Pataki Ferenc (szociálpszichológus)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Pataki Ferenc
Pataki Ferenc az Ünnepi Könyvhéten. Budapest, 2011
Pataki Ferenc az Ünnepi Könyvhéten. Budapest, 2011
Született 1928. január 23.
Szentes
Elhunyt 2015. november 27. (87 évesen)
Budapest
Állampolgársága magyar
Nemzetisége magyar
Foglalkozása szociálpszichológus,
pedagógus,
egyetemi tanár,
akadémikus
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Pataki Ferenc témájú médiaállományokat.

Pataki Ferenc (Szentes, 1928. január 23.Budapest, 2015. november 27.) Széchenyi-díjas magyar szociálpszichológus, pedagógus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A társas jelenségek pszichológiai elméletének egyik kidolgozója, a csoportfolyamatok és hatásai neves kutatója. 1976 és 1993 között az MTA Pszichológiai Intézete igazgatója, 1993 és 1996 között az MTA alelnöke.

Életpályája[szerkesztés]

1946-ban érettségizett, majd felvették a Pázmány Péter Tudományegyetem történelem–szociológia–filozófia szakára. Korán bekapcsolódott a népi kollégiumi mozgalomba: egyetemi évei alatt a Győrffy István Kollégium tagja volt, majd 1948-ban a Petőfi Sándor Történészkollégium igazgatójává nevezték ki, majd 1949-ben rövid ideig a Népi Kollégiumok Országos Szövetsége (NÉKOSZ) főtitkára volt. Ugyanebben az évben kikerült a moszkvai Lenin Pedagógiai Főiskolára, ahol a pedagógia–pszichológia szakra járt és szerzett diplomát 1953-ban.

Moszkvai tanulmányainak befejeztével a Dolgozó Ifjúság Szövetsége (DISZ) agitációs és propaganda osztályának vezetőjévé nevezték ki. 1955-ben aspiránsi helyet kap. Időközben az erősödő Petőfi Kör szervezésében és vezetésében is részt vett. Az 1956-os forradalom leverése után általános iskolai tanárként tud csak elhelyezkedni.

1961-ben, miután a forradalom utáni nyomásgyakorlás enyhülni kezdett, Pataki különböző pedagógiai továbbképző, illetve kutatóintézmények munkatársaként dolgozhatott. 1965-ben felvették a Magyar Tudományos Akadémia Pszichológiai Kutatóintézetébe, ahol tudományos munkásságának jelentős részét végzi. 1972-ben az intézet helyettes igazgatójává, 1975-ben igazgatójává nevezték ki. Igazgatói pozíciójában többször is megerősítették. Az intézetet 1993-ig vezette, utána kutatóprofesszori megbízást kapott.

Kutatóintézeti állása mellett 1967-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatója volt, ahol szociálpszichológiát és pedagógiát oktatott. 1984-ben kapott egyetemi tanári kinevezést a szociológia tanszékre. 1998-ban, hetvenedik életévének betöltésekor nyugalomba vonult.

1968-ban védte meg a neveléstudományok kandidátusi, 1982-ben pedig a pszichológiai tudományok (akadémiai) doktori értekezését. Az MTA Pszichológiai Bizottsága tagja lett. 1985-ben megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1990-ben pedig rendes tagjává. 1990 és 1993 között az MTA Filozófiai és Történettudományi Osztályának elnöke volt, ilyen minőségében az akadémia elnökségének is tagja lett. 1993-ban megválasztották az MTA egyik alelnökének, majd 1996-ban visszatért osztályelnöki tisztségébe. Az osztályt 2002-ig vezette.

Több tudományos társaság is felvette tagjai sorába: a Magyar Pszichológiai Társaság, a Szociológiai Társaság, az Európai Kísérleti Szociálpszichológiai Társaság (European Association of Experimental Social Psychology), illetve a Nemzetközi Makarenko Társaság, amelynek vezetőségébe is bekerült. 1980 és 2000 között a Pszichológia című szakfolyóirat szerkesztőbizottságának elnöke volt.

1956 előtti közéleti tisztségei után csak az 1980-as évek második felében vállalt ismét politikai-közéleti szerepet: 1988-ban az Új Márciusi Front (ÚMF) alapító tagja volt. Szintén 1988-ban a Németh Miklós vezette Minisztertanács mellé felállított Tanácsadó Testület tagja volt a kormány mandátumának végéig (1990). 1989-ben tagja lett a Lukács György Alapítvány kuratóriumának. 2007-ben a 2006-os őszi zavargásokat a kormány oldaláról elemző, Gönczöl Katalin vezette ún. „Gönczöl-bizottság” tagja volt.

Munkássága[szerkesztés]

Kutatási területe a társas jelenségek pszichológiai elmélete, amelynek egyik kidolgozója volt, a témakörön belül a csoportfolyamatok, valamint a jelentős társadalmi változásokat meghatározó folyamatok és azok közvetett és közvetlen hatásainak kutatója. Ezenkívül a csoportkohézió, illetve -genezis terén fejtett ki tudományos tevékenységet.

Pályája elején neveléselméleti és -történeti kutatásokat folytatott. Később foglalkozott a társadalmi identitás konstruálás, valamint annak pszichológiai elemzésével kapcsolatban az egyéni életutakat szervező elbeszélési minták jelentőségével is, amelyet több munkájának központi gondolata volt. A modern tömegjelenségek vizsgálatával kapcsolatban is jelentős eredményei születtek.

Családja[szerkesztés]

1950-ben vette feleségül Soós Máriát. Házasságukból egy fiúgyermek (Pataki János matematikus, középiskolai tanár) és egy leánygyermek (Pataki Éva forgatókönyvíró, dramaturg) született.

Díjai, elismerései[szerkesztés]

Főbb publikációi[szerkesztés]

  • Az utópista szocializmus pedagógiája (1961)
  • Makarenko élete és pedagógiája (1966, átdolgozva 1988)
  • A csoportkohézió (Hunyady Györggyel, 1972)
  • Utak és válaszutak a mai szociálpszichológiában (1976)
  • Társadalomlélektan és társadalmi valóság (1977)
  • Az én és a társadalmi azonosságtudat (1982)
  • Nevelés és társadalom (1982)
  • Közösségi társadalom: eszmény és valóság (1988)
  • Rendszerváltás után: társadalomlélektani terepszemle (1993)
  • Bűnbakképzési folyamatok a társadalomban (1993)
  • A tömegek évszázada. Bevezetés a tömeglélektanba (1998)
  • Rendszerváltók és bűnbakok (2000)
  • Élettörténet és identitás (2001)
  • Nevelés-ügyek (2003)
  • Érzelem és identitás (2004)
  • A Nékosz-legenda (2005)
  • Visszapillantás 2006 őszére. Az események társadalom-lélektani tényezői (2008)
  • A varázsát vesztett jövő (2011)
  • Hosszú menetelés - A Fidesz-jelenség (2013)
  • Nemzet és baloldal (2015)

Források[szerkesztés]