Legitimizmus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A legitimizmus a hagyományos uralkodócsaládok törvényes trónöröklési jogának az elismerése. A legitimizmus követői a legitimisták.

A fogalom a 19. század elején vált közismertté. A nagy francia forradalom miatt trónját vesztett Bourbon-ház tagjainak hívei voltak a legitimisták, mert nem ismerték el, hogy az Orléans-házból származó Lajos Fülöp jogot formálhat a trónra.

Magyarországon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1920-ban a magyar belpolitikában voltak, akik IV. Károlyt szerették volna az ország trónján látni. Ők voltak a legitimisták, másképpen karlisták. A karlisták 1921-ben két – sikertelen – királypuccsot szerveztek meg IV. Károly uralkodói hatalmának visszaállítására.

A magyar legitimisták szerint Magyarország királyi trónjának jogos örököse Habsburg Károly főherceg V. Károly néven és az Osztrák-Magyar monarchia bukása után megoldást próbáltak találni az ország államformájához és vezetőségéhez. A legjelentősebb képviselői között gróf ifj. gróf Andrássy Gyulának komoly szerepe volt 1919 őszén, gróf Csekonics Iván és később gróf Bethlen István és gróf Apponyi Albert is.

Az 1930-as években viszont Griger Miklós, katolikus pap töltött fontos szerepet a legitimizmusban, ahogy a köznemesek között található jelentős legitimista politikusok mint Pethő Sándor[1] és Zala megyében boldogfai Farkas Tibor[2]

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Kardos József: Legitimizmus. Korona Kiadó. 1998.
  2. Paksy Zoltán: Zalaegerszeg társadalma és politikai élete 1919-1939. Kiadó: Millecentenáriumi Közalapítvány. 2011.
  • Kardos József: Legitimizmus. Legitimista politikusok Magyarországon a két világháború között (Budapest, 1998)
  • Ormos Mária: „Soha, amíg élek!” Az utolsó koronás Habsburg puccskísérletei 1921-ben (1990)
  • Pánczél Hegedűs János: Nekünk királyság kell! Monarchista gondolatok (2009)

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]