Puskás Lajos (pedagógus)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Puskás Lajos
Puskas Lajos 1930.jpg
Született 1901. május 22.
Gyergyóalfalu
Elhunyt 1982. április 10. (80 évesen)
Kolozsvár
Nemzetisége magyar
Foglalkozása pedagógus, cserkészvezető, pedagógiai író, szociálpolitikus, társadalmi szervező
Sírhely Házsongárdi temető

Puskás Lajos (Gyergyóalfalu, Csík vármegye, 1901. május 22.Kolozsvár, 1982. április 10.) tanár, cserkészvezető, pedagógiai író, szociálpolitikus, társadalmi szervező.

népem szolgálata ott, és úgy, ahogy és ahol lehet

– Puskás Lajos, Önéletrajz

Gyermekkora[szerkesztés]

Puskás Lajos 1901-ben született Gyergyóalfaluban Puskás Jenő és Korpos Aranka második gyermekeként. Utóbb még két testvér gyarapította a székely kisnemesi családot. Édesapja, a helybeli mezőgazdasági szakiskola igazgatója, 1907-ben elhunyt.

Az elemi iskola első három osztályát Tölgyesen végezte. A család nehéz anyagi körülményei miatt 1910-ben a kecskeméti Országos Tanítói Árvaházba[1] került. Miután az 1911-es földrengés során sok más kecskeméti középülettel együtt az árvaház is komoly sérüléseket szenvedett, átkerült a debreceni társintézménybe, az ottani Tanítói Árvaházba. Gimnáziumi tanulmányait is ebben a városban, a Piarista Gimnáziumban kezdte meg. Itt egy tornaórai balesetben egy életre szóló komoly gerincsérülés érte. Ezután Székelyudvarhelyen, majd a nagyszebeni Magyar Királyi Állami Gimnáziumban tanult tovább, soknemzetiségű környezetben. A serdülő ifjú osztálytársai és barátai között egyaránt akadtak magyarok, székelyek, románok zsidók és erdélyi szászok. Itt volt hittantanára Nyírő József. Nagyszebenben élte át az első világháborús hatalomváltást és a magyarok megaláztatását a román megszállást követően. Sok magyar diáktársával együtt Fogarasra menekült. Itt fejezte be középiskolai tanulmányait.

Egyetemi évei[szerkesztés]

Felsőfokú tanulmányait 1920-ban kezdte történész hallgatóként a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészeti Karán (1920-23). A fővárosban elvállalta a Menekültügyi Hivatal megbízását egy erdélyi menekülteket elszállásoló otthon megszervezésére és felügyeletére (ekkor ismerte meg a medika Májercsik Margitot, majdani feleségét). Kezdetben ez munka, majd később magántanítói állás biztosította számára a tanulmányi és megélhetési költségeket. Budapesten fő szakja mellett a filozófia és román tanszék óráit is látogatta. 1923-ban hazatért Romániába. Beiratkozott a bukaresti egyetemre, ahol 1924-ben „cum laude” minősítéssel diplomázott. Diploma-dolgozatának címe: I. és II. Rákóczi György kapcsolata a román fejedelmekkel. Egyike volt azon keveseknek, akik akkortájt magyar létükre román egyetemi diplomát szereztek.

Szakmai pályafutása[szerkesztés]

Rövid székelyudvarhelyi kitérő után (egy évig tanított a református kollégiumban) az 1925/26-os tanévben kezdte meg tanári munkáját Kolozsvárott, a Piarista Rend irányítása alatt álló Római Katolikus Fiúgimnáziumban (ma: Báthory István Elméleti Líceum), amelynek egészen 1940-ig tantestületi tagja maradt.

1930-ban megnősült: feleségül vette Májercsik Margitot. Házasságukból négy gyermek született.

Kolozsvári éveiben mutatkozott meg kiemelkedő pedagógiai és szervező tehetsége. A tanári munkában elsősorban a pedagógia gyakorlati alkalmazása, az ifjúság iskolán kívüli nevelése, az iskolaszövetkezeti munka foglalkoztatta. Meghatározó szerepet játszott a Hangya, majd az Alfa szövetkezet, és később a Méhkas szövetkezet életében. Az iskolaszövetkezeti munkába bevonta a tanulóifjúságot, részvényessé tette őket. A tankönyvek, írószerek árusításának jövedelméből támogatták a szegény diákokat.[2]

1927-ben kezdte meg cserkészszervezői munkáját. 1930-37 között parancsnoka volt a kolozsvári római katolikus cserkészcsapatnak, 1942-44 között pedig a Magyar Cserkészszövetség IX. (erdélyi) Kerületének. Az ifjúságneveléssel és a cserkészmunkával kapcsolatosan a Jóbarátban (1928-38) és az Erdélyi Iskolában (1936-39) jelentek meg írásai, ahol a falusi cserkészmunkáról, a cserkészetnek a kisebbségi életben betölthető szerepéről, jellemnevelő hatásáról tudósított.

Az 1930-as évektől kezdve – Márton Áronnal együtt – az egyetemi hallgatókkal is foglalkozott. Részükre alapították meg az Alfa szövetkezetet, mely diák-összejöveteleket, segélyakciókat, bálokat szervezett. Egyetemista öregcserkészek számára vándortábort indított Moldvába és Bukovinába az ott élő csángók megismerése és segítése céljából.[3] A második bécsi döntést követően 1940-től 1944-ig az egyetemi hallgatók számára alapított Gábor Áron Diákotthon igazgatója volt.

Puskás Lajos, cserkészeivel a torjai Büdösbarlang bejárata előtt

1939 végén felkérték, legyen a Kolozsvárt nemrég megalakult Romániai Magyar Népközösség egyik tagozati alelnöke: őt bízták meg a társadalmi szakosztály vezetésével.[4]

Tisztségét 1940 elején vette át. Azonnal megkezdte a csirájában már működő szomszédsági szervezet aktivizálását, kereteinek kiszélesítését és élettel való megtöltését. Míg 1940 februárjában csak 2.500 családfő tagja volt a ennek az önkormányzati, önsegélyezési szervezetnek, addig augusztusra már 11.000-re emelkedett a taglétszám. Vagyis, a családtagokkal együtt megközelítőleg 30 ezer embert, tehát a város magyar lakosságának 60%-át már átfogta a szervezet. A bécsi döntést követően 1941-ben Észak-Erdélyben megszűnt a Magyar Népközösség, de jogutódjaként továbbműködött a szomszédsági szervezet Kolozsvári Tízes Szervezet néven, melynek elnöke lett. E szervezet – széles körű szociális és családvédelmi munkát végezve – kiemelkedően fontos szerepet játszott Kolozsvár társadalmi életében.

A német megszállás után a Tízes Szervezet csatlakozott a megszállókkal szemben kibontakozó ellenálláshoz. Részt vett a város mindennapi életének zavartalan menetét biztosító munkában a deportálások, majd a frontátvonulás időszakában is.[5]

A szocializmus éveiben[szerkesztés]

A szovjet megszállást követően rövid ideig az EMKE (Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület) Társadalmi Szakosztályának elnöke volt. 1947-ig tanított a kolozsvári Római Katolikus Gimnáziumban. A kezdeti tankönyvhiány orvoslására két tankönyvet írt, illetve jelentetett meg saját kiadásban.

Már a szovjet közigazgatás alatt megindultak ellene a koholt politikai vádaskodások. Ennek következménye lett a Tízes Szervezet felszámolása és az ő politikai meghurcolása. Bár 1946–1947-ben a Magyar Népi Szövetség Országos Központja több konkrét segélyakció megszervezésével bízta meg, 1947 májusában letartóztatták. Közel fél évig (május 5. – október 3.) bírói ítélet nélkül – sok száz erdélyi magyar értelmiségivel együtt – Szamosújváron raboskodott.[6]

Szabadulását követően nem kapta vissza kolozsvári tanári állását. Ezért Márton Áron püspök Gyulafehérvárra hívta, ahol a Majláth Gimnáziumban tanított 1947–48-ban. 1948 őszétől Kisbácson, majd Kolozsvárott általános iskolákban engedélyezték számára a tanítást. 1958-ban kényszernyugdíjazták. 1960-ban megfosztották az 1944 előtti szolgálati éveinek elismerésétől. Vagyis nyugdíjába csak a rendszerváltozást követő tizenhárom évet számították be, ami drasztikus nyugdíjcsökkentéssel járt. 1959-ben letartóztatták két felnőtt fiát, az 1956-os eseményekkel kapcsolatos rendszerellenes tevékenység vádjával. (Puskás) Attilát húsz, Csabát tizennyolc év kényszermunkára ítélte a kolozsvári katonai bíróság.

1964-ben a két fiú közkegyelemmel szabadult, Puskás Lajos pedig ugyanebben az évben visszakapta korábban elvett szolgálati éveit. Ezután már komoly retorzió nem érte, de a román titkosszolgálat, a Securitate, egészen élete végéig szigorú megfigyelés alatt tartotta. Nyugdíjas éveiben belefogott a csángókra vonatkozó dokumentumok gyűjtésébe. A moldvai magyarok számára segélyakciót is indított. Domokos Pál Péterrel és más néprajzosokkal hat alkalommal ment a csángók közé hangfelvételeket, fényképeket gyűjteni.

1971 és 1974 között helyettes tanári állást töltött be több kolozsvári iskolában. 1975-ben ő rendezte a kolozsvári katolikus plébánia, valamint az akkori 11-es számú Vegyes Líceum (ma Báthory István Elméleti Líceum) levéltárát, majd 1975–77-ben őt bízták meg, hogy rendezze a gyulafehérvári püspökségi levéltárat is.

1982. április 10-én hunyt el Kolozsvárott. Sírját a Házsongárdi temető őrzi. Kívánságához hűen családja a sírkőn cserkészliliomot faragtatott Kósa-Huba Ferenc szobrásszal.[7]

Irodalmi munkássága[szerkesztés]

Fordítások[szerkesztés]

  • Szemelvények Julius Caesar Comentarii de bello gallico c. művéből (Kolozsvár, 1945),
  • Pápai Páriz Ferenc Békességet magamnak, másoknak (1977) című, Nagy Géza által sajtó alá rendezett kötete számára Pápai Páriz Ferenc több latin nyelven írt munkáját ültette át magyar nyelvre
  • A Pataki József gondozta Kolozsvári emlékírók (1990) című memoárkötetben is több fordítással vett reszt.

Önéletrajzi írások[szerkesztés]

Önéletrajzából részletek jelentek meg a Romániai Magyar Szóban Börtönnapló – Szamosújvár, 1947 címmel. 2000. február 9-26. között,[8] majd Vincze Gábor bevezetőjével a Korunkban (1990/2; 1996/4).

Végül a Börtönnapló megjelent Puskás Lajos: Más jövőt álmodtam címmel Puskás Attila szerkesztésében, dokumentumokkal kiegészítve a Charta kiadónál, Sepsiszentgyörgy, 2008. (A teljes kéziratos önéletrajz megtalálható többek között a SZTE Társadalomelméleti és Kortörténeti Gyűjteményében és a kolozsvári Jakabffy Elemér Alapítvány Könyvtárában).

Önálló kiadásban megjelent munkái[szerkesztés]

  • A középkor története (Tankönyv. Kolozsvár, 1946).
  • A tízéves határkőnél. A kolozsvári római katolikus líceum cserkészcsapata megalakulásának tízéves évfordulója alkalmából (Kolozsvár, 1937);
  • Él a törvény. A cserkésztörvény nagy emberek életében (Kolozsvár. 1935);
  • Népközösségi utakon. Beszámoló a Népközösség tevékenységéről (Kolozsvár, 1940);
  • Tizedesség és a kolozsvári tizedesek (Kolozsvár, 1942);

Róla és munkásságáról szóló tanulmányok, megemlékezések[szerkesztés]

  • Balló Áron: A közösségszervezés eltanulható, Kolozsvár, Szabadság, 2005. febr. 21.
  • Balogh Edgár: Emlékezésül Puskás Lajosra, Romániai Magyar Szó, 1993. III.10.
  • Beke György: Puskás Lajos. Nemes szolgálat . A Hét 1979/42;
  • Csizmadia Andor: Halotti beszéd helyett - Új Ember (Bp.), 1982. máj. 2. –
  • Dr. Birtók Ferenc: Emlékezni kell, Romániai Magyar Szó, 1993. V. 15/16.
  • Kiss Jenő: Elment az utolsó tanárunk is. Nekrológ. A Hét 1982/20. –
  • Kovács Ferenc: Sorok a Börtönnaplót írt Puskás tanár úrról. A Szabad szombat melléklet 9/2000 [3][halott link]
  • Mátrai Béla: Előttünk jártak. Magyar Cserkész, Budapest, 1989. december
  • Sylvester Lajos: Naplók a csángókról. Puskás Lajos moldvai útjai. Székelyföld, V. évf. 8. szám (augusztus)
  • Sylvester Lajos: Puskás tanár úr cserkészcsapata. Háromszék, Sepsiszentgyörgy, 2001. V.5.
  • Vincze Gábor: Puskás Lajos és a Kolozsvári Tízes Szervezet. Korunk 1996/4. [4]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Az árvaház történetérő olvasni lehett itt. accessdate=2018-11-19
  2. Részletesebben: Kerekes Jenő: Az iskolaszövetkezetek múltjából Erdélyben, in: Szövetkezetek Erdélyben és Európában, Romániai Magyar Közgazdász Társaság, Kolozsvár, 2007 [1]
  3. Cserkészek a bukovinai székelyeknél. Honismeret 2001/4. [2008. június 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. szeptember 17.)
  4. „Legnagyobb meglepetésemre engem jelöltek a ’szociális’ – társadalmi – szakosztály vezetőjéül. Erre a szakosztályra várt a legfelelősebb és legsürgősebb feladat: magának a város magyarságának egy közösségbe való megszervezése, aztán pedig az elnyomott, lerongyolódott, jogaitól megfosztott magyarok részére anyagi, orvosi, jogi segélynyújtás megadása. Vonakodásomra felhozták ellenérvül, hogy szervező készségemet már bebizonyítottam a cserkészet körül, s ugyanott bőséges jelét adtam szociális érzékemnek. Így lettem a Magyar Népközösség szociális tagozatának az elnöke s utóda Szolnoky Gyulának, aki az országos szervezethez ment át.” Részlet kéziratos önéletrajzából.
  5. „Ennek a négy magyar évnek (1940–44) számomra legjelentősebb munkája kétségtelenül a Tízes Szervezetnél elnöki minőségemben végzett munka volt. Teljesen önzetlenül végeztem és teljesen saját kedvem és akaratom szerinti munka volt. Neki láthattam egy elképzelt, ideális társadalom felépítéséhez, mely hasonlatos legyen a gyermekek cserkészállamához. Olyan társadalom, melyben emberséges emberek egymás szolgálatára vállalkoznak egészen önként és egészen önzetlenül. Egy nagy kísérletnek volt ez szánva, mely hivatott lehetett volna országosan friss vérkeringést vinni elvénhedt, individualista, önző társadalmunk életébe.” Részlet kéziratos önéletrajzából.
  6. Kijátszva a börtönőrök éberségét és az akkori „átmeneti rendszer” zavarodottságát, egy ceruzacsonkkal papírra vetette az internáltak börtönélményeit, és kicsempészte a vele együtt szenvedő magyar letartóztatottak névsorát. Puskás Lajos Börtönnapló – Szamosújvár – 1947. Romániai Magyar Szó., 2000. február 9., Puskás Lajos: Más jövőt álmodtam. Charta, Sepsiszentgyörgy, 2008. ISBN 978-973-8326-37-8
  7. Lásd: Gaál György: Tört kövön és porladó kereszten. Pusztuló múlt és fájó jelen a Házsongárdi temetőben – 12. és 56. oldal. Megjelent a kolozsvári Studium Könyvkiadónál 2003-ban.
  8. [2][halott link]

Források[szerkesztés]

A Jegyzetekben és a fenti irodalmi hivatkozásokban fel nem sorolt források:

  • Puskás Lajos. Romániai magyar irodalmi lexikon. (Hozzáférés: 2010. szeptember 28.)
  • Puskás Lajos. Magyar katolikus lexikon. (Hozzáférés: 2010. szeptember 28.)

Egyéb külső hivatkozások[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]