Ravasz László

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ravasz László
Portréja a Kálvin téri református templom oldalán elhelyezett emléktáblán
Portréja a Kálvin téri református templom oldalán elhelyezett emléktáblán
Született 1882. szeptember 29.
Bánffyhunyad
Elhunyt 1975. augusztus 6. (92 évesen)
Leányfalu
Nemzetisége magyar
Foglalkozása püspök
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Ravasz László témájú médiaállományokat.
Ravasz László és Makkai Sándor református püspökök (1936)

Ravasz László, dr. (Bánffyhunyad, 1882. szeptember 29.Leányfalu, 1975. augusztus 6.) magyar református lelkész, dunamelléki református püspök. Az MTA tagja. Ordass Lajos és Pap László mellett a pártállami időszakban a magyar protestantizmus egyik példaadó egyénisége volt.

Életpályája[szerkesztés]

Iskolai tanulmányait szülővárosában kezdte, 1896-ban Székelyudvarhelyre került a kollégiumba. Kolozsvárt a teológiára iratkozott be és az egyetemi előadásokat is látogatta. Még teológus korában szerkesztette az Egyetemi Lapokat. 1903-1905 között Bartók György püspök mellett volt titkár, ebben az időben a romániai (regáti) misszió vezető lelkésze. 1905 őszén a Berlini Egyetemen hallgatott előadásokat. 1906-ban Bánffyhunyadon volt segédlelkész, itt készült a doktorátusa is. Sárospatakon szerzett magántanári oklevelet, majd Kolozsvári Teológiai Akadémia tanára volt 19071921 között. Az első világháború idején missziós munkát végzett a kolozsvári hadikórházban. Az Unió szabadkőműves páholy tagja volt 1910-től 1917-ig.[1] 1918-ban az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzőjévé választották, majd 1921 őszén püspökké, a Dunamelléki Egyházkerületben. Ettől kezdve Budapesten élt, de irodalmi munkásságával továbbra is számtalan szállal kötődött Erdélyhez. Cikkei jelentek meg az Ellenzékben, Kálvinista Világban, rendszeres munkatársa volt a Református Szemlének, 1918-21 között főszerkesztője is.

1908-ban feleségül vette Bartók püspök leányát, akitől öt gyermeke született. Boriska lánya a későbbi államminiszter és politikai gondolkodó, Bibó István felesége volt.

1921-ben, miután családjával Budapestre költözött, megválasztották a dunamelléki egyházkerület püspökévé. Ettől az évtől a Kálvin téri református templom lelkésze is volt. Fiatalabb korában több cikkben is kikelt a zsidóság ellen. A Felsőház automatikus tagjaként (1927–44) az első- és második zsidótörvényt megszavazta, de fellépett a harmadik zsidótörvény ellen. 1944-ben szembesült a holokauszt ijesztő valóságával, és próbált tenni a magyar zsidók, különösen a megkeresztelkedettek fizikai megsemmisítése ellen. A deportálások megindulása után számos püspöki körlevelet fogalmazott meg az üldözések ellen, és hozzájárult a Jó Pásztor Bizottság megalakításához. Nem sikerült elérnie, hogy az egyházak közös körlevélben fejezzék ki tiltakozásukat a népirtással kapcsolatban.

A Magyar Tudományos Akadémia tagja (1925–1949), az Akadémia másodelnöke (1937–1940). Akadémiai tagságát 1989-ben posztumusz visszaállították. (MOL SZT XIX. A-21-s.3.d.)[2]

Ravasz László emléktáblája egykori lakhelyén, Budapest II. ker., Bimbó út 43. sz.

Szerkesztője volt a Protestáns Szemle, Egyetemi Lapok, Református Szemle és Az Út című lapoknak, ez utóbbit ő is alapította. Élénk közéleti szerepet töltött be, szinte minden abban a korban született protestáns mozgalom és szövetség alapításánál bábáskodott, számos irodalmi és kulturális szervezet tagja volt, munkásságát több külföldi egyetem is díszdoktori címmel ismerte el. 1948. április 30-án, Rákosi nyomására, minden tisztségéről lemondott és visszavonult a közélettől. 1953-ban lelkészként is nyugdíjba vonult, és Leányfalura költözött, ahol mesterséges elzártságban töltötte hátralévő éveit.

1956. október 31-én pár fiatal lelkész kiment érte Leányfalura, és bevitték Budapestre. Az összegyűlt lelkészek az újonnan alakult református Országos Intézőbizottság vezetőjévé választották, és őt ismerték el legitim püspöknek. November 1-jén rádiószózatban szólt a magyarokhoz. A forradalom leverése után az egyházi ébredést szorgalmazó Megújulási Mozgalmat szervezte, amely azonban az állami elnyomás következtében elhalt. 1956-tól újra a Kálvin-téri szószéken szolgált, egészen 1957 húsvétjáig, amikor a püspökségről is lemondatták.

Az állambiztonsági hivatal előkészített egy koncepciós eljárást ellene, melyet az 1960-as évekig fenntartottak, ám végül nem indítottak el.[forrás?]

Jegyzetek[szerkesztés]

Művei[szerkesztés]

Ravasz László sírja Budapesten. Farkasréti temető: 6/5-1-10
  • A gyülekezeti igehirdetés elmélete
  • Orgonazúgás (beszédek, előadások), Budapest, 1923
  • Az emberélet útjának felén, Kolozsvár, 1924
  • Hazafelé (elmélkedések és imádságok), Budapest, Bethlen Gábor Irodalmi és Nyomdai RT., 1925
  • Ünnepnapok (elmélkedések és imádságok házi istentiszteletekre), Budapest, 1925
  • Tudom, kinek hittem (beszédek, cikkek, prédikációk), Budapest, Studium, 1927
  • Pál Athénben : székfoglaló. Budapest, 1928
  • Alfa és Ómega, Budapest, Franklin, 1933
  • Legyen világosság, Budapest, Franklin, 1938
  • Krisztussal a viharban (igehirdetések), Budapest, Kálvin, 1977
  • Emlékezéseim, Budapest, Református Zsinati Iroda, 1992
  • Én vagyok a te Istened! : a Tízparancsolat magyarázata, Budapest, Kálvin, 1995
  • Kis dogmatika: hitünk igazságai, Budapest, Kálvin, 1996

Díja[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]