Magyar Királyi Kúria

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Magyar Királyi Kúria
A Magyar Királyi Kúria egykori épülete a budapesti Kossuth téren. Ma Néprajzi Múzeum
A Magyar Királyi Kúria egykori épülete a budapesti Kossuth téren. Ma Néprajzi Múzeum

Egyéb nevek Magyar Kúria
Alapítva 1723
Megszűnt 1949
Székhely Budapest, Kossuth tér 12.
Elhelyezkedése
Magyar Királyi Kúria (Budapest)
Magyar Királyi Kúria
Magyar Királyi Kúria
Pozíció Budapest térképén
é. sz. 47° 30′ 28″, k. h. 19° 02′ 54″Koordináták: é. sz. 47° 30′ 28″, k. h. 19° 02′ 54″

A Magyar Királyi Kúria (más néven Magyar Kúria; röviden kir. kúria) mint felsőbíróság 1723 és 1949 között működött Magyarországon; 1848-ig Főméltóságú, Excelsa Curia (Regis), azután a magyar bírósági szervezetnek 1861-ben az országbírói értekezlet által való visszaállítása óta 1868-ig Magyarországnak országos felsőbírósága és legfőbb ítélőszéke volt.

Története[szerkesztés]

A 18. században[szerkesztés]

Jogtörténeti eredetét azok a törvényszékek képezik, melyeket az ország nagy bírái birói társaikkal együtt a király székhelyén tartották (latinul in Cuia Regis). Az 1723-as átszervezés után a Kúria két részből állott, a főméltóságú Hétszemélyes Táblából (Excelsa Tabula Septemviralis) és a tekintetes Királyi Ítélőtáblából (Inclya Tabula Regia Judiciaria).

A 19. században[szerkesztés]

1840-től (1840. XV. tc. II. rész 6. §-a) az addigi fennállt szervekhez járult a váltó feltörvényszék (Forum appelatorium cambiale) a Kúria külön önálló osztályaként. Az 1868. évi LIV. tc. (törvénykezési rendtartás) által megállapított bírósági szervezet szerint az országnak legfőbb törvényszéke, amely a Magyar Királyi Kúria néven a legfőbb bírói hatóságot gyakorolta és két szakosztályra oszlott. Az egyik mint semmítőszék a semmiségi esetekben, a másik mint harmadfolyamodású ítélőszék érdemleges kérdésekben határozott. Érvényes határozathozatalra az elnökön kívül 6, a semmítőszéknél azonban a harmadbíróság eljárásból felmerült semmiségi panaszok eseteiben legalább 10 bírói tagnak jelenléte kívántatott. Az 1881. évi LIX. tc. a semmítőszék külön szakosztályát megszüntette. A később érvényes törvény 2. §-a szerint a Magyar Kúria az a bíróság, mely Magyarországon (Horvát- és Szlavónországok kivételével) a legfőbb bírói hatóságot gyakorolja. A Kúria, ha a fellebbvitel öt tagú tanácsban hozott királyi táblai határozat ellen van intézve, vagy ha a királyi táblákra vonatkozó illetékesség-összeütközési kérdés döntendő el, 7 tagú, más ügyekben 5 tagú tanácsban határozott. Polgári ügyekben a hazai bíróságok között felmerült illetékességi összeütközések elintézése szinte a Kúria jogköréhez tartozott, míg bűnügyekben az illetékesség szabályozása csak a királyi táblák között vagy különböző királyi ítélőtáblák területén fekvő első folyamodású bíróságok között felmerült összeütközések esetében tartozott a Kúriára, ellenben az ugyanazon királyi ítélőtábla területén fekvő első bíróságok között felmerült illetékességi összeütközéseket első fokban az illetékes királyi ítélőtábla, másodfokban a Kúria döntötte el. Halálbüntetésre szóló jogerős ítéletek a Kúria kebelében alakított kegyelmi tanács elé kerültek véleményezésre. Az 1881. évi LIX. tc. 101. §-a szerint a magyar Kúria az országbíróból mint elnökből, a legfőbb ítélőszéki tanácselnökökből és a semmítőszéki és legfőbb ítélőszéki osztályok bíráiból alakult. Az 1883. március 29-én meggyilkolt Mailáth György volt az utolsó országbíró, aki a Kúria elnöki tisztét viselte. Az 1884. évi XXXVIII. tc. szerint addig, míg a Kúria szervezése iránt a törvényhozás végleg intézkedik, a magyar Kúria áll egy elnökből, egy másodelnökből, hét tanácselnökből és a fiumei és tengerészeti ügyek két előadójával együtt 62 rendes bíróból. Az elnök és a másodelnök a hivatal alapján és annak tartama alatt az 1885. évi VII. tc.-kel szervezett főrendiháznak is tagja. Az 1891. évi XVII. tc., miután a Budapesten elhelyezett királyi törvényszékek – a budapesti, a pestvidéki és a kereskedelmi és váltótörvényszék – elnökeit a Kúria rendes bíráinak létszámába sorozta, a rendes bírák létszámát 65-re emelte; az 1893. évi XXXII. tc. a mutatkozó szükséghez képest további legfeljebb 3 ítélőbíró kinevezését engedélyezte. A számfeletti ítélőbíró a legközelebbi üresedés esetén kineveztetése sorrendjében a rendes létszámú bírák sorába lépett. Az 1877. évi V. tc. és az említett 1893. évi XXXII. tc.-kel az igazságügy-miniszter felhatalmazást nyert, hogy a királyi ítélőtáblai bírákat a Kúriánál kisegítő bírákként alkalmazhassa. A nyugdíjtörvény rendelkezésétől eltérően a Kúria ítélőbírái nem a 65., hanem a 70. életévük betöltésével léptek nyugalomba, kivéve, ha az igazságügy-miniszter őket hivataluk folytatására felszólította és szolgálni kívántak. A Kúria az 1890-es évek végén 7 polgári és 5 büntető tanácsra oszlott. A 3. polgári tanácsba az úrbéri és bányaügyek, a 4.-be a kereskedelmi, váltó- és csődügyek tartoztak.

A 20. században[szerkesztés]

A 20. század elején az ítélkezést a Magyar Kúria mellett 5 ítélőtábla, 67 királyi törvényszék és 150 járásbíróság látta el. A második világháború után fokozatosan kiépült a szovjet típusú társadalmi-gazdasági és hatalmi-intézményi rendszer. Az ezt segítő bírósági szervezet és ítélkezés létrehozása, valamint a közállapotok megváltozása 1949-re érkezett el utolsó szakaszához. Ebben az évben megszüntették a Magyar Kúriát (utolsó elnöke dr. Kerekess István volt 1945-től 1949-ig).

Források[szerkesztés]