Kelemen Lajos (történész)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kelemen Lajos
Született 1877. szeptember 30.
Marosvásárhely
Elhunyt 1963. július 29. (85 évesen)
Kolozsvár
Állampolgársága magyar
Foglalkozása levéltáros,
történész

Kelemen Lajos (Marosvásárhely, 1877. szeptember 30.Kolozsvár, 1963. július 29.) levéltáros, történész. Írói álnevei: Ernyei Kelemen, Ernyei Miklós, Marosszéki, Rovintó, Suhintó, Székely Rovintó, Vásárhelyi Miklós. A Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti, majd rendes tagja.

Kutatási területe: Erdély középkori művelődés- és művészettörténete volt.

Élete[szerkesztés]

Székely kisbirtokos nemesi családból származott. Édesapja, nagyernyei Kelemen Miklós a marosvásárhelyi királyi ítélőtáblánál volt törvényszéki irodatiszt. Édesanyja, albisi Csomoss Janka három fiú- és három leánygyermeknek adott életet.

Kilencéves koráig édesapja otthon tanította. Középiskolai tanulmányait szülővárosában a református kollégiumban végezte, s ezek az évek egész életét meghatározták. Ez időben itt tanított Koncz József, aki a történelem iránti szeretetét növelte. (A múlt megismerésére anyai nagyapja, albisi Csomoss Miklós - volt 1848-as honvéd - elbeszélésein kívül olvasmányélményei is már korábban ösztönözték). A tanulmányozott irodalmi és történelmi művek (Orbán Balázs, Kőváry László) alapján gyalogszerrel járta be az erdélyi falvakat. Kirándulásai során bukkant rá 1893-ban a marosszentkirályi freskókra, 1894-ben az ádámosi mennyezetfestményre, 1895-ben a marosszentannai, illetve 1896-ban a nyárádszentlászlói falképekre. Céhes kézműipari emlékek kutatása során Szádeczky-Kardoss Lajossal is kapcsolatba került, akinek támogatása 1896 őszén a Kolozsvári m. kir. Ferenc József Tudományegyetem történelem–földrajz tanári szakán is elkísérte. Az ő révén került 1901-ben Gidófalvy István királyi közjegyző családjához házitanítónak, ugyanis megélhetéséhez dolgoznia kellett.

Katonai szolgálatának teljesítése után 1902-ben Gidófalvy István ajánlására bekerült az Erdélyi Múzeum Könyvtárába, napidíjasként. 1903-ban az Egyetemi Könyvtár napidíjasaként állami szolgálatba került át. Először a Hírlapkönyvtárnál, majd a Régi Magyar Könyvtárnál, később az Erdélyi Múzeum-Egyesület Kézirattáránál dolgozott. 1907 májusában - miután itt nem véglegesítették - elfogadta a kolozsvári unitárius gimnázium harmadszori felkérését, s ennek tanára lett egészen 1918. május 1-jéig. Egyben a kolozsvári Unitárius Levéltár levéltárosává is megválasztották.

1910. július 31-én feleségül vette Bölöni Mikó Erzsébetet, aki azonban 1920-ban elhunyt. 1911-ben született meg egyetlen gyermekük, Erzsébet, aki 1939-ben hunyt el.

1918. május 1-jétől, mint szolgálattételre berendelt állami középiskolai tanár ismét az Egyetemi Könyvtár, illetve az Erdélyi Múzeum Levéltára munkatársa lett. Kolozsvárt ez év karácsonyán megszállták a románok. Az Egyetemi Könyvtárat 1919. május 12-én vették át. A hivatalos impériumváltás után az itt dolgozókat – Kelemen Lajossal együtt – eskütételre kötelezték. 1920 szeptemberétől egészen nyugdíjazásáig, 1938. január 1-jéig itt dolgozott. A második bécsi döntés után múzeumi és levéltári főigazgatóként került vissza régi munkakörébe. 1940-ben Corvin-lánccal tüntették ki. Korhatár alapján, 1942. július 1-jétől formailag ismét nyugdíjba vonult ugyan, de továbbra is megbízást kapott a főigazgatói és levéltári munkakör ellátására.

Mindezek mellett diplomatikát, Erdély történetét és ötvösmű-történetet tanított a kolozsvári Református Tanárképzőben, a református Teológiai Akadémián, az unitárius Teológiai Akadémián, a katolikus Szent József fiúnevelő intézet szemináriumában, tudományos előadásokat tartott szabadegyetemeken és számtalan EME rendezvényen.

Életének főműve az Erdélyi Múzeum-Egyesület levéltára volt. A 40 ezer darabot számláló gyűjteményt 1918-ig közel félmillióssá gyarapította, 1944-ben pedig állománya már megközelítette a 600 ezres darabszámot. Amikor a Román Szocialista Köztársaság Akadémiája Történeti Levéltárként átvette, már milliós nagyságrendről beszélhettek.

Amint azt Szabó T. Attila nyelvészprofesszor, Kelemen Lajos legkedvesebb tanítványa írta: „Személyes rábeszéléssel, tanítványai, barátai, tisztelői mozgósításával, széles körű ismeretsége felhasználásával, a napilapokban fáradhatatlan hírveréssel, az adományok jelentőségének nyilvános ismertetésével, méltatásával, kezdve a legnagyobb erdélyi családi levéltárak akkori tulajdonosain, a néhány levélből álló gyűjteményecskék birtokosáig sok-sok embert rávett arra, hogy az erdélyi múlt írásbeliségének anyagába tartozó egyéni vagy családi gyűjteményt megőrzés végett a múzeumi levéltárnak adja át”.

Írásainak bibliográfiája több mint 400 címszót tesz ki. Ezek között számos a forrásközlés, a tanulmány, cikk, könyv, adatközlés. Tudásának mégis csak egy részét tudta közkinccsé tenni, miután idejének legnagyobb részét mások kutatásainak segítésére, a mások számára történő adatgyűjtésre fordította. Többek között, 1926-ban rengeteg adalékkal látta el Móricz Zsigmondot az Erdély-trilógia megírásához. Sok energiáját emésztette el a mindennapi megélhetés biztosítása is. Életének utolsó szakaszában kedvelt időtöltése volt a városnéző séta. Érdeklődőket, bel- és külföldieket kalauzolt végig a történelmi Kolozsvár utcáin és az „Erdélyi Panteonban", a Házsongárdi temetőben. Hosszas, súlyos betegeskedés után, 1963-ban hunyt el Kolozsváron.

Kelemen Lajos sírja Kolozsvárott, a Házsongárdi temetőben

Tudományos egyesületi tisztségei, tagságai[szerkesztés]

Kollégiumi tanársága idején, 1908 őszén az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) titkárának választotta. Ezt a munkakört megszakítás nélkül 1921 végéig töltötte be. Ekkor formailag lemondott ugyan, de helyettesítőként 1927 júliusáig titkároskodott. Ekkor a román egyetem hírhedt dékánja, Onisifor Ghibu nyomására távozni kényszerült.

Történetírói és levéltárosi munkásságáért a Magyar Tudományos Akadémia 1938-ban tiszteleti tagjává választotta. Ezt a címet 1947 után visszavonták, de 1962-ben, felülvizsgálva a korábbi döntést, munkássága elismeréseként rendes tagnak választották meg. 1908-ban az Erdélyi Irodalmi Társaság, 1910-ben a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság választotta tagjává. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület 1927-ben fogadta igazgató-választmányi tagjául. Pótolhatatlan munkát végzett az Erdélyi Népmívelési Bizottság, a Könyv és Levéltárosok Egyesülete, az Országos Cserkész Főtanács, az Unitárius Irodalmi Társaság elnökségében, a Magyarországi Unitárius Egyház fő- és képviselő tanácsának tagjaként, a Kolozs-Dobokai Egyházkör egyik felügyelő gondnokaként és az Unitárius Egyház főgondnokaként.

Művei[szerkesztés]

  • Marosszéki határnevek a XVI. és a XVII. századból. Székely Oklevéltár VI., 1897.
  • Kolozsvári Kalauz, 1902
  • Wesselényi Miklós báró 1836-i utazásaiból, 1903
  • A kolozsvári Bethlen-bástya történetéhez (Erdélyi Múzeum, 1905)
  • Nagy Szabó Ferenc ifjúkora. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület vándorgyűlésének emlékkönyve. Kolozsvár, 1906
  • Bod Péter levelei. Erdélyi Múzeum, 1907
  • Kolozsvár ostroma és fölmentése a kuruc ostromzár alól 1707-ben. A Kolozsvári Unitárius Kollégium értesítője 1907–8
  • Az Erdélyi Múzeum-Egyesület múltja és jelenje. Kolozsvár, 1909
  • Újabb adattár a vargyasi Daniel-család történetéhez. Kolozsvár, 1913
  • Teleki Mihály halála és temetkezése, 1913
  • Adatok öt székelyföldi unitárius templom-kastély történetéhez. Dolgozatok az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárából VII. 1916
  • A kolozsvári Szent Mihály templom tornyai. Közli A kolozsvári Szent Mihály egyház. Szerk. György Lajos, Kolozsvár 1924
  • Tölcséres jelvények a kolozsvári Szent Mihály-templomon, 1924
  • A kolozsvári piarista templom, 1924
  • Hermányi Dienes József emlékirata. Kolozsvár, 1925
  • A legrégibb erdélyi magyar hímes oszlopok, 1925
  • A kolozsvári Farkas utcai református templom, 1926
  • Torockószentgyörgy és emlékei, 1926
  • A kolozsvári gróf Toldalagi- és Korda-ház, 1927
  • A magyarfenesi báró Jósika-kastély, 1927
  • A gogánváraljai mennyezetfestmény készítője és kora, 1928
  • A szárhegyi romkastély. Művészeti Szalon. 1928
  • A történetíró Orbán Balázs. Közli Ki volt Orbán Balázs? Emlékezés a legnagyobb székelyre, születésének 100. évfordulóján. Székelyudvarhely, 1929
  • Báró Bánffy Jánosné Wesselényi Jozefa emlékirata 1848–49-iki élményeiről. Kolozsvár, 1931
  • Kolozsvári műemlék-krónika. Pásztortűz, 1938
  • A házsongárdi temető, 1940
  • A batizi kőedénygyár történetéhez, 1942
  • Az Erdélyi Múzeum-Egyesület története. Kolozsvár, 1942
  • Kolozsvár közvetlen környékének történelmi és műemlékei. Kolozsvári Szemle, 1943
  • A magyarfülpösi református templom mennyezetfestményei, 1944
  • Erdélyi magyar templomi karzat- és mennyezetfestmények a XVII. századból. Az Erdélyi Tudományos Intézet Évkönyve, Kolozsvár, 1945
  • A nyárádremetei feszület, 1945
  • Körséta Petőfi oldalán a száz év előtti Kolozsváron, 1946
  • Királyfalvi János ítélőmester, 1954
  • Művészettörténeti tanulmányok (posztumusz kiadás). Kriterion Könyvkiadó Bukarest, I. kötet 1977, II. kötet, 1982
  • Születtem Marosvásárhelyt. Önéletrajzi feljegyzések. Összeáll., bev., jegyz. Gaal György, szerk. Jakó Klára. Kolozsvár: Komp-Press Korunk Baráti Társaság. 1993
  • Dr. Gidófalvy István (életrajz). Sajtó alá rend., kísérőtanulmány, szerk., jegyz. Sas Péter. Kolozsvár: Művelődés. 2002

16 jelentős munkája maradt kéziratban. Ezek közül kiemelkedő a

  • Székely Oklevéltár IX. kötete számára végzett adatgyűjtése,
  • az Erdélyi Múzeum kézirattárának ismertetése és
  • Kolozsvár legrégibb polgárkönyvének (1589–1614) teljes másolata.
  • Kéziratban maradt munkái között kiadásra készítették elő emlékiratoknak tekinthető naplóit is. (Lásd Születtem Marosvásárhelyt : Önéletrajzi feljegyzések. Kolozsvár : Komp-Press Korunk Baráti Társaság, 1993. 136 p.)

Források[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]