Imperializmus
| Ez a szócikk nem tünteti fel a forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Önmagában ez nem minősíti a szócikk tartalmát: az is lehet, hogy minden állítása pontos. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye |
|
|
Ez a szócikk szaklektorálásra, tartalmi javításokra szorul. A felmerült kifogásokat a szócikk vitalapja részletezi. Ha nincs indoklás a vitalapon, bátran távolítsd el a sablont! |
Imperializmus a gyarmatbirodalmak kialakítására irányuló törekvés,[1] a kapitalista fejlődés egy új szakasza a 19-20. század fordulóján. Sokak szerint az imperializmus mögötti hajtóerő gazdasági természetű, célja az olcsó munkaerő és nyersanyagforrások kizsákmányolása és az új piacok megnyitása. Mások szerint a gazdaságon kívüli tényezők jutnak szerephez, ideértve a nacionalizmust, a fajüldözést és a nemzetközi hatalomvágyat.
Fő jellemzői a szabad verseny korlátozása monopóliumok alakításával, a korábbi árukivitelt egyre inkább tőkekivitel váltja fel, átstrukturálódik a tőkés társadalmak szerkezete: kialakul a finánctőke és a munkásarisztokrácia.
A lezajlott gyarmatosítást követően az egyenlőtlen fejlődés során később, de gyorsabban fejlődött országok is részt követelnek a világ gazdaságából és a gyarmati területekből.
Az államszocialista felfogás szerint az imperializmus a kapitalizmus legfelsőbb fejlődési szakasza, amelynek fő jellemzője a monopóliumok kialakulása, nemzetközivé válása, s a befolyási övezetekre felosztott világ újrafelosztásáért vívott harc volt. Ez a monopóliumok agresszív terjeszkedési törekvéseinek következménye, amely már kétszer torkollott világháborúba. A II. világháborút követően a szocializmus mint későbbi világrendszer megjelenésével a nyugati (imperialista) hatalmak egymás közötti harcának jelentőségét háttérbe szorította a két világrendszer harcának jelentősége, a szocializmus szerint az imperializmus agresszivitása a világszocializmus és a forradalmi erők ellen irányult. Az ideológia szerint ugyanakkor az imperializmust visszarettentette egy újabb világháború kirobbanásától a szocialista országok és a korabeli Szovjetunió katonai ereje. Ebben a helyzetben tűnt reálisnak az ún. "békés egymás mellett élés", azaz a nemzetközi enyhülés politikája, amely történelmi perspektívában lehetővé tette volna, hogy a két világrendszer harcát ne a katonai erőszak, hanem a szocialista társadalom minőségi fölénye döntse el a szocializmus javára.
Jegyzetek[szerkesztés]
Források[szerkesztés]
- Ankerl Géza: Nyugat van, Kelet nincs; Osiris, Budapest, 2000. ISBN 963-379-649-0.
- Sergey Gavrov[1]Modernization of the Empire. Social and Cultural Aspects of Modernization Processes in RussiaISBN 978-5-354-00915-2
|

