Cipszerek

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A cipszerek vagy szepességi szászok egy német ajkú népcsoport. Nevük a német Zips (Szepes) szóból származik, és arra utal, hogy eredetileg a Szepességben (a mai Szlovákia és Lengyelország területén) éltek. Később letelepedési jogot kaptak Máramaros környékén (a mai Románia és Kárpátalja területén) is.

Történelmük[szerkesztés]

Legelső csoportjuk a 12. század közepén, a nagy német betelepüléssel érkeztek hazánkba. A Szepességben letelepedésük III. Béla uralkodása idején az 1180-as évektől (Késmárkon például 1190-től) bizonyított. Egy tömbben telepedtek le a magyartól és a szlávtól is eltérő, sajátos szokásokkal (egyebek közt jogszokásokkal), aminek eredményeként különállásukat a királyok is elismerték és nekik korlátozott, etnikai alapú autonómiát adtak.

Apránként tételes kiváltságokat kaptak; közjogi és gazdasági helyzetüket először V. István 1271. évi szabadságlevele foglalta össze. Bíróikat (comes) maguk választhatták. Katonai szolgálatra szükség esetén ötven lándzsást tartoztak kiállítani — ennek alapján lélekszámuk ebben az időben néhány ezer főre becsülhető (Kristó).

III. András halála után a trónkövetelők viszályában Kassával együtt először a német ajkú Vencel pártjára álltak — valószínűleg legalább azért, mert tartottak a Károly Róbert fő támaszának számító Aba Amadé nádor tartományúri törekvéseitől. Miután a kassaiak hada 1304-ben vereséget szenvedett Amadé gönci várnagyának csapataitól, a cipszerek és a kassaiak is engedtek a kényszernek, és Károly Róbert hűségére tértek. Amadé halála után, amikor a király Kassa mellé állva háborúba keveredett a nádor örököseivel (özvegyével és fiaival), a szászok Károly mellé álltak, és meghatározó szerepet játszottak a sorsdöntő rozgonyi győzelemben (Kristó).

A győzelem után megerősítette jogaikat Károly Róbert 1317. évi szász privilégiummal, amelynek indoklása szerint a rozgonyi csatában a királyi hoszpeszek férfiasan harcoltak, nem kímélték javaikat és személyüket, nem féltek magukat a királyért a szerencse forgandóságának alávetni és a csatában komoly emberáldozatot hoztak. 1328-ban újabb kiváltságlevelet kaptak Károlytól.

A 14. század elejéig falvakban éltek; településeik közül még a szász privilégium is csak Lőcsét nevezi városnak. Számos családjuk települt be a Szepességtől némileg távolabb eső Kassára; ők folyamatosan szoros kapcsolatot tartottak a Szepességben maradtakkal. Törzsterületük a 14. század elején, a királyi hatalom stabilizálása után kezdett rohamosan városiasodni. Valószínűleg nem függetlenül attól, hogy jelentősen segítették Károly Róbertet az Abák ellen, 1344-ben már 24 településüket ismerték el városnak (Kristó).

Híres cipszer családok[szerkesztés]

A tatárjárás előtti időkből mindössze négy adományos birtokost ismerünk.

Közülük két család emelkedett az országos nemesek közé:

Tarkövi Kakas 1301-ben Aba Amadé alispánja volt, de a család már 1302-ben bizonnyal Károly Róbert közvetlen hívévé vált — valószínűleg nem függetlenül attól, hogy birtokviszályba keveredtek az egyértelműen Amadé-párti Apc nemzetséggel.

A két család viszonya nem volt felhőtlen. 1307-ben egy hatalmaskodási ügy miatti perüket a szászok comese elé vitték, ami azt mutatja, hogy szász kapcsolataikat országos nemesként is megtartották.

A Tarköviek már Károly Róbert korai csatáiban jeleskedtek, így részt vettek Esztergom és Szepes várának megvívásában; a család egy tagja 1312-ben Sáros várának ostrománál, majd a rozgonyi csatában is a király oldalán vitézkedett. Ugyanebben a csatában az Apc nemzetség tagjai az Abák oldalán vettek részt, és ez döntötte el a két család viszályát: a csata után a győztes király az Apc nembeliek vitatott birtokait a Tarkövieknek ítélte (Kristó, 87. old.).

Kultúrájuk[szerkesztés]

Összegyűjtött törvényeiket 1370-ben foglalták írásba (Zipser Willkühr).

A legrégibb cipszer nyelvjárásban írt versről Lám Frigyes írt tanulmányt.

Híres cipszerek[szerkesztés]

Lásd még[szerkesztés]

Források[szerkesztés]