Szabó T. Attila

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szabó T. Attila
Született 1906. január 12.
Fehéregyháza
Elhunyt 1987. március 3. (81 évesen)
Kolozsvár
Gyermekei
Foglalkozása nyelvész, történész, irodalomtörténész, néprajzkutató, pedagógus, levéltáros

Szabó T(örpényi) Attila (Fehéregyháza, 1906. január 12.Kolozsvár, 1987. március 3.) erdélyi magyar nyelvész, történész, irodalomtörténész, néprajzkutató. Fiai Szabó T. Ádám magyar nyelvész, művelődéstörténész és Szabó T. E. Attila biológus. Unokája (Attila lánya[1]) Szabó T. Anna költő.[2]

Élete[szerkesztés]

Édesapja 1907-ben bekövetkezett halála után a család Désre költözött. Előbb a dési gimnáziumban, majd a kolozsvári református kollégiumban tanult. 1924-től református teológián lelkészi végzettséget szerzett, az 1927/28-as tanévben a Rockefeller Alapítvány ösztöndíjasaként Edinburgh és St. Andrews egyetemein hallgatott teológiai előadásokat. Erdélybe visszatérve Kutyfalván szolgált helyettes lelkészként, egyidejűleg a Degenfeld családnál vállalt nevelői munkát. A kolozsvári I. Ferdinand Egyetemen magyar-angol szakos tanári diplomát szerzett. Egyetemi tanulmányai során négy kiváló kolozsvári tudós volt rá hatással: Kelemen Lajos, Csűry Bálint, György Lajos és Kristóf György.

1930-tól helyettes középiskolai tanár volt a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban, majd Zilahon a Wesselényi Miklós Kollégiumban. 1934-ben a Kéziratos énekeskönyveink és verses kézirataink a XVI-XIX. században című értekezésével a debreceni Tisza István Tudományegyetemen doktori fokozatot nyert. 1936-tól Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesület levéltári kutatójaként Kelemen Lajos mellett dolgozott, 1940-től a kolozsvári egyetemen a magyar nyelvészet tanára volt. Ugyanekkor nevezték ki a Magyar Nyelvtudományi Intézet igazgatójává, illetve az akkor megalakult Erdélyi Tudományos Intézet Nyelvészeti osztályának a vezetőjévé.

1945-ben, a Bolyai Tudományegyetem létrehozásakor a Nyelvtudományi Tanszék vezetője lett. 1952-ben eltávolították az egyetemről, és a Román Akadémia kolozsvári Nyelvtudományi Intézetében a román-magyar nagyszótár szerkesztéséhez osztották be, közben óraadó tanárként tevékenykedett a Protestáns Teológiai Intézetben. 1954-ben visszatérhetett az egyetemre, ahol 1971-ben történt nyugdíjazásáig a magyar nyelvtörténetet adta elő.

Munkássága[szerkesztés]

Pályája kezdetén irodalomtörténettel foglalkozott, de az 1930-as évektől kezdődően a nyelvészet, a nyelvjáráskutatás és a nyelvtörténet irányába fordult. Nagyenyedi és zilahi tanárkodása idején iskolai elfoglaltsága mellett mindkét városban településtörténeti kutatásokat végzett. A helynévgyűjtés jelentősége és módszere című módszertani tanulmányával (Magyar Nyelv 1934. 160-180.) elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia Sámuel–Kölber-díját.

Nyelvészeti kutatásainak fő iránya az 1940-es évektől kezdve Erdély élő névanyagának rendszeres összegyűjtése és azok egyeztetése a történeti levéltári adatokkal, illetve Erdély nyelvjárásainak nyelvföldrajzi felmérése volt. (Mintegy 650 000 adatot tartalmazó, megyénként rendszerezett erdélyi helynévtörténeti adattárának anyagát halála előtt az Országos Széchényi Könyvtárban helyezte el, kiadását nem érhette meg.) Márton Gyulával és Gálffy Mózessel közös munkája, a Huszonöt lap "Kolozsvár és vidéke népnyelvi térképé"-ből az első magyar nyelvatlasz-kiadvány. Szintén hármójuk munkájaként készült el 1969-re A moldvai csángó nyelvjárás atlasza, amely akkor a cenzúra miatt nem jelenhetett meg.

Ezekhez adódott hozzá az 1940-es évek közepén az erdélyi oklevélszótár anyagának gyűjtése, amely végül Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár címen jelent meg. A 15. század közepe és a 19. század vége közötti időszakból a történeti Erdély, Kővárvidék és Máramaros iratanyagából (birtok- és szolgálatösszeírások, végrendeletek, osztálylevelek, kelengye- és tárgylajstromok, vallatási jegyzőkönyvek, csere- és adásvételi iratok, nyugták, költségjegyzékek, körlevelek, egyházlátogatási, törvénykezési, városi, falusi, széki jegyzőkönyvek, anyakönyvek, jobbágykezeslevelek, naplók) másfélmillió szócikket tartalmazó gyűjtött, amelynek anyagát azonban csak részben sikerült feldolgoznia, életében összesen az első négy kötet jelent meg.

Szerkesztette az Erdély (1938–39), az Erdélyi Múzeum (1941–47) című folyóiratokat, illetve az Erdélyi Tudományos Füzetek (1941-47) és Magyar Népnyelv (1941-43) című kiadványokat. Tanulmányai az Erdélyi Múzeum, a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények, a Korunk, a Magyar Nyelv, a Magyar Nyelvőr, a Magyar Nyelvjárások, az Ethnographia, illetve az Irodalomtörténeti Közlemények hasábjain jelentek meg.

Szabó T. Attila sírja Kolozsvárott, a Házsongárdi temetőben.

Díjai, elismerései[szerkesztés]

1971-ben a helsinki Finnugor Társaság és a Magyar Nyelvtudományi Társaság tiszteleti taggá választotta, 1975-ben az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár első kötetének megjelenésekor a Román Akadémia díját nyerte el. 1977-ben a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja lett. A Magyar Néprajzi Társaság Györffy István-emlékéremmel, a Magyar Nyelvtudományi Társaság Pais Dezső-díjjal tüntette ki, 1982-ben a Korunk Bolyai-díját vehette át. Halála után, 1987-ben neki ítélték a Bethlen Gábor-díjat is.

Főbb művei[szerkesztés]

  • Közép-Szamos vidéki határnevek (Kolozsvár, 1932)
  • Adatok Nagyenyed XVI-XX. századi helyneveinek ismeretéhez. (Erdélyi Múzeum 1933.)
  • Kéziratos énekeskönyveink és verses kézirataink a XVI-XIX. században (Zilah, 1934)
  • A helynévgyűjtés jelentősége és módszere (Magyar Nyelv, 1934)
  • Zilah helynévtörténeti adatai a XIV-XX. században (Torda, 1936)
  • Dés helynevei (Kolozsvár, 1937)
  • Niriș-Szásznyíres település-, népiség-, népesedés- és helynévtörténeti viszonyai a XIII-XX. században (Kolozsvár, 1937)
  • Miért és hogyan gyűjtsük a helyneveket? (Kolozsvár, 1938)
  • Magyarországi és erdélyi urak. Pálffy János emlékezései (I-II., Kolozsvár, 1939)
  • Levéltári adatok faépítészetünk történetéhez (I-II., Kolozsvár, 1939)
  • Gyergyói helynevek a XVII-XIX. századból (Bp., 1940)
  • A személynevek helyneveinkben (Debrecen, 1940)
  • Kalotaszeg helynevei I. Adatok (Kolozsvár, 1942, Gergely Bélával)
  • A magyar helynévkutatás a XIX. században (Kolozsvár, 1944)
  • A Kolozs megyei Borsa-völgy helynevei. (Kolozsvár, 1945, Gergely Bélával)
  • A Dobokai völgy helynevei (Kolozsvár, 1945)
  • A szolnok-dobokai Tőki völgy helynevei (Kolozsvár, 1945).
  • Kolozsvár települése a XIX. század végéig (Kolozsvár, 1946)
  • Az "Erdélyi helynévtörténeti adattár" és az erdélyi helynévkutatás néhány kérdése. Magyar Nyelv 1958.
  • Haja, hajak virágom. Virágénekek (Bukarest, 1969)
  • Anyanyelvünk életéből (Bukarest, 1970) (MEK)
  • A szó és az ember (Bukarest, 1971)
  • Nyelv és múlt (Bukarest, 1972)
  • Erdélyi magyar szótörténeti tár (I–IV, Bukarest 1975-1984; V.-XII. Budapest 1993-2005)
  • Nép és nyelv (Bukarest, 1980).

Szerkesztései[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]