Magyar irodalomtörténet

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A magyar irodalom története mintegy 1000 évet ölel fel.

Régi magyar irodalom[szerkesztés]

Ősköltészet[szerkesztés]

A magyar nyelv kialakulását (az ősmagyar kor kezdete) az i. e. 2. évezred végére teszik, amikor – a ma elfogadott tudományos elmélet szerint – nyelvünk különvált legközelebbi rokonaitól, az ugor nyelvektől. Az ómagyar nyelv kora a honfoglalással kezdődött. A 11. század előttről nincsenek fennmaradt írott emlékeink. Az ősi magyar rovásírás fennmaradt emlékei alapján azonban feltételezhető, hogy már a honfoglalás korában, sőt előtte is volt a magyarságnak írásbelisége, így talán irodalma is. Az ősmagyar és ómagyar kor költészetének kedvelt műfajait és költői eszközeit a magyar népköltészet fejlesztette tovább.

Középkori irodalom (10–15. század)[szerkesztés]

Az államalapítás után az irodalom művelése a latin nyelv ismeretéhez és az egyházi pályafutáshoz kapcsolódott. A magyar irodalom fejlődésében fontos szerepet játszottak a 12. századtól megnyíló európai egyetemek is. A papok és szerzetesek mellett az egyetemekről kikerülő, de papi pályára nem lépő írástudók, az úgynevezett „deákok” lettek a magyarországi tudomány és irodalom fő művelői a középkor évszázadai alatt. Az írástudók feladata volt a jogi és államtudományi irodalmat, a törvények, oklevelek és levelek megfogalmazása is. Ezeket ugyanolyan alaposan, az írói és retorikai eszközök alkalmazásával készítették el, mint a szépirodalmi műveket. Ezeknek a dokumentumoknak a vizsgálata azonban általában nem a magyar irodalomtörténet, hanem a magyar történelem keretébe tartozik.

Latin nyelvű irodalom[szerkesztés]

A magyar irodalom kezdetét az Intelmek könyve Imre herceghez jelenti a 11. század elejéről, amelyet I. István király a fiához, Imre herceghez írt. A két fő középkori elbeszélő műfaj a legenda és a krónika volt. A magyar szentek legendái közül kiemelkedik Szent István király legendája Hartvik püspöktől, Szent Imre legendája Fulko íródeák tollából, Szent Gellért püspök legendái és Szent László király legendája. A magyarok történelméről szóló első fennmaradt krónikák az Anonymus (P. mester) által írt Gesta Hungarorum, valamint Kézai Simon hun-magyar krónikája. Ezekben a krónikákban a történelem a legendákkal keveredik, ezért történelmi szempontból nem teljesen megbízhatóak. Az első magyar útleírást képviseli Julianus barát beszámolója, a Jelentés Magna Hungáriáról 1237-ből. A későbbi magyar történeti művek közül ki kell emelni Kálti Márk A magyarok krónikája című munkáját 1358-ból (leghíresebb másolata a Képes krónika díszes kódexében maradt fenn), az 1473-ban készült Budai Krónikát (amely egyben az első magyarországi nyomtatott könyv Hess András budai nyomdájából), valamint Thuróczi János 1488-as Chronica Hungarorum című művét. A középkori költői alkotásokat világi és vallásos műfajokra oszthatjuk. Az Árpád-kori magyarországi latin költészet legszebb alkotása a Siralomének a tatár dúlta Magyarországról. A vallásos költészet első számú műfaja a himnusz volt. Különösen szép himnuszok maradtak fenn Szent Istvánról, Szent Imréről és Szent Lászlóról, köztük a Szent István verses históriája. A késő középkori kolostori irodalom leghíresebb szerzői az Európa-szerte népszerű Michael de Hungaria (Magyarországi Mihály), Domonkos-rendi prédikátor, a szintén nagy hatású prédikációiról ismert Temesvári Pelbárt, valamint a latin nyelvű himnuszok mestere, Csanádi Albert, pálos szerzetes.

A magyar nyelvű irodalom első emlékei[szerkesztés]

Az első magyar nyelvű irodalmi mű, a Halotti beszéd

Bár a hivatalos irodalmi nyelv évszázadokon át a latin volt, azonban valószínűleg már a legkorábbi időkben is létezett magyar nyelven írt irodalom. A legkorábbi magyar nyelvemlék a tihanyi apátság alapítólevele (1055), melyben olvashatóak a feheruuaru rea meneh hodu utu rea („Fehérvárra menő hadiútra”) szavak. A dokumentum többi részét latinul írták. A legrégebbi teljes szöveg magyar nyelven a Halotti beszéd és könyörgés (1192 és 1195 között), amely egy latin nyelvű prédikáció fordítása. A legkorábbi magyar vers az Ómagyar Mária-siralom, amely szintén egy latin nyelvű szöveg elég szabad fordítása, a 13. századból. Ez egyben a legrégebbi fennmaradt finnugor nyelvű vers. Mind a Halotti beszéd, mind az Ómagyar Mária-siralom nehezen olvasható a mai magyarok számára, mert a 26 betűs latin ábécével nem lehetett a magyar szöveget hűen visszaadni, az ékezeteket és a kettős betűket pedig nem használták még.

14–15. századi magyar nyelvű irodalom[szerkesztés]

A legrégebbi ismert magyar nyelvű elbeszélő mű az Assisi Szent Ferenc életét feldolgozó Szent Ferenc legendája, amely a Jókai-kódexben maradt fenn. A másik legértékesebb korai magyar nyelvemlék, a Szent Margit királylányról szóló Szent Margit legendája. A magyar nyelvű világi költészet első ismert darabja a 14. században keletkezett vágáns dal, a Planctus clericorum, amely a pápaságot és a főúri papságot ostorozza. A 15. századból már számos anyanyelvű irodalmi művet ismerünk, elsősorban a 46 fennmaradt késő középkori magyar nyelvű kolostori kódexből. Ezekbe szorgalmas apácák és szerzetesek másolták a műveket, akik közül a legismertebb Ráskay Lea kódexmásolói munkássága. A Biblia legkorábbi magyar fordításai, a Huszita Biblia és a Jordánszky-kódex a magyar nyelv legbőségesebb és ezért legfontosabb középkori emlékei. A bibliafordítók mellett a Karthauzi Névtelen volt a középkori magyar fordításirodalom legnagyobb alakja, az Érdy-kódexben megőrzött művével. Az első magyar nyelven fennmaradt eredeti teológiai mű a Nyujtódi András tollából származó Székelyudvarhelyi kódex. A vallásos elbeszélések közül kiemelkedik a Barlám és Jozafát valamint a Makárius legendája. Ugyancsak a kódexmásolatok között maradt ránk a Három körösztény leány, az első anyanyelvünkön fennmaradt dráma. A középkori magyar nyelvű költészet legfontosabb alkotásai a Szent Bernát himnusza a fölfeszített Krisztushoz (Czech-kódex), a Vásárhelyi András éneke a Szűz Máriához (Peer-kódex), valamint a Szabács viadala, a legrégebbi fennmaradt magyar históriás ének. A Mátyás király asztalánál hangszer-kísérettel előadott éneket természetes stílusa és lüktető ritmusa ma is élvezhető olvasmánnyá teszi.

Reneszánsz irodalom (15–17. század)[szerkesztés]

Barokk irodalom (17–18. század)[szerkesztés]


A magyar felvilágosodás kora (1772-1800)[szerkesztés]

A nemzeti irodalom évszázada[szerkesztés]

A nyelvújítás és a reformkor irodalma[szerkesztés]

Nemzeti irodalmunk klasszikusai:

A 19. század második felének irodalma[szerkesztés]

A korszak klasszikusai:

Modern magyar irodalom[szerkesztés]

Magyar irodalom 1900–1945[szerkesztés]

A korszak klasszikusai:

Magyar irodalom 1945-2000[szerkesztés]

Magyarországi irodalom[szerkesztés]

A legismertebb magyarországi írók:

Erdélyi magyar irodalom 1945 után[szerkesztés]

A legismertebb erdélyi magyar írók:

Magyar írók és költők listái[szerkesztés]

A itt következő szócikkek íróink és költőink tovább bővíthető listáit tartalmazzák. (Nem teljesen ugyanaz, mint a Kategória:Magyar költők, írók.)

Nagyobb magyar irodalomtörténetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]