Főrendiház

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Főrendiházi képviselők 1865 körül

A Főrendiház a magyar országgyűlés felsőháza volt, mely 1918-ig működött, és jogilag 1926-ig állt fenn.

Története[szerkesztés]

A mohácsi csata után, a magyar kétkamara-rendszer kifejlődésével, az ország két első rendje, a főpapi és főúri rendek alkották a felső vagy főrendi táblát (Excelsi Proceres), kezdetban szokás alapján, majd törvények, így különösen az 1608. k. u. I. és az 1687. X. törvénycikkek által szabályozva. Tagjai voltak az érsekek, római és görögkatolikus megyés püspökök, a görög nem egyesült megyés főpapok, a választott, fölszentelt és címzetes püspökök, a pannonhalmi főapát, a zágrábi nagyprépost, a jászói prépost; továbbá a világi főurak: a zászlósok, a pozsonyi gróf, a koronaőrök, az örökös és kinevezett főispánok, a fiumei kormányzó és a horvát közgyűlés küldöttei, valamint a magyar hercegek, grófok és bárók; később a szabad kerületek és vidékek főkapitányai, a székelyek főkirálybírái, a szászok ispánja, Pest-Pilis és Solt megye főispáni helytartója és a volt erdélyi királyi regalisták.

Tagjainak száma meghaladta a 750-et. A főrendi tábla e szervezetét az 1848-as nagy alkotmányreform nem érintette; címe ugyan már 1867-től Főrendiház, de a kornak megfelelő átalakítást csak az 1885. VII. tc. által nyerte. Legjelentékenyebb változások, hogy kimaradtak a címzetes püspökök, a főispánok, a királybírók, kapitányok, a szászok ispánja és az erdélyi regalisták; a címzetes (született) főurak régi jogukat megtartották ugyan, de csak bizonyos cenzushoz kötve gyakorolhatták. Másrészt azonban tagsági jogot nyertek a két protestáns és az unitárius egyházak egyes püspökei, illetve főtisztviselői, valamint a budapesti főbíróságok elnökei, továbbá a király is nevezhetett ki tagokat és az új Főrendiház alakulásánál néhányan választtattak.

Az 1890-es évek végén a főrendiház tagjai a következők voltak:

  1. Örökös jogon: az uralkodóház teljes korú főhercegei (akik a régi táblához is meghívattak, ha Magyarországon földbirtokosok voltak); továbbá a magyar Főrendiházban tagságra eddig jogosított, nemkülönben az Erdélyi Fejedelemségben, annak Magyarországgal történt egyesítése előtt, a magyar királyoktól grófi vagy bárói címet nyert családok mindazon 24. évüket betöltött nagykorú férfi tagjai, akik egyedül vagy a velük egy háztartásban élő nejük és kiskorú gyermekeik vagyonát is odaszámítva a magyar állam területén oly földbirtoknak tulajdonosai, haszonélvezői vagy hitbizománynak birtokosai, melynek egyenes állami földadója a rajta levő lakóházak és gazdasági épületek házosztályadójával együtt legalább 3000 forintot tesz ki.
  2. Méltóság vagy hivatal alapján: az ország zászlósai és a pozsonyi gróf, a két koronaőr, a fiumei kormányzó, a Királyi Kúria elnöke és másodelnöke, a budapesti Királyi Ítélőtábla elnöke; továbbá a magyar Szent Korona országainak latin és görög szertartású római katolikus egyháznagyjai, a hercegprímás és a többi érsekek, a megyés püspökök, a nándorfehérvári és tinnini fölszentelt püspökök, a pannonhalmi főapát, a jászói prépost és az aurániai perjel; a görögkeleti egyháznagyok, mint a román metropolita, szerb patriárka és a megyés püspökök; valamint a református és evangélikus egyháznak hivatalban levő legidősebb három-három püspöke, az előbbinek hivatalban levő legidősebb három főgondnoka, az utóbbinak egyetemes főfelügyelője és hivatalban levő legidősebb két kerületi felügyelője, az unitárius egyháznak pedig hivatalban levő egyik idősebb elnöke, azaz vagy püspöke vagy főgondnoka.
  3. Élethossziglani tagok, akiket a Felség a Szent István koronája országainak polgárai közül a minisztertanács felterjesztésére kinevezett. E kinevezetteknek száma a ház első alakulásakor 30-nál, azután évenként 5-nél, összesen pedig 50-nél több nem lehetett.
  4. A horvát-szlavón társországok gyűlése által választott 3 követ.
  5. Választás alapján tagjai lehettek a Főrendiháznak életük tartamára azok, akiket a régi Főrendiház igazolt tagjai azon igazolt tagok közül megválasztottak, akik személyes tagsági jogukat az új Főrendiházban nem gyakorolhatták. Számuk 50 volt, és ha tagsági joguk megszűnt, helyük betöltve többé nem volt.

Az 1890-es évek végén a Főrendiház körülbelül 362 tagból állt.

1918 októberében az ország irányítását átvevő új, demokratikus vezetőréteg a Főrendiház megszüntetését követelte. Végül nem oszlott fel, az elnök, Wlassics Gyula november 16-án az üléseket berekesztette, így az tulajdonképpen nem szűnt meg, csak „átmenetileg” szünetelt, a Képviselőház viszont feloszlatta magát ezen a napon. Helyüket az első magyar köztársaságban átvette az átszervezett Nemzeti Tanács, Nagy nemzeti Tanács néven. A Főrendiház nem ült már többet össze, a demokratikus eszméknek megfelelően az 1926. évi XXII. törvénycikk szerint átalakult Felsőházzá.[1]

Jegyzetek[szerkesztés]

Forrás[szerkesztés]