Finnugor nyelvek

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A finnugor nyelvek elterjedése Európában és Ázsiában

A finnugor nyelvek az uráli nyelvcsalád nagyobbik csoportja. A finnugor nyelvek közé 15 élő és 2 holt nyelv tartozik. (A dialektus jellegű nyelveket külön számolva összesen 30 nyelv.) Ezek a nyelvek egymással bizonyos rokon vonásokat mutatnak a szerkezetüket és az alapszókincsüket tekintve. A finnugor nyelveket mintegy 24 millió ember beszéli a Kárpát-medencében, valamint Észak-Európa, Kelet-Európa és Nyugat-Szibéria hatalmas kiterjedésű területén. A finnugor nyelvek távolabbi rokoni kapcsolatát állapították meg a Szibériában beszélt szamojéd nyelvekkel. A két nyelvcsoport együtt alkotja az uráli nyelvcsaládot.

A magyar nyelvet a finnugor nyelveken belül az ugor nyelvek csoportjába sorolják. Ide tartozik még a Szibériában, az Urál-hegységtől keletre élő obi-ugorok, a manysik (vogulok) és hantik (osztjákok) nyelve.

A finnugor népek a finnugor nyelveket beszélő népek összefoglaló elnevezése. A legnagyobb lélekszámú finnugor népek a magyarok, a finnek, az észtek és a mordvinok. A nyelvrokonság és az egyes népek genetikai rokonsága általában eltér egymástól, a nyelv története és a nép története ritkán azonos.

A finnugor nyelvrokonság vizsgálatával, a finnugor nyelvek és az ezeket beszélő népek kultúrájának összehasonlító tanulmányozásával a finnugrisztika foglalkozik. Művelői, a finnugristák elsősorban magyar, finn és észt nyelvészek, de számos más országban is vannak finnugrista kutatók.

Felosztás[szerkesztés]

Földrajzi elterjedés[szerkesztés]

A finnugor nyelvek területi csoportosítása:

A nagyobb finnugor nyelvek a beszélőik száma és főbb lakóhelyei szerint

Kritikák[szerkesztés]

Egyes ma élő magyar és nem magyar művelődéstörténészek és mások kétségbe vonják azt, hogy a magyar nyelv ebbe a nyelvcsaládba tartozik, illetve hogy egyáltalán létezik-e ez a nyelvcsalád. Angela Marcantonio, a Római Egyetem történeti és uráli nyelvészetet oktató tanára a magyar nyelvet ősnyelvnek tartja.[1] Marácz László, a Holland Egyetem nyelvész tanára szerint a finnugor nyelvcsalád elmélete politikai indíttatású.[2] E vélekedés szerint I. Ferenc József a magyarság büszkeségét akarta megtörni, ezért olyan történelmet kellett kötelezően tanítani, amire a magyarok (szerinte) nem lehetnek büszkék. Kérdéses, hogy valamely nyelv (esetünkben a magyar) történetének kutatásakor el lehet-e vetni bármely megfontolásból azon elveket és módszereket, amelyeket a világon ismert másik hatezer nyelvnél alkalmaznak (és ha igen, akkor mit értünk ezután a nyelvtörténet mint tudomány alatt).

A finnugor elmélet hívei szerint a kritikusok érvei nem veszik figyelembe a nyelvtudományban alkalmazott alapelveket. A másképp, bővebben, átfogóbban alkalmazott szempontok miatt állítják, hogy hibásak, egyoldalúak vagy nem többek a priori feltevésekre épülő körkörös érvelésnél.

Az alábbiakat szükséges például szem előtt tartani:

  • A nyelvrokonság vizsgálatakor nem a szavak jelenkori vagy közelmúltbeli alakját, hanem a legkorábbi elérhető dokumentumokat kell figyelembe venni. (A cél tehát nem az, hogy olyan nyelvet keressünk, amelyhez minél régebbi adatok érhetők el, hanem hogy a szóba jöhető nyelveken belül az elérhető legrégebbi változathoz nyúljunk vissza.)
  • A kulturális jövevényszavak helyett az alapszókincs elemeit szükséges összevetni. Az alapszókincs konkrét elemeiről vannak viták, amelyek a hangmegfelelések alapján finnugorként számon tartott vér, víz, hal, szív; egy, kettő, három, megy és hasonló szavakat tartalmazó halmaz[3] lehet-e ősibb, vagy pedig a török nyelvekkel rokonítható, hat, hét, tíz, száz, ő, ti, ők, sátor, gyékény, ködmön, boszorkány stb. szavakat tartalmazó halmaz. Hozzátéve, hogy ezeknek a szavaknak a nagy részének is megvan a török párhuzama (pl. a "megy" szóhoz az ótörök "mang", üget jelentéssel). A finnugor kutatások alapszókincsnek tekintik mindazt, ami a finnugorral rokonítható, míg jövevénynek, ami nem az. A finnugornak tartott alapszókincs nagy részének is van török kapcsolata (kettő – iki, protorörök *éki, hal – kül (tó) szív – protoaltáji *ǯŭ̀rk`e), sőt a finnugornak tartott „víz” és „kéz” szó fonológiailag az indoeurópai nyelvekkel is rokonítható (pl. hettita watar és keššar, illetve kaššu).
  • A hangok hasonlósága helyett a rendszeres hangmegfelelésekre lehet támaszkodni.
  • A hangutánzó-hangfestő szavak ritkán képezhetik az összevetés alapját.
  • A kutatók nemzetiségénél, ill. vélt vagy valós politikai indíttatásánál mérvadóbbak a forrásaik és kutatási módszertanuk.
  • A nyelvrokonság nem feltétlenül azonos a genetikai rokonsággal. (A nyelvcsaládokban tehát olyan népek is lehetnek, amelyek nyelvcserével, nyelvi felülrétegződéssel, nyelvkiegyenlítődéssel, közlekedő nyelvekkel, kreolizációval vagy pidginizációval jutottak a nyelvükhöz.) Ez arra utal, hogy a nyelvtörténet még akkor sem képezheti történelmi elméletek alapját, ha a nyelvcsaládelmélet egyébként aggálytalan lenne.

A kérdésről többek között Nádasdy Ádám írt ismeretterjesztő glosszát,[4] és a Nyest (Nyelv és Tudomány) internetes nyelvészeti folyóirat is több ízben ismertette a témát a nagyközönségnek, a nyelvrokonság általános fogalmait tisztázva.[5]

Források[szerkesztés]

  1. Angela Marcantonio: The Uralic Language Family: Facts, Myths and Statistics Transactions of the Philological Society 35. Oxford and Boston: Blackwell (2002)
  2. http://maraczlaszlo.atw.hu/maracz_finnugor.html, II/7. pont
  3. Finnugor alapszókincs
  4. Nádasdy Ádám: A gonosz Budenz (Élet és Irodalom, 2010. április)
  5. Bevezetés a nyelvrokonság kérdésébe (2014), Mi bizonyítja, hogy a magyar nyelv finnugor? (2012), Érvek a finnugor nyelvrokonság mellett (2011)

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

Wikiforrás
A magyar Wikiforrásban további forrásszövegek találhatóak
Ferincz István témában.

Wikipédiák a finnugor nyelveken[szerkesztés]

(Zárójelben a 2013. november 20-ai szócikkszám); [Szögletes zárójelben a 2015. december 28-ai szócikkszám]