Személyi kultusz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A személyi kultusz egy politikai vezető államilag kikényszerített, rajongásszerű, hős státuszba emelt tisztelete, gyakran a propaganda és a média manipulációjának segítségével.[1] Néhány monarchiában, teokráciában, bukott demokráciában és még liberális demokráciákban is megfigyelhető a kialakult kultusz. A személyi kultuszok gyakran létrejönnek a totalitárius vagy tekintélyelvű államok vezetője körül, főleg a pártállamokban és a domináns pártú államokban. Legkirívóbb formája a történelem során a kommunista vezetők körül alakult ki,[2] de a szélsőjobboldalnál is jellemző volt.

A kifejezés eredete[szerkesztés]

A kifejezés első politikai használata Karl Marx egy 1877-es levelében jelent meg.[3]

Nyilvánosan a kifejezést (культ личности) először Nyikita Hruscsov, a Szovjetunió Kommunista Pártja főtitkára használta, az 1956-ban megrendezett 20. pártkongresszuson, egy Sztálinról folytatott értekezés során.[4]

Jellemzők[szerkesztés]

Az emberiség történelme során az uralkodókat és az államok vezetőit gyakran óriási tisztelettel kezelték, és nemegyszer emberfeletti tulajdonságokkal ruházták fel őket (→ apoteózis). Európában és Észak-Amerikában a 18-19. században, a demokratikus és világi eszmék elterjedése után egyre nehezebbé vált az uralkodók és a vezetők számára, hogy megőrizzék magukról ezt az előnyös képet. A tömegtájékoztatás, az újságok, a rádió, majd később a televízió fejlődése azonban újra lehetővé tette, hogy rég nem látott pozitív képet fessenek a politikai vezetőről a nép felé. A 20. században ebből a helyzetből alakultak ki a leghírhedtebb személyi kultuszok.[5]

A személyi kultuszt általában az adott ország tömegtájékoztatási eszközei, kultúrpolitikája, oktatási rendszere gerjeszti, sulykolja, kikényszerítve a népből a tiszteletet a vezető iránt. Ez gyakran abban mutatkozik meg, hogy még életében középületeket, utcákat, településeket neveznek el az adott személyről, szobrokat, óriásposztereket stb. állítanak neki. A művészet nagy szerepet játszott a személyi kultusz létrejöttében.

A személyi kultuszú diktatúrákban (leggyakrabban a totalitárius egypártrendszerű országokban) a politikai vezetőt tilos bírálni, tilos például a gúnyolódó karikatúrák készítése, sőt tilos a vezetővel szemben a magánszférában megnyilvánuló kritika, tiszteletlenség, viccelődés is, amit többnyire a titkosrendőrség ellenőriz.

Példái[szerkesztés]

Európa[szerkesztés]

Szovjetunió[szerkesztés]

Lenin és Sztálin propagandaplakátja 1938-ban

A Szovjetunióban az első személyi kultusz Lenin körül alakult ki. Akarata ellenére hamarosan „jó cárként” kezdték el tisztelni, mint aki szerény és földhözragadt, ugyanakkor egy új igazságos rendszer megteremtője.[6] Ő lett a forradalom fő szentje, ahogy egy költő 1918-ban megfogalmazta. Halála után a „szentté avatásának” első lépése az volt, hogy bebalzsamozták a testét, majd a Vörös téren lévő mauzóleumban helyezték el. A „Lenin-imádat” számos formáját az orosz ortodox egyháztól kölcsönözték. Mint az ortodox templomokban, ahol Krisztust, Szűz Máriát és szenteket ábrázoló ikonokat függesztettek ki, a polgári középületekben és a magánházakban is a Lenin-képek jelentek meg, ahol a gyermekkorától az élete végéig ábrázolva, más kommunista vezetők képeivel és kommunista ideológia szlogenjeivel együtt lettek kifüggesztve.[7][8]

Lenin halála után Sztálin átvette a hatalmat és a lehető leggyorsabban megpróbálta magát Lenin nagyszerű művének örököseként bemutatni. Az 1920-as évek végétől a vozsd kifejezést már csak őrá kezdték használni, aki Leninhez hasonlóan "vezetővé és tanítóvá" vált. Lenin hű tanítványaként és társaként ábrázolták őt és az újságokban és más propagandaanyagokban egymás mellett mutatták a képeiket. A Lenin halála után elért eredményeket már kizárólag neki, a „zseninek” tulajdonították.[9] 1937 táján javasolták Moszkva átnevezését is Sztálinodárra (Sztálin ajándéka),[10] és az orosz naptár módosítását úgy, hogy Sztálin születésétől kezdődjön. Ezeket a javaslatokat azonban végül Sztálin elutasította.[11]

Nyugat-Európa[szerkesztés]

A személyi kultuszt bár gyakran a sztálinizmus egyik jellegzetességének tartják, de antikommunista, jobboldali diktatúrák vezetőinél is megfigyelhető volt. Németországban Adolf Hitlernél, Olaszországban Benito Mussolininél, Spanyolországban Francisco Franco körül alakult ki.

Németország[szerkesztés]

A náci Németország elvileg nem volt annyira vallásellenes, mint a Szovjetunió, Hitler kultuszánál pedig felhasználták a vallást és a vallási képzeteket is.[11] A Führert gyakran „Isten ajándéka”ként jellemezték, ő volt az új „megváltó”;[12] egy lelkész szerint ő volt "az igazi Szentlélek". A Birodalomban új munkaszüneti napokat is bevezettek: Hitler napját április 20-án tartották a születésnapja tiszteletére, az anyák napját november 9-én, Hitler anyjának születésnapja után, január 30-án pedig Hitler kancellárrá válásának évfordulóját ünnepelték.[13] Utcákat és tereket kereszteltek át a tiszteletére és a németek az újszülött fiaikat gyakran "Adolfnak" nevezték el. Mivel Hitler hivatalosan nőtlen maradt, számos német nő küldött levelet neki, kérve, hogy gyermeket szülhessen neki.

Magyarország[szerkesztés]

Rákosi virágokkal díszített portréja egy 1950-es pártgyűlésen

Magyarországon Rákosi Mátyásnak volt személyi kultusza az 1950-es évek elején. Az ÁVH megfélemlítte a társadalmat, a párt a tömegtájékoztatási eszközöket a felügyelete alá vonta és a képzőművészetet (szobrászat, festészet), illetve az irodalmat is felhasználva mutatták be a népnek a „bölcs vezért”.[14] A rádió, a napilapok, a filmhíradók és a propagandafilmek, a képek és festmények őt éltették és az összegyűléseken a szónoklatait vagy akár csak a nevének elhangzását is vastapssal kellett köszönteni. A gyűléseken, felvonulásokon, a középületeken, iskolai osztálytermekben, közlekedési eszközökön, a különféle rendezvényeken gyakran a nemzeti hősök (pl. Kossuth, Petőfi) vagy Lenin és Sztálin mellett tűnt fel a portréja és 1951-től megjelent a postabélyegeken is.[15]

Románia[szerkesztés]

Romániában az 1970-es és 80-as években Nicolae Ceaușescunak volt személyi kultusza. A Ceaușescu-házaspárt tökéletesnek tüntették fel; a legtöbb fotó még öregkorukban is 45-50 év körüliként ábrázolta őket. A román televízió szigorú parancsot kapott, hogy a lehető legjobb imázsban jelenítse meg őket. Például a producereknek gondoskodniuk kellett arról, hogy Ceaușescu kis termetét (1,68 m) a nézők soha ne vegyék észre.[16] Az iskolában a gyerekeknek olyan verseket és dalokat tanítottak, amelyekben „a párt, a vezér és a nemzet” tiszteletét fejezték ki.[17]

Oroszország[szerkesztés]

2007-ben Lukasenka, Fehéroroszország elnöke egy sajtótájékoztatón azt nyilatkozta, hogy kollégája, Vlagyimir Putyin személyi kultusza formálódik Oroszországban.[18] Miután 2008-ban Medvegyevet elnökké választották, az USA kormánya által finanszírozott Radio Liberty arról számolt be, hogy Putyin addigi elnöksége alatt sikerült olyan személyi kultuszt építenie maga köré, amely már az egykori szovjet vezetőkhöz hasonlítható. Bár őróla nem állítottak óriási szobrokat az országban, hasonló hősiesített tisztelet kezdi övezni.[19]

Ázsia[szerkesztés]

Kína[szerkesztés]

Kínában Mao Ce-tung körül alakult ki személyi kultusz. Mára ezt a szerepet egyre inkább Hszi Csin-ping veszi át. Például Pekingben, a Kínai Kommunista Párt Múzeumában a harmadik szint kizárólag Hszi Csin-ping életének és „művének” van fenntartva.[20][21].

Fülöp-szigetek[szerkesztés]

A fülöp-szigeteki Ferdinand Marcos is személyi kultuszt alakított ki és 20 évig az ország elnöke maradt, oly módon, hogy a politológusok más tekintélyelvű és totalitárius vezetőkhöz hasonlították, mint például Sztálinhoz és Hitlerhez,[22] de olyan közelmúltbeli diktátorokhoz is, mint az indonéz Suharto vagy az iraki Szaddám Huszein.[23]

Szíria[szerkesztés]

A szíriai Hafez al-Assad (wd), egy baathista tiszt, aki 1970-ben államcsínnyel ragadta magához a hatalmat, diktatúrája fenntartása érdekében átfogó személyi kultuszt hozott létre.[24]

Irán[szerkesztés]

Iránban óriási kultusz vette körül az utolsó császárt, Mohammad Reza Pahlavi sahot, illetve máig ez övezi az őt megbuktató, teokratikus diktatúrát kiépítő Ruholláh Homeini ajatollahot.

Azerbajdzsán[szerkesztés]

Azerbajdzsánban Heydər Əliyev körül alakult ki személyi kultusz, az ún. hejdarizmus.[25][26] Ő 1993-ban lett Azerbajdzsán elnöke és elkezdett kiépíteni egy autokratikus rendszert, nagy mértékben támaszkodva a családja és a klán (az elit) tagjaira, továbbá az olajbevételekre.[27]

Türkmenisztán[szerkesztés]

A már meghalt Saparmyrat Nyýazownak, más néven Türkmenbaşynak is nagy kultusza volt Türkmenisztánban.

Észak-Korea[szerkesztés]

Manapság a legeklatánsabb példa Kim Dzsongun kormányzása Észak-Koreában, csakúgy mint elődjének, a már elhunyt Kim Ir Szennek.

Amerika[szerkesztés]

Argentína[szerkesztés]

Argentínában Juan Perón, akit háromszor választottak meg Argentína elnökévé, és második felesége, Eva "Evita" Perón rendkívül népszerűek lettek az argentinok körében és a mai napig ikonként tartják számon őket. Ezzel szemben az akadémikusok és politológusok gyakran demagógnak és diktátornak jellemzik őket.

Dominikai Köztársaság[szerkesztés]

A Dominikai Köztársaság diktátora, Rafael Trujillo 1930-tól 1961-ben történt meggyilkolásáig vezette az országát. Róla nevezték át az ország fővárosát, legmagasabb csúcsát és egy tartományt is. A szobrait tömegesen állítottak fel szerte az országban, hidakat és középületeket neveztek el a tiszteletére.

Venezuela[szerkesztés]

Hugo Chávez képe

Venezuelában Hugo Chávezt övezte élete során személyi kultusz.[28] Az állami média és támogatói gyakran emlegették comandante presidente-ként. A halála után a testét Lenin, Mao Ce-tung vagy Hồ Chí Minh mintájára be is akarták balzsamozni, hogy az örökkévalóságig megmaradjon.[29] Később a venezuelai állami műsorszolgáltató, a ViVe bemutatott egy rajzfilmes videót, amelyen az volt látható, amint Chávez megérkezik a mennybe és ott találkoznak vele többek között Che Guevara, Evita Peron, Simón Bolívar és a venezuelai népi hősök.[30][31]

2014-ben a kormányzó venezuelai szocialista párt (PSUV) hivatalosan is jóváhagyta a Hugo Chávez néhai elnökhöz intézett imát. A keresztény „Miatyánk” mintájára készült formulát a caracasi pártkonferencián mutatták be: „Mi Chávezünk, aki a mennyben vagy (...) Adj világosságot, hogy ne engedjünk a kapitalizmus csábításának..”[32]

USA[szerkesztés]

Az Egyesült Államokban napjainkban a Donald Trump mögött kialakuló trumpista mozgalom (wd) PR és a politikai bázisának bizonyos jellemzői szintén a személyi kultusz tüneteit mutatják.[33][34]

Sztárkultusz[szerkesztés]

Karizmatikus személyeknek úgy is lehet kultusza, hogy azt nem a hatalom „erőlteti rá” az emberekre. Bár a személyi kultusz eredetileg kifejezetten a politikai vezetők tiszteletére szolgál, de a politikán kívül más emberek bálványozására is használható. Az ilyen tisztelet előfordul többek között a popkultúrában, nemzeti hősöknél vagy a vallási közösségekben. A mai napig kaphatók az arcképükkel díszített dísztárgyak, pólók, poharak, órák, nyakláncok stb.

Példák

John Lennon, Elvis Presley, Mustafa Kemal Atatürk, Michael Jackson, Josip Broz Tito, Che Guevara, Lady Diana, a horvátoknál Ante Gotovina.

Vallási közösségeknél

Jézus, II. János Pál pápa, L. Ron Hubbard,[35] Máta Amritánandamaji.[36]

Galéria[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Office of Budget and Planning. (Hozzáférés: 2023) Theory of the Personality Cult: Deconstructing the Adulation of Political Leaders University of Michigan. 18.4. 2008.
  2. Fogalmak Magyarország történetéhez (magyar nyelven). [2012. június 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. április 13.)
  3. Heller, Klaus. Personality Cults in Stalinism/Personenkulte im Stalinismus. Göttingen: V&R Unipress, 23–33. o. (2004). ISBN 978-3899711912 
  4. О культе личности и его последствиях (orosz nyelven). [2006. április 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. április 13.)
  5. Plamper, Jan (2012). The Stalin Cult: A Study in the Alchemy of Power. New Haven, Connecticut: Yale University Press. ISBN 978-0300169522.
  6. James R. Millar, Encyclopedia of Russian History, New York: Thomson Gale, 2004, ISBN 0-02-865693-8
  7. Soviet Russia | Chpt. 13. www.marxists.org. (Hozzáférés: 2023. október 26.)
  8. Richard Overy: The Dictators - Hitler's Germany, Stalin's Russia, s. 109-110. Penguin Books, 2005. ISBN 978-0-14-028149-1.
  9. Hans-Josef Steinberg: Personenkult. In: Sowjetsystem und demokratische Gesellschaft. Eine vergleichende Enzyklopädie. Bd. V: Personenkult bis Sozialpsychologie. Herder, Freiburg im Breisgau/Basel/Wien 1972, S. 4. (németül)
  10. Manaev, Georgy: Why the Bolsheviks never renamed Moscow (amerikai angol nyelven). Russia Beyond, 2020. augusztus 23. (Hozzáférés: 2023. október 26.)
  11. a b Overy, Richard: The Dictators: Hitler's Germany, Stalin's Russia, s. 123-124. Penguin Books, 2005. ISBN 0-14-028149-5
  12. Buruma, Ian. „Tainted ground”, The Guardian, 2005. október 14. (Hozzáférés ideje: 2023. október 26.) (brit angol nyelvű) 
  13. Nazi Holidays. (Hozzáférés: 2020)[halott link]
  14. Kommunista személyi kultusz Magyarországon, De iurisprudentia et iure publico, 2007
  15. Apor Balázs: A Rákosi-kultusz kialakulása és megnyilvánulásai 1945 után
  16. Sebetsyen, Victor (2009). Revolution 1989: The Fall of the Soviet Empire. New York City: Pantheon Books. ISBN 0-375-42532-2
  17. William E. Crowther, The Political Economy of Romanian Socialism. New York: Praeger, 1988, ISBN 0275928403
  18. Лукашенко обнаружил в России культ личности Путина. (Hozzáférés: 2023), lenta.ru 2007/10/12
  19. Arnold, Chloe. „Building A Personality Cult”, Radio Free Europe/Radio Liberty, 2008. április 8. (Hozzáférés ideje: 2023. október 27.) (angol nyelvű) 
  20. Un congrès du Parti communiste chinois sous l’emprise de Xi Jinping, 2022. október 11. (franciául)
  21. Ce qu’il faut savoir sur le musée du PCC, le nouveau point de repère de Pékin, 2021. június 22. (angolul)
  22. Bautista Maximiano, Jose Mario (July 17, 2018). "Strongmen Hitler, Stalin, Marcos – a character study". INQUIRER
  23. Raymond, Walter John (1992) Dictionary of Politics: Selected American and Foreign Political and Legal Terms. ISBN 9781556180088
  24. Bader Eddin, Eylaf (November 8, 2022). "Al-Abad: On the Ongoing". Middle East Journal of Culture and Communication. 15 (4): 367–372. doi:10.1163/18739865-01504004. S2CID 253455744.
  25. Implementation of Resolution 1358 (2004) on the functioning of democratic institutions in Azerbaijan. Parliamentary Assembly of the Council of Europe, 2004. szeptember 20. [2014. november 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. „It should also reconsider the disadvantages of «heydarism», the personality cult following the deceased President...”
  26. Islam Not an Issue in Azerbaijan's Presidential Campaign”, eurasianet.org, Open Society Institute, 2008. október 12.. [2017. március 25-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2014. november 22.) „...Heydarism [a reference to the late President Heydar Aliyev, father of current President Ilham Aliyev] as a cult of the personality...” 
  27. Azerbaijan: Turning Over a New Leaf?. International Crisis Group, 2004. április 13. [2012. szeptember 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. szeptember 30.)
  28. Bernd Pickert: Das Dilemma des Personenkults. Die tageszeitung Januar 2013. (németül)
  29. Chávez kommt ins Museum: Kult über den Tod hinaus. die tageszeitung, 8. März 2013. (németül)
  30. Hasta siempre Comandante Chavez Animación de VIVE TV. YouTube, 12. April 2013.
  31. Oliver Pohlisch: Hugo in Heaven. Die tageszeitung, 5. März 2013.
  32. Gedenken an Venezuelas Ex-Präsidenten: "Unser Chávez, der du bist im Himmel" (osztrák német nyelven). DER STANDARD. (Hozzáférés: 2023. október 27.)
  33. Haltiwanger, John: Republicans have built a cult of personality around Trump that glosses over his disgraced presidency (amerikai angol nyelven). Business Insider. (Hozzáférés: 2023. október 25.)
  34. Ben-Ghiat, Ruth: Op-Ed: Trump's formula for building a lasting personality cult (amerikai angol nyelven). Los Angeles Times, 2020. december 9. (Hozzáférés: 2023. október 25.)
  35. Scientology - More than a cult Archiválva 2017. október 23-i dátummal a Wayback Machine-ben (angolul)
  36. Worldwide Religious News[halott link] (angolul)

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

  • Nemes János: Rákosi Mátyás születésnapja; Láng, Bp., 1988
  • Nyikita Hruscsov: A személyi kultuszról és következményeiről. Beszámoló az SZKP XX. kongresszusának zárt ülésén, 1956. február 25.; ford. Zalai Edvin; Kossuth, Bp., 1988
  • Kultusz és propaganda; szerk. Ballabás Dániel; EKF Líceum, Eger, 2012 (Az Eszterházy Károly Főiskola Történelemtudományi Doktori Iskolájának kiadványai. Konferenciák, műhelybeszélgetések)
  • Turbucz Dávid: A Horthy-kultusz, 1919–1944; 2. jav. kiad.;MTA BTK TTI, Bp., 2016 (Magyar történelmi emlékek. Értekezések)
  • Apor Balázs: Láthatatlan tündöklés. Rákosi Mátyás kultusza a sztálinista Magyarországon, 1945–1956; ford. Soproni András; Jaffa, Bp., 2022 (Modern magyar történelem)