Marxizmus–leninizmus

A marxizmus–leninizmus Karl Marx, Friedrich Engels és Vlagyimir Iljics Lenin filozófiai, közgazdasági és társadalmi-politikai nézeteinek összefüggő eszmerendszere.^[1] A kifejezés használatát Joszif Visszarionovics Sztálin vezette be Lenin halála után mint a marxi tanításoknak Lenin által az imperializmus időszakában, az osztályharc és a proletárforradalom új viszonyai között továbbfejlesztett elméletét, azaz a marxizmus és a leninizmus egységes rendszerét.^[2] Legfontosabb tétele, hogy a munkásosztály világtörténelmi szerepe az osztály nélküli kommunista társadalom megteremtése.^[3] Lenin egyik legjelentősebb újítása Marx elméletéhez képest az a tétel volt, miszerint a szocialista forradalomnak nem kell világméretűnek lenni, az győzhet egy országban is, mégpedig nem feltétlen a legfejlettebb kapitalista országban. A fogalom az 1920-as évek közepétől vált a Szovjetunió hivatalos politikai ideológiájává, majd a második világháború után a többi államszocialista ország is átvette.

Meghatározása

A marxizmus–leninizmus a saját magára vonatkozó meghatározása szerint a munkásosztálynak a tőkés osztály elleni forradalmi harcára és a szocialista társadalom építésére vonatkozó elmélete és gyakorlata; a kommunista és munkáspártok elvi programja, a kommunista világnézet elmélete.^[4]

A marxizmus–leninizmus fogalma egyben megkülönböztetésként is szolgált a munkásmozgalmon belül egyrészt a trockizmustól, másrészt az úgynevezett jobboldali elhajló irányzatoktól, amelyek nem forradalmi úton törekedtek a munkásosztály helyzetének javítására, mint a reformizmus, revizionizmus és a szociáldemokrácia.

Részei

Lenin A marxizmus három forrása és három alkotórésze^[5] című munkája nyomán a marxizmus–leninizmus eszmerendszere is három részre tagolódik, a filozófiai részre, ami a dialektikus és történelmi materializmus, a közgazdasági ágra, ami a marxista közgazdaságtant foglalja magába, valamint a politikatudományi ágazatra, a tudományos szocializmusra(wd) (ezt a diszciplínát egyes országokban tudományos kommunizmusnak nevezték).

A marxizmus–leninizmus mint a szocialista állam ideológiája

Az egypárti rendszerű marxista–leninista államot a kommunista párt irányítja. Ezek az állampártok az egyes országokban különböző neveket visel(het)tek, de önmagukat a közbeszédben kommunista pártoknak, tagjaikat kommunistáknak hívták; bel- és külföldi ideológiai ellenfeleik is egyaránt így tekintettek rájuk. Az uralkodó pártok magukat a munkásosztály és a proletariátus élcsapatainak tartották, feladatukként és céljukként a szocializmus, a szocialista társadalom (történelmi perspektívában a kommunizmus) építését jelölték meg. E fejlődés első szakaszában azt a célt tűzték maguk elé, hogy a tőkés társadalmi rendszerből létrehozzák a szocialista államot,^[6] majd a következő történelmi fázisban ebből a kommunista társadalmat, ahol megszűnnek az osztályok és a magántulajdon, és érvényre jut az az elv, hogy mindenki képességei szerint dolgozik és szükségletei szerint részesedik(wd) a közösen létrehozott javakból, végül a pénz és az állam is eltűnik, elhal.^[7] A szocialista állam formája kezdetben a proletárforradalom győzelmével a proletárdiktatúra, a vezető párt munkamódszere a demokratikus centralizmus.^[8]

A marxista-leninista elmélet szerint a kapitalizmus megdöntésétől a teljes kommunizmus eléréséig a társadalom három fő egymásra épülő szakaszon megy keresztül.

Az átmenet alapvető logikáját Karl Marx A gothai program kritikája című művében, valamint Vlagyimir Iljics Lenin az Állam és forradalom című írásában fektette le.

1. Átmeneti időszak (A proletárdiktatúra)

Ez a szakasz a szocialista forradalom győzelmével kezdődik, amikor a munkásosztály megszerzi a politikai hatalmat.

Politika: Megvalósul a proletárdiktatúra, amely elnyomja a korábbi uralkodó osztályok (burzsoázia) ellenállását.
Gazdaság: Megkezdődik a magántulajdon felszámolása, a gyárak, bankok és földek államosítása.
Cél: A szocializmus gazdasági és társadalmi alapjainak lefektetése.

2. Szocializmus (A kommunizmus alsó fázisa)

Ebben a szakaszban a kizsákmányolás már megszűnt, de a társadalom még magán viseli a régi rendszer gazdasági és kulturális jegyeit.

Tulajdonviszonyok: Kialakul a termelési eszközök társadalmi (állami és szövetkezeti) tulajdona.
Elosztási elv: „Mindenkitől képességei szerint, mindenkinek munkája szerint.” Az egyének a végzett munka mennyisége és minősége alapján részesednek a javakból.
Államszervezet: Az állam még létezik, mint a gazdaság szervezője és a munkateljesítmény ellenőrzője.

3. A kommunizmus felső fázisa (A teljes kommunizmus)

A fejlődés legmagasabb foka, ahol a termelőerők rendkívül magas szintre jutnak, és a társadalmi osztályok teljesen eltűnnek.

Elosztási elv: „Mindenkitől képességei szerint, mindenkinek szükségletei szerint.” A bőség kosara miatt a pénz és az árucsere feleslegessé válik, és megszűnik.
Társadalmi tagozódás: Megszűnik a fizikai és szellemi munka, valamint a város és a falu közötti minőségi különbség.
Az állam elhalása: Mivel nincsenek elnyomandó osztályok, a politikai államapparátus, és a párt feleslegessé válik és feloszlik, a titkosrendőrség és a hadsereg megszűnik, végül az állam is elhal, és átadja a helyét a dolgok puszta igazgatásának és a termelési folyamatok irányításának.

Gazdaságirányítás

A marxista–leninista állam a társadalom gazdasági szükségletei kielégítése érdekében tervgazdálkodást folytat, hogy koordinálja a termelőeszközök működését, az áruk és szolgáltatások elosztását az egész népgazdaságban.^[9] A munkások bérét képzettségük, valamint az általuk végzett munka mennyisége és minősége alapján határozzák meg.^[10] Az áruk árát is elsősorban használati értékük alapján rögzítették, figyelmen kívül hagyva a termelési költségeket, a munkaérték-elméletet és a határhaszon-elméletet egyaránt,^[11] ami mindenütt krónikus hiánygazdálkodáshoz vezetett.

Társadalom

A szocialista forradalom jegyében megszüntették a termelőeszközök magántulajdonát és azokat államosították, illetve a kistulajdonosok esetében szövetkezetekbe tömörítették őket. A burzsoázia megfosztása a magántulajdonától megtörte annak politikai hatalmát is.^[12]

A marxista–leninista állam bevezette az általános egészségbiztosítást, a minden szinten ingyenes közoktatást, és számos más szociális juttatást biztosított a dolgozóknak (családi pótlék, 8 órás munkaidő, fizetett szabadság), de az elmaradott gazdaság miatt természetesen a kornak megfelelő alacsony szinten.^[13] A közoktatás kötelező részévé tették a proletariátus osztályöntudatra nevelését, a marxizmus–leninizmus elméletének tanulmányozását.^[14]

A családjog terén nagy lépéseket tettek a nők egyenjogúsítása felé, bevezették a polgári házasság intézményét, lehetővé tették a válást. Eltörölték a házasságon kívül született, úgynevezett törvénytelen gyermekek hátrányos jogi helyzetét.^[15]

Az állam és az egyház elválasztása

A marxista–leninista állam, ateista ideológiájának megfelelően, szigorúan elválasztotta egymástól az államot és az egyházakat.^[16]^[17]

Az uralkodó ideológia a materializmus lett, ennek jegyében az egyházakat – koronként és országonként változó keménységgel – elnyomták, háttérbe szorították, tevékenységüket korlátozták.^[18]^[19]^[20] Amint azt az egyébként szintén ateista Vitalij Lazarevics Ginzburg írta önéletírásában, a bolsevikok nem egyszerűen elvetették az istenhitet, hanem Lenin szavaival élve „harcos ateisták” voltak, akik aktívan küzdöttek az egyházak befolyása ellen.^[21]

Kritikája

A marxizmus–leninizmus elméletét számos különböző kiindulópontból, baloldalról is, jelentős filozófusok bírálták. Az államszocialista országok egy része csak névleg tartotta magát ehhez az ideológiához, a valóságban különböző „saját utakat” alkottak, ennek megfelelően a marxizmus–leninizmus konkrét tartalma koronként és országonként jelentősen változott. Ezektől a különbségektől eltekintve a legtöbb kritikus a következő jellemző negatívumokat határozza meg a marxizmus–leninizmus kritikája során:

kifejezetten erős személyi kultusz jött létre;
Leninnek az a tétele, miszerint a szocializmus egy országban(wd) is győzhet, végső fokon számos államszocialista országban erős nacionalizmushoz vezetett (például Románia Nicolae Ceaușescu, Albánia Enver Hoxha alatt);
tanácshatalom helyett pártdiktatúra alakult ki;
helytelen volt forradalminak nyilvánítani a parasztság egy részét;
a burzsoázia egy részével való együttműködés a forradalmiság feladását jelentette;
elmaradt a munkásönigazgatás megvalósítása;
a központi bürokrácia uralma érvényesült.

A rendszerváltás után

Az államszocialista országok túlnyomó többségében lezajlott rendszerváltozás után a fogalom használata teljesen a háttérbe szorult, kizárólag történelmi kontextusban említik.

Jegyzetek

↑ Magyar Larousse
↑ Lexikon A-Z in zwei Bänden. Band 2, Volkseigener Verlag Enzyklopädie Leipzig 1957, S. 114
↑ Filozófiai kislex
↑ Akadkislex
↑ V. I. Lenin. A marxizmus három forrása és három alkotórésze, (Proszvescsenyije, 3. szám. 1913. március). Lenin Összes Művei 23. köt. 40-47.. o.
↑ Shtromas, Alexander, Faulkner, Robert K, and Mahoney, Daniel J. Totalitarianism and the Prospects for World Order: Closing the Door on the Twentieth Century (2003). Lexington Books. p. 18.
↑ A Dictionary of 20th-Century Communism (2009), Silvio Pons and Robert Service, Eds., p. 580.
↑ Albert, Michael and Hahnel, Robin. Socialism Today and Tomorrow (1981) Boston, Massachusetts, USA: South End Press, pp. 24–25.
↑ Pons, p. 138.
↑ Pons, p. 140.
↑ Pons, p. 139.
↑ A Dictionary of 20the-Century Communism (2009) Silvio Pons and Robert Service, Eds., p. 317–319.
↑ A Dictionary of 20th-Century Communism (2010), Silvio Pons and Robert Service, Eds., pp. 721–723.
↑ A Dictionary of 20th-Century Communism (2010), Silvio Pons and Robert Service, Eds., p. 580.
↑ A Dictionary of 20th-Century Communism (200), Silvio Pons and Robert Service, pp. 854–856.
↑ Thrower, James. Marxism–Leninism as the Civil Religion of Soviet Society E. Mellen Press, 1992. p. 45.
↑ Kundan, Kumar. Ideology and Political System (2003) Discovery Publishing House, 2003. p. 90.
↑ "Materialistisk dialektik" Archiválva 2017. szeptember 23-i dátummal a Wayback Machine-ben..
↑ Jordan, Z. A.The Evolution of Dialectical Materialism (1967).
↑ Paul Thomas, Marxism and Scientific Socialism: From Engels to Althusser (London: Routledge, 2008).
↑ Ginzburg, Vitalij Lazarevič, On Superconductivity and Superfluidity: A Scientific Autobiography (2009) p. 45.

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben a Marxismus-Leninismus című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Marxism-Leninism című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

↑ Akadkislex: Akadémiai kislexikon. Budapest: Akadémiai. 1990.
↑ Filozófiai kislex: Filozófiai kislexikon. Budapest: Kossuth. 1973.
↑ Lenin-ÁF: Vlagyimir Iljics Lenin: Állam és forradalom: A marxizmus tanítása az államról és a proletariátus feladatai a forradalomban. Budapest: Magyar Helikon. 1967.
↑ Magyar Larousse: Magyar Larousse. Budapest: Akadémiai. 1991. ISBN 963 05 5856 4

Kapcsolódó szócikkek

Politikaportál
Kommunizmus-portál

[Magyar_Larousse_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_--1] Magyar Larousse

[lex57-2] Lexikon A-Z in zwei Bänden. Band 2, Volkseigener Verlag Enzyklopädie Leipzig 1957, S. 114

[Filozófiai_kislex_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_--3] Filozófiai kislex

[Akadkislex_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_--4] Akadkislex

[5] V. I. Lenin. A marxizmus három forrása és három alkotórésze, (Proszvescsenyije, 3. szám. 1913. március). Lenin Összes Művei 23. köt. 40-47.. o.

[Alexander_Shtromas_2003._p._18-6] Shtromas, Alexander, Faulkner, Robert K, and Mahoney, Daniel J. Totalitarianism and the Prospects for World Order: Closing the Door on the Twentieth Century (2003). Lexington Books. p. 18.

[7] A Dictionary of 20th-Century Communism (2009), Silvio Pons and Robert Service, Eds., p. 580.

[Albert_pp._24–25-8] Albert, Michael and Hahnel, Robin. Socialism Today and Tomorrow (1981) Boston, Massachusetts, USA: South End Press, pp. 24–25.

[9] Pons, p. 138.

[10] Pons, p. 140.

[Pons_p._139-11] Pons, p. 139.

[12] A Dictionary of 20the-Century Communism (2009) Silvio Pons and Robert Service, Eds., p. 317–319.

[13] A Dictionary of 20th-Century Communism (2010), Silvio Pons and Robert Service, Eds., pp. 721–723.

[14] A Dictionary of 20th-Century Communism (2010), Silvio Pons and Robert Service, Eds., p. 580.

[15] A Dictionary of 20th-Century Communism (200), Silvio Pons and Robert Service, pp. 854–856.

[16] Thrower, James. Marxism–Leninism as the Civil Religion of Soviet Society E. Mellen Press, 1992. p. 45.

[17] Kundan, Kumar. Ideology and Political System (2003) Discovery Publishing House, 2003. p. 90.

[18] "Materialistisk dialektik" Archiválva 2017. szeptember 23-i dátummal a Wayback Machine-ben..

[19] Jordan, Z. A.The Evolution of Dialectical Materialism (1967).

[20] Paul Thomas, Marxism and Scientific Socialism: From Engels to Althusser (London: Routledge, 2008).

[21] Ginzburg, Vitalij Lazarevič, On Superconductivity and Superfluidity: A Scientific Autobiography (2009) p. 45.

[1]

[2]

[3]

[4]

[5]

[6]

[7]

[8]

[9]

[10]

[11]

[12]

[13]

[14]

[15]

[16]

[17]

[18]

[19]

[20]

[21]