Házsongárdi temető

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Házsongárdi temető
A temető, távolban a Szent Mihály-templommal
A temető, távolban a Szent Mihály-templommal
Közigazgatás
Ország  Románia
Település Kolozsvár
Létrejötte 1585. május 11.
Híres halottak lista
Földrajzi adatok
Elhelyezkedése
Házsongárdi temető (Kolozsvár)
Házsongárdi temető
Házsongárdi temető
Pozíció Kolozsvár térképén
é. sz. 46° 45′ 54″, k. h. 23° 35′ 35″Koordináták: é. sz. 46° 45′ 54″, k. h. 23° 35′ 35″
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Házsongárdi temető témájú médiaállományokat.

A Házsongárdi temető (románul: Cimitirul Central) Kolozsvár történelmi temetőkertje, melynek bejárata a Petőfi utcából nyílik. A sokévszázados magyar írásbeliség nagyjainak nyugvóhelye és egyben az emlékezések kegyhelye. Vallásfelekezeti és nemzetiségi különbség nélkül temetkeztek ide szászok, magyarok, románok az évszázadok folyamán. Ritka szép fekvése, dús növényzete, monumentális emlékművei már a 19. század végén híressé tették. A romániai műemlékek jegyzékében a CJ-IV-s-B-07839 sorszámon szerepel.

Nevének eredete[szerkesztés]

A „Házsongárd” név régebbi, mint a temető, eredetileg a város falától délre eső domboldalt jelölték így, ahol gyümölcsösök, kertek és szőlők terültek el. A név első írásos említése 1373-ból maradt fenn: az Harsongardbely zeolek Myveltetesereis eo. k. legien gongiok Ne pwztullianak ely. A „Házsongárd” szó temetővel együtt történő említésére az első dokumentum 1834-ből kelt. A szakirodalom a nevet német eredetűnek tartja, de az nem tisztázott, hogy a Haselgarten (mogyoróskert) vagy Hasengarten (nyúlkert) erdélyi szász változatából származik. Az is felmerült, hogy az egyik nagyobb birtok gazdájáról, Hasinschart kolozsvári szász polgárról nevezték el. Herepei János szerint a név összetett szó, ami a hárs + bongárd (szász nyelven gyümölcsöskert) tagokból áll.[1]

Története[szerkesztés]

Nagy Péter, Bartók György és Szász Domokos református püspökök síremléke a temető bejáratánál
Az MTA Házsongárdi temetőben nyugvó tagjainak emléktáblája

1585. május 11-én alapította a kolozsvári közgyűlés, azaz a százférfiak és a tizenkét esküdt együttes ülése, a pestisjárvány kezdetén. Erre a célra a Torda utcai kiskaputól délre eső városi dinnyeföldet jelölték ki (maihoz közeli nyelven): „Látván Istennek ostorát a halálozások naponként való gyarapodását és a temetőhelyek alkalmatlan voltát a sok benne fekvő testek miatt, mely szerint ahol sírt ásnak mindenütt eleven testre találnak együtt a felső tanáccsal elhatározták, hogy a Tordai utcai Kis ajtón kívül való földben, ahol mostan a dinnyét vetették, egy jó és tágas darab földet szakasszanak temető helynek ahová mind szegény és gazdag személyválogatás nélül temetkezzék, mely helyet jó örökös sövénnyel befonjanak.”[2] A járvány miatt az eredetileg kijelölt terület hamar megtelt, így a temető déli irányba, a domboldalra terjeszkedett tovább. Kezdettől fogva köztemető szerepét töltötte be a város életében, így vallási és etnikai hovatartozástól függetlenül bárki idetemetkezhetett. Az idők folyamán többször kibővítették, így jött létre 1739-ben J. F. de Gladys ezredes adományából a lutheránus temetőkert,[3] majd 1840-ben a régi zsidó temető. 1885-ben a temetőt rendezték, sok gazdátlan régi követ kiemeltek a helyéről, kijelölték a parcellákat, elkezdték a fásítást. A 19. század végén dél felé kibővítették, itt nyílt meg 1892-ben az új zsidó temető és 1914-ben a honvédsírkert. A ravatalozó kápolnát és az irodaépületet 1897-ben építették.

1911-ben Kohn Hillel és Zsakó Gyula, az unitárius kollégium friss végzősei, még hatvankét 1700 előtti sírkövet írtak össze, a legrégibb 1586-ból való volt.[4] A 20. század végén még fellelhető legrégebbi 1599-ből maradt fenn, egy ereszes sírkő, a lutheránus temetőrészben, de a Jelen-kripta oldalán van egy 1585-ből fennmaradt tábla is. A 14 hektáron több mint 400, főként magyar nevezetes személy sírkövét találhatjuk. A kolozsvári román lakosság arányának növekedésével a temetőben is egyre több román sír lett.

Noha a városi közgyűlés már 1892-ben megállapította, hogy „a jelenlegi köztemető annyira túlzsúfolt, miszerint közegészségi és közrendészeti tekintetekből továbbra már nem használható”, és 1893-ban már nem engedélyezték új sírok ásását, ma is ide és a tetején megnyitott új temetőbe temetkeznek. A még 1885-ben megkezdődött temetőrendezési kísérletek többnyire balul ütöttek ki, inkább a régi kövek és a hagyományos összhang pusztítását, mint a műemlékjelleg megőrzését szolgálták. 1938-ban László Dezső, Bíró Sándor és Jancsó Béla vezetésével 60 kolozsvári ifjú összeírta a sírokat, Kelemen Lajos, Benczédi Pál és Puskás Lajos segítségével megfejtette a feliratokat, és a listát közzétette az Ellenzék, Keleti Újság és a Patria hasábjain. Az új temetőben az 1970-es években a sírok közti utakat is eladták sírhelynek. Valamelyest enyhített a helyzeten a monostori temető megnyitása.[5]

2010 áprilisában a Házsongárd Alapítvány és a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság több mint kétszáz sír műemlékké nyilvánítását kérték a (román) Kulturális és Művelődésügyi Minisztériumtól.[6] 2011-ben Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter 394 síremléket nyilvánított műemlékké.[7]

Leírása[szerkesztés]

18. századi sírkő szárnyas koponyát ábrázoló domborművel

A 16.17. század legtipikusabb sírkőfajtája az úgynevezett ereszes kő, valamint a koporsó alakú tumba, amelyet még a 18. században is használnak. Szép latin feliratos ereszes köve maradt fenn Kovásznai Péternek (1673), II. Rákóczi György híres udvari papjának-püspökének, aránylag ép még a tumbája a Szathmári Pap család néhány tagjának, valamint Szentábrahámi Lombard Mihály unitárius püspöknek (1753). A reformkorral kezdődően divatba jött a temetőkultusz. A főúri családok, egyházak versengve emeltek szebbnél szebb emlékműveket, kriptákat, mauzóleumokat nagy halottaiknak, szeretteiknek. Művészeti értékeik miatt is meg kell említenünk a négy oroszlántól őrzött Kendeffy-emlékoszlopot (Hess János bajor szobrászművész alkotása), Bölöni Farkas Sándor, Barra Imre neogótikus, mellszoborral díszített oszlopát, az ugyancsak e stílusban épült Mikó- és Donogány-kriptákat. Empire domborművei miatt a Mauksch–Hintz-kripta, térhatásáért a neoromán iktári Bethlen-kripta (Ybl Miklós műve) érdemel említést. Aránylag sok a klasszicizáló síremlék (Kéler Ilona, Jósika Miklós, Brassai Sámuel, Kuun Géza sírja), valamint kripta (betleni Bethlen, Korbuly–Barcsay családok, Sigmond Elek mauzóleuma); nagy számban őrződtek meg az eklektikus építmények, az utóbbi két évszázad sírkődivatját bemutató oszlopok.

A tulajdonképpeni köztemető oldalához három zsidó temető csatlakozik, egy negyedik pedig távolabb, a Tordai út mellett található.

A házsongárdi temető az erdélyi s főleg a kolozsvári írók, költők tudatában szimbólummá növekedett, padjain számos vers született, nem egy regényben említik. Híres Áprily Lajos Apáczai Csere János emlékének szentelt verse, a Tavasz a Házsongárdi temetőben és Szabó Dezső Életeim című önéletrajzi visszaemlékezéseinek e sírkertre vonatkozó néhány fejezete.

A temető nevezetes halottai[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Kiss: 267; Gaal: 5–6; Herepei: 628–633.
  2. Herepei: 647.
  3. Szabó Dezső: Unitárius sírok a kolozsvári Házsongárdi temetőben
  4. Romániai magyar irodalmi lexikon: Szépirodalom, közírás, tudományos irodalom, művelődés II. (G–Ke). Főszerk. Balogh Edgár. Bukarest: Kriterion. 1991. ISBN 9732602120  
  5. Asztalos Lajos: Kolozsvár helynevei. Szabadság. 2004. szeptember 4.
  6. Műemlékké nyilvánítanának több mint kétszáz házsongárdi sírt. Szabadság. 2010. szeptember 4.
  7. Miniszteri rendelet védi a Házsongárdi temető 394 műemléksírját, erdely.tv, 2012. február 15.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Házsongárdi temető témájú médiaállományokat.
Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak Házsongárdi temető témában.