Hevesi Gyula

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Hevesi Gyula
Hevesi Gyula 1919-ben.
Hevesi Gyula 1919-ben.
Született 1890. november 21.
Ungvár
Elhunyt 1970. február 25. (79 évesen)
Budapest
Nemzetisége magyar
Foglalkozása vegyészmérnök,
közgazdász,
politikus
Díjak Kossuth-díj

Hevesi Gyula (Ungvár, 1890. november 21.Budapest, 1970. február 25.) Kossuth-díjas vegyészmérnök, közgazdász, politikus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

Életútja[szerkesztés]

Hevesi Adolf és Polacsek (Pártos) Mária fiaként született zsidó családban. Középiskolai tanulmányait a budapesti Lovag utcai gimnáziumban folytatta. Ezután vegyészmérnöknek tanult a Királyi József Műegyetemen, ahol 1912-ben szerzett diplomát.

1913–1914 folyamán a pöstyéni fürdőigazgatóság műszaki konzulenseként, majd 1918-ig az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. üzem-, később kutatómérnökeként dolgozott. 1917-ben megszervezte és 1919-ig vezette az Alkalmazott Mérnökök Országos Szövetségét, a világ első szocialista mérnökszakszervezetét.[1]

Az első világháború alatt részt vett a forradalmi szocialisták munkájában.

1918. december 29-én Budapesten feleségül vette Róthbart Irmát (Sinkó Ervin későbbi feleségét), Róthbart Jakab és Rosenwald Janka lányát,[2] ám ez a házasság hamarosan válással végződött. 1919. július 19-én Budapesten újból megnősült, felesége Stern Jolán, Stern Mózes és Auspitz Regina leánya lett.[3]

1918–1919-ben a Kommunisták Magyarországi Pártja elméleti folyóiratát, az Internationale című lapot szerkesztette Komját Aladárral. Ugyanebben az időszakban a KMP Központi Bizottságának tagja, a Tanácsköztársaság idején pedig két hétig szocializálási népbiztoshelyettes, majd három és fél hónapig a szociális termelés népbiztosa volt (többek között Rákosi Mátyás társaként). A bukás után Bécsbe, Berlinbe, majd Olaszországba menekült, ahol a Società Bolognese di Elettricità munkatársa volt. Börtönbe került, szabadulását követően rövid ideig San Marinóban élt. Miután kiutasították, a Szovjetunióba utazott, és előbb Leningrádban, majd Moszkvában tevékenykedett. Itt megszervezte a Központi Műszaki és Közgazdasági Tájékoztató Intézetet. 1938-ban ismét letartóztatták. 1946-ig munkatáborban volt, majd – Moszkvából való kitiltása miatt – 1947 nyaráig Alekszandrovban tartózkodott.

„A férjem véleménye az volt [...], hogy Kádár azért hívta be a Központi Bizottságba, mert kíváncsi volt rá, milyen ember. [...] volt úgy, hogy amikor Gyula hazajött a Központi Bizottságból, sírt. És nem az mondta, hogy »az elvtársak«, hanem azt, hogy »ezek«, »azok«. Egyszer felszólalt: – Szeretnék egy olyan központi bizottsági tagot látni, aki mindenféle előnyről lemond.”

Lányi Olga Hevesi Gyuláról[4]

1948-ban tért vissza Magyarországra. 1949 és 1951 között az Országos Találmányi Hivatal elnöke volt. Jelentős szerepet játszott a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége 1948-as és az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság 1961-es létrehozásában. 1949 októberében az MTA levelező, 1956 májusában rendes tagjává választották. 1951 és 1958, majd 1967 és 1970 között elnökségi tagként részt vett az intézmény irányításában. 1949-től 1956-ig a VI. Osztály titkári, 1956-tól 1960-ig az Akadémia titkári, 1960-tól 1967-ig alelnöki posztját töltötte be. 1960 és 1969 között az MTA Ipargazdasági Kutatócsoportjának igazgatója volt.

Az 1956-os forradalom után megszervezte a Táncsics Kört, és szerkesztette annak Magyarország című lapját. A kört – tartva „szektás” tagjaitól és attól, hogy akár politikai centrummá is válhat – még 1957 végén feloszlatta a hatalom. Ennek ellenére Hevesi 1959-től haláláig a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tagja volt.

A Kerepesi úti temetőben helyezték örök nyugalomra (Mm. B.12.).[5]

Munkássága[szerkesztés]

„Nem volt ő csak kitűnő vegyészmérnök, még ha szinte szemem láttára szórta is ki, »csak úgy a kabátja ujjából«, a találmányi ötletek tucatját. Kitűnő szervező, politikus, újságíró, pedagógus is volt a javából, s mindez tudományos, marxista ismeretelméleti alapossággal.”

Korach Mór Hevesi Gyuláról[6]

Az Egyesült Izzó kutatómérnökeként – Helfgott Ármin segítségével – fontos eljárásokat dolgozott ki gáztöltésű izzólámpák gyártására. A Szovjetunióban töltött évek alatt megoldotta a kiégett izzók gazdaságos regenerálásának problémáját, megszervezte a laboratóriumi üvegkészülékek és a különféle hőmérők nagyüzemi gyártását. 1929 és 1932 között kidolgozta a folyamatos ipari munkarendet, amely az alapvető iparágakban lehetővé tette a termelés jelentős növelését újabb beruházások mellőzésével. Az üzemi dolgozók (tovább)képzése céljából „üzemi iskolakombinátok”, „gyáregyetemek” létrehozását javasolta, részt vett ezek megvalósításában is. Megszervezte a Központi Műszaki és Közgazdasági Tájékoztató Intézetet, és a Legfelsőbb Népgazdasági Tanács találmányi osztályvezetőjeként támogatta a Sztahanov-mozgalom elterjesztését is.

Hazatérése után élénk tevékenységet fejtett ki az újítómozgalom fellendítése terén. Az Akadémia átszervezése utáni évtizedekben fontos szerepe volt a műszaki tudományok elismertetésében. Részt vett az első orosz–magyar és magyar–orosz műszaki szótárak szerkesztésében.

Az Acta technica Academiae Scientiarum Hungaricae és a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság Népi Ellenőrzés című folyóirata főszerkesztője, a Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Tudományok Osztályának Közleményei szerkesztője, az Újítók Lapja felelős szerkesztője és az Új magyar lexikon szerkesztőbizottságának tagja volt.

Díjai, kitüntetései[szerkesztés]

Legmagasabb tudományos kitüntetése az 1963-ban elnyert Akadémiai Aranyérem volt.

Az állami elismerések közül 1950-ben megkapta a Magyar Népköztársasági Érdemrend harmadik és a Magyar Munka Érdemrend arany fokozatát, 1955-ben és 1969-ben a Munka Vörös Zászló Érdemrendjét, 1958-ban a Munka Érdemrendet. 1959-ben a Kossuth-díj második fokozatával tüntették ki „a műszaki tudományok és a gyakorlat kapcsolatának kiépítése, a magyar műszaki tudományos élet megszervezése terén kifejtett tevékenységéért”. 1965-ben a Munka Érdemrend arany fokozatával, 1967-ben Szocialista Hazáért Érdemrenddel jutalmazták.

Emlékezete[szerkesztés]

1970-ben utat neveztek el róla Újpalotán, ezt 1991-ben átkeresztelték Nyírpalota utcára.[7] 1985 és 1998 között az ő nevét viselte a mai Bolyai János Fővárosi Gyakorló Műszaki Szakközépiskola és Kollégium.[8]

Főbb művei[szerkesztés]

  • A Szovjetunió ipara (Budapest, 1950)
  • Sztahánov útján. A magyar újítómozgalom fejlődése és feladatai (előszó: Apró Antal; Budapest, 1950)
  • A tudomány és a termelés szocialista kapcsolatai (Budapest, 1953)
  • Szociális termelés. A Magyar Tanácsköztársaság iparpolitikája (Budapest, 1959)
  • Egy mérnök a forradalomban. Négy évtized történelmi időkben (Budapest, 1959, 1965)
  • Folyamatos munkarendek alkalmazásának gazdasági, szervezési és szociális kérdései (Budapest, 1966)
  • Tanulmányok (bev.: Bognár Géza és Korach Mór; Budapest, 1976)

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Korach Mór: Hevesi Gyula 1890–1970. Magyar Tudomány, 1970. 7–8. sz. 571. o.
  2. A házasságkötés bejegyezve a Budapest IV. ker. polgári házassági akv. 538/1918. folyószáma alatt.
  3. A házasságkötés bejegyezve a Budapest IV. ker. polgári házassági akv. 280/1919. folyószáma alatt.
  4. Hevesi Gyuláné Lányi Olga: „Moszkoviták”. S. a. r.: Szerdahelyi István. Budapest, 1992, Hevesi Gyula Alapítvány. 107–108. o.
  5. Hevesi Gyula
  6. Korach Mór: Hevesi Gyula 1890–1970. Magyar Tudomány, 1970. 7–8. sz. 575. o.
  7. Budapest teljes utcanévlexikona. Szerk.: Ráday Mihály. Budapest, é. n. [2004], Sprinter. 375–376. o.
  8. A Bolyai János Fővárosi Gyakorló Műszaki Szakközépiskola és Kollégium honlapja

Források[szerkesztés]

  • Bölöny József: Magyarország kormányai 1848–1987. Budapest, 1987, Akadémiai.
  • Budapest teljes utcanévlexikona. Szerk.: Ráday Mihály. Budapest, é. n. [2004], Sprinter. 375–376. o.
  • Hevesi Gyuláné Lányi Olga: „Moszkoviták”. S. a. r.: Szerdahelyi István. Budapest, 1992, Hevesi Gyula Alapítvány.
  • Korach Mór: Hevesi Gyula 1890–1970. Magyar Tudomány, 1970. 7–8. sz. 570–575. o.
  • Kossuth-díjasok és Állami Díjasok almanachja 1948–1985. Szerk.: Darvas Pálné – Klement Tamás – Terjék József. Budapest, 1988, Akadémiai.
  • Magyar életrajzi lexikon 1900–1990. Főszerk.: Kenyeres Ágnes. Budapest, 2001, Arcanum.
  • A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 I. (A–H). Főszerk.: Glatz Ferenc. Budapest, 2003, MTA Társadalomkutató Központ. 513–514. o.
  • Magyarok a természettudomány és a technika történetében. Életrajzi lexikon A-tól Z-ig. Főszerk.: Nagy Ferenc. Budapest, 1992, Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár. 212–213. o.
  • Murányi Gábor: Egy kör négyszögesítése. Kádár-taktika ’57. In uő: A múlt szövedéke. Históriák a megbicsaklott 20. századból. Budapest, 2004, Noran. 123–127. o.
  • Az Országos Széchényi Könyvtár online katalógusa
  • A Bolyai János Fővárosi Gyakorló Műszaki Szakközépiskola és Kollégium honlapja

További információk[szerkesztés]

  • Hevesi Gyula. Kommunista hatalombirtokosok – 1956. neb.hu (Hozzáférés ideje: 2016. március 6.)