TTT

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A Magyar Népköztársaságban a kifinomult „Tiltott, Tűrt, Támogatott” cenzúra gyakorlata Aczél György kommunista kultúrpolitikus nevével kapcsolódott össze

Tiltott, Tűrt, Támogatott (a szavak sorrendje néha változó), azaz a „Három T” a kommunista kultúrpolitika „terméke”. Közismerten működött a Szovjetunióban a támogatás és a tiltás, majd a második világháború után hamarosan a befolyási övezetébe tartozó szocialista országban megjelent. Magyarországon az úgynevezett Három T „kifinomult” változata a köztudatban Aczél György nevéhez kapcsolódik, pedig már az ő fellépése előtt is jól „működött”.[1][2][3]

Kialakulása és működése[szerkesztés]

A korabeli zenészek központi szervezésű találkozója az állami vezetőkkel Tatán, 1981-ben. Bródy János, Várkonyi Mátyás, Benkő László, Molnár György, mögöttük Frenreisz Károly, Sztevanovity Zorán, Presser Gábor, Földes László (Hobo), bal oldalon, szemüvegben S. Nagy István, hátrébb, a kamera mögött a szélen Som Lajos (Az eseményről Almási Péter forgatott dokumentumfilmet.[4])

Már a Rákosi-korszak tudományos és művészeti életére (is) jellemző volt az ún. kézi irányítás. 1948 után betiltottak minden polgári jellegű kulturális szervezetet,[5] folyóiratokat tömegével.[6] A közvetlen politikai irányításnak a művészeti, tudományos területeken intézményes hivatali rendszere is volt.

A képzőművészet és iparművészet területén alkotók számára a „munkaelosztó bizottság” határozta meg, hogy ki milyen megrendelést kapjon, kaphat. A törvény által szigorúan meghatározott zsűrizés kényszere segítette, hogy látszólag a művészeti színvonal megtartása érdekében végzett munka során, leginkább ideológiai kérdéseket szem előtt tartva válogassák ki a műveket. A művészet különböző ágait mint a politikai propaganda eszközét igyekeztek irányítani, felhasználni.

A mű és alkotója elválaszthatatlan, tehát azok a művészek, akik a politikailag nemkívánatos „imperialista” művészeti stílusokhoz kapcsolódó műveket hoztak létre, legyenek azok alkotóművészek (például: képzőművészek, iparművészek, szerzők, írók, költők) vagy előadóművészek (például: énekesek, színészek, zenészek), maguk is nemkívánatosak lettek. Ők kerültek a le nem írt, de a politikai bürokrácia olajozottan működő gépezetében ismert Tiltott kategóriába. Találunk példát arra is, hogy meggyőződéses baloldali alkotókat – ma már nyilvánvaló – progresszív művészeti tevékenységük miatt szigeteltek el (pl. Kassák Lajos).

A politikailag megbízható, a rendszert kritika nélkül kiszolgáló alkotók jelentették az ellenpólust, akik az állami kitüntetések és elismerések mellett, a többség számára elérhetetlen, esetenként rendkívül kiemelkedő anyagi elismerésben részesültek.[7] Ők alkották a Támogatott művészek csoportját, számtalan megrendelést kaptak, alkotásaikat rendszeresen az állampárt mecenatúrájának köszönhetően bemutathatták külföldön, a „nyugati” országokban is.[8] Mint szakértők meghatározták, hogy ki milyen megrendelést kaphat, nyilvánosság elé kerülhet-e művészete.

A két szélső pont között helyezkedtek el a Tűrt kategóriába tartozó alkotók. Sokan a Tűrt és Tiltott besorolás között „ingáztak”, természetesen nem saját belátásuk, hanem a hatalom kénye-kedve szerint. Itt az átmenet megvolt, de ebből a helyzetből a támogatott körbe bekerülni csak kivételes esetben lehetett.

A Kádár-rendszer fokozatos „felpuhulása” következtében ez a három kategória is szétfoszlani látszott, de gyakorlatilag a rendszerváltásig megmaradt.

1981-ben elkezdődött a szabadfoglalkozású zenei előadóművészek szakszervezetének megalakulása, amitől a hatalom – az ekkori lengyelországi események miatt is – először volt hajlandó a hazai könnyűzenészekkel szakmai párbeszédet folytatni.[9][10][11][12] Az évtized folyamán olyan, a hazai kultúrpolitikától távoli külföldi előadók koncertjei is megrendezésre kerülhettek, mint az Iron Maiden 1984-es,[13] a Depeche Mode 1985-ös,[14] vagy a Queen 1986-os budapesti fellépései.

Lásd még[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Aczélról köztudomású, hogy személyes kapcsolatot tartott a jelentősebb, vagy számára fontosnak ítélt kortárs alkotókkal, tudósokkal, vezető értelmiségiekkel. A fenyegetés és jutalmazás ősi eszközével irányította a kultúra területét.
  2. Csatári Bence - A Kádár-rendszer könnyűzenei politikája doktori disszertáció (ELTE Bölcsészettudományi Kar, 2007)
  3. Sebők János - Rock a vasfüggöny mögött (GM és Társai Kiadó, 2002) ISBN 9771588575006
  4. Sok húron pendülnek (Almási Péter dokumentumfilmje az 1981-es tatai rocktanácskozásról)
  5. (például Európai Iskola, Alliance Française)
  6. (például Huszadik Század, Sorsunk 1941-1948, Valóság 1945-1948, Magyarok 1945-1949).
  7. Volt időszak, amikor például a Kossuth-díjas művészek nem, vagy csak jelképes mértékben fizettek adót a jövedelmük után. A politikai emlékműveket az általánosan elfogadott díjazásnál lényegesen magasabb összeggel honorálták.
  8. A képet árnyalja, hogy a „támogatott” művészek közé esetenként, ha az állampárt érdeke azt kívánta, hogy a nyugati országok felé pozitív képet mutassanak az ország kulturális, ideológiai helyzetéről, bekerültek az egyetemes kultúra értékeit képviselő, valóban progresszív alkotók közül is néhányan.
  9. Sok húron pendülnek (Almási Péter dokumentumfilmje az 1981-es tatai rocktanácskozásról)
  10. Tatai „rocktanácskozás” beatkorszak.hu
  11. „Mi a francnak olyan neveket adni együtteseknek, hogy Orgazmus?” – 40 éve volt a tatai rocktanácskozás hvg.hu, 2021. március 23.
  12. Negyven éve tartották a tatai rocktanácskozást I. neb.hu, 2021. március 23.
  13. Így csapott le negyvenezer watt pörölyével az Iron Maiden Budapesten 1984-ben Múlt-Kor, 2020. október 27.
  14. WHERE’S THE REVOLUTION – DEPECHE MODE A „LEGVIDÁMABB BARAKKBAN” Index, 2018. május 16.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]