Kommunista kiáltvány

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
A Kommunista kiáltvány első kiadása (1848)

A Kommunista Párt kiáltványa vagy röviden Kommunista kiáltvány (németül Manifest der Kommunistischen Partei, angolul Manifesto of the Communist Party, dánul Kommunistiske Manifest, oroszul Манифест коммунистической партии) Karl Marx és Friedrich Engels közös műve, mely 1848 február végén jelent meg. A világtörténelem legnagyobb hatású és legismertebb politikai szövegei közé tartozik. A kiáltvány a két nagy teoretikus műve, eredetileg egy titkos szervezet, a Kommunisták Szövetsége programját és céljait fogalmazta meg.

Tartalma[szerkesztés]

Marx és Engels

A kiáltvány szerint a társadalom proletariátusra és burzsoáziára oszlik, a két nagy osztály között pedig feloldhatatlan az ellentét, és ez az osztálynélküli társadalomhoz elvezető forradalom kirobbantója lesz. Engels szerint az 1848-as forradalom „mindenütt a munkásosztály műve volt”. Engels Az olasz olvasóhoz című előszóban elmondja még, hogy ez a „Kiáltvány” igazságot ad a kapitalizmus eddigi forradalmi lázadásainak. A középkor végét és az újkor kezdetét 1300-ra teszi, amikor az olasz Dante is élt – ezért ő a feudalista rendszer utolsó és a kapitalista rendszer első költője. Kijelenti, hogy Itália volt az első kapitalista nemzet. 1893. február 1-jén ebben az előszóban leírta: „Ma is, mint 1300-ban, új történelmi korszak bontakozik ki”. Engels egy kérdéssel zárja ezt a részt, mégpedig azzal, hogy Olaszország megszüli-e az új Dantét, aki majd jelzi az új korszak, vagyis a proletár(munkás) korszak megszületésének időpontját.

Engels később úgy nyilatkozott, hogy a kiáltvány sokkal inkább Marx munkája, mint az övé, és a kutatók feltételezései is inkább efelé hajlanak, ugyanakkor ezzel érdekes ellentmondásban a szövegben utalások találhatóak arra, hogy több ország kommunistái együtt dolgoztak a művön.

I. Burzsoák és proletárok[szerkesztés]

A kiáltvány első fejezete: a Burzsoák és proletárok, a marxista történelemfelfogást mutatja be, azt állítva, hogy: „Minden eddigi társadalom története osztályharcok története.”[1] Az ősközösségek megszűnése óta fennáll a feszültség az osztályok között. Ez az antagonisztikus ellentét az ókorban a rabszolgatartó és rabszolga, plebejus és patrícius között, a középkorban a hűbéres és a hűbérúr, céhmester és legény (inas) között. Ezek után jött létre a burzsoázia (tőkések) és a munkásság (proletárok) közti ellentét. Előbbiek a termelési eszközök tulajdonosai, utóbbiaknak azonban csupán saját munkaerejük a tulajdonuk. A megtermelt jövedelem elosztása tekintetében a burzsoák és a proletárok érdekei ellentétesek, ezért közöttük osztályharc dúl. A burzsoák kisebb létszámuk ellenére nagyobb erőforrások fölött rendelkeznek, ezért hatalmuk is nagyobb, képesek a proletariátus elnyomására.

Marx véleménye szerint a kapitalista társadalom legnagyobb problémája az elidegenedés, az elidegenedést pedig az osztály nélküli kommunista társadalom szüntetheti meg. A kommunista társadalom felé vezető út a kapitalista rend forradalmi lerombolása, majd proletárdiktatúra létrehozása, mely elvezet később a kommunista társadalomhoz. A kapitalista rend lerombolása és a kommunista társadalom megteremtése közti időszakot Marx a kommunizmus első fázisának nevezte, később Lenin ezt nevezte el szocializmusnak, ellentétben a megvalósult kommunista társadalommal, melyet Marx a kommunizmus magasabb fázisának, Lenin pedig jelző nélküli kommunizmusnak nevezett.

II. Proletárok és kommunisták[szerkesztés]

A Kommunista kiáltvány egyetlen (kézzel írott) fönnmaradt lapja

A kiáltvány második fejezete: a Proletárok és kommunisták, azzal kezdődik, hogy Marx felteszi a kérdést: „Milyen viszonyban állanak a kommunisták a proletárokkal általában?” Konzekvenciaként azt írja le, hogy nem különülnek el egymástól, sőt érdekeik ugyanazok.

Továbbiakban a bérmunka, magán- és társadalomtulajdon kérdése vetődik még fel, majd a fejezet végén Marx felvázolja 10 pontban a legsürgősebb változásokat.

  1. A földtulajdon kisajátítása és a földjáradék állami kiadásokra fordítása.
  2. Erős progresszív adó.
  3. Az örökösödési jog eltörlése.
  4. Az összes emigráns és lázadó tulajdonának elkobzása.
  5. A hitel centralizálása az állam kezében nemzeti bank révén, amely állami tőkével és kizárólagos monopóliummal rendelkezik.
  6. Az egész közlekedésügy centralizálása az állam kezében.
  7. A nemzeti gyárak, termelési szerszámok gyarapítása, a földek megművelhetővé tétele és javítása közös terv szerint.
  8. Mindenkire kiterjedő egyenlő munkakötelezettség, ipari hadseregek felállítása, különösen a mezőgazdaság számára.
  9. A mezőgazdaság és az ipar űzésének egyesítése, a város és a falu közötti ellentét[R] fokozatos megszüntetésének előmozdítása.
  10. Minden gyermek nyilvános és ingyenes nevelése. A gyermekek mai formában való gyári munkájának eltörlése. A nevelés egyesítése az anyagi termeléssel stb. stb.[1]

III. Szocialista és kommunista irodalom[szerkesztés]

A kiáltvány harmadik fejezete: a Szocialista és kommunista irodalom, megkülönbözteti a kommunizmust és a többi szocialista tant (pl. reakciós szocializmus, konzervatív vagy burzsoá szocializmus stb.). Marx és Engels az összeset rivális tannak tartotta és elvetette, mert nem támogatták a munkásosztály felemelkedését.

IV. A kommunisták viszonya a különböző ellenzéki pártokhoz[szerkesztés]

A kiáltvány záró fejezete: A kommunisták viszonya a különböző ellenzéki pártokhoz, röviden kitér a kommunizmus helyzetére a különböző államokban (Lengyelország, Németország stb.) a 19. század közepén.

„Németországra irányítják a kommunisták legnagyobb figyelmüket, mert Németország polgári forradalom küszöbén áll, és mert ezt az átalakulást általában az európai civilizáció előrehaladottabb feltételei között és sokkal fejlettebb proletariátussal hajtja végre, mint Anglia a XVII. és Franciaország a 18. században, a német polgári forradalom tehát csak egy proletárforradalom közvetlen előjátéka lehet.”

A mű végén lévő cselekvésre buzdító felszólítás később a kommunizmus jelszava lett: „Világ proletárjai, egyesüljetek!”

Kiadásai, hatástörténete[szerkesztés]

A „történelmi feledés homálya”[szerkesztés]

A Kiáltvány első, német nyelvű, 23 oldal terjedelmű kiadása 1848 februárjának végén került kinyomtatásra a J. E. Burghard féle Munkás Művelődési Társaság (Bildunksgesellchhaft der Arbeiter) [másik ismert nevén] (Communistischer Arbeiterbildungsverein) nyomdájában Londonban, a Liverpool Street 46 szám alatt. Márciustól júliusig folytatásokban újra publikálták az emigráns német demokraták lapjában, a Deutsche Londoner Zeitungban. Ugyanebben az évben újra megjelent Burghardnál az első kiadás hibáinak korrigálásával, 30 oldal terjedelemben, és ez szolgált a későbbi kiadások alapjául. Egyik 1848-as kiadás sem tüntette fel a szerzők nevét. 1848-ban megjelent még egy nem teljes svéd fordítás, amely szöveghűség tekintetében is sok kívánnivalót hagyott maga után, például a fordító a híres Világ proletárjai, egyesüljetek! jelmondatot A nép szava, Isten szava! mondattal helyettesítette.[2] Az első angol fordítást egy skót, chartista, feminista újságíró és filozófus, Helen Macfarlane készítette, s George Julian Harney hetilapja, a Red Republican hasábjain jelent meg 1850 novemberében négy folytatásos részben. Marx és Engels neve a Kiáltvány szerzőiként először itt tűnt fel egy lábjegyzetben, melyet – a szerzőkkel jó barátságot ápoló – Harney írt. Egy kisebb német kiadás megjelent még Londonban, valószínűleg 1864-ben, és egy másik kis kiadás Berlinben, 1866-ban, mely minden bizonnyal a mű első Németországi publikálása volt.[3]

Mindezek a kiadások teljesen visszhangtalanok maradtak, s semmilyen jelentékeny hatást nem fejtettek ki.[4] A Kommunista kiáltványt hosszú évekig a látszólagos feledés homálya borította, szerzőik sem nagyon hivatkoztak rá. A változás a 60-as évek második felében kezdődött, amikor az Első Internacionálé megalakulása nyomán Marx nemzetközi hírnévre tett szert, majd ez felerősödött a Párizsi kommün védelmére írt, A polgárháború Franciaországban című cikke után. Marxra ekkortól, mint veszélyes felforgatóra tekintettek az európai kormányok. Amikor 1872 márciusában a német szociáldemokrata vezetőket, Wilhelm Liebknechtet, August Bebelt and Adolf Hepnert hazaárulás vádjával perbe fogták, a Kiáltvány váratlanul óriási publicitást nyert, mivel szövege bekerült a vádiratba, s ezáltal a bírósági jegyzőkönyvekbe. Hivatkozván arra, hogy a szöveg a bírósági eljárás részét képezi, lehetőséget adott a szociáldemokratáknak, hogy legálisan, nagy példányszámban kinyomathassák. Az 1872-es új német kiadás, melyhez a szerzők külön előszót írtak, szimbolikus határkő a Kiáltvány történetében, melyet az is szemléltet, hogy 1871 és 1873 között legalább kilenc különböző kiadás, hat különböző nyelven jelent meg.[5]

Felívelő pályafutása[szerkesztés]

A következő mintegy negyven évben a Kiáltvány meghódította a világot, mely a megélénkülő munkásmozgalomnak, a gyors fejlődésen keresztül menő szociáldemokrata és munkáspártoknak, illetve azokban az 1880-as évektől a marxizmus folyamatos térnyerésének volt köszönhető. Az 1917-es orosz forradalomig több mint harminc nyelven, százas nagyságrendű kiadása jelent meg világszerte, köztük három japán és egy kínai nyelven. Leggyorsabb terjedésére Európa középső övezetében került sor Franciaországtól Oroszországig. Orosz nyelven 70 alkalommal publikálták, amihez még hozzájön az Orosz Birodalom többi nyelvein történő 35 kiadás: 11 lengyel, 7 jiddis, 6 finn, 5 ukrán, 4 grúz, 2 örmény. Német nyelven 55, továbbá 9 magyar, 8 cseh, 3 horvát, egy-egy szlovák és szlovén, 34 angol – beleértve az Egyesült Államokat is –, 26 francia, 11 olasz kiadás került napvilágra. Dél-európai térhódítása észrevehetően kisebb volt, mindössze 6 spanyol – Latin-Amerikát is beleszámítva –, s egy portugál, illetve 7 bolgár, 4 szerb, 4 román és egy ladino megjelenés valósult meg. Észak-európai terjedése szintén mérsékeltebb volt, 6 dán, 5 svéd és 2 norvég kiadással.[6]

Az egyenlőtlen földrajzi elterjedés nemcsak a szocialista mozgalom, s azon belül a marxizmus egyenlőtlen térhódítására reflektál, hanem arra a tényezőre is felhívja a figyelmet, hogy nem volt szoros megfelelés a szociáldemokrata és munkáspártok mérete és ereje, illetve a Kiáltvány elterjedése között. A több százezer taggal, és szavazók millióival bíró Németország Szociáldemokrata Pártja (SPD) 1905-ig kiadásonként csupán 2000–3000 példányt nyomatott ki belőle. Míg a párt 1891-es erfurti programjának példányszáma elérte a 120.000-et, addig a Kiáltvány 1895 és 1905 között aránytalanul kevés, mindössze 16.000 példányban került az olvasókhoz. Ezzel szemben a 70 orosz nyelvű kiadás csak egy néhány ezer fős illegális párttagságot képviselt, s ugyanígy a 34 angol nyelvű kiadás is csak egy a munkás- és szocialista pártok balszárnyát alkotó, kicsiny angolszász marxista „szektát” reprezentált.[7]

Az 1917-es októberi orosz forradalom után a helyzet a kommunista pártok esetében gyökeresen megváltozott. A Második Internacionálé tömegpártjaitól eltérően, a Kommunista Internacionálé pártjai elvárták tagjaiktól, hogy a marxista elmélet alapvető vonatkozásaival tisztában legyenek. Az SPD-től eltérően, ahol a tényleges politikai döntéshozók és a teoretikusok elkülönültek egymástól, az orosz bolsevik szociáldemokraták, majd kommunisták vezetői, élükön Leninnel, felkészült elméleti tudással rendelkeztek, amit a gyakorlatban is igyekeztek alkalmazni. Ennek következtében a Második Internacionálé pártjaival összehasonlítva, a Marx és Engels szövegek publikálása és terjesztése sokkal fontosabb szerepet játszott a mozgalomban. A Kiáltvány ebből az új helyzetből több módon profitált. A terjesztése jelentősen megnőtt, különösen a Szovjetunióban. De például 1932-ben az amerikai és a brit kommunista pártok hivatalos kiadói is megvalósítottak egy százezres nagyságrendű, olcsó verziót, amely minden bizonnyal minden idők legnagyobb angol nyelvű kinyomtatását jelentette. Azáltal, hogy a Kiáltvány közvetlenül kapcsolódott az aktuális politikához, hogy egy nagyobb állam hivatalosan képviselte a marxista ideológiát, politikai olvasata és pozíciója megerősödött, aminek következtében bekerült az egyetemek tanítási programjába. A második világháború után, a Szovjetunió nemzetközi szerepének, befolyási övezetének megnövekedésével, a nyugat-európai kommunista pártok megerősödésével 1948-ra, a Kiáltvány centenáriumának évére, már nem csupán kommunista vagy marxista kötődésű, hanem polgári kiadók is, neves akadémikusok bevezetésével, nagy példányszámban publikálták. Ekkortól többé már nem pusztán egy klasszikus marxista dokumentum volt, hanem külön jelző nélküli politikai klasszikussá vált.[8]

Magyarországi kiadásai[szerkesztés]

Első magyar nyelvű kiadása 1896-ban jelent meg – sorrendben a 11. fordítási nyelvként –, a “Vass József mintaantikvárium és könyvkereskedés” kiadásában, 2000 példányban. Sajtó alá rendezte Bokányi Dezső és Pfeifer Sándor, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt két közismert vezetője. Mivel a címlapon is az ő nevük szerepelt, a rövid előszót pedig csupán a „fordító” aláírás zárta, ezért a köztudatba tévesen a könyv fordítóiként vonultak be.[9] Czóbel Ernő a következőképpen ír erről a Kommunista kiáltvány megjelenésének 100. évfordulójára írt tanulmányában:

„Bokányitól tudom, hogy a fordító Krejcsi Rezső volt, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara későbbi főtitkára, aktív tisztviselője s szintén egyike azoknak a régi magyar marxista intellektueleknek, akik […] akkor a Szociáldemokrata Párt egyes vezetőinek az elméleti önképzésben a segítségére voltak. A „Kiáltvány”-t Krejcsi Rezső Bokányi és Pfeifer kérésére fordította le, a fordítást együtt megtárgyalták, együtt húzták alá a dőlt betűvel szedendő főbb tételeket s Bokányi volt az, aki ragaszkodott ahhoz, hogy a „Kiáltvány” jelmondatát, csatakiáltását, ne szószerint fordítsák: „Minden ország proletárjai, egyesüljetek!” (Proletarier aller Länder...), hanem abban a harsányabb formában, amelyet magyar fül már el sem tud képzelni másként: „Világ proletárjai, egyesüljetek!”

– Czóbel Ernő, [10]

Az első fordítás, több más nyelvhez hasonlóan elég gyengére sikeredett. Ezt a csorbát a Szabó Ervin által szerkesztett, Marx és Engels válogatott műveinek első kötetében megjelent, 1906-os második kiadás köszörülte ki, Politzer Zsigmond és Fia kiadásában. Szabados Sándor fordítása „mind stílus, mind pedig hűség tekintetében kielégítőnek mondható” – írta róla Czóbel.[11]

A harmadik magyar fordítás Kunfi Zsigmond munkája, mely „Ipolyi Tamás” álnév alatt jelent meg a Radó Antal féle „Magyar Könyvtár” 555. számú füzeteként, 1913-ban. Kunfi a fordításon túl egy történeti és elméleti bevezetőt is írt a mű elé. Czóbel kritikusan megjegyzi: „Ez a stílus tekintetében színvonalas fordítás hűség és szabatosság tekintetében határozott visszaesést jelent a Szabadoséval szemben.” – s véleményét konkrét példákkal is szemlélteti.

1918-ban két újabb kiadás is napvilágot látott, az egyik Moszkvában, a másik pedig a szociáldemokrata párt publikálásában, az őszirózsás forradalom után. A Magyarországi Tanácsköztársaság alatt elkészült egy nagyalakú díszkiadása, de forgalomba már nem került, a fehérterror idején összes példányát elégették. 1920-ban Moszkvában és Bécsben, 1923-ban Berlinben jelent meg egy-egy magyar nyelvű kiadás. A Horthy-rendszer alatt legalább egy illegálisan, szteklográffal sokszorosított kiadás készült.[12]

1945 és 1948 között összesen négy kiadás került ki a nyomdákból. Ebből 1946-ban a Magyar Kommunista Párt jelentette meg „A Marxizmus-Leninizmus Kis Könyvtára” sorozat 7–8. számában, két 10 ezres példányszámú nyomásban. Fordítását Rudas László készítette, mely kijavította a Szabados-féle fordítás gyengéit. Ebben a kiadásban jelenik meg először Marx és Engels összes, – szám szerint hét, – korábbi kiadásokhoz írt előszava. Függelékében helyet kapott Engels „A Kommunisták Szövetségének történetéhez” című, forrásértékű cikke, továbbá a Kommunisták Szövetségének két alapszabályverziója.[13]

1948 után a „Kiáltvány” több tucatnyi magyar nyelvű kiadást megért, összpéldányszáma százezres nagyságrendű volt. Mindezek közül kiemelkedik a Karl Marx és Friedrich Engels Művei (MEM) 4. kötetében, 1959-ben megjelent, a korabeli legmagasabb tudományos, filológiai, könyvészeti standardoknak megfelelő publikáció.[14]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b A kommunista kiáltvány
  2. Czóbel 1963 110. old.
  3. MEM 4 611. old. Hobsbawm 2011 101–103. old.
  4. Hobsbawm 2011 103. old.
  5. Hobsbawm 2011 104. old.
  6. Hobsbawm 2011 104. old.
  7. Hobsbawm 2011 104–105. old.
  8. Hobsbawm 2011 105–107. old.
  9. Czóbel 1963 107–110. old.
  10. Czóbel 1963 110. old.
  11. Czóbel 1963 110. old.
  12. Czóbel 1963 111. old.
  13. Czóbel 1963 111–112. old.
  14. MEM 4 437–470. old.

Források[szerkesztés]

Fordítás[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Wikiforrás
A magyar Wikiforrásban további forrásszövegek találhatóak