Ugrás a tartalomhoz

Hunfalvy Pál

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Hunfalvy Pál
SzületettPaul Hunsdorfer
1810. március 12.[1]
Nagyszalók
Elhunyt1891. november 30. (81 évesen)[1][2]
Budapest
Állampolgárságamagyar
HázastársaRöck Karolina (1824–1907)
Foglalkozása
  • politikus
  • néprajzkutató
  • nyelvész
Tisztsége
  • magyarországi parlamenti képviselő (1848. július 5. – 1849. augusztus 13.)
  • magyarországi parlamenti képviselő (1861. április 6. – 1861. augusztus 22.)
  • magyarországi parlamenti képviselő (1865. december 14. – 1868. december 9.)
  • a magyar főrendiház tagja (1885. október 8. – 1891. november 30.)
SírhelyeFiumei Úti Sírkert[3]
A Wikimédia Commons tartalmaz Hunfalvy Pál témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Hunfalvy Pál, születési nevén Paul Hunsdorfer (Nagyszalók, 1810. március 12.Budapest, 1891. november 30.) cipszer[4] származású kisnemes, magyar jogász, etnológus, nyelvész, az 1848–1849-es szabadságharc idején parlamenti képviselő, az MTA tagja. A magyar nyelv finnugor eredetének elismertetője, a finnugor nyelvrokonság elméletének egyik kidolgozója.

Életpályája

[szerkesztés]
Emléktáblája a késmárki líceum falán[5]

Hunfalvy János bátyja. Német anyanyelvű; magyarul csak később, tizenhat éves korától kezdett tanulni.[6] Ennek ellenére később hivatalos papírjain a magyar nevét használta, naplóját 1834-től még német, majd 1836-tól többnyire magyar nyelven vezette.[7]

Filozófiai, jogtudományi és teológiai tanulmányokat folytatott Miskolcon és Késmárkon. 1833-ban Podmaniczky Károly gyermekeinek nevelője lett. 1838-tól ügyvédi gyakorlatot folytatott.

1841-ben kérvényezte közös levélben a két Hunsdorfer testvér (Pál és a még eperjesi joghallgató János) Pest-Pilis és Solt vármegyénél, hogy a Hunfalvi családnevet vehesse fel. Az udvari kancellária 1842. február 17-én engedélyezte, azonban később ők maguk Hunfalvyra módosították, s az utókor is ez utóbbi írásmódot fogadta el.[8]

1842-től a késmárki evangélikus főiskola jogtudománytanára, 1846-tól igazgatója. 1840-től foglalkozott nyelvészettel. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején a szepesszombati kerület képviselőként a Habsburgokkal való megbékélést sürgető, a trónfosztást ellenző Békepárt oldalán állt, de a magyar forradalom programját soha nem tagadta meg, a kormányt végig követte (Debrecen, Szeged, majd Arad),[8] így a trónfosztást kimondó és a függetlenségi nyilatkozatot deklaráló debreceni országgyűlés jegyzője volt.[9] Emiatt Haynau 1850. július 5-én a debreceni magyar országgyűlés más, a Habsburgok trónfosztásában részt vett tagjával együtt halálra ítélte, ám az ítéleteket azonnal kegyelmi záradékkal látta el, és a képviselőket szabadon bocsátotta, illetve kegyelemben részesítette. (Az eljárás összesen 23 képviselőt érintett.)

Amnesztiája után, 1850. október 7-én habilitációját a Bach-rendszer kormányzata elutasította. A görög és a latin nyelv magántanárságáért folyamodó Hunfalvy beadványát Leo Thun birodalmi vallás- és közoktatásügyi miniszter arra hivatkozva utasította vissza, hogy a politikai helyzetre való tekintettel nem bízhatja az ifjúság nevelését megbízhatatlan, a forradalmi eseményekben kompromittált személyre.[10]

Hunfalvy tudományos jelentősége a magyar nyelvtudomány intézményes kereteinek fejlesztésében, a magyar nyelv nyelvtörténeti kapcsolatainak vizsgálatában, a finnugor kapcsolat elsődlegességének elismertetésében áll. Mint sokakat, őt is foglalkoztatta a török nyelvekkel való rokonság, sőt a máig keringő elképzelések közül a sumer–magyar kapcsolat lehetőségét is elsőként vetette fel Magyarországon.[11] Pályáját meghatározta az, hogy bekapcsolódott a finnugor nyelvek tanulmányozásába, a magyar és más finnugor nyelvek összefüggéseinek a 18. század óta folyó vizsgálatába. 184950 telén kezdett finnül tanulni. Toldy Ferenc (az Akadémia titkára) segítségével 1851-ben az Akadémia könyvtárosa lett, ez biztosította kutatómunkája anyagi és intézményes hátterét. Ezt a tisztséget haláláig betöltötte. Szintén Toldy közvetítésének volt köszönhető, hogy 1851-ben megismerkedett Reguly Antallal, 185758-ban segített vogul anyagának rendezésében. Ő hívta az indoeurópai nyelvtörténet szakértőjét, Budenz Józsefet 1858-ban Göttingenből Pestre, hogy tanulmányozza a később finnugornak nevezett nyelveket, és 1861-ben állást is szerzett számára az Akadémia könyvtárában.

1861-ben, illetve 1865 és 1867 között képviselőházi tag, ettől kezdve a felsőház (vagy főrendi ház) tagja. 1869-ben a Balti-tenger környékén tett tanulmányutat. Az 1870-es, 80-as években nyelvtörténeti érdeklődése etnológiai irányba szélesedett, a nyelvrokonság mellett az etnikai csoportok eredetét, összefügéseit is kutatta. Az 1880-as években a román nép és nyelv történetén dolgozott, egyebek mellett a dáko-román elméletet is cáfolva.

Megalapitotta az első magyar nyelvészeti szakfolyóiratot Magyar Nyelvészet címen (1856-1861), majd 1862-ben ennek utódát, a mai napig működő Nyelvtudományi Közleményeket, melynek 1878-ig szintén szerkesztője volt.

Megtanult finnül, és már 1861-ben leszögezte, hogy az eredetkutatásoknak a finn nyelv irányába kell mutatniuk. Ugyanebben az évben maga mellé vette Budenzet, akinek feladata volt, hogy találja meg az indoeurópai nyelvészet mintájára létrehozott rekonstruált ősszavak segítségével a finn kapcsolatot.

Hunfalvy jelentős szerepet játszott az „ugor–török háborúban”. Vámbéry Ármin magyar–türk rokonság tárgyában írott első nagyobb munkája, a „Magyar és török-tatár szóegyezések”[12] című, 1869–70 során megjelent mű szolgáltatta az ugor–török háború kitörésének hadi okát. Vámbéry amellett érvelt, hogy a türk nyelvek és a magyar közti nagyszámú hasonlóság e nyelvek és népek közös ázsiai eredetére mutat. E tárgyban írott munkái hosszan elhúzódó, gyakran durva hangvételű tudományos és közéleti vitát robbantottak ki Magyarországon. A magyar nép és nyelv finnugor eredetének hirdetői, Budenz József és követői hangosan támadták Vámbéryt és elméletét, megkérdőjelezve Vámbéry tudományos szavahihetőségét és tisztességét. Hunfalvy e vitában az ugor oldal mellett foglalt állást.[13] A vitához való legfontosabb hozzájárulása „Magyarország ethnographiája”[14] című, 1876-ban megjelent összefoglaló munkája, amely kiszélesítette az ugor–török háború harcvonalát. Ebben a munkában a szerző kiemeli a nyelv és nemzet közti igen erős kapcsolatot (48. o.), és a nyelvrokonság kérdését a néprokonság kontextusában tárgyalja.

Nyelvészeti szempontból megfigyelései és érvei általában ma is megállják a helyüket. Nem pusztán egyes szavak közötti kapcsolatokra hivja fel a figyelmet, hanem rendszeres hangtani változásokat is figyelembe vesz, és nyelvtani szerkezetek közötti összefüggéseket is kimutat. Például a magyarban a tárgyas és a tárgyatlan ragozás között meglevő különbségről szólva emliti, hogy ez a finnben nem található meg, viszont a finnugor nyelvcsalád ugor ágában jellemző (237. o.), tehát a magyar nyelvnek a finnugoron belül az ugor ághoz tartozását mutatja.

Hunfalvy összemosta a néprokonság és nyelvrokonság kérdését, a két problémát gyakorlatilag oszthatatlannak tartotta. Egyhelyütt pl. igy fogalmaz: „…a nemzetek ethnikai eredetét az illető nyelv eredetével kell egynek tartani. Ugyde a nyelv támadására [azaz: keletkezésére] egy helyet kell elfogadni, a hol idegen hatásoktól menten és csak rokon hatásoktól környezve, határozott, többé el nem mosódható jellemre fejlődhetett.” (Hunfalvy Pál: Ugor vagy török–tatár eredetű-e a magyar nemzet? Értekezések a Nyelv- és Széptudományok köréből XI/I. [1882], Budapest, 1883. 35.) A "Magyarország ethnographiája" is ennek a felfogásnak a jegyében iródott. A könyvben Hunfalvy pl. feltételezi, hogy a hunok finnugorok voltak (122. o.), megkérdőjelezi a geszták hitelét és eredetét (295. o.), és arra a következtetésre jut, hogy a hunok, bolgárok és avarok mind ugorok voltak (393. o.). Etnográfiai gondolkodása osztja a kor magyar nacionalizmusának előfeltevéseit. Megjegyzi például, hogy a zsidók jóval szaporábbak más népeknél, így gyorsan növekvő lélekszámuk valódi veszélyt jelent a nemzet számára (420. o.), és hangsúlyozza, mennyire fontos és élenjáró szerepet játszottak a németek a magyar műveltség és gazdaság fejlődésében (424. o.).

Utóélete

[szerkesztés]

Hunfalvy jelentőségét mi sem jelzi jobban, mint hogy személye és nézetei a mai napig viták és összeesküvés-elméletek tárgyát képezik. Egyes kritikusai szerint érdemi érvek helyett csak az akadémiai poszt tekintélyét használta fel. A Hollandiában nyelvészettel foglalkozó Marácz László így fogalmazza ezt meg: „Azt a tényt, hogy a »finnek« nyerték meg az ugor–török háborút, alig lehet tudományos érdemnek nevezni. Lényegében annak volt köszönhető, hogy Hunfalvy és tábora a Bach-korszakban hatalomra került a Magyar Tudományos Akadémián.” Ezt az elterjedt vádat nem támasztják alá tények. Az 1848–49-es működéséért bujdosásra kényszerült és halálra ítélt, akadémiai rendes taggá Arany Jánossal egy időben megválasztott, az 1861-es, Ferenc József által feloszlatott országgyűlésben ismét szerepet vállaló Hunfalvy nem volt a rendszer kiszolgálója, a finnugor nyelvészet pedig nem volt a rendszer eszköze: 1864-ben éppen a Helytartótanács akadályozta meg a pesti egyetemen létrehozandó önálló finnugor tanszék felállítására tett javaslatot.[15] A Hunfalvy személye köré gyártott, mindenféle forrást nélkülöző összeesküvés-elméletek egyike Bálint Gábor nyelvészről szól. Őt emliti Arany János 1878-ban írt Budenzhez című bökversében: „Igazi vasfejű székely a Bálint: Nem arra megy, amerre Hunfalvy Pál int.” Az említett Bálint Szentkatolnai Bálint Gábor nyelvész, aki 1879-ben személyes konfliktusai miatt elhagyta az országot. A Hunfalvyval szemben megfogalmazott állítás, miszerint elégette volna Szentkatolnai Bálint Gábor gyűjteményét, kései toposz, és megtörténte nem igazolható.[16]

Művei

[szerkesztés]
Hunfalvy Pál szobra Szanyi Péter alkotása a Diósgyőri Gimnázium főbejáratánál (Miskolc, Diósgyőr)

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b Francia Nemzeti Könyvtár: BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  2. Hrvatska enciklopedija (horvát nyelven). Miroslav Krleža Lexicographical Institute, 1999
  3. Petőfi Irodalmi Múzeum névtér. (Hozzáférés: 2018. szeptember 7.)
  4. Hodgyai Mátyás: Horthy idejében elfogadták a finnugrisztikát. [2014. augusztus 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. augusztus 17.)
  5. ma7.sk
  6. Paládi-Kovács Attila írja életútjának ismertetésekor: „Hunsdorfer Pál 1823 őszén, 13 esztendős korában került Késmárk városába, s ott elvégezte a gimnázium négy osztályát. Kitűnő latinista volt, szépen haladt a francia nyelvben, s már kisdiákként forgatni kezdte a német egyetemek kiadványait. Emlékezéseiben megírta, hogy például a frankfurti egyetem által kiadott értekezések német nyelvét alig értette, magyarul pedig még egyáltalán nem tudott. 1827-ben Miskolcra adták »magyar szóra«, s az ottani evangélikus gimnáziumban végezte az 5. vagyis a retorikai osztályt. Tanára javaslatára a következő osztályt a reformátusok miskolci líceumában járta, ahol kitűnő tanárai voltak. E két év alatt kellő jártasságot szerzett a magyar nyelvben…” Domokos Péter–Paládi-Kovács Attila: Hunfalvy Pál. Budapest, Akadémiai K. 1986. 259. o. (A múlt magyar tudósai)
  7. Kozmács István: Tudósítás Hunfalvy Pál kéziratos hagyatékáról
  8. a b Domokos Péter–Paládi-Kovács Attila: Hunfalvy Pál. Budapest, Akadémiai K. 1986. 259. o. (A múlt magyar tudósai)
  9. Fodor István: idegen hatalmak kényszerítették-e ránk a „finnugor elméletet”?
  10. Szentpétery Imre: A Bölcsészettudományi Kar Története 1635-1935. Budapest, 1935. 404. o.
  11. Fejes László: Akiknek el akarják venni a múltjukat. Nyelv és Tudomány (nyest.hu) 2011. május 16.
  12. Vámbéry Ármin: Magyar és török-tatár szóegyezések. In: Nyelvtudományi Közlemények VIII. 109–189. o.
  13. Hunfalvy Pál: Ugor vagy török-tatár eredetű-e a magyar nemzet? In: Értekezések a Nyelv- és Széptudományok köréből. XI. kötet (1883–84)
  14. Hunfalvy Pál: Magyarország ethnographiája
  15. Fodor István: Idegen hatalmak kényszerítették-e ránk a „finnugor elméletet”?
  16. Hujber Szabolcs: Az „égető”. Hunfalvy Pál nyelvészeti munkássága az idő mérlegén.

Források

[szerkesztés]
  • Domokos Péter szerk. Finnugor életrajzi lexikon. Tankönyvkiadó, Budapest, 1990

További információk

[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]