Reményik Sándor

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Reményik Sándor
Reményik Sándor egy festményen
Reményik Sándor egy festményen
Született 1890. augusztus 30.
Kolozsvár
Elhunyt 1941. október 24. (51 évesen)
Kolozsvár
Állampolgársága magyar
Nemzetisége magyar
Foglalkozása költő
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Reményik Sándor témájú médiaállományokat.
Emléktábla szülőházának falán (Minorita utca)

Reményik Sándor (Kolozsvár, 1890. augusztus 30. – Kolozsvár, 1941. október 24.) költő, a két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja. Az életében több neves díjjal és elismeréssel kitüntetett Reményik a legutóbbi időkig viszonylag ismeretlen volt Magyarországon, mert őt és költészetét 1945 után – jórészt politikai megfontolásokból – évtizedekre száműzték a magyar irodalomból.

Egy lángot adok, ápold, add tovább… [1]

Élete[szerkesztés]

A költő – Reményik Károly építészmérnök és Brecz Mária, Kolozsvárt megtelepedett, dobsinai születésű szülők fia – 1890. augusztus 30-án született Kolozsvárott. Evangélikus elemi után középiskolai tanulmányait a kolozsvári református főgimnáziumban végezte. Felsőfokú tanulmányait ugyancsak Erdély fővárosában, a Ferenc József Tudományegyetem jogi fakultásán kezdte meg. Négy éven át volt hallgatója, azonban utolsó szigorlatát már nem tette le. A református kollégiumban, de főképp az egyetemen szövődtek kedves barátságai, többek között Olasz Lajossal és a későbbi híres íróval, Makkai Sándor református püspökkel. Velük később a kisebbségi életben újra találkozott, komoly nemzetépítő munkában. Költeményt először az Új Idők c. újság közölt tőle 1916-ban. 1918-tól állandó munkatársa az Erdélyi Szemlének, és 1921-ben az ő szerkesztésében indul meg az Erdélyi Szemléből átalakult Pásztortűz, amelyet a legnehezebb időben szerkesztett. Körülötte és a Pásztortűz körül alakult ki az erdélyi irodalom. Életét egymásra hatóan két tényező határozta meg: kereszténysége és magyarsága. Az iskolában tanult történelmi és irodalomtörténeti anyaghoz járult a családi környezet, amelyben jellemet formálóan élt a negyvennyolcas szabadságharc eleven emléke. Édesanyja nemcsak szerette az irodalmat, hanem finom értője is volt.

A békediktátum kihirdetése után elhallgatott. A magányosság szigetére vonult vissza. Ez a Reményik – a Végvári versek után – szenvedő, törődő, halk hangú ember. Belső töprengéseit, legbensőbb érzéseit is a nagy megrendülés élménye színezi. Testi szenvedésekben is része volt, hónapokat töltött szanatóriumokban, és a húszas évek derekától úgy érezte, hogy népe felmorzsolódása is elkerülhetetlen.

Mégis mindig az életet hirdette. Emberileg is nagy tett volt az élete: reménytelenül is csillagokkal népesítette be az erdélyi éjszakákat. Ha nem lesz többé iskolánk című verse több mint illusztráció, egy nép élniakarás-vágyának szimbóluma. Ez a Reményik már a transzilvanizmus lírai képviselője volt. Számot vetett a kisebbségi létezéssel, amely mindig lesz, amíg lesznek államok, amelyekben jelentős számmal élnek más nemzeti hagyományú népek. Verseiért és szenvedésekben tisztult életéért szerették őt értő kortársai. A formának tán nála nagyobb mesterei is voltak a magyar lírában, de nem volt senki, aki nála több gondolatot, érzést pendített volna meg. S túl a költészeten, magatartást is jelentett Reményik Sándor. Sorsvállaló volt. Ötvenegy éves korában, 1941. október 24-én Kolozsvárott halt meg. Városa mint a magyar nemzet halottját temette az evangélikus templomból. A Házsongárdi temetőben nyugszik. Sírkövén ez áll: „Egy lángot adok, ápold, add tovább.”

Pályája[szerkesztés]

Édesapja neves, vagyonos építészmérnök volt. Reményik Sándor középiskoláit Kolozsvárott végezte, itt kezdte jogi tanulmányait is, de szembetegsége miatt ezt nem fejezte be. Hivatalt sem vállalt, örökségéből és irodalmi tevékenységéből élt. A költőt a lelkek építészének tartotta. Első verseskötetei (Mindhalálig, 1918; Végvári versek 1918-1921, 1921) már korán népszerűséget biztosítottak számára. Lírája az 1920-as évekre forrott ki. Ekkorra versei, bár a transzszilvanizmust tükrözik, erőteljesen érződik bennük a költő humanista felfogása.

Alapításától, 1921-től fogva főszerkesztője volt a Pásztortűz folyóiratnak. Versei bővelkednek természeti képekben, költészete nyitott a filozófiai kérdésekre, de felbukkan a humor is. Nagyon fontos szerepet játszik bennük a szimbolizmus is. A Gondolatok a költészetről (Arad, 1926) c. tanulmánya a költői hivatás kérdéseit fejtegeti. Költészetét 1937-ben és 1941-ben Baumgarten-díjjal, 1940-ben Corvin-lánccal ismerték el.

A költő tiszteletére állított emlékpad Alsógödön

Reményik Sándort személyes és történelmi szenvedésekben megtisztuló, példaértékű életéért, és az ebből az erőből kincsként születő verseiért tisztelték kortársai. A magyar lírában kevesen voltak, akik ennyire természetes hangon tudtak volna annyi értékes gondolatot és nemes érzelmet közvetíteni, mint ő.

Verseit angol, cseh, francia, horvát, lengyel, német, olasz, román, svéd és szlovák nyelvre fordították le, összes verseit 2005-ben a Luther Kiadó, a Polis Kiadó és a Kálvin Kiadó adta ki, két kötetben.

Verseskötetei[szerkesztés]

  • Fagyöngyök (Kolozsvár, 1918)
  • Mindhalálig (Kolozsvár, 1918)
  • Csak így... (Kolozsvár, 1920) MEK
  • Végvári versek (Kolozsvár, 1921) MEK
  • Vadvizek zúgása (Kolozsvár, 1921)
  • A műhelyből (Kolozsvár, 1924)
  • Egy eszme indul (Kolozsvár, 1925)
  • Atlantisz harangoz (Kolozsvár, 1927)
  • Szemben az örökméccsel (Kolozsvár, 1930)
  • Kenyér helyett (Kolozsvár, 1932)
  • Romon virág (Kolozsvár, 1935)
  • Magasfeszültség (Kolozsvár, 1940)
  • Egészen (posztumusz kötet, Kolozsvár, 1942)

Források[szerkesztés]

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. idézet Reményik Sándor Öröktűz című verséből, a költő sírfelirata
Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak Reményik Sándor témában.

További információk[szerkesztés]

  • Hantz Lám Irén (összeáll.): A lámpagyújtogató: Reményik Sándor élete képekben és versben, Stúdium, Kolozsvár, 2007 ISBN 9789736431371

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]