Legitimizmus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A Bourbon-ház királyi címere

A legitimizmus a hagyományos uralkodócsaládok törvényes trónöröklési jogának az elismerése. A legitimizmus követői a legitimisták.

A fogalom a 19. század elején vált közismertté. A nagy francia forradalom miatt trónját vesztett Bourbon-ház tagjainak hívei voltak a legitimisták, mert nem ismerték el, hogy az Orléans-házból származó Lajos Fülöp jogot formálhat a trónra.

Magyarországon[szerkesztés]

Ifjabb gróf csíkszentkirályi és krasznahorkai Andrássy Gyula, legitimista politikus.
Gróf Andrássy Gyula (18601929) magyar politikus, belügyminiszter, jogi szakíró, pártvezető.
Őrgróf Pallavicini György, országgyűlési képviselő, legitimista politikus
Gróf zicsi és vázsonkeői Zichy János, országgyűlési képviselő, legitimista politikus
Dr. boldogfai Farkas Tibor, országgyűlési képviselő, legitimista politikus
Pehm (Mindszenty) József (18921975) Esztergom érseke, Magyarország utolsó hercegprímása, bíboros.

IV. Károly visszatérési kísérletei[szerkesztés]

1920-ban a magyar belpolitikában voltak, akik IV. Károlyt szerették volna az ország trónján látni. Ők voltak a legitimisták, másképpen karlisták. 1921. február 23-án Andrássy Gyula gróf elvállalta a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja elnökségét, hogy pártjával támogathassa IV. Károly visszatérését a magyar trónra. A karlisták 1921-ben két – sikertelen – királypuccsot szerveztek meg IV. Károly uralkodói hatalmának visszaállítására. 1921. március 27. és április 5. között visszatért Magyarországra, hogy ismét elfoglalja a trónt. Érkezéséről nem értesítette még magyarországi híveit sem. 1926. március 26.-án Szombathelyen találkozott Vass Józseffel, áldozópappal, kereszténypárti politikussal, valamint gróf Teleki Pál miniszterelnökkel. Március 27.-én Budapesten IV. Károly találkozott Horthy Miklós kormányzóval, akitől követelte a hatalom átadását. Horthy ekkor még le tudta beszélni erről, a környező antantállamok fenyegetésére és a belpolitikai helyzetre hivatkozva. Károly némi huzavona után április 5-én hagyta el az országot, mikor Horthy Lehár Antal ezredest utasította, hogy kísérje át a királyt a határon. Ezután Károly visszavonult Szombathelyre, majd újra – ezúttal levélben – felszólította Horthyt a hatalom átadására. Időközben Szombathelyre gyűltek a királyhű arisztokraták, és az ott állomásozó katonaság is a király mellé állt. Horthy – rövid habozás után – ismét elutasította a hatalom átadását, és utasította a katonai parancsnokot, hogy távolítsa el a királyt az országból. Mivel Károly akkor még ellene volt az erőszakos hatalomátvételnek, tudomásul vette a történteket, és antant katonák kíséretében visszatért Svájcba. Az eset után erősen megrendült a bizalma Horthyban, aki előzőleg több levelében is hűségnyilatkozatot tett neki. A lezajlott eseményeket a korabeli sajtó húsvéti királypuccsnak” nevezte el.[1] Másodszor 1921. október 20-án tért vissza repülőgéppel. Október 23-án Budaörsnél ütköztek meg a Lehár Antal vezérőrnagy parancsnoksága alatt álló királyhű és a nyugállományból visszatért Nagy Pál honvéd altábornagy által irányított kormányhű csapatok, utóbbiak derekát a fővárosban gyorsan mozgósított egyetemi zászlóaljak adták.

A legitimisták a Horhy-korszakban[szerkesztés]

A legitimisták az Osztrák–Magyar Monarchia bukása után megoldást kerestek az ország államformájára és vezetésére. A legjelentősebb képviselőik között említhető ifj. gróf Andrássy Gyula, akinek komoly szerepe volt 1919 őszén, gróf Csekonics Iván és később gróf Bethlen István és gróf Apponyi Albert is. Az 1930-as években viszont Griger Miklós katolikus pap töltött fontos szerepet a legitimizmusban. Dunántúlon a legitimisták főhadiszállása az 1920-as években a Zala vármegyei Zalaegerszeg lett, melyben Pehm József (Mindszenty József), a helyi plébános és esperes legnagyobb vezetője és támogatója volt. Pehm József plébános szorgalmazan gyűjtött pénzt és nagy vállalkozásba fogott: a zalaegerszegi Jézus szíve ferences plébániatemplom 1925 és 1926 épült neobarokk stílusban, és boldog IV. Károly király emlékére készült, melynek az első "legitimista" templomnak számít az országban.

A király kérdést az 1920-as és 1930-as évtizedekben még igen is aktuálisnak tekintették, és a Horthy Miklós kormányzó érát támogató NEP után mindig a legitimisták szerezték meg a legtöbb szavazatot. A legitimistáknak az egyik legfontosabb politikai pártja a Keresztény Gazdasági és Szociális Párt (KGSZP), amely 1926 és 1937 között működött gróf Zichy János elnöksége alatt. A legitimista körök politikai főelvei között nem csak a királyi kérdés, és pontosabban a Habsburgok visszatérése a trónra, hanem erős mezőgazdasági fejlesztés, valamint a vidéki embereknek és életének a szinvonala felemelése volt az alapvonása. A szegény emberek istápolása, azoknak az életének az anyagi és lelki gondjai orvosolása az egyik céljuk, erős szociálisan érzékeny politikát folytatva. A legitimista mélyen római katolikus meggyőződésű volt, és a jobboldali szélsőségeket erősen elutasította, pontosabban igen nagy ellenségének számított a nemzetiszocializmusnak.

A legitimista nagy hazafinak számított, de mindig a racionális kereteken belül; a turanizmust elítélte, mivel több ízben Szent Istvánt kisértékü embernek tüntette fel és vele szemben kiemelte Koppány vezér személyét. Ezzel a pogányságot felemelte a kereszténységgel szemben, olyan érv, amelyet nem támogatott a legitimizmus.[2] A magyar legitimisták a Horthy-korszak alatt a központi kormánynak és a politikai pártjának, a Nemzeti Egységes Pártjának (NEP), nagy ellenfelei és bírálóia voltak. A király nélküli kiráyságot fentartó rendszer alatt gyakran helytelenítették a kormányzó születés- és névnapjának megülését, valamint nagy ellenzői voltak a sok új állami módosításnak, amelyet a Bethlen-kormány alatt vezettek be.

A királyi kérdéssel kapcsán, magyar legitimizmusnak a lényege talán a legjobban érezhető a Cambridge-ben lediplomázott magyar jogász, boldogfai dr. Farkas Tibor (1883-1940), országgyűlési képviselő által kijelentett szavaiban, amikor azt közölte, hogy „Én király nélküli királyságot elképzelni nem tudok, mint ahogy nem tudok elképzelni aranypengőt sem arany nélkül és nem tudok elképzelni nemzeti egységet a lelkek egysége nélkül”.[3] 1925-ben Zala vármegye törvényhatósági ülésén a legitimista boldogfai Farkas Tibor képviselő helytelenítette a kormányzó születés- és névnapjának megülését. Tibor kihangsúlyozta, hogy „...minden pompával járó ünnepséget kerülni keli, mikor az ország csonka s királyság vagyunk király nélkül. Ha ünnepről lehetne szó, az csak gyászünnep lehetne”.[4]

A Magyar Nők Szentkorona Szövetsége egy Habsburg uralkodók jogfolytonosságát hirdető politikai csoportosulás volt, amely 1926. február 16.-án gróf Apponyi Albertné gróf Mensdorff Klotild, herceg Odescalchi Károlyné gróf Andrássy Klára és özvegy Istvánffy Gyuláné Márki Gabriella író hozott létre. A célja volt az ezeréves eszme, a Szentkoronához iránti hűség és a jogfolytonosság ébrentartása.[5] Hamarosan a legitimista urak is létrehozták az iker változatát, Magyar Férfiak Szentkorona Szövetségét, amely 1926. június 22.-én született Budapesten, gróf nagykárolyi Károlyi József kezdeményezése után.[6] Mindkettő csoport több vármegyei helyi csoportokkal rendelkezett és több kulturális rendezvényt szervezet országszerte. Mindkettő csoport 1944. április 15.-éig létezett amíg a Sztójay-kormány betiltotta.

A magyar legitimisták szerint Magyarország királyi trónjának jelenlegi jogos örököse Habsburg Károly főherceg, aki „V. Károly” néven lenne uralkodó.

Legitimista politikusok Magyarországon[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  • Kardos József: Legitimizmus. Legitimista politikusok Magyarországon a két világháború között (Budapest, 1998)
  • Ormos Mária: „Soha, amíg élek!” Az utolsó koronás Habsburg puccskísérletei 1921-ben (1990)
  • Pánczél Hegedűs János: Nekünk királyság kell! Monarchista gondolatok (2009)

További információk[szerkesztés]