1
  4. ^ a b Theodor W. Adorno
  5. ^ a b Encyclopædia Britannica Online. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  6. ^ a b RKDartists. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  7. Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2014. december 11.)
  8. Nagy szovjet enciklopédia (1969–1978). (Hozzáférés: 2015. szeptember 28.)
  9. Nagy szovjet enciklopédia (1969–1978). (Hozzáférés: 2015. szeptember 27.)
  10. Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2014. december 31.)

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]