Ferenczi Zoltán

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ferenczi Zoltán
Ferenczi Zoltán arcképe
Ferenczi Zoltán arcképe
Született 1857. október 7.
Borsa
Elhunyt 1927. május 31. (69 évesen)
Budapest
Nemzetisége magyar
Gyermekei
Foglalkozása irodalomtörténész,
könyvtáros

Ferenczi Zoltán, olykor Ferenczy formában is (Borsa, 1857. október 7.Budapest, 1927. május 31.) irodalomtörténész, könyvtáros, a kolozsvári és a budapesti Egyetemi Könyvtár igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára főkönyvtárnoka, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Ferenczi Sári (18871952) és Ferenczi Magda (18901913) írónők apja.

Élete[szerkesztés]

A Kolozsvári Tudományegyetemen szerzett tanári és bölcsészdoktori oklevelet 1879-ben. 1880-ban polgári iskolai, 1884-ben szakiskolai igazgatóvá nevezték ki. 1881-től magántanárként az 1772 utáni magyar irodalomról tartott előadásokat a helyi egyetemen. 1891-től (hivatalosan csak 1896-tól) az Erdélyi Múzeum-Egyesület és az egyetem egyesített könyvtárát vezette. 1895-ben kapta meg a címzetes nyilvános rendkívüli tanári kinevezést.

1899-től Budapesten, az egyetem magántanáraként, 1903-tól címzetes nyilvános rendkívüli tanáraként folytatta pályafutását. 1899-ben nyilvános pályázaton elnyerte a budapesti Egyetemi Könyvtár igazgatói posztját, amelyet 1925-ig töltött be. 1925-ben az egyetem címzetes nyilvános rendes tanárává nevezték ki. Ugyanettől az évtől haláláig a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának főkönyvtárnoka volt.

Munkássága[szerkesztés]

Irodalom- és színháztörténészi tevékenysége[szerkesztés]

Szakterülete a 1719. századi magyar irodalom volt. Legjelentősebb Petőfi-kutatóink közé tartozik. 1896-os, háromkötetes életrajza a magyar pozitivista irodalomtörténet-írás egyik csúcsteljesítménye; máig a legrészletesebb feldolgozás, amely a költőről született. Első, Csapó Etelke és a Cipruslombok című részletét a Kisfaludy Társaság 1888-ban meghirdetett pályázatára küldte be a szerző, ám csak az 1890-re elkészült újabb tizennégy fejezet győzte meg a Gyulai Pálból, Beöthy Zsoltból és Vadnai Károlyból álló bírálóbizottságot, hogy őt bízzák meg a Petőfi-biográfia elkészítésével. A zsűri ugyanakkor kifejezte elégedetlenségét a szöveg túlságosan száraz stílusa, pozitivista módszere miatt. A költő 2008-as kritikai életrajzát jegyző Kerényi Ferenc szerint viszont éppen az adatgyűjtés és a forráskritika alapossága miatt vált a könyv a Petőfi-filológia sokáig „meg nem haladható, meg nem kerülhető alapművévé”.[1]

Ferenczi nevéhez fűződik többek között Faludi Ferenc, Garay János, Magyari István és Zrínyi Miklós munkáinak kiadása is. Szintén a millennium évében látott napvilágot a kolozsvári nyomdászat történetét összegző monográfiája. Színháztörténészként a kolozsvári színjátszás történetének feldolgozásával alkotott maradandót. 1888 és 1895 között (Korbuly Józseffel és Csernátoni Gyulával) a kolozsvári Petőfi-Múzeumot, 1907 és 1925 között a Kisfaludy Társaság Költők és Írók című sorozatát, 19081918-ban (Endrődi Sándorral) a Petőfi-Könyvtárt, 19191922-ben a Magyar Shakespeare-Tárat szerkesztette. Cikkeit, értekezéseit egyebek mellett a Budapesti Szemle, az Erdélyi Híradó, a Figyelő, a Fővárosi Lapok, a Hölgyfutár, a Magyar Könyvszemle, a Pesti Napló és a Századok közölték.

Könyvtártudósi és -vezetői tevékenysége[szerkesztés]

„...az emberek óriási tömegének művelése sikerrel csak olvasás, más szóval ma már csak a mindenfajta könyvtárak útján lehetséges. Nem a könyvtáraknak kell tehát a mindenfajta ismeretterjesztő előadásokra támaszkodniuk; ellenkezőleg a könyvtárak a műveltség terjeszté­sének, az iskola utáni és iskolán kívüli oktatásnak első és fő eszközei, melyeknek segítségére, kiegészítésére, népszerűsítésére kell, hogy szolgáljanak a különböző általános ismeretterjesztő előadások és népszerű tanfolyamok. Az igazi népegyetemek nem azok, amiket eddig így híttak, hanem az általános ismereteket és nemes szépirodalmat magukba foglaló nép-, vagy helyesebben nyilvános szabad közművelődési közkönyvtárak, melyek nálunk még mindig a meg nem értettség miatt hamupipőke helyzetét foglalják el.”

Ferenczi Zoltán előadása Nagyenyeden, a Múzeumok és Könyvtárak Országos Szövetségének közgyűlésén 1909. szeptember 26-án[2]

Első könyvtártudományi dolgozatai az 1890-es évek első felében, két hónapig tartó nyugat-európai tanulmányútja után születtek. Nézeteit 1903-ban A könyvtártan alapvonalai című művében összegezte, amely Kudora Károly 1893-as szintézise óta az első magyar nyelvű szakmonográfia volt. Munkája előszavában Ferenczi a tudományos előképzettséget, a bibliográfiai és könyvtártudományi ismeretek meglétét, a könyvek, a pontosság, a legaprólékosabb rend és a munka szeretetét, valamint az olvasók iránti előzékenységet nevezte meg a jó könyvtáros legfőbb jellemzőiként. A könyv a maga korának legmodernebb elgondolásait tartalmazta a könyvtárak építéséről, berendezéséről és vezetéséről. Ferenczi későbbi tanulmányaiban és beszédeiben az angol és amerikai public library-mozgalom mintájára közkönyvtárak létrehozását szorgalmazta, amelyekben „a jelszó legyen az, ami Amerikában: szabad tanulhatás, szabad olvasás, ingyen s lehetőleg a nap minden, de legalább minden szabad órájában, mégpedig mindenkinek.” Javasolta, hogy a kormány minden iskolát szereltessen fel könyvtárral, és építtessen népkönyvtárakat ismeretterjesztő előadások befogadására alkalmas olvasóteremmel. A gyári munkások, a tanyasiak és a katonák könyvellátását vándorkönyvtárak segítségével kívánta megoldani. Síkraszállt a könyvtártani ismeretek egyetemi oktatásáért. A Múzeumok és Könyvtárak Országos Felügyelősége könyvtárosképző tanfolyamainak rendszeres előadója volt 1902 és 1913 között. E szervezet tisztségviselőjeként tíz év alatt több tucat város könyvtárait látogatta végig, hogy szakmai tanácsaival segítse őket.

A kolozsvári Egyetemi Könyvtár élén töltött évtized alatt modernizálta a munkafolyamatokat, új szervezeti szabályzatot alkotott, és egyesítette az Erdélyi Múzeum-Egyesület és az egyetem könyvtárának cédulakatalógusát. A budapesti Egyetemi Könyvtárban a beérkezett könyvek feldolgozásának meggyorsítása, a könyvárusok szállítmányainak fokozott ellenőrzése, a raktárterület növelése és kisebb jelentőségű változások bevezetése fűződik nevéhez. Az olvasók és a sajtó részéről számos bírálat érte, amiért intézménye tényleges megújulása, a megváltozott igényekhez való alkalmazkodása elmaradt. Az 1920-as évek első felében Ferenczi jobbára katalóguscédulák írásával és az egyetemisták eligazításával töltötte idejét. (A könyvtári aprómunkáról így nyilatkozott: „ha én meghalok, azért fogok hiányozni, mert én két címleíróval érek fel”.[3]) 1924-től Tetzel Lőrinc első őr vette át a tényleges irányítást. A következő év februárjában Ferenczi megörökölte Szily Kálmán főkönyvtárnoki székét az Akadémiai Könyvtárban. Szervezőmunkája eredményeként csökkent a feldolgozatlanul maradt nyomtatványok mennyisége, szinte teljesen megszűnt a tudománytalan irodalom beszivárgása, a távol-keleti országok (többek között Japán), valamint a Szovjetunió bevonásával és a nyugat-európai kapcsolatok felelevenítésével bővültek a cserelehetőségek, és jelentősen csökkent a könyvtári szünnapok száma. A költségvetés megnövekedése lehetővé tette a hiányzó folyóiratok és könyvek egy részének pótlását. 1927 áprilisában szerezte meg a könyvtár Vörösmarty Mihály hagyatékát.

Műfordítói és szépírói munkássága[szerkesztés]

Lefordította Dante Az új élet című művét, Shakespeare szonettjeit, Goethe Faustjának első részét, Edgar Allan Poe verseit. Kolozsvárott több színdarabját bemutatták.

Társasági tagságai, elismerései[szerkesztés]

1886-ban a Petőfi Társaság rendes tagja lett, 1907 és 1923 között a szervezet alelnökeként működött. 1903-tól a Kisfaludy Társaság rendes tagja volt. 1905. május 12-én a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1917. május 3-án rendes tagjává választották.

1896-os Petőfi-életrajza elnyerte a Kisfaludy Társaság Széher Árpád-jutalmát.

Értékelése[szerkesztés]

„A szállóigékké csiszolt finom mondatokat és a nagy francia akadémikusokon nevelkedett esprit zománcának fényét Ferenczi Zoltánnál az alaposság pótolta, a fáradhatatlan szorgalom, a már megírt kötetek sorának kiegészítése az újabb vastag, dokumentált kötetek sorával.”

Hatvany Lajos Ferenczi Zoltánról 1927-ben[4]

Konzervatív irodalomszemlélete, terjengősnek tartott összegzései miatt a modern irodalom számos képviselője élesen bírálta. A Nyugat első számában Fenyő Miksa írt gúnyos hangvételű ismertetést Ferenczi akadémiai székfoglalójáról.[5] A következő évtizedekben Hatvany Lajos, Szép Ernő, Szabó Dezső és Móricz Zsigmond illették kritikával műveit és az általa szerkesztett sorozatokat. Deák-életrajzát Móricz „szárazon és kegyetlen korlátoltsággal, unalommal és leíró politikai helyzetek végtelen szóáradatával” megírt műnek minősítette.[6] Pintér Jenő méltatásakor Szerb Antal megjegyezte, hogy ő Petőfiről négy-öt oldalon is el tudta mondani mindazt, amihez Ferenczinek kötetekre volt szüksége.[7] Hatvany csak halála után nyilatkozott elismerően róla: nekrológjában a „divatját vesztett alaposság, a divatját vesztett jóhiszeműség” egyik utolsó képviselőjének nevezte, aki a modern irodalom törekvéseit nem támogatta ugyan, de „őszinte tárgyilagosságra törekedett az új idők új embereivel szemben.”[8]

A könyvtártörténeti szakirodalom kiváló felkészültségű szakemberként, barátságos, maga körül derűs környezetet teremteni képes, de erélytelen, a „magasabb szintű építő-tervező munkára” alkalmatlan vezetőként tartja nyilván.[9]

Főbb művei[szerkesztés]

Monográfiák[szerkesztés]

A Petőfi-életrajz első kötete
  • A népies versalakok története műköltészetünkben (Budapest, 1879)
  • A kurucvilág énekei (Budapest, 1880)
  • Észrevételek a magyar irodalomról (Budapest, 1882)
  • Báró Eötvös József (Budapest, 1883)
  • E. Kovács Gyula életrajza (Kolozsvár, 1885)
  • Petőfi ismeretlen költeményei (Kolozsvár, 1890)
  • Az erdélyi magyar játékszín kezdete (Kolozsvár, 1892)
  • Jósika Miklós élete (Budapest, 1894)
  • A kolozsvári nyomdászat története (Kolozsvár, 1896)
  • Petőfi életrajza I–III. (Budapest, 1896)
  • A kolozsvári színészet és színház története (Kolozsvár, 1897)
  • Petőfi és a nő (Budapest, 1902)
  • Báró Eötvös József 1813–1871 (Budapest, 1903)
  • A könyvtártan alapvonalai (Budapest, 1903)
  • Deák élete I–III. (Budapest, 1904)
  • Csokonai (Budapest, 1907)
  • Petőfi és a socialismus (Budapest, 1907)
  • Szabadság, szerelem (Budapest, 1909)
  • Petőfi eltűnésének irodalma (Budapest, 1910)
  • Petőfi és a szabadság eszméje (Szeged, 1911)
  • Petőfi a világirodalomban (Endrődi Sándorral és Lenkei Henrikkel; Budapest, 1911)
  • Rimay János, 1573–1631 (Budapest, 1911)
  • Zrínyi és Busbequis (Budapest, 1916)
  • Egy elfeledett regényről. Petrichevich Horváth Lázárnak „Az elbújdosott” c. regénye (Budapest, 1918)
  • Zrínyi jelszava (Budapest, 1921)
  • Petőfi (Budapest, 1923)
  • List of the translations of Jókai’s works into foreign languages (Budapest, 1926)

Szerkesztett monográfiák[szerkesztés]

Szövegkiadások, antológiák[szerkesztés]

  • Vásárhelyi daloskönyv (Kolozsvár, 1899)
  • Zrínyi Miklós: Az török áfium ellen való orvosság (Kolozsvár, 1901)
  • Faludi Ferenc versei (Kolozsvár, 1901)
  • Petőfi Sándor összes költeményei. Magyar művészek rajzaival (Kolozsvár, 1901)
  • Garay János munkái (Kolozsvár, 1902)
  • Petőfi Almanach (Kolozsvár, 1909)
  • Magyari István: Az országokban való sok romlásoknak okairól (Kolozsvár, 1911)
  • Gyulai Pál: Petőfi Sándor és lyrai költészetünk (Budapest, 1922)
  • Petőfi-könyv (Császár Elemérrel; Budapest, 1923)
  • Széchenyi István: A Kelet népe (Budapest, 1925)

Műfordítások[szerkesztés]

  • Poe A. Edgar költeményei (Budapest, 1895)
  • Hippolyte Taine: A görög művészet bölcselete (Budapest, 1898)
  • Dante: Az új élet (Budapest, 1921)

Drámák[szerkesztés]

  • Az aranykakas (bemutató: Kolozsvár, 1884)
  • Lázár János (bemutató: Kolozsvár, 1885)
  • Száz év előtt (bemutató: Kolozsvár, 1892)

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Kerényi, 2008. 483–484. o.
  2. A könyvtárak mint a nemzeti művelődés eszközei. Könyvtári Figyelő, 2007. 3. sz. 489–498. o.
  3. Kenyeres, 1985. 247. o.
  4. Hatvany, 1964. 263. o.
  5. Fenyő, 1908. 47–48. o.
  6. Móricz, 1933. 143. o.
  7. Szerb, 1940. 575. o.
  8. Hatvany, 1964. o.
  9. Tóth–Vértesy, 1982. 336–337. o.

Irodalom[szerkesztés]

Monográfiák[szerkesztés]

  • Csapodi Csaba – Tóth András – Vértesy Miklós: Magyar könyvtártörténet. Budapest: Gondolat. 1987.
  • Fráter Jánosné: A Magyar Tudományos Akadémia könyvtárosai 1831–1949. Budapest: MTA Könyvtára. 1987.
  • Kenyeres Ágnes: Egy könyvtár hétköznapjai. Budapest: Szépirodalmi. 1985.
  • Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete. Kritikai életrajz. Budapest: Osiris. 2008.
  • Tóth András – Vértesy Miklós: A budapesti Egyetemi Könyvtár története (1561–1944). Budapest: Egyetemi Könyvtár. 1982.

Cikkek, tanulmányok[szerkesztés]

Lexikoncikkek[szerkesztés]

Külső hivatkozások[szerkesztés]